2009. július 20. hétfő

júl. 20
12:36
427 millió forintért újul meg a Thököly út (ProfitLine)
A Budapest Főváros Önkormányzata által a Thököly út ideiglenes felújítására kiírt nyílt közbeszerzést a Magyar Aszfalt Kft. nyerte meg, nettó 427 millió forinttal - az eredmény a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában jelent meg - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
júl. 20
12:38
Pont a ponton végén? (Infostart)
Nem jelentene valódi megoldást a Főpolgármesteri Kabinet szerint a Margit híd kiváltására egy katonai pontonhíd.
júl. 20
12:38
Negyven éve értük el a Hold felszínét (HírTV)
Ma negyven éve, hogy az emberiség megvalósította ősi álmát, és idegen égitestre tette a lábát. A minden addigit felülmúló, grandiózus amerikai Apollo-program 11-es számú űrhajójának legénysége, Neil Armstrong és Edwin Aldrin 1969. július 20-án törékeny holdkompjával elérte hűséges kísérőnk, a Hold felszínét.
júl. 20
12:40
Kétszer annyi szúnyog van, mint a korábbi években (Infostart)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól vár segítséget a szúnyoginvázió megfékezéséhez a Dunakanyar Pilisi Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása.
júl. 20
12:45
Ciki! Peaches Geldof elaludt interjú közben (Blikk)
júl. 20
12:45
Górcső alatt a brókerdíjak - Lássuk, mennyit húznak ki a zsebedből (Portfolio)
A portfolio.hu a hagyományokhoz híven idén is elvégezte a hazai brókercégek értékpapírkereskedésre felszámított díjainak és jutalékainak összehasonlító elemzését. Felmérésünkben a tavalyi 21 helyett...
júl. 20
12:45
Minisztériumi tájékoztató a lakáshiteleseknek: ki és hogyan veheti igénybe a segítséget? (Pénzcentrum)
Július 28-tól vehetők igénybe azok a kedvezmények, amelyek a gazdasági válság hatásai miatt nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését célozzák. A kormány szándéka a terhek könnyítésével segítséget nyújtani az átmeneti nehézségek kivédéséhez és megakadályozni a lakástulajdon elveszítését. A segítség formáiról, igénybevételük módjáról a következő tájékoztatás nyújt eligazodást az érintettek…
júl. 20
12:48
A stressz mint kihívás - gondolatok a munkahelyi stresszről (HR Portál)
Legyünk akár felső- akár középvezetők, ingatlanértékesítők, logisztikusok vagy bankfiók vezetők: munkánk során a stressz soha meg nem szűnő, folytonos kihívást jelent életünkben. A kérdés már csak az, mit kezdünk vele.
júl. 20
12:54
EUR/JPY A kockázatvállalási hajlandóság emeli a kurzust (HírTV)
A befektetők visszatérő kockázatvállalási hajlandósága szárnyakat adott ma az EUR/JPY-nak, és napi csúcsra repítette a devizapárt 134,70-nél. Jól jött a devizapárnak a hír is, hogy a CIT Group elkerülheti a csődöt. Megmaradhat a kedvező hangulat, ha a mai negyedéves adatok is kedvező képet festenek. 134,60 fölött a 135,73-as érték a cél. Az EUR/JPY-t 134,38-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-…
júl. 20
12:54
Homályos a kép a munkáltatói járulékcsökkentést illetően - Publicus Research (ProfitLine)
A Magyarországra is elérkezett gazdasági és pénzügyi válság különböző válságkezelési koncepciók kialakításához vezetett. Ezek részeként a Parlament is elfogadott egy gazdasági racionalizációs csomagot, amely számos elemmel kíván hozzájárulni a válság látható hatásainak enyhítéséhez, valamint a gazdaság élénkítéséhez. A Publicus Research 500 hazai cégvezetőt kérdezett telefonon és on-line,…
júl. 20
12:56
Halálos baleset az M5-ösön (HírTV)
Egy ember meghalt, mikor hétfőn délelőtt fél tízkor két teherautó és egy személyautó karambolozott az M5-ös autópálya Budapestre bevezető szakaszán. A helyszínelés délelőtt még tart, a munka végéig a fővárosba vezető oldalt zárva tartják, kerülni Gyál felé lehet.
