2009. július 2. csütörtök

júl. 2
12:57
Két tizenéves gyerek fulladt meg Borsodban (HírTV)
Egy nap alatt két tizenéves gyerek fulladt vízbe szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - értesült a HavariaPress.
júl. 2
12:57
Nincs többé Magyar Gárda! (Alternatív Energia)
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében. A felperesként eljáró Fővárosi Főügyészség a szervezet 2007. december 9-ei, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulása után döntött arról, hogy bíróság előtt kezdeményezi a feloszlatását. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda tényleges tevékenységét az egyesületi joggal…
júl. 2
12:57
"Kína az egyik legfontosabb partnerünk" (Kripto Akadémia)
A jelenlegi magyar kormány az ország legfontosabb partnerei között szeretné számon tartani Kínát, amely nagy bizalommal tekint Magyarországra. E bizalom alapján Magyarország kínai szempontból regionális centrummá válhat - mondta az MTI-nek Pekingből telefonon nyilatkozva a magyar külügyminiszter.
júl. 2
12:59
Fehéroroszország is csapolja az IMF hitelt (Privátbankár)
Fehéroroszország megkapta az IMF készenléti hitel második részletét - közölte a fehérorosz jegybank. Az IMF a héten korábban hagyta jóvá a hitel második, 679 millió dollár részletének folyósítását, eg...
júl. 2
12:59
Elmaradhat a Bajnai-Fico találkozó a nyelvtörvény miatt (HírTV)
A vezető szlovákiai lap szerint az arrogancia jele az új szlovák nyelvtörvény elfogadása - ezután akár ötezer euróra is büntethetik azt, aki hivatalos megszólalásban helytelenül használja a szlovák nyelvet. Bajnai Gordon szerdán azt mondta: meg kell fontolni, hogy van-e értelme a jövő heti miniszterelnöki találkozónak. A szlovák kormány szerint a magyar vezetés ismét csak kifogást keres.
júl. 2
13:03
Németországban veszik az autókat, mint a cukrot (Infostart)
A roncsprémiumnak köszönhetően az idei első félévben új rekordra nőtt a német autóértékesítés, ezzel túlszárnyalva 1999 első félévének eladási adatait. Az első hat hónapban több mint 2 millióval nőtt az értékesítés az egy évvel korábbihoz képest, ami 26 százalékos növekedés.
júl. 2
13:03
Újra gyengül a forint - 270 felett az euró (Portfolio)
Újabb, fél éve nem látott szintre erősödött ma délben a forint az euróval szemben, majd délután a romló külpiaci hangulatban határozott forintgyengüléssel újra a 270-es szint felettre emelkedett az...
júl. 2
13:05
Mitől ilyen erős a forint? (Portfolio)
A múlt hónapban a carry-játék visszatérését rögzíthettük, melyben a gyengülő dollár, az alacsony fejlett piaci kamatkörnyezet, a carry-devizák magas kamata és a csökkenő volatilitás a globális...
júl. 2
13:12
Karlovy Vary fesztivál Malkovich és Banderas részvételével (Infostart)
Pénteken nyitja meg kapuit a 44. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, amely idén a filmvilág olyan kiválóságait tünteti ki elismerésével, mint Isabelle Huppert, John Malkovich és Antonio Banderas.
júl. 2
13:12
Itt az új ingatlanadó-kalkulátor! Számoljon! (Gondola)
Most már biztosan lesz ingatlanadó, ne halogassa a szembenézést: az eloszto.hu-n már most kiszámolhatja, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvény szerint Önnek kell-e jövőre ingatlanadót fizetnie. Az adót ingatlanonként kell számolni. Az első ingatlan adómentes határa 30 millió, a második ingatlané 15 millió forint, a harmadik ingatlan minden esetben adóköteles.
júl. 2
13:12
Autó ütközött villamosnak (Blikk)
Autóval ütközött egy villamos Budapesten, a II. kerületi Mechwart téren, a balesetben a személyautó vezetője sérült meg.
júl. 2
13:12
Analóg UPC-n nincs több Mezzo (Kreatív Online)
Nem vette ki kínálatából a komolyzenét kínáló Mezzo tévét a UPC, de műszaki okok miatt a jövőben csak a digitális előfizetők érik el.
