A Caterpillar ma közzétett második negyedéves eredménye messze felülmúlta az előzetes elemzői várakozásokat, miután a gazdaságélénkítő programok, és a hitelpiaci feszültség enyhülése stabilizálta a nehéz földmunkagépek iránti keresletet. Sőt, a vállalat megemelte az egész évre vonatkozó előrejelzését. (ProfitLine.hu)
Idén is az OTP Bankot választotta a legjobb magyar banknak a londoni Euromoney gazdasági magazin, amely minden évben globális pénzintézeti rangsort állít össze. A legnagyobb londoni gazdasági-pénzü...
Már több mint 700-an haltak meg világszerte az újfajta influenzában, amióta felütötte a fejét a Mexikóból eredő kór - jelentette be kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Június eleje óta a...
Újabb három betegnél igazolták az új influenzavírust (A/H1N1), velük együtt eddig 29-en betegedtek meg Magyarországon. A tájékoztatás szerint mindhárman külföldön jártak, tüneteik azonban már Magyarországon jelentkeztek.
Részben a krízisalapba, részben alapítványba kell befizetni négy áramszolgáltatónak azt a mintegy ötmilliárd forintot, amit eredetileg a fogyasztókhoz kellett volna visszajuttatniuk azért, mert magasabb árrést alkalmaztak a jogszabályban meghatározott mértéknél - derül ki a Magyar Energia Hivatal határozataiból. (ProfitLine.hu)
Újabb három betegnél igazolták az új influenzavírust (A/H1N1), velük együtt eddig 29-en betegedtek meg Magyarországon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A tájékoztatás s...
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint a szlovák kormányfő hétfőn az államnyelvtörvénnyel kapcsolatos rendkívüli pozsonyi sajtóértekezletén ismét félrevezette a közvéleményt, és megpróbált...
Idén is az OTP Bankot választotta a legjobb magyar banknak a londoni Euromoney gazdasági magazin, amely minden évben globális pénzintézeti rangsort állít össze. A legnagyobb londoni...
Idén is tízszeres a túljelentkezés a hazai McDonald'sokban a nyári diákmunkákra. A helyek pár nap alatt beteltek, az iskolaszövetkezeteken keresztül nyár közepéig 3500 fő jelentkezett idénymunkára a gyorsétterem-hálózathoz. 2009-ben jól érezhetően felértékelődött a gyorséttermi munka presztízse: a vállalat idén kevesebb új diáknak tud munkalehetőséget kínálni, mert az iskolai időszakban állandó…
Az új, H1N1 vírus áprilisi felbukkanása óta 700 halálos áldozatot követelt világszerte, és a vírus terjedésének lassítása érdekében az országoknak iskolák bezárását kellene megfontolniuk -...
Idén is tízszeres a túljelentkezés a hazai McDonald'sokban a nyári diákmunkákra. A helyek pár nap alatt beteltek, az iskolaszövetkezeteken keresztül nyár közepéig 3500 fő jelentkezett idénymunkára a gyorsétterem-hálózathoz. 2009-ben jól érezhetően felértékelődött a gyorséttermi munka presztízse: a vállalat idén kevesebb új diáknak tud munkalehetőséget kínálni, mert az iskolai időszakban állandó…
Újabb három betegnél igazolták az új influenzavírust (A/H1N1), velük együtt eddig 29-en betegedtek meg Magyarországon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A tájékoztatás...
A bankok stressztesztje után az életbiztosítókat is hasonló vizsgálatnak vetették alá Nagy-Britanniában. Azt mérték, mennyire képesek ellenállni a biztosítók egy kevésbé súlyos recessziónak, mint...
A válság közepette az állam átépítése zavartalan; a kormányzat mindazokat az eljárásokat, amelyek állampolgárok, vállalkozások tömegeit érintik, átvilágította és lényeges módosításokat kezdeményezett...
