A kedden közzétett adatok alapján Svájc első félévi külkereskedelmi többlete 8,99 milliárd svájci frankra csökkent, a 2008 második félévi 9,46 milliárdról, és az előző év hasonló időszakában elért 9,98 milliárdról. Az export az első félév során reál értékben 17,4 százalékkal csökkent éves szinten, míg az import 10 százalékkal esett. (ProfitLine.hu)
Sokan nem merik elvégeztetni az anonim HIV-tesztet, mert attól tartanak, hogy személyes adataik mégis kikerülnek valahogy, és ez hátrányosan érinti majd őket. Jogos a félelmük?
Egy 61 éves román férfit gázolt halálra egy autó hétfő este Budapest X. kerületében, a Kerepesi úton. Az autó egyelőre tisztázatlan körülmények között ütötte el az idős férfit, aki a helyszínen életét vesztette.
A lengyel jegybank monetáris tanácsának egyik tagja, Marian Noga szerint nem várható, hogy Lengyelország az idén belépne az ERM-2 átváltási mechanizmusba a gazdaság lassulása miatt, azonban nem kizárt, hogy 2014-ben már tagja lehet az euróövezetnek. (ProfitLine.hu)
Az ellentmondásos hírű talidomid nevű gyógyszer nem javította a tüdőrákos páciensek túlélését, ám más ráktípusoknál reményre ad okot - közölték brit kutatók a Journal of the National Cancer Institute című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Keddtől 3-7 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára Horvátországban - közölte honlapján a piacvezető INA olajtársaság - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Nagy torlódás alakult ki az M3-ason, a 3-as főúton és a környező mellékutakon, mert kedd reggel le kellett zárni egy pályatestre szakadt hídelem miatt az autópályát a gödöllői csomópontnál.
Az elmúlt napokhoz képest semmiféle változást nem észleltünk a forint piacán, miközben a dollár árfolyama az 1.42-es szint felett is járt - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank...
Idén nem valószínű a zloty belépése az ERM-2 átváltási mechanizmusba a gazdaság lassulása miatt - vélte a lengyel jegybank monetáris tanácsának egyik tagja. Marian Noga ettől függetlenül reálisnak...
Változott a Start és a Start Plusz kártyával foglalkoztatottak után fizetendő közterhek mértéke - tette közzé az adóhivatal. 5 százalékponttal csökkentették az összes járulékteher mértékét, így az első évben 10, a másodikban 15 százalékot kell fizetni a munkaadónak - írja a Világgazdaság.
Egy BKV-autóbusz ütközött össze két személyautóval kedd délelőtt a fővárosi Moszkva téren, az egyik autóban utazó gyermeket megfigyelésre kórházba szállították – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Sagyibó Melinda közlése szerint az autóbuszon utazók közül senki nem sérült meg.
2010-től is megéri élni a cégeknek a béren kívüli juttatások eszközével annak ellenére, hogy a jövőben adó terheli őket - derül ki a Nexon tegnapi közleményéből. Ismeretes: az Országgyűlés korábbi döntése szerint jövőre az adómentes természet- és pénzbeni juttatások adómentessége csaknem teljesen megszűnik, ám az általános, 54 százalékos adómérték mellett bevezetnek egy kedvezményes, 25…
A Fed-elnök, Ben Bernanke közölte: viszonylag korán ismét kamatemelésre kerülhet sor, hogy megakadályozzák az infláció túlzott gyorsulását. Ezek a kijelentések az inflációs várakozások kordában tartását célozzák meg. 2010 nyara előtt nem várható kamatemelés. A Fed a korábbi recessziók során szinte sosem emelte kamatát, míg nem érte el mélypontját a munkaerő-piaci. Az amerikai GDP idén mintegy…
Jövőre várhatóan korlátozzák a francia vállalatvezetők nyugdíját - jelezte a pénzügyi piacokat felügyelő hatóság, az Autorité des Marchés Financiers vezetője.