júl. 2
13:15
Tetszik a cégeknek a Bajnai-csomag (Privátbankár)
A hazai cégek alapvetően pozitívan fogadják a Bajnai-kormány lépéseit az élőmunkát terhelő járulékok és adók csökkentése terén, de nem érzik azokat átütő erejűnek
júl. 2
13:15
Így lesz jó a szexuális életed (Blikk)
A szex fontos szerepet játszik az ember életében. Lássuk, a Pink.hu szerint melyek a legégetőbb kérdések a testi szerelem megtartásához!
júl. 2
13:15
Jogerősen elítélték Dombóvár volt szocialista polgármesterét (HírTV)
Rágalmazásért jogerősen elítélte a bíróság Dombóvár volt szocialista polgármesterét. Szabó Loránd az egyik önkormányzati ülésen vádolta meg Naszvadi Balázs fideszes képviselőt azzal, hogy a Városkörnyéki Önkormányzatok Területfejlesztési Társulásának vezetőjeként hatmillió forinttal károsított meg 16 települést.
júl. 2
13:15
Draskovics ígérete: Miskolcon is lesz készenléti rendőrség (Alternatív Energia)
Év végére Miskolcon is létrejön az úgynevezett készenléti egység - mondta az MTI-nek Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön Miskolcon.
júl. 2
13:15
Több tízezren maradtak egészségbiztosítás nélkül (Kripto Akadémia)
Több tízezer ember maradt egészségbiztosítás nélkül Szerbiában július 1-jétől, mert munkáltatója nem fizette be a biztosítási díjat.
júl. 2
13:17
Meddig erősödhet még a forint? (Privátbankár)
Az eurót 12 órakor 267,56 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a reggeli 270,45 forinttal és a szerda délutáni 268,65 forinttal
júl. 2
13:21
Siker! A magasabb kibocsátás, mellett is túljegyezték a kötvényeket (ProfitLine)
Élénk érdeklődés mellett csökkentek a hozamok az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idei hetedik alkalommal tartott 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvény aukcióján. (ProfitLine.hu)
júl. 2
13:21
Izgalom nélküli várakozás a régióban (Portfolio)
A tegnapi optimizmus után a nemzetközi hangulat ma némi romlást mutat, Európához hasonlóan a régióban is pirosba öltöztek a tőzsdék. Az esés mértéke nem mondható veszélyesnek, bár a BUX 1.5%-os...
júl. 2
13:21
Elveszett a repülés öröme (Pénzcentrum)
Hol vannak már azok a napok, amikor az ember kiöltözött egy repülőúthoz, élvezte a kényeztető szolgáltatásokat és frissen, kipihenten érkezett a célállomásra? Manapság már az is öröm, ha az ember gyorsan átér a biztonsági ellenőrzésen és welcome-drinkkel fogadják a fedélzeten....
júl. 2
13:23
Újabb fogyasztóvédelmi razzia indul (ProfitLine)
"Kánikula II." elnevezéssel, újabb fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat indult július elsején, 11 hatóság részvételével - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön Budapesten. (ProfitLine.hu)
júl. 2
13:25
Lépésnyire a 265 forintos EURO árfolyam (ProfitLine)
Az eurót 12 órakor 267,56 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a reggeli 270,45 forinttal és a szerda délutáni 268,65 forinttal. A forint árfolyama utoljára az idén január első napjaiban volt ennyire erős az euróval szemben. Az forint azóta némiképp veszített erejéből, jelenleg 268,10-es szinten áll. A mai erősödés hátterében a sikeresen lezajlott megemelt kötvénykibocsátás…
júl. 2
13:30
Változékony idő várható zivatarokkal, 26, 31 fok lesz (Gondola)
Pénteken a több-kevesebb napsütés mellett az ország nagy részén gyakran megnövekszik a felhőzet, többfelé várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Éjszaka változóan...
júl. 2
13:33
Hőség: mit tegyünk, ha riadót fújnak? Videóval (Privátbankár)
Elsősorban azok vannak veszélyben, akik egyedül vannak, tehát nagyon fontos, hogy ilyenkor figyeljünk a szomszédainkra és az egyedül élőkre - mondja a Tisztifőorvos
júl. 2
13:33
Igyunk vizet! (Blikk)
Nyakunkon a nyár, a kánikulában pedig hajlamosak vagyunk megfeledkezni a kellő folyadékpótlásról, holott a szervezetünknek nagyon nagy szüksége van rá. Dr. Leichtner Tamás belgyógyász szerint a magas vérnyomásúaknak és akik bizonyos gyógyszereket szednek, nem szabad túl sok ásványvizet inniuk, de ez nem jelenti azt, hogy mellőzniük kellene a vizet. Az időseknek és a fiataloknak pedig különösen sok…
júl. 2
13:33
Karambolozott egy villamos a Margit körúton (HírTV)
Két utas könnyebb sérüléseket szenvedett, mikor egy villamos autóval ütközött a fővárosi 4-6-os vonalon, a Margit körúton csütörtökön.
