Az MSZP szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke önmagából és "milliárdos bandájának" módszereiből indul ki, amikor a kríziskezelő alapot pártkasszának nézi - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője szombaton az MTI-nek Orbán Viktornak a Fidesz országos választmányi ülésén elmondott beszédére reagálva.
Noha még csak a felénél jár a Forma–1-es vb-sorozat, a mezőny három világbajnoka, Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen már lemondott az idényről. Legsarkosabban a címvédő brit pilóta fogalmazott, aki szerint elég gyengécske verseny az, ahol az éllovas pozícióját nem fenyegetik a legjobb pilóták.
Az olajárak esésével párhuzamosan jelentős mértékben csökkentek az irányadó benzin- és gázolaj jegyzésárak is a nemzetközi piacokon, így a szokásos szerdai árváltoztatás során ismét komolyabb...
Bejutott a döntőbe Szávay Ágnes a 220 ezer dollár összedíjazású budapesti női tenisztornán. A magyar játékos a legjobb négy között 6:1, 6:2-vel búcsúztatta az ukrán Aljona Bondarenkót.
A szombati, nyolcadik szakaszon feladta az idei francia kerékpáros körversenyt a spanyol Oscar Pereiro Sio, a Tour de France 2006-os bajnoka. A Caisse d'Epargne csapat első számú kerekese 100 km után állt ki az Andorra la Vella és Saint-Girons közötti, 176,5 km-es szakaszon.
Vádemelési javaslattal zárta le a közelmúltban a Dombóvár volt szocialista polgármestere ellen indított nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) - erősítette meg a Magyar Nemzet információját a Tolna Megyei Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-nek.
Mark Webber, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérőjét, így vasárnap ő rajtol az élről. Az ausztrál pilóta pályafutása során először szerezte meg a pole pozíciót.
Elkezdődött a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom demonstrációja a budapesti Erzsébet téren szombaton délután, valamivel háromnegyed négy előtt. Több száz ember gyűlt össze a téren - számolt be a hírTV helyszíni tudósítója.
Megvan az első idei halálos áldozat Európa legnagyobb könnyűzenei eseményén, az újvidéki Exiten - egy 22 éves angol fiú, valószínűleg kábítószer hatása alatt, lezuhant a péterváradi erőd 10 méter magas faláról, és életét vesztette.
Szávay Ágnes bejutott a döntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású, GDF Suez Grand Prix Budapest elnevezésű salakpályás női tenisztornán, miután szombaton, a legjobb négy között két játszmában nyert az ukrán Aljona Bondarenko ellen. A mérkőzés kereken egy árán át tartott.
Szávay Ágnes bejutott a 220 ezer dollár összdíjazású budapesti női salakpályás tenisztorna döntőjébe, miután a szombat délutáni elődöntőben két sima szettben legyőzte az ukrán Alona Bondarenkót.
Különleges, a maga nemében egyedülálló tengeri utazást szervezett az Atomflot. Az egyik atommeghajtású orosz tengerjáró hajó fedélzetén az jeges vízeken kapcsolódhat ki több mint százhúsz vállalkozó kedvű turista.
A Jobbik sem köt koalíciót - közölte Vona Gábor, a párt elnöke Orbán Viktornak, a Fidesz-elnökének arra a szombati kijelentésére reagálva, miszerint ha lesz egy olyan kormány, amelyet ő fog vezetni, annak nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos tagja.
Békésen véget ért a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom demonstrációja szombaton fél öt előtt a budapesti Erzsébet téren. A Budaházy György melletti szimpátiatüntetésen körülbelül 150 ember gyűlt össze.
Mindkét, a fővárosba szombat délutánra bejelentett demonstráció helyszínén gyülekeznek a résztvevők - jelentették az MTI tudósítói; az Erzsébet téren a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, míg a Szabadság téren a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagjai és szimpatizánsai gyülekeznek.
Félténykenységi jelenetet rendezett a színfalak mögött Michelle Obama, az amerikai elnök felesége, miután bejárta a világsajtót az a fotó, melyen férjét láthatóan egy gyönyörű női fenék látványa nyűgözi le. A helyszín a G8-ak csúcstalálkozója az olaszországi L’Aquilában. Mindeközben kiderült, több al- Kaida-tag repülőgépeket akart felrobbantani a találkozó idején.
A Jobbik sem köt koalíciót - közölte Vona Gábor, a párt elnöke Orbán Viktornak, a Fidesz-elnökének arra a szombati kijelentésére reagálva, miszerint ha lesz egy olyan kormány, amelyet ő fog vezetni, annak nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos tagja.
Mintegy 1500-2000 ember gyűlt össze a budapesti Szabadság téren, ahová a Jobbik szombat délutánra demonstrációt hirdetett – tájékoztatott az MNO helyszíni tudósítója. Egyelőre semmilyen rendbontás nem történt, a jelenlévők inkább egymással beszélgetnek.
A Fidesz elnöke közölte, ha lesz egy olyan kormány, amelyet ő fog vezetni, annak nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos tagja; Orbán Viktor pártja szombati tisztújító választmányi ülésén "politikai adócsalók gyülekezetének" nevezte a jelenlegi kormányt, MSZP-s választási kasszának minősítve a kabinet által kezdeményezett szolidaritási alapot. Az MSZP szóvivője szerint pedig Orbán Viktor önmagából és…
Sikerült az első helyreállító operáció azon az amerikai nőn, aki takarékoskodásból önmagán végzett arcplasztikai beavatkozást. A nőre azonban további műtétek várnak. Az eset a kaliforniai Dulinban történt - közölte a CBS amerikai tévé.
Tízezrek emlékeztek a srebrenicai népirtás áldozataira a kelet-boszniai Potocariban lévő emlékhelyen. A mészárlás 14. évfordulóján végső nyugalomra helyezik az utóbbi időben azonosított 534 áldozat maradványait.
Olajfinomító telepek helyett a szennyvíztisztítókba gördülhetnek be a tartálykocsik, hogy kiszolgálják üzemanyaggal a töltőállomásokat. Ugyanis amerikai kutatók szerint az emberi vizeletből annyi hidrogént lehet kinyerni, hogy akár autók motorjait hajtsák meg vele.
Kemény Dénes szerint nem az a döntő, hogy a válogatott kulcsemberei itthon, vagy külföldi klubokban pólóznak. Sydney előtt csak négyen játszottak magyar klubban, Athén előtt csak egy légiósa volt - mégis mindig olimpiai bajnokok lettek.
Afrika fejlődésének feltétele a demokratikus, felelős kormányzás – közölte az amerikai elnök Ghánában. Barack Obama arról biztosította a fekete kontinenst, hogy benne vannak a világ politikai, gazdasági vérkeringésében és a XXI. század alakításában is szavuk lesz.
A kanadai Annamay Pierse - a magyar Nagy József tanítványa - kis híján megdöntötte az amerikai Rebecca Soni világcsúcsát (2:20.22 p) 200 m mellen hazája világbajnoki válogatóján, mégis elégedetlen a 2:20.
A közlekedési tárca júliusi jogszabály-módosítása után szombatonként nem reggel 8, hanem csak délután 3 órától érvényes a nehézgépjárművekre vonatkozó kamionstop. A nyári közlekedési tilalom enyhítése főleg a csornaiakat zavarja, a rábaközi településen az uniós csatlakozás óta másfélszeresére nőtt a kamionforgalom.