Tehervonat gázolt halálra egy segédmotorost Fülöpszállás és Csengőd között szerda délután - tájékoztatta Both Ferenc, a MÁVINFORM sajtóügyeletese az MTI-t. A motoros a jól működő fénysorompó tiltó...
Hatékonyan pótolja a sportoláskor elveszített folyadékmennyiséget a testedzés után elfogyasztott sör, a benne található antioxidánsok csökkentik a testedzés következtében fellépő izomlázat és fáradtságot - állapította meg egy spanyol tanulmány, amelyet egy alicantei konferencián ismertettek.
Alkalmatlanná vált Balog Zoltán az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöki tisztségére, ezért az MSZP azt követeli tőle, hogy mondjon le bizottsági elnöki...
2004 óta jelentősen megvékonyodott az Északi-sarkvidéket övező tengerek jégpáncéljának vastagsága, mivel a több éves vastag jégtakaró helyét egyre inkább kezdi átvenni az "egynyári" vékonyabb jégréteg - jelentették be a NASA kutatói
A kínai kommunista vezetés szerint a hadsereg ura a helyzetnek az ujgurok lakta tartományban, ahol legalább 150-en haltak meg az elmúlt napok etnikai zavargásaiban. Az egyik pártvezető kivégzéssel fenyegette meg azokat, akik embert öltek az utcai harcban. A kormány szerint külföldről szervezik az ujgurok lázongását, az emigráns szervezetek azonban ezt cáfolják.
Tegnapi komoly veszteségeik után sokáig úgy tűnt, hogy szerdán sem tudnak talpra állni a vezető amerikai részvényindexek. A zárás előtt bekövetkezett felhúzásnak köszönhetően viszon a Dow Jones és a...
Eltekintett az egyik hétvégén előállított tüntető rabosításától az ügyészség, mert megalapozatlannak találta a rendőrség feljelentését. A férfi csak vizet szeretett volna bejuttatni a tűző napon ülő gárdistáknak, de az egyik rendőr belerúgott a palackokba. Ezt követően felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal vádolták meg a demonstrálót, ám szerencséjére az esetet egy…
A helyszínen meghalt az a 13 éves fiú, aki segédmotorjával a piros jelzés ellenére a sínekre hajtott, és az érkező személyvonat elütötte szerdán Soltszentimrén. A helyszínelés miatt előreláthatólag két óra hosszat szünetel a vasúti forgalom a Budapest-Kelebia vonalon.
Egy ellenzéki országgyűlési képviselőnek akkor is joga van kérdezni egy minisztertől, akár egy-egy rendőri akció jogszerűségének ügyében is, ha tudják, egy MSZP-s politikusnak ez szokatlan -...
Az éjszakai műszak váltakozása a nappali munkával megzavarja a biológiai óra működését, és ez többféle betegség szempontjából jelenthet fokozott kockázatot.
Az MSZP csak vitázni akar a Magyar Gárdáról azért, hogy elterelje a figyelmet a valós problémákról, és arról a helyzetről, amelybe a közel 8 éves kormányzásuk alatt az országot juttatták – jelentette ki Balog Zoltán az MNO-nak szerdán annak kapcsán, hogy Nyakó István szerdai közleményében annak a véleményének adott hangot, miszerint a Fidesz a Magyar Gárdát támogatja, és nyíltan kiáll a szél...
Egy ellenzéki országgyűlési képviselőnek akkor is joga van kérdezni egy minisztertől, akár egy-egy rendőri akció jogszerűségének ügyében is, ha tudják, egy MSZP-s politikusnak ez szokatlan - közölte a Fidesz helyettes szóvivője szerdán.
A román-magyar jószomszédi kapcsolatok fenntartása mindkét félnek fontos, ez közös magyar nemzeti érdek is, de csak akkor biztosítható, ha a két országban élő nemzeti kisebbségek biztonságban érzik magukat és képesek megőrizni identitásukat - mondta szerdán Szabó Vilmos külügyminisztériumi államtitkár.