júl. 2
13:33
"Új Btk. született" (Alternatív Energia)
A büntető törvénykönyv módosításával lényegében új Btk. született; és valamennyi parlamenti pártnak támogatnia kellett volna ezt a változást - mondta az MTI-nek Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön Miskolcon.
júl. 2
13:35
„Ne privatizálják a milliárdokért felújított kastélyokat!” (HírTV)
Az átmeneti kormány ne privatizálja a milliárdokért felújított illetve karbantartott, műemlékvédelem alatt álló kastélyokat - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Bencsik János, a Fidesz országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus hozzátette: a kormány a profitérdekeket a közösségi érdekek elé helyezi. A fideszes politikus arra figyelmeztetett, hogy kormányra kerülésük esetén…
júl. 2
13:39
Riadalom az olajpiacon - 68 dollár alatt az árfolyam (ProfitLine)
Az olaj árfolyama csütörtökön már 68 dollár alá csökkent a legfrissebb európai foglalkoztatottsági adatokat látván, mely a dollár erősödését is segítette. A befektetők emellett visszafogott óvatossággal várják az amerikai foglalkoztatottsági adatokat is. (ProfitLine.hu)
júl. 2
13:39
Leminősítette Írországot a Moody's is (2.) (Portfolio)
Egy fokozattal Aa1-re rontotta Írország hosszú lejáratú adósságának besorolását röviddel ezelőtt közzétett döntésével a Moody's Investors Service. A hitelminősítő intézet azzal indokolta a lépést,...
júl. 2
13:39
Többért vásároltunk kevesebbet (Pénzcentrum)
Értékben 5 százalékkal nőtt az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma 2008 június-2009 májusban, az előző hasonló időszakhoz képest. Ugyanakkor mennyiségben 2 százalékos csökkenést regisztrált a Nielsen piackutató vállalat, az általa mért 90 élelmiszer kategória bolti eladásában....
júl. 2
13:41
Megint lépett a Moody's - Leminősítve Írország (ProfitLine)
A Moody's hitelminősítő csütörtökön Aa1-re vette vissza Írország szuverén adósosztályzatát az eddigi, lehető legjobb Aaa-ról, negatív kilátással. A leminősítés indoklása szerint Írországot magas adósságteher nyomasztja a pénzügyi válságból adódóan, és adósságpályája több évig kedvezőtlen maradhat. (ProfitLine.hu)
júl. 2
13:48
Robert Capa-kiállítás a Ludwig Múzeumban (Infostart)
A Robert Capa világhírű magyar származású fotóművész képeit tartalmazó, nemrég Magyarországra került gyűjteményből nyílik kiállítás csütörtök este a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.
júl. 2
13:48
Bajban a földhivatalok (Infostart)
A pénzügyi-gazdasági válság miatt egyre nehezebb a földhivatali intézményrendszer finanszírozása - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára.
júl. 2
13:48
Visszavonja az UV-B riasztást a meteorológiai szolgálat (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat július 3-ától visszavonja az UV-B riasztást, amelyet még szerdán adtak ki - közölte a szakszolgálat csütörtökön az MTI-vel. Az UV-B sugárzás szintje péntektől...
júl. 2
13:48
Gázolás miatt késnek a vonatok Nyíregyházától keletre (Blikk)
Jelentős, 60-90 perces késésekre kell számítani a Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta vonalon, mert egy személyvonat elgázolt egy embert Mátészalka és Hodász között. A helyszínelés idejére a pályát lezárták, a vonatközlekedés várhatóan csak a kora délutáni órákra áll majd helyre.
