Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség a Pécsi Közlekedési Zrt. autóbuszainak eladása ügyében. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a gazdaságvédelmi osztály szükség esetén szakértőket von be az eset körülményeinek tisztázására.
Költségvetési átcsoportosítások elfogadását javasolja a Margit híd felújításához szükséges további több mint 17 milliárd forint biztosításához a Főpolgármesteri Kabinet. A délelőtti ülésen elvetették azt az elképzelést, hogy a következő két évben újabb hitellel biztosítsák ezt a pénzt.
Az MSZP előtt két út áll: új, fiatal politikust jelöl miniszterelnöknek az áprilisi konszenzus felrúgásával, vagy a "biztonsági forgatókönyv" szerint a Lendvai-Szekeres-Kiss trojka ajánl jelöltet a kongresszusnak
Két ügyben összesen 2,6 milliárd forint elkövetési értékű adócsalást derítettek föl a vámosok Bács-Kiskun megyében; az elmúlt két hét alatt végrehajtott akciókban tizenhárom embert vettek őrizetbe,...
A VDSzSz Szolidaritás támogatja a Honvédszakszervezet június 22-i demonstrációját, céljaik eléréséhez teljes támogatást nyújt, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Felszámolják a salgótarjáni Salgó-Sík Síküvegfeldolgozó Kft.-t - erről sajtóközleményben értesítette a város polgármestere hétfőn az MTI-t. A felszámolás tényét a cégnél megerősítették. Székyné Szt...
Az MSZP előtt két út áll: új, fiatal politikust jelöl miniszterelnöknek az áprilisi konszenzus felrúgásával, vagy a "biztonsági forgatókönyv" szerint a Lendvai-Szekeres-Kiss trojka ajánl...
Költségvetési átcsoportosítások elfogadását javasolja a Margit híd felújításához szükséges további több mint 17 milliárd forint biztosításához a Főpolgármesteri Kabinet a Fővárosi Közgyűlésnek - írja...
Egy frissen született EU-törvénykezés értelmében a brit lótartóknak írásos nyilatkozatot kell tenniük, miszerint nem fogyasztják el állataik húsát, máskülönben akár két év börtönbüntetésre, vagy jelentős pénzbírságra is ítélhetik őket....
Szerdától ismét üzemanyagár-emelés lesz a töltőállomásokon: ezúttal a benzin ára nem változik, a gázolaj ára azonban 3 forinttal nő - értesült a holtankoljak.hu üzemanyagár-összehasonlító oldal. ...
Csökkent tavaly a halálos közúti balesetek áldozatainak száma az Európai Unióban, de az EU még mindig messze van attól a céljától, hogy jövőre már csak feleannyi legyen a haláleset, mint az évtized...
Fizetésképtelenséget jelentett és csődvédelmet kért a SkyEurope. A szlovák légitársaság közlése szerint az illetékes bíróság már megindította az átszervezést célzó eljárást.
Felszámolják a salgótarjáni Salgó-Sík Síküveg-feldolgozó Kft.-t - jelentette be a város polgármestere. Székyné Sztrémi Melinda azt mondta: azért döntöttek így, mert a cég nem tudta fizetni, illetve átütemezni hiteleit, és a bankok azonnali inkasszót rendeltek el.
Életkortól és egyéntől függően naponta 60-100 hajszálat hullatunk el. Az is természetes, hogy fésülködéskor, vagy hajmosáskor több hajat veszítünk, mint egyébként.
Újabb hangulatmutató jelezte hétfőn a német cégek erősödő bizalmát a gazdaság javulásában: hétezer német feldolgozóipari, építőipari, nagy- és kiskereskedelmi vállalat megkérdezése alapján az Ifo gazd...
Négy kókuszdiót lyukasztott ki puszta ujjal egy kungfumester Malajziában, ami országos rekord. Az 55 éves mester 30,81 század másodperc alatt döfte át a négy diót saját ujjaival.
"Büszke atomhatalomnak" nevezte magát és egy esetleges amerikai támadás megtorlásával fenyegetőzött Phenjan az észak-koreai központi pártlapban hétfőn megjelent cikkben. "Amíg...
Elutasította a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, hogy zárt ülésen, nyílt szavazással döntsenek a főbírójelölt személyéről, az MSZP-frakció javaslatának megfelelően - mondta Szili Katalin házelnök a házbizottság rendkívüli ülése után.
Felszámolják a salgótarjáni Salgó-Sík Síküvegfeldolgozó Kft.-t - erről sajtóközleményben értesítette a város polgármestere hétfőn az MTI-t. A felszámolás tényét a cégnél megerősítették, ám a...
A Synergon Informatika Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 19-én a Budapesti Értéktőzsdén, a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével több határidős szerződést is kötött - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Befejeződött a MasterCard bankkártya-elfogadást fejlesztő programjának fővárosi szakasza. Ennek eredményeképpen eddig több mint 1,000 kereskedővel bővült a bankkártyát elfogadó üzletek száma Budapesten. A projekt szervezői jelezték: jelenleg további félezer üzletben készítik elő a terminálok kihelyezését....
