A híres-hírhedt feltörekvő piaci guru, Mark Möbius új kedvencet választott magának Kína, India és Brazília után, a kiszemelt piac pedig a hazánkkal szomszédos Románia. A guru szerint 3-4 évben...
Eladja, majd visszabérli magyarországi ingatlanjait a Tesco áruházlánc - írta a Világgazdaság Online. A lap információi szerint a Tesco 63 millió euróért, azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 16,7 mil...
Egy kisebb délutáni korrekció után a nap nagy részében mínuszban volt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kedden: a BUX végül 2,31 század százalékos süllyedés után 16 481 ponton zárt. A forint délutáni gyengülése után magához tért zárásra
Több mint száz épületet árasztott el és több utat rongált meg az ár a Törökország északkeleti részén fekvő Giresün tartományban - közölték illetékesek és a média. A kormány kedden hivatalosan is katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította a térségét, így az állam támogatást nyújthat az újjáépítéshez és a kártérítéshez.
Illegálisan végzett őssejtkezelést egy magyar magánklinika, általában ötmillió forintért. Az őssejtet abortumokból nyerték ki, a készítményeket pedig a beadás előtt nem tesztelték sem embereken, sem állatokon. Az ügyben négy embert fogtak el a nyomozók.
A magyar csapat állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára pénteken a csocsó-, más néven asztalifoci-világbajnokságon a nemzetek versenyében. A négynapos versenynek az ausztriai Tulln városa adott otthont.
A magyar csapat állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára a csocsó-, más néven asztalifoci-világbajnokságon a nemzetek versenyében. A négynapos versenynek az ausztriai Tulln városa adott otthont.
Nem vette napirendjére a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága Kocsis István BKV-vezérigazgató meghallgatásának ügyét - közölte Székely Gábor, a BKV felügyelőbizottságának elnöke kedden az MTI-vel az ülést követően.
A forint - a többi közép-európai devizával együtt - gyengült az euróval szemben, amely 268 forint fölött állt kedden késő délután a londoni bankközi devizapiacon. Röviddel 18 óra előtt az euró ...
Nincs válság az ukrán idegenforgalomban, az ágazat adja az ország hazai össztermékének (GDP) mintegy 15 milliárd hrivnyát (kb. 450 milliárd Ft) kitevő 1,6 százalékát. Mint Olga Szokolova, az ukrán ...
A lakosság segítségét várja a rendőrség annak a bronz harangnak az ügyében, amit feltehetőleg még a nyár elején loptak el Szekszárdról - értesült a HavariaPress.
A magyar csapat állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára pénteken a csocsó-, más néven asztalifoci-világbajnokságon a nemzetek versenyében. A négynapos versenynek az ausztriai Tulln városa adott otth...
Hiller Istvánhoz és az adatvédelmi biztoshoz fordul az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, mert úgy értesült a felvételizőktől, hogy miután megkapták az SMS-értesítést a felvételi eredményükről, egy újabb szöveges üzenetben kereskedelmi reklámot is kaptak a telefonjukra. Az IKSZ ezt a magyar felsőoktatás piacosításának újabb állomásaként értékeli.
Egy elektromos szenzor megakadályozhatta volna az Aquaworldben csütörtökön történt tragédiát, ennek az ára pár tízezer forint - mondta Madaras Gábor, a minőségtanúsítványok kiadásával foglalkozó ÉMI-TÜV-SÜD Kft. vezetője kedden az MTI-nek.
A vártnál rosszabb lett a Conference Board által közzétett fogyasztói bizalmi index, a befektetők azonban a kezdeti pesszimizmuson úrrá lettek, aminek köszönhetően nem lett nagyobb baj a...
Jogszabálysértés miatt 2009. július 28-án törölte a hatósági nyilvántartásból a KBT Avantgarde Idegenforgalmi és Személyszállító Bt.-t a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) - értesült a N...
Az eddigi összegnek csaknem a kétszeresére emelték számlakötelezettség nélkül elszámolható kiküldetési napidíjukat a londoni alsóház képviselői, akiknek költségtérítési visszaéléseit alig néhány hete ...
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az első, míg a kormány az utolsó az intézmények iránti bizalmat tükröző huszonötös rangsorban - derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felméréséből
A brit Gemma Spofforth 58.12 másodperces új világcsúccsal diadalmaskodott női 100 méter háton a római vizes világbajnokságon, míg a dél-afrikai Cameron van der Burgh férfi 50 méter mellen 26.74 másodperces új világcsúccsal jutott a döntőbe.
Jogszabálysértés miatt 2009. július 28-án törölte a hatósági nyilvántartásból a KBT Avantgarde Idegenforgalmi és Személyszállító Bt.-t a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) - értesült a Nol.hu internetes portál kedden.
Megszűnik a falusi turizmus adókedvezménye január 1-jétől - tájékoztatta az InfoRádió Eurokassza című műsorát a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közösségi ügyekért felelős szakállamtitkára.
Egy ember génjei meghatározzák, hogy mennyire hatnak rá a placebók. Erre az amerikai Semel Institute for Neuroscience and Human Behavior kutatói jöttek rá
A dél-afrikai Cameron van der Burgh férfi 50 méter mellen 26.74 másodperces új világcsúccsal jutott a döntőbe a római vizes világbajnokság keddi versenynapján.
A Forsense és a Századvég közös választáskutatási programjának 2009. júliusi adatfelvétele szerint ellentmondásos a viszonyunk az unióhoz, sokan ugyanis úgy gondolják, hogy vannak olyan területek, ahol Magyarország a csatlakozás által hátrányos helyzetbe került. A kérdezettek nagy többsége szerint Magyarország rosszul használja fel az uniós fejlesztési forrásokat.
Jogszabálysértés miatt 2009. július 28-án törölte a hatósági nyilvántartásból a KBT Avantgarde Idegenforgalmi és Személyszállító Bt.-t a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) - értesült a Nol.hu internetes portál kedden. (ProfitLine.hu)
Az MDF arra kéri Almássy Kornél független országgyűlési képviselőt, hogy ne váljon az ügyészség és az UD Zrt. szóvivőjévé - tájékoztatta közleményben a párt kedden az MTI-t.
Ha a létszámcsökkentést végrehajtják, ez lesz az egyik legnagyobb tömeges elbocsátás a jelenlegi válság alatt egyetlen gazdasági egységben Oroszországban
Lakópark építését tervezi Jánoshidán a helyi önkormányzattal összefogva a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy enyhítse súlyos létszámhiányát.
Egy körzeti megbízott fogta el azt a három férfit, akik fémanyagot próbáltak kibontani és ellopni egy épülőfélben lévő épületből Kerkafalván - értesült a HavariaPress.
A dél-afrikai Cameron van der Burgh férfi 50 méter mellen 26.74 másodperces új világcsúccsal jutott a döntőben a római vizes világbajnokság keddi versenynapján.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága szurkolói rendbontás miatt kedden arra kötelezte a Videoton FC-t, hogy soron következő hazai bajnokiját zárt kapuk mögött rendezze meg.