júl. 2
13:50
Szonda Ipsos: csúcson a Fidesz, megállt a lejtőn az MSZP (Infostart)
Az európai parlamenti választáson való sikeres szereplés erősítette a Fidesz közvéleménybeli helyzetét, míg az MSZP fél éve lefelé tartó trendje megállt, ezúttal nem csökkent a támogatottsága - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből. Závecz Tibor kutatási igazgató az InfoRádiónak elmondta: az ellenzéki párt 44, a kormányzópárt 12 százalékon áll. Táborának további növekedésével biztos…
júl. 2
13:50
Gázolás miatt késnek a vonatok a Nyíregyháza-Zajta vonalon (Gondola)
Jelentős, 60-90 perces késésekre kell számítani a Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta vonalon, mert egy személyvonat elgázolt egy embert Mátészalka és Hodász között - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t. A...
júl. 2
13:51
Nem olcsó mulatság az árvíz (Privátbankár)
A kormány 500 millió forintot juttatott a vízügyi tárcának a központi költségvetés általános tartalékából az árvízi védekezéshez, amelynek eddigi költségei megközelítik a 700 millió forintot - közölte...
júl. 2
13:51
Kardcsapás - nagyszabású hadművelet indult a tálibok ellen (HírTV)
Nagyszabású hadművelet indult a tálibok ellen Afganisztánban. Az ázsiai ország déli részén hajnalban négyezer amerikai tengerészgyalogos, 750 afgán katona kezdte támadni a tálib lázadók állásait. Az egységeket harci helikopterek is segítik.
júl. 2
13:51
Plusz 500 millió forint az árvízi védekezésre (Alternatív Energia)
A kormány 500 millió forintot juttatott a vízügyi tárcának a központi költségvetés általános tartalékából az árvízi védekezéshez, amelynek eddigi költségei megközelítik a 700 millió forintot - közölte Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
júl. 2
13:52
Az MDF kommunikál, Dávid Ibolya mindenkit tárt karokkal vár - két nap termése (Gondola)
Egymás után közöljük az MDF két napjának kommunikációs termését - okulásul. A Margit-híd helyzetéről szóló tájékoztató tartalma egyébként felettébb hasonlít egy június 25-én megjelent cikkünkre... Érdemes megfigyelni a "nyugodt erő" ingerült támadásainak irányát, fő célpontjait.
júl. 2
13:53
"A polgármesterek találják meg leginkább a közös hangot egymással" (Alternatív Energia)
A városi polgármesterek tizenötödik találkozóját rendezték meg Szombathelyen csütörtökön; az eseményen átadták az év polgármestere, alpolgármestere és jegyzője díjakat.
júl. 2
13:57
Nem okozott meglepetést az EKB - Változatlan maradt a kamatszint (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) a mai kamatdöntő ülésén az előzetes várakozásoknak maximálisan megfelelve nem változtatott az irányadó kamatszintjén, így az maradt 1 százalékon. (ProfitLine.hu)
júl. 2
13:57
Támadás a MOL ellen: elveszik az orosz mezőt? (Portfolio)
Előfordulhat, hogy visszaadják az orosz államnak a félig a magyar Mol tulajdonában lévő vegyes vállalat által kiaknázott nyugat-szibériai Zapadno-Malobalikszkoje (Zapadno-Malobalik, ZMB) kőolajmezőt...
júl. 2
13:59
Erősödik a forint - Mi lesz a gyógyszergyártókkal? (Concorde) (Portfolio)
Mind mi, mind a piac továbbra is optimista a gyógyszergyártókkal kapcsolatban, azonban az erősödő forint jelentős kihívást jelent a profitabilitás terén - írja a Concorde elemzője, Vágó Attila. A...
júl. 2
14:01
Maradt a kamat - Trichet szavaira vár a piac (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően ma sem változtatott irányadó rátáján az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. A piaci szereplők a fél háromkor kezdődő, ezúttal kivételesen Luxemburgban tartott...
júl. 2
14:06
Lemondott Imre Vilmos, a női kézilabda-válogatott kapitánya (Infostart)
Lemondott a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról csütörtökön Imre Vilmos, mert összeegyeztethetetlennek tartja feladatkörét a Dunaferr férfi csapatának vezetőedzői tisztével.
júl. 2
14:06
Nastase nem léphetett be az észak-erdélyi autópálya építési telepére (Gondola)
Nem engedték be Adrian Nastase volt román miniszterelnöknöt az észak-erdélyi autópálya építkezési munkálatainak a helyszínére a Kolozsvárhoz közeli Gyalunál, noha a Bechtel amerikai vállalat éppen...

Keresés