Huszonnyolc védett vörös vércsét engedtek szabadon a Fővárosi Állat- és Növénykert valamint a Hortobágyi Nemzeti Park szakemberei a hortobágyi Górés térségében.
Részben a krízisalapba, részben alapítványba kell befizetni négy áramszolgáltatónak azt a mintegy ötmilliárd forintot, amit eredetileg a fogyasztókhoz kellett volna visszajuttatniuk azért, mert...
Három ember sebesült meg Sibenikben ma, miután felrobbant egy autó. Két osztrák állampolgár könnyebben, egy horvát súlyosan sérült meg a horvát üdülővárosban.
Miután további nyereségeket könyveltek el a részvénypiacok, az EUR/USD lendületet kapott, és új 7 hetes csúcsot ért el 1,4276-nál. A devizapárt 1,4267-en jegyzik. A középpontban az 1,43-as, majd az 1,4339-es érték áll. A piac izgalommal várja a Fed-elnök, Ben Bernanke meghallgatását. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Látványosan növekedett Ausztriában a vállalati és magáncsődök száma az első félévben: 3509 cég vált fizetésképtelenné, 9,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és 4564 háztartás nem tudott eleget tenni fizetési kötelezettségeinek, 6,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. (ProfitLine.hu)
Három ember - két osztrák és egy horvát - sebesült meg Sibenik horvát üdülővárosban kedden annak következtében, hogy felrobbant egy gépkocsi - közölte a helyi rendőrség szóvivője. A két osztrák...
Tovább erősödött a kanadai dollár, miután a BoC ma a várakozásoknak megfelelően nem változtatott 0,25%-os alapkamatán. Kísérő nyilatkozatában hangsúlyozta a bank: valószínűleg 2010 2. negyedévéig nem változtatnak a kamaton. A BoC 2009-re nézve -2,3%-os, míg 2010-re és 2011-re nézve 3,0%-os, illetve 3,5%-os GDP-t vár. Az USD/CAD-ot 1,0967-en jegyzik. Támogatások 1,0939-nél és 1,0783-nál…
Idén is az OTP Bankot választotta a legjobb magyar banknak a londoni Euromoney gazdasági magazin, amely minden évben globális pénzintézeti rangsort állít össze. (ProfitLine.hu)
Az MSZP azt kéri, hogy egy "szégyenfalon" tegye nyilvánossá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azon bankok és biztosítók listáját, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb panasz érkezik hozzájuk - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Megnyitották az M3-ast. Reggeltől óriási torlódások voltak, egy leszakadt hídelem miatt. A terelések után 16 óra után megnyitották a forgalomnak a lezárt útszakaszt. Kivételesen, a korábbi tervekkel ellentétben, nem lesz éjszaka zárás.
Meg kell találni és bíróság elé kell állítani a további felelősöket is az UD Zrt.-vel kapcsolatos nyomozások ügyében - mondta Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja keddi telefonos sajtótájékoztatóján. A politikus hozzátette: a Nemzetbiztonsági Hivatal hétfőn lemondott főigazgatója helyére olyan jelölt kell, aki kivizsgálja a jogsértéseket és alkotmányos…
A vártnál jobb amerikai vállalati gyorsjelentések áradatának köszönhetően lendületet vett Nyugat-Európa, az irányadó indexek közül a DAX már 2% körüli pluszban tartózkodik, ezzel tovább közelíti...
Phylaxia termékek magyarországi gyártására és oroszországi forgalmazására vonatkozó keretmegállapodást írt alá a Phylaxia 1912. Holding Nyrt. és leánycége, az állatgyógyszereket gyártó és forgalmazó P...
Miután nyereségeket könyveltek el a részvénypiacok és nőtt a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, az NZD/USD új éves csúcsot ért el 0,6606-nál. Kedvezőek a kilátások. A következő cél a 0,68-as érték. Az NZD/USD-ot 0,6572-őn jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Kiraboltak egy pénzintézetet kora délután Homokszentgyörgyön. Az arcát eltakaró férfi fegyvernek látszó tárggyal a kezében kényszerítette a pénz átadására a helyiségben tartózkodó két női alkalmazottat.
