Életének 33. évében elhunyt Matatek Judit. A Vakvagányok című Tímár Péter-filmből vált ismertté, de a Mosolyország Alapítvány munkatársaként sokat tett a fogyatékkal élők érdekében a társadalmi szemléletformálásért.
Hazaengedték a kórházból azt a 13 éves kislányt, akit édesanyjával együtt még augusztus 3-ára virradó éjjel támadtak meg Kislétán - erősítette meg a sajtóinformációkat a település polgármestere.
Új, európai szintű tudományos kutatóközpont épül a Pécsett. A Pécsi Tudományegyetem berkein belül működő Science Building névre keresztelt központ alapkövét kedden tették le.
Az idén és jövőre még több tízezer állás szűnhet meg az Európai Unióban, a pénzügyi szolgáltatási szektorában, de 2011-től kilábalás kezdődhet, és 2013-ig már több új munkahely létesül az ágazatban, mint amennyi az idén és jövőre megszűnik.
A Novartis svájci gyógyszercég a Biotechnológiai Vezetői Tábor (BioCamp) keretében mutatta be a jövő biotechnológusainak a „Jövő Laboratóriuma” elnevezésű koncepcióját, amelynek jelentős szerepet szánnak a fejlesztések felgyorsításában.
Giancarlo Fisichella továbbra sem kapott megkeresést a Ferraritól, és a Force India színeiben fog pályára gördülni a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjon, állítja az indiai alakulat tulajdonosa, Dr. Vijay Mallya.
Paul Tudor Jones, a tavaly év egyik legeredményesebb hedge fund menedzsere figyelmezetett, hogy a Goldman Sachs és a Morgan Stanley is téved, amikor azt állítja, hogy véget ért a recesszió. Szerinte...
Líbia katonai parádéval, tűzijátékkal, és Moamer Kadhafi líbiai vezetőt éltető zenés-táncos előadással ünnepeli kedden Kadhafi negyven évvel ezelőtti hatalomra jutását. Az 1969. szeptember 1-jén végrehajtott katonai puccs óta az országot vezető Kadhafi több ország államfőjét is meghívta az ünnepségekre, de a nyugati országok többsége visszautasította a részvételt.
A forint - a többi közép-európai devizával együtt - gyengült az euróval szemben, az euróval 277 forint fölött kereskedtek kedden este a londoni bankközi devizapiacon. (ProfitLine.hu)
Mentséggé vált a gazdasági válság, a tehetetlenség indokává, ürüggyé arra, hogy a kilátástalanságot félelemmel kezeljük - mondta ünnepi beszédében a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitóján. Pálinkás József a hallgatóknak azt mondta: "ma önök egy nem jól működő országban kezdik meg a 2009/2010-es tanévet."
Számos írásos, filmes és hanganyaggal, valamint egy eddig kiadatlan Fejtő-kézirat részleteinek közreadásával kíván tisztelegni a 100 éve született Fejtő Ferenc Széchenyi-díjas történész, író, újságíró előtt a www.fejto100.hu internetes oldal - tudatta kedden a honlap szerkesztője.
Noodles, az Offspring együttes gitárosa mesél legkedvesebb emlékeiről és arról a szavazásról, melyben arra kérték rajongóikat, állítsák össze a koncertjeik dallistáját.
Csődbe ment a SkyEurope, a légitársaság az összes járatát leállította kedden. A hivatalos indoklás szerint erre azért volt szükség, mert a csődbiztos felszámolást kezdeményezett a vállalat ellen. A cég működésének fenntartására nem sikerült áthidaló finanszírozást találni. A kifizetett jegyek árát nem fizetik vissza. A több mint harmincmillió euró tartozást maga előtt görgető cég még júniusban…
Az Európai Unió a világ legjobban felkészült régiója egy esetleges újvírusos influenzajárványra - vélte az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) igazgatója az Európai Parlament brüsszeli épületében tartott meghallgatásán.
A Bank of America visszafizetné a 20 milliárdos kormányzati segély egy részét, melyet még a Merrill Lynch akvizíció finanszírozása érdekében kapott. Ezeken felül, a pénzintézet szeretné megszüntetni...
A mexikói kormány kedden szükségállapotot rendelt el a Jimena hurrikán útjában álló városokban, ahogy a négyes erősségű hurrikán előszele már elérte a Kaliforniai-félszigetet. Az amerikai hurrikánfigyelő központ szerint Jimena csütörtök reggel éri el a területet.
A német Andre Greipel nyerte a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körverseny leghosszabb szakaszát, míg összetettben továbbra is az első napi időfutamban diadalmaskodó svájci Fabian Cancellara vezet. Kedden a hollandiai Venlo és belgiumi Liege közötti etap utolsó kilométerein hatalmas tömegbukás volt az esőáztatta aszfalt miatt, így mindössze négy kerekes küzdött meg a szakaszért, melyet…
Az észak-oszétiai Beszlan 1. számú iskolájában, ahol öt éve a tanévkezdés napján a történelem legvéresebb túszszedési akciója kezdődött meg, kedden kora reggeltől gyülekeztek mindazok, akik meg akarnak emlékezni a több mint háromszáz halálos áldozatról.
A Marylandi Egyetem kutatói szerint az új influenza vírusa gyorsabban terjed és súlyosabb megbetegedést okoz állatkísérletekben, ám nem mutatott hajlamot két szezonális influenzát okozó vírustörzzsel való keveredésre, így a jelek szerint nem kell tartani a "szupervírus" kialakulásától.
"74 éves édesapám jobb szemén daganatot találtak. Valószínűleg a szemgolyó eltávolítását tartják a legjobb megoldásnak. Hogyan tudom ezt vele közölni és elfogadtatni?" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Körülbelül öt hektáron égett a növényzet kedd délután a Baranya megyei Gálosfalván, a tűzoltók csaknem négy órán át küzdöttek a lángokkal - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes tisztje.
Balog Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője beszél, mennyivel kerül kevesebbe idén a távhő díja, illetve arról, hogy jövőre már két számjegyű árcsökkenést terveznek.
Több, mint 20 olyan betegséget ismerünk, amely szexuális úton terjed gombák, vírusok, baktériumok és élősdiek közvetítésével. A "klasszikus" nemi betegségek (például gonorrhoea, szifilisz) már nem olyan rettegettek, mint régen, ám az AIDS ellen ma még nem létezik semmiféle gyógyszer vagy oltás. Becslések szerint ma a világon évente 330 millió ember kap el nemi betegséget.
Az amerikai autógyártók tegnap közzétették augusztusi értékesítési adataikat, melyek alapján év/év alapon növekedett az eladások volumene, amire 2007 októbere óta nem volt példa. Ez azonban csak az...
A válságkezelés egyik legfontosabb állomásának nevezte a 2010-es költségvetés elfogadását a miniszterelnök. Bajnai Gordon a jövő évi büdzsé tervezetét első olvasatban tárgyaló rendkívüli kormányülés elején azt mondta: a válság még tart, ezért további takarékosságra van szükség.
Első fokon megnyerte a személyiségi jogi pert Dombóvár egyik fideszes önkormányzati képviselője a Tolna megyei kisváros nyáron lemondott szocialista polgármestere ellen. A Tolna Megyei Bíróság megállapította, hogy Szabó Loránd megsértette Naszvadi Balázs személyiségi jogait, amikor nagy nyilvánosság előtt sikkasztással vádolta meg.