2009. július 3. péntek

júl. 3
10:18
Több a munkanélküli, mint várták (HR Portál)
A nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az évesített adatok alapján 467 ezerrel csökkent júniusban a várt 375 ezerrel szemben az Egyesült Államokban. Májusban az első közlés szerint 345 ezer munkahely szűnt meg a szektorokban.
júl. 3
10:19
Lejtmenet a BÉT-en (HírTV)
Eséssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde, a BUX-ot egyelőre a 15 000 pontos szint támasztja. A kritikus érték alá már benézett egyszer a mutató, negyed órával nyitás után egy-két ponttal felette áll. Az OTP ugyan 3500 forinton nyitott, de már csak 3465 forint körül kereskednek vele. A Mol csütörtöki záróára körül, 11 500 forinton forog.
júl. 3
10:20
Erősödött a forint péntek délelőtt (hirado.hu)
Az eurót 270,56 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben
júl. 3
10:20
Tömeges elbocsátások Szlovákiában (HR Portál)
Szlovákiában a gazdasági válság okozta tömeges elbocsátások miatt idén csaknem 36 ezer munkahely került veszélybe, és az első félévben ilyen módon már több mint 15 ezren el is vesztették a munkájukat, írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteken, a gazdasági tárca elemzését idézve.
júl. 3
10:21
Gyakorlat közben zuhant le a repülőgép (HírTV)
Gyakorlat közben lezuhant a brit királyi légierő (RAF) egyik Tornado F3-as repülőgépe. A Skócia fölött történt balesetben a gépen tartózkodó két pilóta életét vesztette - közölte a londoni védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a jármű épp rutinrepülést hajtott végre. A baleset oka egyelőre ismeretlen, a minisztérium azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben.
júl. 3
10:21
271 forintnál imbolyog az EURO jegyzése (ProfitLine)
Az euró árfolyama a tegnap este elért 271 forintos szintjén maradt péntek reggel, volt próbálkozás a forint erősödésére, mely során 270,56-os szintig jutott, azonban nem sokkal később vissza is állt 271,26-os szintre. (ProfitLine.hu)
júl. 3
10:21
Pszichiátriai problémákat okozhat két népszerű dohányzás elleni szer (WebBeteg)
Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) szerdán bejelentette, hogy két népszerű dohányzás elleni gyógyszer pszichiátriai mellékhatásokat okozhat. Az FDA szerint azoknál az embereknél, akik ezeket a gyógyszereket használják, depresszió és öngyilkosság gondolata merülhet fel.
júl. 3
10:21
Indulhat a Nabucco? (Portfolio)
A Reuters értesülései szerint július 13-án Ankarában gyűlnek össze a Nabuccoban érdekelt országok kormányai, hogy kézjegyükkel lássák el a gázvezeték építéséről szóló megegyezést. Mint ismeretes,...
júl. 3
10:21
Rendszámbiznisz: tilos, de simán lehet (Pénzcentrum)
Egy éve nagy dérrel-dúrral nekiindultak a hatóságok, hogy megszüntessék a külföldi rendszámos taktikázást: az ígéretek szerint összefognak egymással és a külföldi társszervezetekkel, és felszámolják ezt a bizniszt. Ám azóta is zavartalanul folyik az adómegkerülési társasjáték, a közúti forgalmat elnézve nincs sok változás....
júl. 3
10:23
Továbbra is csökkennek a fogyasztói árak Svájcban (ProfitLine)
Éves szinten Svájcban a fogyasztói árak júniusban, az előző havihoz hasonlóan 1 százalékkal csökkent. Az előzetes elemzői várakozások 1,1 százalékos csökkenést feltételeztek. Egy évvel ezelőtt az infláció 2,9 százalékos volt. Havi szinten a fogyasztói árak 0,2 százalékkal emelkedtek, mely szintén megegyezett a májusi értékkel. (ProfitLine.hu)
júl. 3
10:25
Megtorpant az eurózóna szolgáltató szektorának javulása (ProfitLine)
Az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatója júniusra 44,7 pontra csökkent a májusi 44,8 pontról, amely - héthavi csúcson - harmadik hónapja jelezte a visszaesés lassulását az előző hónaphoz képest. (ProfitLine.hu)
júl. 3
10:30
Milyen lehet a szponzorált nem pr-cikk? (Kreatív Online)
Médiavásárlásra és „szponzorált, de nem pr-szerű cikkek” megjelentetésére keres partnert a Diákhitel Központ. A legalacsonyabb árajánlat nyer.
