2009. július 29. szerda

júl. 29
21:18
Önkéntes tűzoltók gyújtogattak Korzikán? (Infostart)
A korzikai hatóságok szerdán letartóztattak két fiatal önkéntes tűzoltót, és vádat emeltek ellenük, amiért "szándékos gyújtogatással okoztak károkat" - közölték igazságügyi források.
júl. 29
21:18
Újabb MSZP-s botrány Baranyában (HírTV)
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak egy komlói önkormányzati ingatlan eladása ügyében. A Baranya megyei kisváros ügyészsége Páva Zoltán szocialista polgármester érintettsége miatt elfogultságot jelentett be, ezért az eljárást a Szigetvári Ügyészség folytatja.
júl. 29
21:36
A gazdasági teljesítőképesség visszaesése az ország megítélésében is éreztette hatását (Infostart)
A miniszterelnök szerint a gazdasági teljesítőképesség visszaesése az ország megítélésében is éreztette hatását. Január elsején bevezetik Magyarországon az egységes európai mezőgazdasági rendszert. Az InfoRádió értesülései szerint veszélybe kerülhet a budapesti Madonna-koncert. A nap legfontosabb hírei.
júl. 29
21:36
SMS-sel hekkelhető az Apple mobilja? (Gondola)
Állítólag már csak egyetlen napja maradt az Apple-nek arra, hogy az iPhone-okban rejlő állítólagos súlyos szoftverhibára megoldást találjon, amely miatt most egy megfelelően formázott szöveges...
júl. 29
21:36
Hitelkalkulátor a PSZÁF honlapján (HírTV)
Új hitelkalkulátort dolgoz ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A program segítségével bárki megnézheti majd, hogy egy-egy hitelt melyik bank ad olcsóbban.
júl. 29
21:38
Moldovában a kommunisták vezetnek (Gondola)
Moldovában az előre hozott parlamenti választásokon szerdán a kommunisták a szavazatok 41,7 százalékát szerezték meg a szavazóhelyiségekből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérés (exit...
júl. 29
21:45
Még több pénzt kapnak a legszegényebb országok a Valutaalaptól (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap, csütörtöki közlése szerint, erősen növeli a szegény országoknak szánt hitelezési alapjait. Ezenkívül ezeknek az országoknak 2011-ig nem kell kamatot fizetniük IMF-hiteleik...
júl. 29
21:54
A kommunisták nyerhetik a moldovai voksolást (HírTV)
A kommunisták nyerhetik meg a moldovai előre hozott választást, azonban nem tudtak többséget szerezni a parlamentben – derül ki a nyilvánosságra hozott exit poll adatból.
júl. 29
22:06
Nem lesz vasárnapi Népszabadság (Infostart)
Lekerült a napirendről a Népszabadság vasárnapi számának elindítása - közölte a kiadó szerdán az MTI érdeklődésére.
júl. 29
22:12
Fradi-győzelem a Diósgyőr ellen (HírTV)
Magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott a Ferencváros a magyar labdarúgó Ligakupában. Az áldozat a Kecskemét után a Diósgyőr volt.
júl. 29
22:12
Nem lesz vasárnapi Népszabadság (Gondola)
Lekerült a napirendről a Népszabadság vasárnapi számának elindítása - közölte a kiadó. Tüske Gabriella PR-vezető tájékoztatása szerint ha később elő is kerül a vasárnapi lap ötlete, "az akkor...
júl. 29
22:12
FED - Bézs köny - A legtöbb régióban lassult a gazdasági visszaesés (ProfitLine)
Az amerikai gazdaság az ország számos régiójában véglegesen stabilizációs jeleket mutat, legfőképp Északkeleten és Középnyugaton - olvasható a Fed által szerdán közzétett a Bézs könyvben, mely a regionális bontásban tájékoztat az ország gazdaságának állapotáról. Az általános megállapítás szerint a gazdasági stabilizáció elkezdődött, habár alacsony szinten tart. (ProfitLine.hu)
júl. 29
22:14
Tovább zuhant az arany és az ezüst ára (ProfitLine)
Két hetes mélypontjára csökken az arany ára, miután a dollár erősödése csökkentette a nemesfémek iránti keresletet, emellett az ezüst ára öt hete nem látott mértékben hanyatlott. (ProfitLine.hu)
júl. 29
22:15
Nem lesz vasárnapi Népszabadság (Alternatív Energia)
Lekerült a napirendről a Népszabadság vasárnapi számának elindítása - közölte a kiadó szerdán az MTI érdeklődésére.
