Új tartományban ingadozik a forint árfolyama: az eurót 273,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben csütörtök délelőtt kilenc órakor. Szerdán délután négy órakor 273,11 forinton állt a jegyzés...
Súlyos szén-monoxid-mérgezést szenvedett két ember szerdán este a főváros XI. kerületének egyik lakóházában, ahol a kémény eltömődése miatt a mérgező gázzal telítődött egy lakás - értesült a HavariaPress.
Építkezésen, munka közben találtak rá egy feltehetően második világháborús - mintegy 120 centis - tüzérségi lövedékre a Borsod megyei Ózdon. A lövedéket a Piac úton egy építkezési területen találták az ott dolgozó munkások.
Romániába csalt, kifosztott és egy hónapig rabszolgaként dolgoztatott három német fiatalembert egy román ismerősük; Marco Jahn és két társa megszökött, majd több mint százötven kilométert gyalogolt Balástyáig, ahol a magyar rendőrök segítettek rajtuk – olvasható a Délmagyarország című lapban.
Jogszerű volt a Budapest Airport dolgozóinak decemberi sztrájkja a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete szerint - közölte a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) az MTI-vel csütörtökön.
Vasárnap négy jelölt közül polgármestert választanak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tardonán, valamint 17 képviselőjelölt közül megválasztják a 7 fős képviselő-testületet is; valamennyi induló független jelölt - mondta az MTI-nek a település jegyzője csütörtökön.
Gyengüléssel indította a reggelt a forint, összességében leginkább határozatlankodván, ami nem csoda, nyár közepén, illikvid piacon az ilyesmi nem számít meglepetésnek - írja napi piaci...
Európában is megtorpant a lendület a három napja tartó emelkedés után, a vezető részvényindexek jellemzően enyhe mínuszban tartózkodnak. Pedig jó hírekből ma sincs hiány, a Novartis mellet ugyanis az...
A kereseti folyamatokban nem történt különösebb változás az idén májusban: a versenyszféárban "csak" a reálkeresetek, a költségvetési szektorban a nominális bérek is kisebbek mint egy évvel korábban....
Harmincegy településen létesül járóbeteg-ellátó központ csaknem 30 milliárd forintból, európai uniós támogatás segítségével, a pályázat nyertesei közé tartozik Zirc is. A városban mintegy 900 millió forintból épülhet járóbeteg-ellátó központ, ahol 14 orvosi szakmában több mint 30 ezer ember ellátását biztosítják majd 2010 őszétől.
Júniusban 83,3 pontról 85,3 pontra emelkedett a török fogyasztói bizalom mutatója, miközben az elemzők 85,0 pontos értéket vártak. Az USD/TRY árfolyama 2,1500 és 2,1800 között mozog. A 18.00 órai kamatdöntés megmozgathatja a kurzust (előrejelzés: 8,25%, előző: 8,75%). /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A JATO Dynamics legfrissebb havi és féléves jelentése szerint az európai új autó piac lassan halad a talpraállás felé. Júniusban is a Golf uralta az eladási toplistákat
Bűnmegelőzési, reintegrációs és áldozatvédelmi program indul novemberben a bűnügyi szempontból legveszélyeztetettebb három régióban - jelentette be az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium büntetőpolitikai főosztályának vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2,1 százalékkal csökkentek a reálkeresetek 2009 első öt hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Az alkalmazásban állók létszáma 2009 január-májusban átlagosan 2 millió 667 ezer volt, ami összességében 4 százalékos csökkenés egy év alatt.
Romániába csalt, kifosztott és egy hónapig rabszolgaként dolgoztatott három német fiatalembert egy román ismerősük - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.