A jen erősödött az euróval és a dollárral szemben, miután a Fed-elnök, Ben Bernanke tegnap a Wall Street Jounal egyik cikkében azt nyilatkozta, hogy nem szabad túl korán emelni, hanem ki kell várni a megfelelő pillanatot, hogy ne okozzon gondot az infláció. Az USD/JPY-t 93,91-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A japán miniszterelnök feloszlatta a képviselőházat, és augusztus 30-ára előre hozott választásokat írt ki. Aszo Taro döntését a kabinet valamennyi tagja támogatta.
Átkozzák az IKEA-t és a hozzá hasonló multinacionális bútorboltokat a tradicionális angol székgyártók. A kőkemény árversenyben ugyanis képtelenek felvenni a versenyt a jóval olcsóbb termékeket árusító üzletláncokkal....
A Fed mindent meg fog tenni az infláció féken tartása érdekében - olvasható Ben Bernanke Fed tegnapi Wall Street Journalban megjelent cikkében. Bernanke ma a House Financial Services Committee,...
Most, amikor a gazdasági válság komoly beszállítói kapacitásoktól fosztja meg a magyar gazdaság szereplőit, adódik a kérdés, ki tudjuk-e használni a felgyülemlett szakmai tudást, a meglévő...
Ügyészségi vizsgálat indul azzal kapcsolatban, sértettek-e személyiségi jogokat és magántitkot a Deutsche Banknál annak a kémbotránynak a tárgyában, amely néhány héttel ezelőtt pattant ki a német...
Idén Magyarországon a legolcsóbb ingatlan alig több mint 1 millió forintért kelt el, míg a legdrágább 130 millió forintba került új tulajdonosának. Bár önmagában nem ad a piac működéséről érdemi információt, az Otthon Centrum megvizsgálta, hogy hálózata által az év első felében eladott, ezres nagyságrendű lakóingatlan közül melyek voltak a legolcsóbbak és legdrágábbak
A 42 milliárd forintos gyógyászati segédeszköz kassza 8 milliárddal lépné túl az előirányzatot, ha az OEP nem fogná vissza a gyeplőt - nyilatkozta a Népszabadságnak Dankó Dávid, az OEP ártámogatási...
Először sikerült egerek szívében részlegesen kijavítani a szívinfarktus által okozott károkat újraprogramozott felnőtt őssejteket beültetésével - közölték amerikai kutatók a Circulation című szakfolyóirat hétfőn megjelent számában.
Aláírással tiltakoznak kárpátaljai diákok, amiért az oktatási miniszter korábbi ígérete ellenére sem szünteti meg felvételi során a szociálisan rászorultak többletpontjait - adja hírül a zakarpattya.net.ua információi alapján a Dunatv. Igazságtalannak vélik, hogy a bejutási küszöböt alig elérő diákok kiszorítsák a maximális pontszámmal érkezőket, ha pedig nem teljesülnek követeléseik, az ukrán…
Emelkedtek a vezető európai részvényárak a keddi kereskedés kezdetén, követve ezzel a kedvező negyedéves vállalati eredmények által kialakított kedvező ázsiai és előző napi amerikai trendet. (ProfitLine.hu)
A nő belerohant egy stoptáblánál álló kocsiba, s amikor kiérkeztek a rendőrök, az asszony 50 ezer forintot ajánlott azért, hogy ne vegyenek tőle vér-és vizeletmintát
A devizáknak jól jön a befektetők kockázatvállalási kedve. A magas kamatú devizaként ismert zloty sem kivétel ez alól. Az EUR/PLN új 3 hónapos minimumot ért el 4,2333-nál, majd maga mögött hagyta az értéket. Az EUR/PLN-t 4,2562-őn jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Ma tartja alakuló ülését a Kríziskezelő Program tanácsadó testülete, amelyben egyelőre hét tag lesz - írja a Népszabadság. A tanácsban helyet kap Szabó János, az Országos Szociálpolitikai Tanács...
A brit versenyfelügyelet felkarolta azt a kezdeményezést, mely megakadályozná, hogy a kisebb helyi élelmiszerpiacokat egyetlen nagy áruházlánc dominálhassa....