Erőteljes zuhanásba kezdett a kínai börze, fél óra leforgása alatt a 2%-os mínuszból 7.5%-os esés lett, majd 5% körüli mínuszig kúszott vissza az index. Úgy tűnik, hogy az ország szigorítani...
A brit munkaügyi miniszter egy újabb munkaszüneti napot vezetne be a szigetországban. Az ünnepnapon azokra emlékeznének, akik munkájuk közben veszítették életüket.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant szerda hajnalban az észak-spanyolországi Burgos városban, a helyi biztonsági erők egyik laktanyája közelében. Beszámolók szerint a robbanásban többen megsérültek, és súlyos anyagi károk keletkeztek. A detonáció tényét a madridi belügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg hivatalosan.
Az acélgyártó óriásvállalat az ArcelorMittal a második negyedévről veszteségről számolt be éves szinten a 60 százalékkal csökkenő értékesítés következtében. A negyedéves vesztesége 792 millió dollár, részvényenként 57 cent, szemben az egy évvel korábbi 5,84 milliárd dollár, részvényenkénti 4,20 dolláros nyereséggel. Az előzetes elemzői várakozások 336 millió dolláros veszteségre…
A dollár erősen nyitott, miután veszteségeket könyveltek el a nemzetközi részvénypiacok, és nőtt a befektetők kockázatkerülése. Az EUR/USD 1,4131-re, míg a GBP/USD 1,6378-ra esett. 08.45-kor teszik közzé a júniusi francia termelői árakat (előrejelzés -8,6%, előző: -7,8%). Később várhatók a júliusi német fogyasztói árak (előrejelzés: -0,3%, előző: 0,1%). /Ihász Nikoletta-www.globalfx.hu / ks-…
A feltámadt és szárnyalásnak indult részvénypiacoknak és a befektetési banki tevékenységének köszönhetően 2007 óta először ismét nyereséget tudott felmutatni a japán Nomura Holdings az ország legnagyobb kereskedőháza. (ProfitLine.hu)
A bűnözők nyolc rendőrt meggyilkoltak, s majdnem négymillió amerikai dollárral kereket oldottak. A zárakat nem feszítették fel, s a szakértők egyetlen ajtón vagy ablakon sem találták nyomát az erőszakos behatolásnak. Valószínűleg belső emberrel dolgoztak a rablók, akik szabályosan kivégezték a rendőröket az alagsorban.
Egy ember súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek amikor egy munkásokat szállító kisbusz személygépkocsival ütközött össze a Vas megyei Bük és Bükfürdő között szerda reggel - közölte a katasztrófavédelem.
Déri Miklós, a Magyar Narancs egykori fotósa alkalmanként több mint 100 ezer forintért örökítette meg azon eseményeket, melyeken Bajnai Gordon miniszterelnök is részt vett
Ha a következő hónapokat is milliós veszteséggel zárják a kórházak, átdolgozza a finanszírozási rendszert az egészségügyi miniszter. Székely Tamás hónapokig nem hitt az intézményvezetőknek, akik különböző módszerekkel próbálták megoldani az anyagi gondokat. Sajtóhírek szerint egy vidéki kórházban például a kemoterápiás kezeléseknél a korszerűtlenebb, de olcsóbb gyógyszert használták, hogy…
Ismét probléma volt a sebességmérő műszerrel egy Airbus repülőgépen: a Le Figaro című párizsi lap internetes változata szerint az Air France francia légitársaság Rómából Párizsba tartó egyik járatán a pilóta egy percen át úgy vezette a gépet, hogy közben nem kapott adatokat az Airbus sebességéről.
Zuhanóüzemmódba kapcsoltak a lakásárak Szlovákiában. Azok után, hogy az elmúlt két év mindegyikében minimum 20%-os volt az áremelkedés, most akár 40%-os zuhanás is megfigyelhető, különösen a...
Újabb utazási irodát törölt a nyilvántartásból a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH), mivel nem tudta teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségeit....
Egyre kevésbé bíztató jelek láthatók a nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulatról, az elmúlt napok kifejezetten optimista hangulata változóban van tegnap délután óta. Az óvatosabbá váló befektetői...
A gazdasági válság közepette a balatoni önkormányzatoknak és a szállásadóknak is fontosabb, hogy több bevételhez jussanak, ezért mindkét fél szinte mindent bevet a vendégek után fizetendő idegenforgalmi adó (IFA) ellenőrzésére és beszedésére....
A K&H Bank üdvözli a miniszterelnök és a bankok megállapodását, a bankszektor által mindig is vitatott törvény felülvizsgálatát, a két hónapos moratórium vállalható és betartható - mondta Marko Voljc...
A szebb napokat is látott Putnam Investments mindent elkövet, hogy a következő években oda tudjon érni az amerikai befektetési alappiacon az élbolyba, ennek érdekében pedig az alapkezelői díjakat...
Hármas karambol miatt teljes útlezárást rendeltek el 8 órakor Marcali közelében a 68-as főúton. Út szélén álló teherautóba hajtott bele egy kukásautó, majd abba egy újabb szemétszállító.
Szerda reggel hordónként 67 dollár alá süllyedt a kőolaj hordónkénti ára, miután az amerikai fogyasztói bizalom gyengülése és a raktárkészletek növekedése az energiahordozó iránti erőtlen keresletet vetít előre. (ProfitLine.hu)
Dél körül várható a lengyel kamatdöntés- előrejelzés: változatlan 3,50%, 23.00-kor teszik közzé az új-zélandi kamatdöntést- előrejelzés: változatlan 2,50%. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Egy ember súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek amikor egy munkásokat szállító kisbusz személygépkocsival ütközött össze a Vas megyei Bük és Bükfürdő között. Minkét jármű az árokban kötött ki és felborult, a tűzoltók, mentők és rendőrök jelenleg is a helyszínen dolgoznak.
Ha elhúzódik a gazdasági válság, abból könnyen lehet társadalmi és szociális válság is - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán Budapesten, a háromnapos külképviselet-vezetői értekezlet nyitó napján.
Hármas karambol miatt teljes útlezárást rendeltek el 8 órakor Marcali közelében a 68-as főúton - tájékoztatta Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Ma Hunvald sokak által csak Pávelként ismert barátját is meggyanúsítják. Állítólag a férfi milliós összegeket adott a polgármesternek, hogy vállalkozása Erzsébetvárosban önkormányzati megbízásokhoz jusson
A munka világa sajátos keveréke az önmegvalósításnak, valamint a mások utasítására végzett kényszertevékenységnek. Ha egy dinamikus skálán tüntetjük fel a munkavégzés indítékát, a legalsó fokon a büntetésből elrendelt közcélú munkát végző személy áll, a legmagasabb fokon pedig a hivatásszakmák gyakorlói. Hol helyezkedik el ebben a rendszerben a kölcsönzött munkaerő? Kik alkalmasak arra, hogy…
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Több, mint 300 millió éves múltra tekintenek vissza, ahogy azt a talált őskövületekből megállapították. Furcsa apróságok, megdöbbentő alkalmazkodó képességgel. Ezt bizonyítja, hogy Földünkön kb. 65. 000 fajukat ismerjük. És a legkevésbé sem szeretjük. De néhány dolgot azért jó, ha tudunk róluk!
Ma délután mindössze egy makrogazdasági jelentés lát napvilágot az USA-ban, fél háromkor a kereskedelmi tárca tesz közzé adatokat arról, hogy júniusban hogyan változott a tartós cikkek...