júl. 3
10:32
Angol nyelvű hírtévét indít egy kínai hírügynökség (Kreatív Online)
Angol nyelvű televíziós hírcsatornát indít az Új Kína hivatalos hírügynökség, hogy "kínai szemszögből, pártatlanul és tárgyilagosan" számoljanak be a világot érdeklő eseményekről. 110 országból tudósítanak.
júl. 3
10:33
Mindenki kicsinálná az új csodamobilt - képek (Privátbankár)
Bár hivatalosan "csak" 400 kilót bír, a tesztelés során egy elefántot is eltartott a világ legerősebb mobiltelefonjának kikiáltott Land Rover S1
júl. 3
10:33
Szájból szájba (Blikk)
A kellemes bizsergést, szívdobogást kiváltó, hirtelen forróságot eredményező csók csodákra képes. Még akkor is, ha közben összerándul a gyomor, és olyan szédelgés kerülgeti az embert, mintha körhintán ülne.
júl. 3
10:33
Owen a Manchester Unitedben köthet ki (HírTV)
A Manchester Unitedben köthet ki Michael Owen, az idén kiesett Newcastle United kiválósága. Az angol válogatott csatár brit lapértesülések szerint csütörtökön járt a manchesteri orvosoknál, akik megvizsgálták Owen térdét. A játékos az utóbbi időben hosszú hónapokat hagyott ki a sérült testrész miatt, igaz, egy ideje már nem jelentkeztek problémák.
júl. 3
10:33
Owen a Manchester Unitedhez tart (Metropol)
Michael Owen korábbi aranylabdás labdarúgó a Manchester Unitedhez tart brit sajtóértesülések szerint.
júl. 3
10:33
"A szükséges lakossági megszorítások nagy részét már végrehajtotta a kormány" (Alternatív Energia)
Bár várhatóan a második félévben is komoly nyomás nehezedik majd a kormányra, "biztosíthatom önöket, hogy Magyarországon nem lesz választási költségvetés" - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán pénteken Budapesten.
júl. 3
10:35
Ittasan gázolt a motoros (HírTV)
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki ittasan és engedély nélkül motorozva elgázolt egy kerékpárost az éjjel Szabadegyházán.
júl. 3
10:36
Előzetesbe került az orosházi késelő (hirado.hu)
A férfi az orosházi bíróság előtt megszurkált egy nőt, akit tanúként idéztek be egy lopási ügyben
júl. 3
10:38
Eshet eső, fújhat szél, Sopronban az élet szép (hirado.hu)
Nézze meg a legfrisebb képeket!
júl. 3
10:39
Emelkedő nyitás után veszteségek Európában (ProfitLine)
Reggeli bizonytalankodás után veszteségbe fordultak a vezető nyugat-európai részvénypiacok, ezzel folytatódik a tegnap megjelent foglalkoztatottsági adatok által kiváltott eladói hullám. (ProfitLine.hu)
júl. 3
10:39
Megfordult a trend a forintpiacon (Commerzbank) (Portfolio)
Tegnap délután a gyenge amerikai adatok érkeztével megfordult a trend a forintpiacon, hamar 272-ig korrigált a forint az euróval szemben. Mára kevésbé izgalmas nap vár ránk, oldalazást, enyhe...
júl. 3
10:39
Videó: Jacko utolsó koncertpróbája (Metropol)
Bemutatták azt a videofelvételt, amelyen két nappal halála előtt Michael Jackson látható koncertpróba közben. A felvétel tanúsága szerint az énekes jó formában készült a visszatérésre: élettelinek és fittnek tűnik a videón.