Az amerikai népesség több mint 26 százaléka elhízott, kétharmadának testsúlya meghaladja a normál értéket - jelentette be az Egyesült Államok betegségmegelőzési és járványügyi hatósága (CDC) szerdán....
Saját számítógépes operációs rendszert indít 2010-ben a Google - jelentette be a kaliforniai központú vállalat a cég hivatalos blogjában. Elemzők szerint a lépésnek köszönhetően újabb összecsapás...
Az idegenellenesség mértéke 2007 óta lényegében változatlan; leginkább az iskolázatlanok, a legkevésbé pedig a felsőfokú végzettséggel rendelkezők idegenellenesek - olvasható ki a Tárki Omnibusz...
Az alacsony felvásárlási ár miatt a földön hagyja megrohadni 800 almafája termését Szél Gábor Hódmezővásárhelyi gyümölcstermesztő. Már disznókkal is feletetett mintegy 150 ezer forint értékű almát. Hasonló sorsra juthat az őszibarackfa termése is. A Magosz Csongrád Megyei elnöke szerint a megoldást a túltermelési időszakban áruvédelmi rendszer alkalmazása oldhatná meg.
A dalai láma nyugtalanságának adott hangot az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régió "súlyosbodó" helyzete miatt, és önmérsékletre kérte a kínai hatóságokat - közölte szerdán a...
Az észak-németországi Hamburg közelében olyan gyakori a gyerekkori leukémia, mint sehol másutt a világon. Az elmúlt 20 évben a 15 éven aluli gyereknél felfedezett esetek száma három-négyszer magasabb a szokásosnál.
Az amerikai kormány szerdán jelentette be, hogy megállapodott három kórházcsoporttal abban, hogy a következő 10 évben 155 milliárd dollárral mérséklik az egészségügyi költségeiket. A több ezer...
Derűlátással nyilatkozott néhány napja Berlinben a gazdasági miniszter a pénzügyi válság lassú leküzdéséről, ma pedig a német gyáriparosok szövetsége is megerősítette, hogy a konjunktúra élénkülését illetően bizakodóan tekint a jövőbe. Az optimizmus közelmúlt gazdasági mutatóin alapul.
Tizennyolcmillió forint értékben foglaltak le hamis márkajelzéssel ellátott ruházatot a vámosok kedden Röszkénél. Egy bolgár tehergépjármű okmányai szerint Törökországból Ausztriába szállított textilárut.
A helyszínen meghalt az a 13 éves fiú, aki segédmotorjával a piros jelzés ellenére a sínekre hajtott, és az érkező személyvonat elütötte szerdán Soltszentimrén - tájékoztatta a rendőrség szerdán az...
Egy ittas brit férfi, miközben láthatóan nem tudta, mit csinál, el kezdett 52 ezer eurót (14,5 millió forint) szétosztogatni szerdán a Palma de Mallorca-i repülőtéren várakozó utasok között. Az 59...
Hivatalosan is az ukrán parlament elé terjesztették azt a törvénytervezetet, amely a többi között a magyar nemzeti zászló kifüggesztését is megtiltaná az állami és önkormányzati intézmények épületein. A nemzeti zászlók kifüggesztésének szabadságát korlátozó törvénytervezetet szerdán jegyezték be az ukrán törvényhozás titkárságán - jelentette az UNIAN hírügynökség.
A befektetők átértékelik nézeteiket a közép-kelet-európai térség éllovasának tartott Lengyelországgal kapcsolatban, mert növekszik az államháztartási hiány, a sokáig hátul kullogó Magyarország viszont jó pontokat szerez szigorú költségvetési politikájával a Deutsche Bank egy elemzője szerint. (ProfitLine.hu)
Meghibásodott a fékszárnya, ezért a felszállás után tíz perccel visszafordult a Malév 488-as, Ljubljanába tartó járata szerda este - közölte Hegedűs Ádám, a Malév megbízott kommunikációs vezetője az MTI-vel.
Június eleje óta 37 fiú halt bele a körülmetélésbe Dél-Afrikában, s csak a múlt héten 13 halálos áldozata volt a népi hagyományhoz tartozó beavatkozásnak - közölték szerdán helyi igazságügyi illetékesek.
