Óriási születésnapi üdvözletet vetítettek ki a brit parlament óratornyára; London egyik jelképe, az óratorony nagyharangja, a Big Ben 150 éve, 1859. július 11-én kondult meg először.
A negyedik helyen kiemelt Szávay Ágnes megnyerte a 220 ezer dollár összdíjazású, GDF Suez Grand Prix Budapest elnevezésű salakpályás női tenisztornát. A magyar játékos a vasárnapi döntőben szetthátrányból fordítva, 2:6, 6:4, 6:2-re verte az elsőként rangsorolt svájci Patty Schnydert.
A Bajnai-kormány vagyonadó-szabályozása a luxushajók tulajdonosainak legális kiskapukat nyitott. Ha külföldön regisztráltatják vitorlásukat vagy jachtjukat, nem kell közterhet fizetniük.
A Fidesz és személy szerint Orbán Viktor pártelnök is hasznot húzott a párthoz közeli adócsaló cégekből, mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap az MTI-nek.
A Fidesz és személy szerint Orbán Viktor pártelnök is hasznot húzott a párthoz közeli adócsaló cégekből - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap.
Jean Reno és Mélanie Laurent főszereplésével Budapesten forgatják a La Rafle (A razzia) című francia játékfilmet, amelyben hatszáz magyar statiszta, többségében gyerekek is szerepet kaptak. A XX.
Az MSZP szerint az SZDSZ tisztújítása után is a válságkezelésben felelősséget vállaló politikusok maradnak többségben az Országgyűlésben - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap az MTI-nek a liberális párt tisztújítására reagálva.
Az amerikai kormány és a svájci UBS bank együttesen kérte vasárnap azt az amerikai szövetségi bírát, akinek amerikai bankügyfelek adatainak kiadásával kapcsolatban kell döntenie: augusztus 3-ig napolja el a tárgyalást, hogy folytathassák egymás közti egyezkedésüket.
A francia Pierrick Fedrigo nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 9., vasárnapi szakaszát, összetettben továbbra is az olasz Rinaldo Nocentini vezet.
A szakértők szerint nem okozott meghibásodást az Endeavour űrsikló elektronikai rendszerében az a villám, ami péntek éjjel csapott be a Cape Canaveral-i kilövőállomásba. A NASA közleménye szerint így nincs akadálya annak, hogy helyi idő szerint este 7 óra 13 perckor (közép-európai idő szerint éjjel 11 óra 13 perckor) fellőjék a világűrbe az Endeavourt.
Retkes Attilát választották meg az SZDSZ elnökévé a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén vasárnap Budapesten. Az ülésen megválasztották az ügyvivői testületet is, melynek mind a 12 tagja kicserélődött, s közülük egyikük sem parlamenti képviselő. Az új pártelnök Kóka Jánostól azt kérte, hogy a lehető legrövidebb időn belül mondjon le frakcióvezetői posztjáról, és közölte azt is: önmagában a…
Jean Reno és Mélanie Laurent főszereplésével Budapesten forgatják a La Rafle (A razzia) című francia játékfilmet, amelyben hatszáz magyar statiszta, többségében gyerekek is szerepet kaptak. A XX. századi francia történelem egyik legsötétebb foltját feldolgozó filmet a producer a Berlini Filmfesztivál nyitófilmjének szánja.
Az MSZP szerint az SZDSZ tisztújítása után is a válságkezelésben felelősséget vállaló politikusok maradnak többségben az Országgyűlésben - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap a liberális párt tisztújítására reagálva.
Nagy többséggel Retkes Attilát választotta az SZDSZ új elnökévé. Retkes azonnal lemondásra szólította fel Kóka Jánost, tudósít az Index. Korrupció-ellenes harcot és a párt vidéki szervezeteinek...
Jean Reno és Mélanie Laurent főszereplésével Budapesten forgatják a La Rafle (A razzia) című francia játékfilmet, amelyben hatszáz magyar statiszta, többségében gyerekek is szerepet kaptak. A XX. századi francia történelem egyik legsötétebb foltját feldolgozó filmet a producer a Berlini Filmfesztivál nyitófilmjének szánja.
Lékó Péter világossal döntetlent ért el az orosz Dmitrij Jakovenko ellen a dortmundi sakk szupertorna vasárnapi zárófordulójában, s így holtversenyben a norvég Carlsennel és az orosz Jakovenkóval, a második helyen végzett.
Retkes Attila, a liberálisok új elnöke, nem mondta meg, hogy szerinte kiket és mivel vásárolt meg az SZDSZ-frakcióból az MSZP a kisebbségi kormány támogatásáért cserébe.