júl. 3
10:40
Piton ölt meg egy kétéves kislányt - újabb részletek! (hirado.hu)
Korábban is megszökött már az az óriáskígyó, ami megfojtotta a kétéves kislányt
júl. 3
10:41
Szaladjunk eurót venni? - A nagyok ezt mondják... (Portfolio)
A Portfolio.hu által havi rendszerességgel megkérdezett alapkezelők többsége a 270 Ft/eurós szintekről a hazai fizetőeszköz gyengülésére számít. Egy hónap alatt ráadásul látványosan gyarapodott a...
júl. 3
10:48
Jennifer Aniston született szakács (Blikk)
A színésznőt nem szabadna kiengedni a konyhából – mondják a sztár ismerősei
júl. 3
10:48
Az elavult buszok cseréjét szorgalmazzák a környezetvédők (Infostart)
Az elavult, és a részecskeszennyezésért alapvetően felelős autóbuszok cseréjét szorgalmazza öt környezetvédelmi, illetve közlekedési társadalmi szervezet, a pénzügyminiszternek írt levelüket pénteken adta át Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke Pichler Ferenc kabinetfőnöknek a minisztérium előtt.
júl. 3
10:48
Marihuana nyomaira bukkantak az eltiltott kecskeméti röplabdás szervezetében (Infostart)
Első fokon kétéves eltiltást kapott Bagics Balázs kecskeméti röplabdázó, akinek szervezetében marihuána nyomaira bukkantak.
júl. 3
10:48
A Malév kifesteti egy gépét (Kreatív Online)
A Malév meghirdette arculati pályázatát, ahol egy repülőgépének a dekorálására várnak munkákat. Az akcióval a társaság Magyarország értékeire szeretné felhívni a figyelmet.
júl. 3
10:48
Készülnek a kárfelmérésre (Blikk)
Még 853 kilométer hosszan van érvényben árvízvédelmi készültség, de a folyóink apadnak, és ez lehetőséget teremt arra, hogy a vízügyi igazgatóságok a nap folyamán megkezdjék a felkészülést a levonulásra, a károk felmérésére, a helyreállításra és a felhasznált készletek visszapótlására – közölte az országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője. Reich Gyula közlése szerint a vízügyi igazgatóságok a…
júl. 3
10:48
A Toyota még idén megszerezheti első győzelmét (F1világ)
A Toyota német pilótája, Timo Glock szerint csapata még idén megszerezheti első futamgyőzelmét a Forma-1-ben, jóllehet a szezon elejéhez képest jócskán lemaradt a Brawn és a Red Bull mögött a fejlesztések tekintetében.
júl. 3
10:50
Az euróövezeti szolgáltatások visszaesése gyorsult júniusban (Infostart)
Az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatója júniusra 44,7 pontra csökkent a májusi 44,8 pontról, amely - héthavi csúcson - harmadik hónapja jelezte a visszaesés lassulását az előző hónaphoz képest.
júl. 3
10:51
Bajnai villámgyors költségvetéssel számol (Privátbankár)
A kormány szeptember elején nyújtja be a költségvetést, amelyet terveik szerint "a szokásos december vége helyett" már novemberben elfogadhatna az Országgyűlés - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az...
júl. 3
10:51
Recept: Túrógombóc nagyon egyszerűen (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg túró 1 tojás 1 evőkanál liszt 2 evőkanál búzadara só olaj zsemlemorzsa tejföl
júl. 3
10:51
Három fiatal utazhat a mexikói földrajzi világversenyre (HírTV)
Három magyar diák kiemelkedő tudásának köszönhetően nyerte el a jogot arra, hogy részt vehessen a kétévente megrendezett IX. National Geographic Földrajzi Világversenyen, melynek ez alkalommal Mexikóváros ad otthont július 11. és 16. között. A nemzetközi verseny mezőnyében 18 ország csapata méri össze tudását két fordulóban természeti, gazdasági és kuturális földrajz területén. A magyar csapat…
júl. 3
10:51
Egy pofa hideg sörért... (Metropol)
A tikkasztó nyári hőségtől ellankadt kenguru lustálkodik a németországi Heidelberg állatkertjében.