júl. 20
12:58
USD/CAD A fontos támogatás átlépése (HírTV)
Holnap teszik közzé a kanadai kamatdöntést. A júniusi inflációs adatok után nem számítanak a kamatpolitika lazítására a közgazdászok. Az USD/CAD sorsát főleg a külső tényezők határozzák meg (a részvénypiac nyári ralija), ezért átlépték az 1,1120-as támogatást. A következő cél az 1,0800-as érték. A devizapárt 1,1036-on jegyzik. 14.30-kor teszik közzé a májusi kanadai nagykereskedelmi forgalmak…
júl. 20
13:00
Vihar után - Olvasói képriport (HírTV)
A Csopakon és Veszprémben készített fotóit olvasónk, Beke G. László küldte be szerkesztőségünkbe. Képeit megtekintheti galériánkban. Legyen Ön is a hírTV online csapatának része! Küldjön saját készítésű, máshol még nem publikált fotókat a honlapunk profiljába vágó eseményekről, történésekről!
júl. 20
13:03
Eredmény született a Balaton-fejlesztési Program marketingtenderén (Kreatív Online)
Tenderen választott partnert az SCD Group és a Quinlan Private Golub a Balaton-fejlesztési Program marketingkommunikációs feladataira.
júl. 20
13:03
Norvég alkohol, magyar távközlés - mi a közös? (Portfolio)
Európa legdrágább országa Dánia, és általában is igaz, hogy minél fejlettebb egy ország, annál magasabb az árszint. A szoros összefüggésnek megfelelően a magyar árszínvonal jócskán elmarad az uniós...
júl. 20
13:09
Félmilliárdból újul meg a Thököly út (Privátbankár)
A Budapest Főváros Önkormányzata által a Thököly út ideiglenes felújítására kiírt nyílt közbeszerzést a Magyar Aszfalt Kft. nyerte meg, nettó 427 millió forinttal - az eredmény a Közbeszerzési Értesít...
júl. 20
13:12
Jövő héttől élnek a lakáshitelesek kedvezményei (Infostart)
Július 28-tól vehetők igénybe azok a kedvezmények, amelyek a gazdasági válság hatásai miatt nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését célozzák.
júl. 20
13:12
Eltűnt egy szörfös a Velencei-tónál (Blikk)
Szombat óra keresik azt a szörföst, aki a Velencei-tónál tűnt el. A férfi ruháit és szörfdeszkáját megtalálták a parton, neki azonban nyoma veszett.
júl. 20
13:12
Gázturbinás erőművet épít a MOL? - Kommerszant (ProfitLine)
A nyugat-szibériai Zapadno-Malobalikszkoje olajmezőt működtető, felerészt magyar, felerészt orosz tulajdonú vállalat (ZMB) igazgatótanácsa hétfőn megvizsgálja egy gázturbinás erőmű építésének lehetőségét, hogy ne vonják vissza tőle a kitermelési engedélyt, írta a Kommerszant című orosz lap hétfőn - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
júl. 20
13:12
15 gólt vágtak a Kemény-legények (HírTV)
Lubickolásnak beillő győzelmet aratott a római vizes vb vízilabdatornájának nyitófordulójában a Kemény Dénes fémjelezte magyar férfi vízilabda-válogatott. A háromszoros olimpiai bajnok gárda 15:6 arányban múlta felül Kanada együttesét, máris nagy lépést téve a negyeddöntőbe jutás felé. A csapat erejét mutatja, hogy csaknem minden mezőnyjátékosunk gólt szerzett.
júl. 20
13:14
Mélyítheti a gazdasági krízist a H1N1 vírustörzs Angliában (ProfitLine)
Súlyos járvány esetén deflációt és még mélyebb recessziót okozhat a brit gazdaságban az új influenzavírus, áll egybehangzó londoni elemzésekben. Több brit légitársaság szűrni kezdte a tüneteket mutató utasokat, az eljárást azonban orvosi körökben "ostobaságnak" bélyegezték. (ProfitLine.hu)
júl. 20
13:15
Gyorshír! Lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója! (Alternatív Energia)
Lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Laborc Sándor dandártábornok - közölte a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája hétfőn az MTI-vel.
júl. 20
13:21
A magasabb fizetés vonzza a fiatalokat a fővárosba (HR Portál)
A középkorúak és az idősebbek szánják rá magukat a legnehezebben, hogy egy állás miatt költözzenek. Alacsony mobilitási hajlandóságuk egyik oka arra vezethető vissza, hogy a rendszerváltás előtt a dolgozók megszokták, hogy munkahelyük a lakóhelyükhöz közel esik és ez a szemlélet még mindig él. A fiatalok azonban már sokkal bátrabbak, közülük egyre többen szeretnének hosszabb-rövidebb ideig…
júl. 20
13:21
Működik az olajkapcsolt sztori - kilőtt az orosz tőzsde (Portfolio)
Úgy tűnik jót tett a hétvégi pihenés a befektetőknek, akik a pénteki kisebb elbizonytalanodás után ma már újul erővel vágnak neki a részvényvásárlásoknak. Ma hajnalban az ázsiai tőzsdék jelentősebb...