Négy ellenzéki igen és 15 ellenszavazat mellett nem találta általános vitára alkalmasnak a büntető törvénykönyv Lázár János és Répássy Róbert (mindketten Fidesz) által javasolt módosítását hétfői...
Elutasította a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, hogy zárt ülésen, nyílt szavazással döntsenek a főbírójelölt személyéről az MSZP-frakció javaslatának megfelelően - mondta Szili Katalin házelnök a...
Nem mindennapi látványban volt részük azoknak, akik a minap Újbudán sétálgatva találkoztak Nagy Zsolttal. Leó ugyanis az USC labdarúgópályáján aludt. Többen azt gondolták, hogy az egykori tévés...
Alkotmánysértő rendelkezések a felsőoktatási törvényben. Magyar Bálint újabb próbálkozása. A munkaerő-kölcsönzés szabályairól. Kommüniké. Téves úton? Az Alkotmánybíróság 2009.június 22-23-i teljes ülésének napirendje.
A Kárpát-medence térségének időjárását a következő napokban egy több középpontú ciklonrendszer alakítja. A ciklon hatására – az elmúlt napokban tapasztalt nagy szárazság után – jelentős mennyiségű eső hullhat országszerte, a csapadékos idő erős párássággal társulhat majd, monszunra emlékeztető napok következhetnek.
A mezőgazdasági termékek iránti kereslet a válság ellenére stabil, sőt előrejelzések szerint akár nőhet is. Az agrárium tehát a jövőben is húzóágazat lehet - ez volt a megjelentek egybehangzó véleménye a XIX. Élelmiszer- és Agrárgazdasági Világfórum megnyitóján.
Az MSZP eddig három, egymástól eltérő karakterű miniszterelnök-jelölttel nyert választást, győzelmét ugyanazzal a politikussal megismételni azonban egyszer sem tudta.
A Kárpát-medence térségének időjárását a következő napokban egy több középpontú ciklonrendszer alakítja. A ciklon hatására - az elmúlt napokban tapasztalt nagy szárazság után - jelentős mennyiségű eső hullhat országszerte, a csapadékos idő erős párássággal társulhat majd, monszunra emlékeztető napok következhetnek.
Katinka néhány napja egy melegeknek szóló szépségszalon megnyitóján beszélt a Tabu Tv-nek arról, hogy szerinte mekkora a probléma, hogy az emberek ellenségesen állnak ehhez a kérdéshez, de azt is...
Az MSZP-frakciónak B és C terve is van arra, hogy a parlamenti főbíróválasztásnál bebizonyítsa, tartotta a szavát, és igennel voksolt Baka Andrásra - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető hétfőn Budapesten újságíróknak, a képviselőcsoport ülése után.
Középkori kivégzések, Superman-képregények, a ruandai vérengzés és a Született gyilkosok című film, valamint napjaink internetes játékai – néhány, a 80. Ünnepi Könyvhétre, a Mathias Corvinus Collegium és a Századvég Kiadó gondozásában megjelent tanulmánykötet témái közül, amelyeken keresztül a kiadvány a nyilvánosságban tapasztalható erőszakos jelenségeket elemezi.
Továbbra is lát esélyt megválasztására Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Erről a jelölt a Fidesz frakcióüléséről távozóban nyilatkozott újságíróknak, hétfőn a Parlamentben.
A Synergon bejelentette, hogy a 610 ezer darab saját részvényére szóló, 2009. júniusi lejáratú határidős vételi pozícióinak hozzávetőlegesen a felét leszálíttatta, a maradékot pedig 2009. decemberi...
Ha Magyarországon közvetlenül választanák a miniszterelnököt, minden bizonnyal Orbán Viktor lenne a győztes – ez derül ki a Nézőpont Intézet EP-választás után készült expressz-kutatásából. A megkérdezettek 39 százaléka nevezte meg a volt miniszterelnököt.
Milyen lakást vegyünk, ha néhány éven belül akár némi haszonnal, de semmiképp nem ráfizetéssel szeretnénk továbbadni rajta? Ennek a kérdésnek a megválaszolásában alapvetően nagy jelentőséggel bír,...
Két ügyben összesen 2,6 milliárd forint elkövetési értékű adócsalást derítettek föl a vámosok Bács-Kiskun megyében; az elmúlt két hét alatt végrehajtott akciókban tizenhárom embert vettek őrizetbe, a házkutatások során készpénzt és nagy értékű luxusautókat, ingatlanokat foglaltak le - közölte Török Árpád, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának parancsnoka hétfőn…
A munkaügyi tárca közel 1300 munkahely létrehozását segíti, így számszerűsítve összesen 1, 38 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást szavazott meg 126 vállalkozás számára.
Ma szavaz újra a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről a parlament. Baka András megválasztását pénteken ismét támogatta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként csaknem 55,5 milliárd forintos infrastrukturális beruházás és fejlesztés kezdődhet meg az ország 13 felsőoktatási intézményében - jelentette be Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter június 19-én, Dunaújvárosban. A kétfordulós európai uniós támogatásban első körben hat, majd hét intézmény fejlesztéséről döntött a kormány -…