júl. 3
10:53
Recept: Milánói makaróni II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg marhahús 50 dkg makaróni 1 közepes vöröshagyma 1 csokor petrezselyem 1,5 dl száraz vörösbor 2 kis doboz sűrített paradicsom 1 db babérlevél parmezán sajt (esetleg trappista) bors só
júl. 3
10:53
Tovább növelte a hiányt a kormányzati szektor (HírTV)
A kormányzati szektor első negyedévi hiánya 327 milliárd forint volt, ami a GDP 5,1 százaléka - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közleményében. Az elmúlt év hasonló időszakához képest a hiány 150 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,4 százalékponttal volt magasabb. 2009 első negyedévében a kormányzati szektor bevétele 2844 milliárd, kiadása pedig 3171 milliárd forint volt.
júl. 3
10:53
Egy kirakatba akasztotta magát (Metropol)
.
júl. 3
10:54
Ismét erősödött a forint (Infostart)
Erősödött a forint pénteken délelőtt, az eurót 270,56 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 271,44 forint után.
júl. 3
10:54
Gyakorlat közben lezuhant a brit királyi légierő újabb gépe (hirado.hu)
A Skócia fölött történt balesetben a gépen tartózkodó két pilóta életét vesztette
júl. 3
10:55
Recept: Chilis bab III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 50-60 dkg darált sertéshús 1 fej hagyma 3-4 fokhagyma 2-3 evőkanál zsír (lehet olaj is) 2-3 vörösbabkonzerv 1 kukoricakonzerv 1 paradicsomkonzerv vagy 4-5 paradicsom 1 dl vörösbor 4-5 evőkanál ketchup 1-2 teáskanál Erős Pista fűszerkömény oregánó bors só
júl. 3
10:55
Összeharapdálta és megfojtotta a 2 éves kislányt (HírTV)
A boncolás előzetes adatai szerint fulladás okozta annak a kétéves kislánynak a halálát, akit egy több mint három és fél méteres kígyó támadott meg Floridában - számolt be a vizsgálati eredményekről helyi idő szerint csütörtök este a rendőrség. Az állat - amely már korábban is megszökött - számos harapást is okozott a gyermek arcán és karjain. A tigrispiton a gyerek anyjának az élettársáé volt.
júl. 3
10:56
Na még egyszer játék, móka, kacagás (hirado.hu)
Napsütéses hétvégét ígérnek az előrejelzések, tehát semmi akadálya egy változatos gyerekbarát hétvégének
júl. 3
10:57
Kevesebb külföldi jöhet a hazai Forma 1-es futamra (Portfolio)
Minden eddiginél kevesebb turistát várnak az idei Magyar Nagydíjra a hazai szállodák, a Danubius Hotels 12 budapesti egységében négy héttel a futam előtt 35%-kal alacsonyabb foglaltságot mértek, mint...
júl. 3
10:58
Bajnai: a kormány szeptemberben benyújtja a költségvetést (hirado.hu)
A kormány tervei szerint a "a szokásos december vége helyett" már novemberben elfogadhatná a költségvetést az Országgyűlés
júl. 3
11:06
Profi bokszolók indulnak az olimpián (BorsOnline)
Téved, aki azt hiszi, az orosz ökölvívótorony, Nyikolaj Valujev vagy éppen a mi világbajnokunk, Erdei Zsolt indulhat a 2012-es ökölvívó-olimpián Londonban. Pedig a hivatásos bokszolók várhatóan ringbe lépnek az angol fővárosban. Ráadásul három súlycsoportban kiírják az első női olimpiát.
júl. 3
11:06
Felgyújtotta lakását egy férfi Salgótarjánban (Infostart)
Szándékosan gyújtotta fel sorházi lakását egy férfi Salgótarján somlyóbányai városrészén pénteken, bevallása szerint kilátástalan élethelyzete miatti elkeseredettségében - mondta az MTI-nek a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
júl. 3
11:06
Négyezer forintba kerül egy sanghaji expóbelépő (Infostart)
Kína-szerte júliusban indult a 2010-es sanghaji világkiállításra szóló egyéni belépők árusítása. A fél évig tartó eseményre több mint 70 millió látogatót várnak.

Keresés