júl. 29
22:24
Gyengült a forint (Infostart)
A forint - a térségbeli devizákkal együtt - gyengült az euróval szemben, amely minimálisan 269 forint fölött állt szerdán késő este a londoni bankközi devizapiacon.
júl. 29
22:30
Csúnyán elhasalt az olaj (ProfitLine)
Az olaj árfolyama szerdán 6 százalékkal zuhant, miután az amerikai kormányzat jelentős mértékű olajkészlet emelkedésről számolt be a múlt hétről, valamint, miután a vártnál nagyobb mértékben csökkent a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya. (ProfitLine.h)
júl. 29
22:39
Nem tolonganak az amerikai államkötvényekért - mi lesz ebből? (Portfolio)
Gyengélkedtek az amerikai állampapírok a szerdai kereskedésben, miután a mai 5 éves kötvényaukció vártnál rosszabb eredménye ismét felelevenítette az Egyesült Államok növekvő adósságával kapcsolatos...

2009. július 30. csütörtök

júl. 30
0:18
Főleg külföldi gyorshajtókat kaptak el Borsodban (Gondola)
Főleg külföldi gyorshajtókat kaptak el a magyar és szlovák rendőrök közös akcióján a 3-as számú fő út Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, a schengeni csatlakozás óta szabadon átjárható...
júl. 30
0:22
MDF: nem halogatható tovább az SPS-re átállás bejelentése (Gondola)
Nem halogatható tovább az egységes agrártámogatási rendszerre, az SPS-re átállás bejelentése - jelentette ki Lengyel Zoltán MDF-es országgyűlési képviselő. Véleménye szerint, ha ez augusztus...
júl. 30
0:36
Ausztriában is nyomoznak a Siemens korrupciós ügyében (Gondola)
Ügyészségi vizsgálat folyik két egykori Siemens-menedzser ellen Ausztriában kenőpénz fizetésének gyanújával - írta szerdai számában egy osztrák napilap. A korrupcióellenes ügyészség közelebbről azt...
júl. 30
0:40
Eltűnt egy szörfös a Fertő-tó osztrák részén (Gondola)
Nyoma veszett egy osztrák szörfösnek a Fertő-tó ausztriai részén - jelentette szerdán hírportálján az osztrák közszolgálati televízió, az ORF. A 46 éves férfi kedden délután hagyta el a partot...
júl. 30
0:54
Levették a lélegeztetőről a 16 éves martfűi futballistát (Gondola)
Levették a lélegeztetőgépről azt a 16 éves martfűi labdarúgót, B. Sándort, aki a múlt héten edzésen összeesett, újraélesztették és kómába került. A szoljon.hu oldal szerdai jelentése szerint a...
júl. 30
0:54
Hazánkat is fenyegető ökológiai bomba ketyeg (ProfitLine)
Magyarországot is fenyegető ökológiai bomba ketyeg az Erdélyi-szigethegységben, ahol a Rosia Poieni melletti zagytározóban lévő savas-ciános víz semlegesítése okoz gondot a helyi hatóságoknak. (ProfitLine.hu)
júl. 30
0:58
Újra jár a 3-as metró a délelőtti gázolás után (Gondola)
Újra jár a 3-as metró a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között, ahol szerda délelőtt gázolás miatt nem jártak a szerelvények - mondta el Erős János, a BKV fődiszpécsere az MTI-nek. A 3-as metró...
júl. 30
0:58
Változatlan bevétel, csökkenő nyereség a Zwack Unicumnál (ProfitLine)
Lényegében változatlan maradt a Zwack Unicum Nyrt. jövedéki adóval csökkentett árbevétele az előző év hasonló időszakához képest, és 2,6 százalékkal 740 millió forintra mérséklődött az adózott nyeresége az üzleti évének június 30-án zárult első negyedévében - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:02
Világháborús robbanótestek miatt több órás útzár Zámolynál (Gondola)
Második világháborús robbanótesteket találtak a Fejér megyei Zámoly határában szerda délelőtt, a helyszínen honvédségi tűzszerészek dolgoznak - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A...