júl. 20
13:21
Vírusgyanú: betegen tilos felszállni a repülőgépekre (Pénzcentrum)
Az év egyik legforgalmasabb időszakában jelentették be brit légitársaságok, hogy nem engedik felszállni járataikra a sertésinfluenza-gyanús utasokat. A hírt tegnap közölte a British Airways és a Virgin Atlantic....
júl. 20
13:23
Gondolatok a munkahelyi stresszről (HR Portál)
Legyünk akár felső- akár középvezetők, ingatlanértékesítők, logisztikusok vagy bankfiók vezetők: munkánk során a stressz soha meg nem szűnő, folytonos kihívást jelent életünkben. A kérdés már csak az, mit kezdünk vele.
júl. 20
13:27
Az adósságai megroppantották a Porschét (Privátbankár)
A Porsche ugyan a Volkswagen főrészvényese, mégis a VW menti meg a 9 milliárdos adósságot felhalmozó gyárat. 8 milliárdért megveszik
júl. 20
13:30
Idén nyáron 120 ezer gyermek kaphat ingyenesen ebédet (Infostart)
120 ezer rászoruló gyermek kap a nyáron is meleg ételt, a kormány 2,4 milliárd forintot különített el idén erre a célra - mondta az InfoRádiónak Dér Zsuzsanna. A szocialista országgyűlési képviselő hozzátette: őszre elkészül egy olyan törvénytervezet, amely színvonalasabbá teszi a közétkeztetést.
júl. 20
13:30
Wéber: Még mindig Button a legesélyesebb a vb-címre (Infostart)
Érezhető előnyt jelent a Formula-1-es világbajnoki pontversenyben élen álló Jenson Buttonnek, hogy riválisai az elmúlt hetekben egymástól is vettek el pontokat - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor szakkommentátor.
júl. 20
13:30
Lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója (Gondola)
Lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Laborc Sándor dandártábornok - közölte a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája hétfőn az MTI-vel.
júl. 20
13:30
Lemondott a titkosszolgálat vezetője (Blikk)
júl. 20
13:30
Amíg támogatják, Kóka nem mond le (HírTV)
„Addig maradok frakcióvezető, amíg a frakció többsége engem támogat” - jelentette ki Kóka János, az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportjának vezetője hétfőn újságírói kérdésre.
júl. 20
13:32
Lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója (Infostart)
Lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Laborc Sándor dandártábornok - közölte a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája hétfőn.
júl. 20
13:32
Megkezdődött a Debreceni Nyári Egyetem nyári kurzusa (Gondola)
Megkezdődött a Debreceni Nyári Egyetem négyhetes kurzusa; az ország legrégebbi és legnagyobb nyári egyetemére az idén több, mint 30 országból csaknem 200 külföldi hallgató iratkozott be - közölte...
júl. 20
13:32
Lemondott Laborc Sándor (HírTV)
A miniszterelnök elfogadta a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának lemondását. Laborc Sándor a lehallgatási ügy fejleményei miatt kérte felmentését.
júl. 20
13:33
Anomáliákat érzékelt az UD Zrt. ügyében Laborc (Alternatív Energia)
Lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Laborc Sándor dandártábornok - közölte a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája hétfőn. A közlemény szerint a főigazgató azzal indokolta döntését, hogy "olyan anomáliákat érzékelt az UD Zrt. ügyében folyó vizsgálat kezelésében a nyomozóhatóság, illetve az ügyészi szervek részéről, amelyek a feljelentés pontjainak nagyobbik részében a…
júl. 20
13:39
Erőmű beruházásba kényszerítik a MOL-t az oroszok? (Portfolio)
A nyugat-szibériai Zapadno-Malobalikszkoje olajmezőt működtető, felerészt magyar, felerészt orosz tulajdonú vállalat (ZMB) igazgatótanácsa hétfőn megvizsgálja egy gázturbinás erőmű építésének...
júl. 20
13:39
Családi vállalkozások, pályázzatok! (Pénzcentrum)
Esettanulmány-pályázatot írt ki családi vállalkozások számára a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány. A díjak a családi vállalkozások életéből annyira hiányzó pihenést célozzák....
