Afganisztánban meghalt a birt hadsereg egyik alezredese és egy katonája, amikor pokolgép robbant páncélozott járművük alatt Hilmend tartományban. Az 50 éves Rupert Thorneloe személyében a legmagasabb rangú brit katonatiszt vesztette életét az ázsiai országban a háború 2001-es kezdete óta.
Los Angelesben, a Staples Centerben jövő héten kedden tartják Michael Jackson nyilvános gyászszertartását - jelentette be a családot és az AEG Live koncertszervező céget képviselő pr-ügynökség.
Aggodalommal várja a függetlenség napját Barack Obama amerikai elnök - de nem terroristáktól retteg, hanem az elnöki rezidenciát ellepő kislányok hadseregétől.
Nem keltett országos feltűnést, pedig a magyar jövőt és a magyar múltat aggodalmasan fürkészők körében igazán kelthetett volna, hogy a minap felavatták Budapest első, rovásírással írott helységnévtábláját. Igaz, nem Budapest határában, hanem a Rákos patak partján, ugyanis a táblán Rákosliget olvasható. Már akinek. A hozzám hasonló balliberális bunkóknak természetesen nem, az igaz magyaroknak…
A német parlament alsóháza módosította az Afganisztánban állomásozó német békefenntartó kontingens mandátumát csütörtök este, lehetővé téve a NATO német AWACS-egységeinek bevetését.
Bajnai Gordon azt mondta, nem terminátornak szegődött. Veres János ütheti ki az uniós biztosi székéből Kovács Lászlót. Az SZDSZ szemben álló csoportjai csak abban értenek egyet, hogy a párt gyakorlatilag megszűnt létezni.
Csáky Pál úgy véli, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a szlovákiai magyarság egyetlen pártja, és az is marad. Szerinte a Híd, amelyet az MKP-ból kilépett parlamenti képviselők alakítottak, nem magyar pártként határozza meg magát.
Aggodalommal várja a függetlenség napját Barack Obama amerikai elnök - de nem terroristáktól retteg, hanem az elnöki rezidenciát ellepő kislányok hadseregétől.
Gyengülnek a közép-európai devizák a következő három hónapban, miután az utóbbi hetekben "túlpörögtek" a Reuters által megkérdezett elemzők szerint. A forint a márciusi mélypont óta 18 százalékkal drágult az euróhoz képest, a következő időszakban a zloty lehet a térség húzódevizája
Tettre kész tinédzserek csapata félreértette egy nő kéjes sikolyait, és mivel támadásnak hitték a szexuális együttlétet, jól helyben hagyták a partnerét - számolt be az esetről az amerikai rendőrség.
Címek a mai gazdasági lapokból: A plazákat is kikezdte a válság. Háborítatlanul zajlik a rendszámbiznisz. Komor képet fest a Barclays az amerikai ingatlanpiacról.
Több mint két százalékkal gyengültek, napi mélyponton zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei csütörtökön. A börze pénteken zárva lesz. (ProfitLine.hu)
A lumbago, azaz köznapi nevén a derékfájás, a 20-50 éves korosztályban minden 3-4. embert érintő betegség, ezáltal a leggyakoribb mozgásszervi megbetegedésnek számít.
Röghözkötött vagyok, jövőre lesz éppen hatvan éve, hogy Budapestnek ugyanabban az utcájában, ugyanabban a lakásban élek. Érthető, ha gépiesen rovom a flasztert, nem nézek se jobbra, se balra, kívülről tudom, mi hol lelhető. Nem nézek föl az utca névtáblákra se, minden betűjüket ismerem, még azt is, melyiket hol koptatta el az idő.
