Az ingyen terjesztett Metró napilap dán kiadása szerint Magyarországról már több HIV pozitív dán turistát kiutasítottak - a magyar külügyminisztérium pénteken cáfolta az állítást.
Az ingyen terjesztett Metró napilap dán kiadása szerint Magyarországról már több HIV pozitív dán turistát kiutasítottak - a magyar külügyminisztérium pénteken cáfolta az állítást.
Néhány száz ember vesz részt Miskolcon azon a demonstráción, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Magyar Gárda feloszlatása miatt szervezett - jelentették az MTI tudósítói.
Az MSZP szerint megdöbbentő, hogy az UD Zrt. ügyében azok kerülhetnek a vádlottak padjára, akik leleplezték az illegális tevékenységet és azt nyilvánosságra hozták - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője pénteken az MTI-nek Demeter Ervin (Fidesz) sajtótájékoztatójára reagálva.
Egy éve nem gyűjtött forrást külföldi befektetőktől Oroszország második legnagyobb pénzintézete, a VTB csoport. Most, hogy a bank az enyhülés jeleit látta, kilépett a piacra, és mindjárt 450 millió...
Míg az európai nők a jól megtermett férfiakat preferálják, a tanzániai hagyományos vadászó-gyűjtögető életmódot folytató törzs asszonyainál a testmagasság már nem játszik ilyen fontos szerepet.
Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint Juhász Ferenc pénteki nyilatkozatával beismerte, hogy az MSZP felelős a közbiztonság megroppanásáért, a rendőrség bénult állapotáért. Juhász szerint a közbiztonságba és az igazságszolgáltatásba vetett hit megingott.
Letöltendő börtönbüntetésre ítéltek pénteken két férfit Angliában, azzal a váddal, hogy faji gyűlöletkeltésre alkalmas tartalmakat terjesztettek az interneten. A maga nemében ez az első ilyen ítélet Nagy-Britanniában.
A Fidesz Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójának azonnali felmentését követeli Bajnai Gordon miniszterelnöktől, valamint Szilvásy György volt titokminiszter eltávolítását a közigazgatásból az UD Zrt. ügye miatt - mondta Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Budapesten.
Nagyjából ötszáz bányász túszul ejtett öt bányafelügyelőt Dél-Afrikában. Azt követelik a bányát üzemelő kanadai vállalattól, hogy tartósan foglalkoztassák őket - közölte pénteken a rendőrség.
Valószínűleg utoljára turnézik Európában B.B. King, a nyolcvanhárom éves blues-uralkodó. A One More Time Tour keretien belül július 16-án a magyarországi közönség is élvezheti korszakalkotó gitárjátékát és generációkat felnevelő hangját
70 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Cserny József Munkácsy- és Kossuth-díjas formatervező iparművész. A művészetszervező, tanár, a Magyar Művészeti Akadémia tagja 1939. augusztus 4-én született Diósgyőrben; 1962-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskolán.
Detroitban a General Motors és az amerikai kormányzat képviselői aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében az autóipari vállalat eladja életképes üzletrészeit egy, az állam többségi tulajdonában lévő társaságnak.
Felipe Melót megszerezte a Juventus, Fabregasért száll harcba a legerősebb két spanyol klub, miközben a Madrid D'Agostinót is akarja. A legmeglepőbb, hogy az Inter Pavel Nedvedet, a Liverpool Franck Ribéryt akarja.
Kivágta a Vlagyimir Putyint kigúnyoló részt a South Park című amerikai animációs tévésorozatból egy orosz tévécsatorna. A 2X2 tévében kedden ment le a South Parknak az az epizódja, ami kapzsi és mindenre elszánt vezetőként festette le Putyint.
Közel egy évet, átlagosan 287 napot töltenek életükből annak fontolgatásával a nők, hogy mit vegyenek fel - derül ki egy brit kutatásból. A legtöbbet azon morfondíroznak, mit húzzanak fel, mielőtt a hétvégén belevetnék magukat az éjszakába.
Bajnai Gordon kormányfő az MSZP július 4-i kongresszusán kijelentette, a három szám egyike, amelyekből nem enged, a 120 milliárd forintos megtakarítás az önkormányzatoknál. Az elvonás tervét az ellenzék mellett önkormányzati szövetségek és Gyenesei István volt szakminiszter is bírálta. Az MTI által pénteken megkérdezett szakértő szerint a legfontosabb először az önkormányzatok feladatainak és…
Bajnai Gordon kormányfő az MSZP július 4-i kongresszusán kijelentette, a három szám egyike, amelyekből nem enged, a 120 milliárd forintos megtakarítás az önkormányzatoknál.
Veszélybe került 35 Zalakomár - és térségében élő dolgozó sorsa, mivel múlt héten megszüntették a vasárnapi, késő esti buszjáratukat Zalakarosra így a hét utolsó napján nem tudnak hazamenni munkahelyükről. Egyelőre valamennyien gyalog próbálnak hazajutni, de sok női dolgozó fél az éjszakai magányos sétától. Valamennyien attól tartanak, hogy ha azt mondják munkáltatójuknak, hogy nem tudnak…
Káros és értelmetlen az amerikai rakétavédelmi pajzs kelet-európai kiterjesztése - jelentette ki pénteken Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy válaszintézkedésként továbbra is hatályban van az Iszkander rakéták kalinyingradi telepítésének terve.
A Föld nem lehetett egy kellemes hely, de legalább zöld volt egymilliárd-ötszázmillió évvel ezelőtt, az első földtörténeti idő, a prekambrium kései szakaszában - állítják amerikai tudósok korabeli mészkő vizsgálata alapján.