A Fidesz szerint az UD Zrt.-ügyben nem Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) lemondott főigazgatója az egyetlen felelős, ezért meg kell találni a többieket is, akiknek nemcsak távozniuk...
Alkoholizmusa miatt megtagadták a májátültetést egy 22 éves fiútól Nagy-Britanniában. A fiatal két hónap szenvedés után májzsugorban meghalt, hiába könyörgött édesanyja egy második esélyért az orvosoknak.
Az emberek jelenleg legjobban a munkahelyük elvesztésétől félnek, nem véletlenül, hiszen az utóbbi egy évben 134 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma - mondta Bernáth Ildikó keddi tájékoztatóján. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint mindez azt bizonyítja, hogy a Bajnai-kormány alkalmatlan a válság kezelésére, már csak azért is, mert a minisztériumokban ugyanazok ülnek, mint akik "lejtőre…
A Michael Jackson koncertpróbáiról készülő hollywoodi produkció akár már év végén a mozikba kerülhet - kürtölték világgá amerikai sajtójelentések. A Daily Variety jelentése szerint a Sony Pictures...
A fék helyett a gázpedálra lépett egy nő Pécsett, amikor parkolni akart, a meglódult autó egy személyautóval és egy busszal is ütközött, a busz egyik utasa könnyebben megsérült - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
Szerdán országszerte túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A délnyugati, déli szél olykor megélénkül, a Kisalföldön erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13...
A Fidesz szerint az UD Zrt.-ügyben nem Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) lemondott főigazgatója az egyetlen felelős, ezért meg kell találni a többieket is, akiknek nemcsak távozniuk kell a közéletből, hanem bíróság előtt is felelniük kell a tettükért.
Kiraboltak egy pénzintézetet kedden kora délután Homokszentgyörgyön - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel. Az arcát eltakaró férfi fegyvernek látszó tárggyal a...
Idén nemcsak az árvízek, de az állami támogatás radikális csökkenése miatt is több a szúnyog. Az önkormányzatoknak sem telik elégszer a megfelelő írtásra. – mondta el az InfoRádióban Lőrincz Árpád, a Corax-Bioner Zrt. Vezérigazgatója. Örül az idegenforgalom?
A jegybank elsődleges célja a gazdaság élénkítése - nyilatkozta Ben Bernanke Fed elnök a House Financial Services Committee előtt. A pénzpiaci problémák enyhültek ugyan, élénkülésre mégis csak jövőre...
Két miniszter, szociálpolitikai szakértők és karitatív civil szervezetek vezetőinek részvételével megalakult a Kríziskezelő Program Tanácsadó Testülete
Az amerikai recesszió az idei második félévben jó eséllyel véget ér ugyan, és jövőre 1 százalék feletti növekedés valószínű az amerikai gazdaságban, a fellendülés azonban 2011-ben megtorpanhat a szöve...
Előreláthatólag csak a kora esti órákra javulhat a közlekedési helyzet az M3-as autópályán és a 3-as főúton, a gödöllői csomópontnál még tart az útzár a pályára zuhant hídelem miatt - közölte a Pest ...
A Fidesz a büntető törvénykönyv (btk.) szigorítása mellett a rendőrség radikális megerősítésével és átalakításával javítaná a közbiztonságot - jelentette ki Lázár János kedden, a Heves megyei Tenken.
Ha egy mérkőzésen bűncselekmény történik, bárki is követi el, azt a rendőrségnek meg kell szakítania és eljárást kell indítania - mondta a keddi kormányszóvivői tájékoztatón Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter azzal összefüggésben, hogy mit tesz a rendőrség, ha a csütörtöki budapesti Újpest FC - Steaua Bucuresti Európa Liga mérkőzésen magyarellenes, uszító transzparenseket…