Egy 2007-ből származó követelés érvényesítésének kísérlete közben hihetetlen méretű, a jelek szerint cégeltűntetésre szakosodott vállalkozói körre bukkant a követeléskezeléssel foglalkozó Direktinfo Kft. Az átvizsgált cégnyilvántartási adatok szerint Molnár Szabolcs és „csapata” 485 cégben szerepel tulajdonosként. E cégek közül 237 vállalkozás székhelyét a Tolna megyei Iregszemcsén, egy családi…
A befektetők figyelme az utóbbi hónapokban a feltörekvő piacok felé fordult, szakértők szerint pedig ez a folyamat felgyorsulhat, amint le tudjuk küzdeni a világgazdaság válságot. A kockázatvállalási...
Az ázsiai részvénypiacok péntek reggel még lefelé tartottak, követve a csütörtöki európai és New York-i irányzatot, de a devizapiacok már világszerte megnyugodtak, megszilárdultak, az euró is csaknem visszatért a csütörtöki késői értékéhez. Ez segíthet a közép-kelet-európai valutáknak is megkapaszkodni, írta elemzők véleményét idézve pénteken a Dow Jones hírügynökség. (ProfitLine.hu)
Éves összevetésben 8 százalékkal esett vissza a nemzetközi turizmus az idei első negyedévben - derül ki az Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) csütörtökön nyilvánosságra hozott adataiból. (ProfitLine.hu)
Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint senki nem hibázott a baji férfi ellátása kapcsán. Csütörtökön több orgánum közölte, hogy szerdán órákon át szervezték egy - a Komárom-Esztergom megyei Baj községben targonca alá szorult - férfi kórházba szállítását, mert több kórház nem akarta fogadni a halálos sérüléseket szenvedett munkást. A tárcavezető az InfoRádió Aréna című műsorában arról is…
Csáky Pál úgy véli, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a szlovákiai magyarság egyetlen pártja, és az is marad. Szerinte a Híd, amelyet az MKP-ból kilépett parlamenti képviselők alakítottak, nem...
Összeütközött két távolsági autóbusz Peru déli részén, az Andok egyik szerpentinjén. Legalább 23 ember vesztette életét, 31 pedig megsérült a súlyos balesetben.
A Nemzetközi Valutaalap úgy látja, hogy a termelés csökkenése lassul és a pénzügyi körülmények javulnak, ezért a legközelebbi, őszi előrejelzés-sorozatában minden bizonnyal javítani fogja a világgazdaság növekedésére szóló jóslatait - mondta az IMF vezérigazgató-helyettese, Murilo Portugal.
Hatvanmillió forint körüli összegért kívánják felújíttatni a Magyar Honvédség JAK–52-es gyakorló repülőgépeit – értesült a Magyar Nemzet. Az eszközöket még az Antall-kormány idején vásárolta Magyarország Romániából, de a lap szerint csak hat darab ilyen gép van rendszeresítve a hadseregnél. Úgy tudni, hogy a gyakorló gépeket a Solar Kft. újíthatja fel, legalábbis esélyes pályázatot nyú...
Angelina Jolie Hollywood legjobban fizetett színésznője: tavaly 27 millió dollárt (5,2 milliárd forint) kapott filmjeiért, miközben élettársa, Brad Pitt ex-neje, Jennifer Aniston alig lemaradva 25 milliót (4,8 milliárd forint) szedett össze. Az álomgyár legtöbbet kereső színésznőinek toplistáját a Forbes.com tette közzé szerdán.
Hetvenöt nap alatt a vállalt feladatok jelentős részét teljesítette a kormány - így értékelte a Népszabadságnak adott interjújában a hétfői parlamenti szavazás utáni helyzetét Bajnai Gordon kormányfő,...
Törvényt sértett az MSZP, amikor az európai parlamenti (EP) választások előtt az uniós forrásokból létrejövő beruházásokkal kampányolt szórólapjain, állapította meg a Veszprém megyei területi választási bizottság – írja a Magyar Nemzet.
Tízéves csúcsra nőtt az euróövezeti munkanélküliség májusban: a 9,5 százalékos munkanélküliségi ráta 1999 májusa óta a legmagasabb, közölte csütörtökön az Eurostat.
