Az Egyesült Államok elhízási járványa, amely minden korosztályt érinti, az iskoláskor előtti gyerekek körében stabilizálódott az utóbbi öt évben: átlagosan hétből egy gyerek számít elhízottnak - közölték csütörtökön az illetékesek.
Észak-Korea szellemileg és fizikailag visszamaradott gyerekeken teszteli biológiai és vegyi fegyvereit - írta pénteken weboldalán az al-Jazeera English nevű hírtelevízió. Biztonsági szakértők szerint Phenjannak van a világ legnagyobb biológiai és vegyi fegyvereket gyártó programja, és becslések szerint több mint ötezer tonna biokémiai fegyvert raktároznak.
Egy azonnali hatályú leváltás, két lemondás, egy nyugdíjazási kérelem és egy kinevezés - ez a Bajnai-kormány első száz napja alatt történt személycserék mérlege
Egy 68 éves férfi holttestét találták meg Nagyszénás külterületén a Dögös-kákafoki csatorna egyik átemelője mellett délután. Az elsődleges orvosi vizsgálatok szerint a nagyszénási lakos halálát nem idegenkezűség okozta.
Mintegy háromszázan tüntettek pénteken esete a Jókai téren a terézvárosi önkormányzat rendelete ellen, amely szeptembertől megtiltja a környékbeli vendéglátóipari egységeknek, hogy 22 óra után is nyitva tartsanak.
Az Adria hőmérséklete bizonyos helyeken, például Zadar környékén már 28 fok, Dubroviknál ugyanakkor csak 20 fokos a tenger hőmérséklete. A Balaton vize pénteken 27 fokos volt, hétvégére 23-24 fokos vízre lehet számítani.
Hárman megsérültek, amikor eddig tisztázatlan okból egy személyautó és egy lovas kocsi összeütközött Baján a késő esti órákban. A baleset következtében a lovas kocsin ülő három ember közül kettő nyolc napon túl gyógyulóan, míg a hajtó életveszélyesen sérült meg.