Döntetlent játszott a magyar női vízilabda-válogatott az ausztrálok legjobbjaival a szerda esti, ceglédi barátságos mérkőzésen, amely a bő két hét múlva kezdődő római világbajnokság afféle főpróbájának is számított.
Meghibásodott a fékszárnya, ezért a felszállás után tíz perccel visszafordult a Malév 488-as, Ljubljanába tartó járata szerda este a Malév megbízott kommunikációs vezetője. A Malév által bérelt - Embraer 120-as típusú - turbólégcsavaros kisgép harminc emberrel indult útnak, de a hiba észlelése után visszafordult, és probléma nélkül leszállt.
Az amerikai népesség több mint 26 százaléka elhízott, kétharmadának testsúlya meghaladja a normál értéket - jelentette be az Egyesült Államok betegségmegelőzési és járványügyi hatósága (CDC)
Fél év alatt félmilliárd forinttal nőtt a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház tartozása. A fenntartó megyei közgyűlés elnöke önkormányzati biztos kinevezését fontolgatja, mert attól tart, hogy az áprilistól bevezetett új központi finanszírozási rendszer után 700 millió forinttal kevesebb jut majd a győri járóbeteg-ellátásra.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem vizsgálódik a devizahitelek törlesztőrészlete ügyében, míg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) néhány nappal ezelőtt vizsgálatot indított a panaszok nyomán - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Mérséklődtek a korábbi hónapok kiugró tőkepiaci hozamai júniusban, érdemben nem változott a befektetési alapok összesített vagyona, a legtöbb alapkategóriában csökkent a tőkekivonás az előző hónapokhoz képest - derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ). (ProfitLine.hu)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 8-án megtartott 28. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 5, 15, 18, 20, 27, 31, 33....
Román bankautomatából emelték le egy oroszlói nyugdíjas összes pénzét. A nyugdíjas éppen vacsorázott, amikor sms-t kapott bankjától, hogy felvett százezer forintot.
Pokolgépes merényletet követtek el az iraki Moszul két síita városrészében is szerdán, a robbantásoknak hivatalos források szerint 16 halálos áldozata van. Az egyik autóba rejtett pokolgép egy...
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a kormányzati negyed ügyében, a Magyar Televízió információját a Nemzeti Nyomozó Irodánál is megerősítették. Az ügyben az Állami Számvevőszék tett feljelentést, mert több tízmilliós indokolatlan kifizetést találtak a negyed előkészítésével megbízott projektiroda működésében.
A VII. kerületben megvertek egy zsidó fiatalembert - a Fidesz mélyen elítéli ezt az esetet, és minden olyan erőszakot, amely valakit származása vagy vallása miatt ér Magyarországon - mondta el Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke szerdán az MTI-nek, s egyben felszólította az illetékes rendőrfőkapitányt, hogy tegyen meg mindent az eset tisztázására és az ilyen…
A francia szenátus elfogadta szerdán az illegális internetes letöltést tiltó törvénytervezet új változatát. A kormány azért terjesztett be új javaslatot, mert az előző, májusban elfogadott törvény...
Schmitt Pált jelölte az Európai Parlament egyik alelnöki tisztségére az Európai Néppárt Képviselőcsoportja. Olaszországban megkezdődött a G8-csoport csúcstalálkozója. Bírságbejelentő honlapot indított a kormány. Botrányosnak tartja a Hospinvest tevékenységét a Fidesz. A nap hírösszefoglalója.
A VII. kerületben megvertek egy zsidó fiatalembert - a Fidesz mélyen elítéli ezt az esetet, és minden olyan erőszakot, amely valakit származása vagy vallása miatt ér Magyarországon - mondta el...
Háborús gócpontnak látja Magyarországot a magyarellenességéről ismert Jan Slota. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint a magyarok komoly veszélyt jelentenek az Európai Unióra, mert meg akarják változtatni a trianoni békeszerződést, és ezzel veszélyes helyzetet teremtenek.
Médiaértesülések szerint egy francia befektető társaság szeretne megszerezni több állami tulajdonú kastélyt; a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában tíz épületegyüttes használati jogának...