A módosított szabályok szerint a Start, illetve a Start Plusz kártyával rendelkező személy foglalkoztatása után a munkaadót a tételes egészségügyi hozzájárulás, a munkaadói járulék és a társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett a foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér tíz százalékának, második évében húsz százalékának megfelelő fizetési kötelezettség terheli - olvasható az APEH…
Egy friss felmérésből kiderül, hogy a magyar felnőtt lakosság többsége bárkinek felajánlaná szerveit saját halála esetén, a szervfelajánlás tekintetében a legelutasítóbbak az idősek
Szeretni és gyűlölni is képes az egyszeri futballrajongó a meccset kommentáló riportert. Tény: a mérkőzés élményét erősítheti, ha a kedvenc hangot halljuk, mint ahogy az is igaz, könnyen feledhetővé válhat a derbi, ha unjuk a közvetítőt. Persze véleményes, ki kit szeret, kit tart a legjobbnak. A következő idénytől idehaza új csatornákra kerülő Bajnokok Ligája-évad előtt olvasóink is véleményt…
Az előre jelzettnél kisebb lesz ugyan a világ idei gabonatermése, azonban a jelentős készleteknek köszönhetően elegendő mennyiség áll majd rendelkezése - közölte csütörtökön az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). (ProfitLine.hu)
A svéd IKEA az elkövetkező három év során fokozatosan meghódítja a Balkánt, így már akkor is vásárolhatunk cipősszekrényt vagy rongyszőnyeget, ha épp horvátországi nyaraláson járunk....
A Red Bull Racing újdonsült futamgyőztese, Mark Webber e-mailben kért bocsánatot Lewis Hamiltontól, akit a rajt pillanatiban hátulról eltalált. A McLaren versenyzőjének autója defektet kapott az ütközés következtében, így már az első kanyarban elszállt minden reménye a pontszerzésre.
A kormányfő pártjának képviselői a szónoki emelvényt foglalták el, az ellenzék képviselői pedig a házelnök irodáját vették "blokád alá" csütörtökön az ukrán parlamentben a rendkívüli ülés kezdete előtt.
Úgy tűnik, hogy a GBP/USD megrekedt 1,6350 és 1,6450 közti sávjában. 1,6350 alatt eladási stopok találhatók, melyek oldása esetén visszaeséssel számolhatunk 1,6300 felé. A GBP/USD-ot 1,6378-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Fegyveresek lelőttek egy ENSZ-tisztviselőt és megsebesítették testőrét egy menekülttábor közelében az északnyugat-pakisztán Pesavarnál. Zil-e-Uszmant, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) helyi irodája előtt támadták meg.
„Ezt a szurkolói magatartást a Ferencváros közössége és vezetése nem tolerálja, és mindent megtesz azért, hogy hasonló cselekmény a jövőben ne fordulhasson elő, illetve hogy az egyesület neve ne fonódhasson egybe rasszista megnyilvánulásokkal és egyéb rendbontásokkal” – írta közleményében a IX. kerületi klub.
A német konzervatív napilap szerint nem véletlen, hogy a bírói állásfoglalás alig néhány nappal a radikális Jobbik párt európai parlamenti választási sikere után született
Az ÁKK Zrt. mandátumot adott a Citigroup és az ING Bank NV pénzintézeteknek egy euróban denominált benchmark kötvény kibocsátásának megszervezésére a Magyar Köztársaság részére csütörtökön - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel.
Az USD/CHF-nek nem sikerült 1,0895 fölött maradnia, ezért kiárusításra került sor. Rossz jel, hogy nem tartotta magát az 1,0755-ös érték. Csökkenő potenciál nyílhat 1,0650-1,0590-ig. Az USD/CHF-et 1,0765-ön jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Nem lép ki az SZDSZ-ből, de már leírta a pártot az egyik alapítója, korábbi elnöke. Pető Iván a Magyar Narancsnak adott interjúban azt mondta: régóta világos számára, hogy az SZDSZ története belátható időn belül véget ér.
Egy hónappal a Grafika Press után újabb, korábban milliárdos árbevételt produkáló nyomda, az Origo Print került felszámolás alá. A nyomdaipari egyesület az év végéig jelentős számú csődöt vár az...
Tegnap este a CIT Group bejelentette, hogy nagy valószínűséggel nem kap állami segítséget. Ezzel megnőtt az esélye a bank bedőlésének, amely minden idők negyedik legnagyobb amerikai vállalati csődje...