júl. 30
1:02
Mikor szűnik meg a dollár egyeduralma? (ProfitLine)
A dollár valószínűleg a világ tartalékvalutája marad még egy ideig az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn szerint. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:06
Mégsem emelkedik Oroszországban a földgáz exportadója (ProfitLine)
Oroszország nem emeli a földgáz exportadóját jövőre. Erről az orosz kormány szerdai ülésén született döntés. A pénzügyminisztérium eredetileg azt javasolta, hogy az exportadót a jelenlegi 30 százalékról 2010-ben 35 százalékra növeljék. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:10
Továbbra is kínlódnak az USA tőzsdéi - de miért? (ProfitLine)
Gyengültek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a szerdai kereskedés leállítása előtt három órával. Közép-európai idő szerint 19 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 31,06 pont csökkenéssel 9065,66 ponton volt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 8,31 ponttal 1967,20 pontra hanyatlott. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:12
A létszámstop csak az első lépés a kisebb állam felé Kóka szerint (Gondola)
Kóka János szerint az államigazgatásban elrendelt létszámstop csak az első lépés a kisebb, takarékosabb állam felé. Az SZDSZ frakcióvezetője ezt azután közölte az MTI-vel, hogy a kormányszóvivő...
júl. 30
1:13
Hazánkat is fenyegető ökológiai bomba ketyeg (ProfitLine)
Magyarországot is fenyegető ökológiai bomba ketyeg az Erdélyi-szigethegységben, ahol a Rosia Poieni melletti zagytározóban lévő savas-ciános víz semlegesítése okoz gondot a helyi hatóságoknak. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:14
Európában nem ingott meg a befektetői bizalom (ProfitLine)
A nagy nyugat-európai részvénypiacok szerdán váratlanul jól teljesítettek, miközben a többi piacon már kétség lett úrrá. Az európai irányzatot főleg vállalati hírek, a Bayer gyógyszergyár és az Akzo Nobel vegyiművek jó negyedéves eredménybeszámolói és a Daimler autógyár ígéretes előrejelzései vezérelték. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:17
Változatlan bevétel, csökkenő nyereség a Zwack Unicumnál (ProfitLine)
Lényegében változatlan maradt a Zwack Unicum Nyrt. jövedéki adóval csökkentett árbevétele az előző év hasonló időszakához képest, és 2,6 százalékkal 740 millió forintra mérséklődött az adózott nyeresége az üzleti évének június 30-án zárult első negyedévében - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:18
400 millió eurós EBRD mankó a Société Générale-nak (ProfitLine)
Több százmillió euróval segíti a közép-kelet-európai vállalati hitelezést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a francia Société Générale bankcsoport szerdán Londonban bejelentett közös hitelprogramja - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:21
Mikor szűnik meg a dollár egyeduralma? (ProfitLine)
A dollár valószínűleg a világ tartalékvalutája marad még egy ideig az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn szerint. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:22
Kipukkadt a szlovák gazdasági csoda! (ProfitLine)
Szlovákia már nem Közép-Európa "gazdasági tigrise", sőt, visszatért abba a szerepbe, amelyről úgy gondolta, hogy már maga mögött tudhatja: a térség egyik sereghajtójává vált, írta a szerdai Financial Times, amely szerint a szlovák-magyar viszony a legrosszabb az EU-n belül. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:25
Mégsem emelkedik Oroszországban a földgáz exportadója (ProfitLine)
Oroszország nem emeli a földgáz exportadóját jövőre. Erről az orosz kormány szerdai ülésén született döntés. A pénzügyminisztérium eredetileg azt javasolta, hogy az exportadót a jelenlegi 30 százalékról 2010-ben 35 százalékra növeljék. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:26
FED - Bézs köny - A legtöbb régióban lassult a gazdasági visszaesés (ProfitLine)