Két vasútvonalon is késésekkel közlekednek a MÁV szerelvényei, Vácnál gázolás, a pusztaszabolcsi vonalon kábellopás miatt - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese. A Budapest-Vác-Szob vonalon a Vác felé tartó vonat elgázolt egy férfit Göd és Vác között, a baleseti helyszínelés miatt csak egy vágányon halad a forgalom, emiatt a vonalon 15-20 percet késnek a járatok.
Nem tudja még, hogyan spórol meg 40 milliárdot a MÁV. A Vasúttársaság menedzsmentje első körben a bliccelők kiszűrésére koncentrál. A közlekedési miniszter a tényleges forgalomhoz igazítaná a járatszámot, azaz ritkítaná, de újabb szárnyvonalak bezárását nem tervezi.
Demszky Gábor és Steiner Pál tudni szeretné, igazak-e azok a sajtóhírek, hogy még a villamos művek vezérigazgatójaként gyanús ügyekkel hozták őt összefüggésbe
Nincs túl sok értelme feltenni a kérdést, meg lehetett-e volna előzni az első világháborút elindító szarajevói merényletet, ha 1914-ben szigorúbbak a fegyverviselési szabályok. Sokkal értelmesebb a...
A Brit Birodalom Érdemrendjének Parancsnoki fokozatát (CBE) adományozta Robert Plantnak, a Led Zeppelin volt énekesének a Buckingham-palotában Károly herceg. Plant ezzel némiképp egykori zenésztársa, Jimmy Page fölé kerekedett, mivel a másik Zeppelines korábban "csak" a Brit Birodalom Érdemrendjét kapta meg munkáságáért.
Hét év börtönbüntetésre ítélte a vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással és egyéb bűncselekményekkel vádolt volt miskolci rendőrt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság; az ítélet nem jogerős. A korábban a miskolci rendőrkapitányság állományában szolgáló kábítószer-nyomozóval szemben négy évvel ezelőtt indítottak eljárást.
Babaszobát alakítottak ki a rendőrkapitányságok közül az országban elsőként Kaposváron. Kemény Gábor, a kapitányság vezetője hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy a kapitányságra újszülöttel, kisgyermekkel érkező ügyfelek számára kulturált és nyugodt körülményeket biztosítsanak a várakozáshoz, megoldott legyen a csecsemők tisztába tevése, etetése.
Az elődöntőbe jutott Szávay Ágnes a Budapesti 220 ezer dolláros összdíjazású salakpályás női tenisztornán, miután 6-2, 6-3-ra verte a svájci színekben induló Bacsinszky Tímeát.
Nagy csatában háromgólos győzelmet aratott pénteken a magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália nemzeti csapata ellen az Unicum Kupáért kiírt és a római világbajnokságra történő felkészülés fontos állomásának számító nemzetközi torna nyitónapján, a Margitszigeten.
A '90-es években népszerű Csörge-tavi rockfesztivált szeretnék pótolni a szervezők a blues és rockabilly zenekarokat felvonultató I. Szekszárdi Rock and Roll Hétvégével, amelyet július 17. és 19. között rendeznek a tolnai megyeszékhelyen.
Hozzávalók: 1 kg sütőtök 1 fej vöröshagyma 2-3 evőkanál méz 1 l víz 2 leveskocka 1 nagy krumpli 1 közepes alma 1,5 dl tejszín só bors szerecsendió kakukkfű vaj
Nem tudott újra magára találni az SZDSZ az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereség után, a választók számára pedig értelmezhetetlenné vált a párt viselkedése - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője, aki hangsúlyozta: a pártnak ki kell állnia a válságkezelés mellett.
Nagy csatában háromgólos győzelmet aratott pénteken a magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália nemzeti csapata ellen az Unicum Kupáért kiírt és a római világbajnokságra történő felkészülés fontos állomásának számító nemzetközi torna nyitónapján, a Margitszigeten.
Felszámolják az egészségügyi intézményeket működtető HospInvest Zrt.-t. Az őszi ülésszak elején lemond képviselői mandátumáról a szabad demokrata Fodor Gábor. 20 milliárd dolláros támogatást nyújt a szegény országoknak a mezőgazdaság fejlesztésére a G8-csoport. A nap hírösszefoglalója.
A Liverpool labdarúgója 2013-ig kötelezte el magát jelenlegi csapatához, bár Steven Gerrard már áprilisban bejelentette, hogy marad a vörösöknél, a megállapodást azonban csak most írták alá.
Rákosmente Önkormányzatának álláspontja szerint a Ferihegyi Repülőtér számos tekintetben jogsértően működik, a bíróság csütörtöki jogerős bírósági döntés pedig nem tekinthető precedens értékűnek - közölte Budapest XVII. kerületének önkormányzata.
Tovább tisztult a kép a vb-csapattal kapcsolatban! A Garantiqa Kupa felnőtt magyar bajnokság első napján ugyanis újabb nyolc egység szerzett jogot a világbajnoki indulásra. A Séra Miklós Emlékversenyt a Sík Márton, Gyertyános Gergő, Boros Gergely, Bozsik Gábor négyes nyerte.
Hozzávalók: 250/125 ml pohár a mérő. 3 tojás fél pohár olaj (2,5 dl pohárral mérjünk) fél pohár cukor fél pohár főtt, reszelt cékla 1 csomag vaníliás cukor 10 dkg étcsokoládé felolvasztva 3/4 pohár liszt fél teáskanál szódabikarbóna 1 csipet só reszelt citromhéj 1 teáskanál rumaroma
Péntekre megérkezett a felszámolás alatt álló DAM 2004 Kft. dolgozóinak fizetése a Bérgarancia Alapból. Egyelőre csak a májusi elmaradt fizetésüket kapják meg a diósgyőri kohászok, de a júniusi bérüket is a bérgarancia alapból tervezik kifizetni.