Eladósodott munkaadója hibájából több tízezer szerb dolgozó veszítette el július 1-jével az egészségbiztosítását, s lesz kénytelen fizetni az orvosi ellátásért.
Az orosz szolgáltatások beszerzőmenedzser-mutatója júniusra 49,7 pontra emelkedett a májusi 46,6 pontról, közölték a mutatót kezelő VTB Capital értékforgalmazónál pénteken. (ProfitLine.hu)
A dolgozók közül a legjobbak válság idején is hajlamosak munkahelyet váltani, különösen, ha az adott cég elköveti a recessziós időszakban tipikusnak számító hibákat. Az ő megtartásukhoz ad nyolc tippet a Sirota amerikai kutatócég - írja a hr.blr.com.
Hetvenöt nap alatt a vállalt feladatok jelentős részét teljesítette kormány - így értékelte a Népszabadságnak adott interjújában a hétfői parlamenti szavazás utáni helyzetét Bajnai Gordon...
Lendvai Ildikó az MSZP szombati kongresszusán azt fogja javasolni, hogy november végén lépjen ki a kormányból az, aki a párt országos választási bizottságában (ob) konkrét pártbéli feladatot kap -...
Az MSZP szombati kongresszusának helyszíne szimbolikusan is a pesti köznyelv által mozdonyfordítónak hívott közlekedési park lesz - a név azt jelenti, hogy az utasok számára világos, merre halad a szerelvény...
Bomba robban péntek hajnalban Athén belvárosában, az adóhivatal egyik épülete előtt. A görög főváros rendőrségének tájékoztatása szerint a pokolgépes merénylet komoly anyagi kárt okozott, ám senki sem sérült meg.
Még 853 kilométer hosszan van érvényben árvízvédelmi készültség, de a folyóink apadnak, és ez lehetőséget teremt arra, hogy a vízügyi igazgatóságok a nap folyamán megkezdjék a felkészülést a levonulásra, a károk felmérésére, a helyreállításra és a felhasznált készletek visszapótlására - áll az országos Műszaki Irányító Törzs szóvivőjének, Reich Gyulának péntek reggeli, az MTI-hez eljuttatott…
P. József a gyilkosságot szegről-végről elismerte, de a szexuális erőszakot nem - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője a kiskunlacházi...
Az ázsiai részvénypiacokat is negatívan érintette a vártnál nagyobb számban munkanélkülivé válók száma az Egyesült Államokban. Igaz, az európai és az amerikai piacok tegnapi teljesítményéhez képest mérsékeltebb a visszaesés. Az olaj árfolyama a tegnapi zuhanás után jelenleg stagnálást mutat. (ProfitLine.hu)
Szeptemberben dönt arról Baka András, hogy ki legyen a főbíróhelyettes - erről a Legfelsőbb Bíróság nemrég kinevezett elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt. A napilap pénteki...
Új vezető került a Siemens Zrt. HR-szervezetének élére. A vállalat működési hatékonyságát szem előtt tartva, és az erőforrások összehangolását biztosítva Tóth Gábor kettős pozícióban vesz részt a szervezeti kultúra megújításában.
Rövid távon a legfrekventáltabb budapesti és vidéki plázáknak, illetve bevásárlóközpontoknak is szembe kell nézniük a boltok számának csökkenésével, ugyanis a különböző márkák a recessziós hatás...
Hetvenöt nap alatt a vállalt feladatok nagy részét teljesítette a kormány, a legnagyobb terheket jelentő döntéseket meghozták - értékelt Bajnai Gordon miniszterelnök a Népszabadságnak a hétfői parlamenti szavazás után.
Aggodalommal várja a függetlenség napját Barack Obama amerikai elnök - de nem terroristáktól retteg, hanem az elnöki rezidenciát ellepő kislányok hadseregétől. Július 4. kétszeresen is ünnepnap az...