Az amerikai gazdaság az ország számos régiójában véglegesen stabilizációs jeleket mutat, legfőképp Északkeleten és Középnyugaton - olvasható a Fed által szerdán közzétett a Bézs könyvben, mely a regionális bontásban tájékoztat az ország gazdaságának állapotáról. Az általános megállapítás szerint a gazdasági stabilizáció elkezdődött, habár alacsony szinten tart. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:29
Továbbra is kínlódnak az USA tőzsdéi - de miért? (ProfitLine)
Gyengültek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a szerdai kereskedés leállítása előtt három órával. Közép-európai idő szerint 19 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 31,06 pont csökkenéssel 9065,66 ponton volt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 8,31 ponttal 1967,20 pontra hanyatlott. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:30
Tovább zuhant az arany és az ezüst ára (ProfitLine)
Két hetes mélypontjára csökken az arany ára, miután a dollár erősödése csökkentette a nemesfémek iránti keresletet, emellett az ezüst ára öt hete nem látott mértékben hanyatlott. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:33
Európában nem ingott meg a befektetői bizalom (ProfitLine)
A nagy nyugat-európai részvénypiacok szerdán váratlanul jól teljesítettek, miközben a többi piacon már kétség lett úrrá. Az európai irányzatot főleg vállalati hírek, a Bayer gyógyszergyár és az Akzo Nobel vegyiművek jó negyedéves eredménybeszámolói és a Daimler autógyár ígéretes előrejelzései vezérelték. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:37
400 millió eurós EBRD mankó a Société Générale-nak (ProfitLine)
Több százmillió euróval segíti a közép-kelet-európai vállalati hitelezést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a francia Société Générale bankcsoport szerdán Londonban bejelentett közös hitelprogramja - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:41
Kipukkadt a szlovák gazdasági csoda! (ProfitLine)
Szlovákia már nem Közép-Európa "gazdasági tigrise", sőt, visszatért abba a szerepbe, amelyről úgy gondolta, hogy már maga mögött tudhatja: a térség egyik sereghajtójává vált, írta a szerdai Financial Times, amely szerint a szlovák-magyar viszony a legrosszabb az EU-n belül. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:45
FED - Bézs köny - A legtöbb régióban lassult a gazdasági visszaesés (ProfitLine)
Az amerikai gazdaság az ország számos régiójában véglegesen stabilizációs jeleket mutat, legfőképp Északkeleten és Középnyugaton - olvasható a Fed által szerdán közzétett a Bézs könyvben, mely a regionális bontásban tájékoztat az ország gazdaságának állapotáról. Az általános megállapítás szerint a gazdasági stabilizáció elkezdődött, habár alacsony szinten tart. (ProfitLine.hu)
júl. 30
1:49
Tovább zuhant az arany és az ezüst ára (ProfitLine)
Két hetes mélypontjára csökken az arany ára, miután a dollár erősödése csökkentette a nemesfémek iránti keresletet, emellett az ezüst ára öt hete nem látott mértékben hanyatlott. (ProfitLine.hu)
júl. 30
4:39
Zsákolták a magyar kötvényeket a külföldiek - mi lett az eredmény? (Portfolio)
Az elmúlt hetekben intenzíven emelkedett a külföldiek magyar állampapír-állománya és a friss adatok szerint már három hónapos csúcsról beszélhetünk. A piaci fejlemény még a Magyar Nemzeti Bank hétfői...
júl. 30
4:51
A jobb napokat látott Naplóról... (Spa Trend Online)
A színésznő-műsorvezető könnyekkel küszködve beszél magánéleti válságáról, válásáról a kereskedelmi tévé hírmagazinjának (a jobb napokat látott Napló) kamerái előtt. A sajtó ilyen-olyan munkatársától már lépni sem tud, elképesztő történeteket kanyarítanak személye köré. Fiatalkori traumáiról vall. Hosszú szappanopera részesei voltak akaratlanul – hangzanak el efféle mondatok. Most nem a történet…
júl. 30
5:06
Massa elhagyta az intenzív osztályt (Blikk)
Elhagyta az intenzív osztályt szerdán Felipe Massa, a Forma-1-es Ferrari csapat brazil pilótája, aki a Magyar Nagydíj szombati időmérőjén szenvedett súlyos balesetet.
júl. 30
5:08
Harapós lesz a Honvéd (Blikk)
A kispestiek megpróbálnak meglepetést szerezni a török sztárcsapat otthonában
júl. 30
5:10
Észt veszejtő volt a Debrecen! (Blikk)
965 millió forintnyi eurót keres a fociklub, ha nem kap ki a visszavágón

Keresés