júl. 20
13:45
14 milliárd lenne a pontonhíd (Privátbankár)
Nem lesz pontonhíd a Dunán, miután a Főpolgármesteri Kabinet ülésén számos érvet sorakoztattak fel az ideiglenes átkelő ellen
júl. 20
13:48
A kiállításszervező tanácsa: Ha fél valakitől, képzelje el alsógatyában! (Infostart)
"Ha alsógatyában ábrázoltam volna Hitlert, nem lett volna háború" - fogalmazta meg egy belga festőművész a minap megnyílt múzeumának lényegét. A brüsszeli kiállítás főként belga hírességek alsóneműit tárja a látogatók elé.
júl. 20
13:48
Kóka János nem mond le a frakcióvezetői posztról (Infostart)
Retkes Attila teljesítményével kapcsolatban az SZDSZ-ből kilépők, az elnök politikája és mondatai ellen tiltakozók százai világosan elmondták a véleményüket, ehhez neki nincs mit hozzátennie - mondta Kóka János hétfőn a parlamentben újságíróknak, akik arról faggatták, hogy távozik-e a frakcióvezetői posztról.
júl. 20
13:48
Sörkert, ahová a vendégek viszik az ennivalót (Infostart)
Bajorországban szinte nemzeti hagyománynak számít a sörkert, amelyben csupán a sört kell a helyszínen beszerezni, az ételeket bárki magával hozhatja és tálalhatja kedve szerint az árnyas fák alatt felállított asztalokon. Mivel a sörkerteket általában lakóházak szegélyezik, nyitva tartásukat szigorú rendelkezések szabályozzák. A többi vendéglátó-ipari intézményre - legyen az étterem vagy diszkó -…
júl. 20
13:48
Autóval akart öngyilkos lenni (HírTV)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a férfi, aki autójával kísérelt meg öngyilkosságot Bonyhádon. Az ittas ámokfutó kapukat döntött, majd egy learatott búzatáblára zuhant kocsijával - értesült a HavariaPress.
júl. 20
13:48
Százkilencvennel száguldozó apácák (Gondola)
Három apáca 190-nel száguldott Olaszországban a pápa nyaralójába, miután hírét vette, hogy XVI. Benedek elesett fürdőszobájában. A rendőrség elcsípte a nagyon gyorshajtó apácatriót. A kormánynál...
júl. 20
13:48
Hihetetlen szerelem! 16 évig vártak egymásra (Blikk)
Tizenhat év után talált egymásra egy szerelmespár – egy elveszett levélnek köszönhetően. Az angol Steve Smith és a francia Carmen Ruiz-Perez soha nem felejtették el egymást, és pénteken tartották az esküvőjüket - írta a The Daily Mail.
júl. 20
13:48
Cserbenhagyó ittas vezetőt kaptak el (Blikk)
Cserbenhagyás és ittas járművezetés miatt őrizetbe vett a rendőrség egy autóst, aki Rajka térségében elütött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a baleset helyszínéről. Az ittas járművezető Rajka és Dunakiliti között áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott karambolozott a motorossal, majd megállás nélkül továbbhajtott.
júl. 20
13:50
Több évre lakatot tennének a túlszámlázó vendéglátó helyekre (Infostart)
Akár tíz évre is bezáratná a Magyar Vendéglátók Ipartestülete azt az éttermet, amely túlszámlázással vagy másképp károsítja meg külföldi vendégeit. Alexa György, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának elnöke a felvetés kapcsán azt ígérte, hogy bizottsága ősszel megvizsgálja a javaslatot, de úgy véli: azt ebben a formában nehezen lehetne beültetni a jogszabályi rendszerbe.
júl. 20
13:50
ORTT: kiírták a két országos kereskedelmi rádiós frekvenciapályázatot (Gondola)
Kiírta a két országos kereskedelmi rádiós frekvenciára a pályázatot a médiahatóság - értesült testületi forrásból a hétfői ülés ideje alatt az MTI. Az információ szerint jelentősebb változás a...
júl. 20
13:50
Nem lesz pontonhíd a Dunán (Blikk)
Nem lesz pontonhíd a Dunán, miután a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén számos érvet sorakoztattak fel a korábban Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által felvetett ideiglenes átkelő ellen, így azt nem építik meg a Margit híd pótlására. A Margit hidat augusztus 21-én zárják majd le az autósforgalom elől, és várhatóan egy éven át nem lehet majd autóval áthaladni a dunai átkelőn.
júl. 20
13:51
Fejét vesztette a magyar titkosszolgálat (Alternatív Energia)
Felmentette Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját Bajnai Gordon kormányfő - közölte a Nészava online-nal a Kormányszóvivői Iroda. Utódja Balajti László dandártábornok lehet.

Keresés