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapatának mielőbb javítania kell az időmérő teljesítményén, és a rajtokon, máskülönben esélye sem lesz harcba szállni a dobogós helyekért, pedig egyre biztatóbb az R29 versenysebessége.
Szávay Ágnes nyerte a 220 ezer dollár összdíjazású budapesti női tenisztornát. A magyar játékos a döntőben három szettben, 2:6, 6:4, 6-2-re győzött a svájci Patty Schnyder ellen.
Két ember súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött a 76-os főúton, Nagykapornaktól néhány száz méterre a Zalacsány felé vezető úton - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t. A sérültekért mentő és mentőhelikopter indult a helyszínre - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az SZDSZ a megszűnés határára jutott, a pártnak viszont továbbra is a frakció az egyetlen működőképes testülete, és továbbra is folytatódnia kell a válságkezelésnek - mondta az MTI-nek Kóka János, aki leszögezte, nem mond le frakcióvezetői posztról.
A CIA titkos tevékenységével kapcsolatban az elmúlt években rendszeresen félrevezette a kongresszust, és nem más, mint a volt alelnök, Dick Cheney utasítására.
A vasárnap délelőtt még az SZDSZ pártelnöki posztjáért versengő Weinek Leonárd, Zugló polgármestere kilép az SZDSZ-ből. A politikus az MTI-hez eljuttatott késő délutáni közleményében azt írta: az elmúlt időszak párton belüli eseményei és a mai tisztújítás végeredménye alapján egyértelművé vált számára, hogy az SZDSZ-en belül sem szervezeti, sem politikai szempontból nincs esély a megújulásra.
Az SZDSZ a megszűnés határára jutott, a pártnak viszont továbbra is a frakció az egyetlen működőképes testülete, és továbbra is folytatódnia kell a válságkezelésnek - mondta Kóka János, aki leszögezte, nem mond le frakcióvezetői posztról.
Az SZDSZ tisztújító közgyűlésén távozásra felszólított politikus döntését azzal indokolta, hogy a parlamenti frakció maradt az SZDSZ egyetlen működőképes testülete
A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk azt a sofőrt, aki személygépkocsijával összeütközött egy 98-as jelzésű BKV-busszal vasárnap délután a XVIII. kerületben, a Csévéző utcában - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
Nem mond le az SZDSZ frakcióvezetői posztjáról Kóka János - áll a politikus vasárnapi közleményében. Kóka János szerint a párt a megszűnés határára jutott, így a parlamenti frakció maradt az SZDSZ egyetlen működőképes testülete. A frakcióvezetőt az SZDSZ vasárnap megválasztott új elnöke szólította fel lemondásra, Kóka János a döntést a frakcióra bízta.
A 6-2 re elvesztett első szett után fordítani tudott Szávay Ágnes a svájci Patty Schnyder ellen, és végül megnyerte a 220 ezer dolláros összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztorna döntőjét. Szávay Ágnesnek ez a harmadik WTA tornagyőzelme.
A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk azt a sofőrt, aki személygépkocsijával összeütközött egy 98-as jelzésű BKV-busszal vasárnap délután a főváros XVIII. kerületében, a Csévéző utcában
Felhőszakadások, szélviharok, jégesők sújtották vasárnap Románia nagy részét, harmincöt megyében estig volt érvényben a sárga jelzésű riasztási fokozat. Több települést már elöntött a víz, nagyobb áradásokra is számítani lehet.
Rendőrnek adta ki magát az a két férfi, aki a gyanú szerint vasárnap hajnalban megszúrta a belvárosi Tükör utcai irodaépület biztonsági őrét, majd több irodát is feltört, és értékeket tulajdonított el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Bezárhat a Petesmalmi Vidrapark. Egy hónapja ugyanis az ország egyetlen magánkézben, a Somogy Természetvédelmi Szervezet tulajdonában lévő parkban a vihar leszakította a villanyvezetéket. A helyreállítás húszmillió forintba kerülne, de a természetvédők ezt önerőből nem tudják előteremteni.
Holtan találták Porto de Galinhas-i bérelt apartmanjában a Brazíliában nyaraló Arturo Gatti volt világbajnok bokszolót. A rendőrség szerint az olasz születésű kanadai sportembert megölték, az elsőszámú gyanúsított pedig a felesége, akit őrizetbe is vettek.
Hatezer katolikus hívő vonult fel vasárnap Bukarestben, hogy tiltakozzon egy 75 méter magas irodaház megépítése ellen, az épület a Szent József katedrálistól mindössze nyolc méterre emelkedne.