2009. június 22. hétfő

jún. 22
9:41
Légörvénybe került egy Airbus-gép (Blikk)
Hét utas megsérült a Qantas ausztrál légitársaság egyik járatán, amikor az Airbus A330-as típusú gép erős légörvénybe került Malajzia felett és hirtelen 30 métert veszített repülési magasságából - közölte a légitársaság. A repülőgép Hongkongból tartott a nyugat-ausztráliai Perth felé 219 emberrel a fedélzetén, amikor erős turbulencia zavarta meg a repülést.
jún. 22
9:41
Tarolt a Fidesz Pécsett - 77 százalék, de ez kevés volt a sikerhez (Gondola)
Kővári János, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot az időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában Baranya 3. számú választókörzetében vasárnap, amely azonban érvénytelen lett az alacsony részvételi arány miatt - értesült a helyi választási irodán az MTI.
jún. 22
9:42
Újra csökkennek a brit ingatlanárak (ProfitLine)
Júniusban ismét csökkentek a brit ingatlanárak a négy havi emelkedést követően. A legnagyobb brit ingatlanforgalmazó weboldal, a Rightmove adatai alapján az átlagos ingatlanárak júniusban 1000 fonttal, 0,4 százalékkal 226,436 fontra csökkentek a májusi 2,4 százalékos emelkedés után, így az árak 5,5 százalékkal maradnak el az egy évvel ezelőttitől. (ProfitLine.hu)
jún. 22
9:42
Sorban dobják be a törülközőt a fejlesztők Romániában (Portfolio)
A Bukarest nyugati, Drumul Taberei - Milirari részén tervezett 1500 új lakás tartalmazó fejlesztések több mint a fele parkoló pályára került. A Sunset Residence volt az első, amit elhalasztottak,...
jún. 22
9:42
Melyik a menő mobil manapság? (Pénzcentrum)
Két éve robbant be a piacra első érintőképernyős készülékével az Apple, új irányba terelve az okos telefonok fejlesztését, s máris komoly versenytársra lelt az LG-ben és a Samsungban....
jún. 22
9:43
Dávid Ibolya közeledne, de Orbán udvariasan visszautasít! (Gondola)
Az MDF közösen lépne fel a Jobbik ellen a Fidesszel, Orbán udvariasan hárított.
jún. 22
9:44
Májátültetésen esett át az Apple vezetője (Portfolio)
Májátültetésen esett át az Apple vezérigazgatója két hónappal ezelőtt, mialatt többhónapos egészségügyi szabadságát töltötte a vezető - írja a The Wall Street Journal. A lap információi szerint...
jún. 22
9:46
15,000 pont felé esik a BUX (Portfolio)
Miután a BUX index pénteken a MOL esésnek köszönhetően a régióban már előreszaladt az eséssel, most felülteljesítőnek számítunk 0.6%-os csökkenésünkkel. Ez elsősorban ismét az olajpapíroknak tudhatók...
jún. 22
9:48
Szinte minden vezető részvény esik (Infostart)
Nyitáskor némileg emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexének értéke, 0,3 százalékkal 15 213 pontra, de már az első félórában csökkenni kezdtek a részvényárak.
jún. 22
9:48
Trükkök százait kell bevetnünk? - Vagyonadó és a lízing (Portfolio)
A vagyonadó miatt a lakáslízingesek terhei is nőnek a jövő évtől, ugyanis azt az ingatlan tulajdonosának kell fizetnie. A tulajdonos ugyan a lízingcég, de a vagyonadó összegét ők egy az egyben...
jún. 22
9:51
Munkaköri követelmény lett a fehérnemű (HR Portál)
Gatyába rázzák a közalkalmazottakat egy floridai városban: munkaköri követelmény lett az alsónemű és a dezodor használata. aki nem tartja be, elbocsátható írja az MTI alapján a Népszava.
jún. 22
9:54
Michael Schumacher lenne a rejtélyes versenyző? - videókkal (Infostart)
Leleplezéssel kezdődött a Top Gear 13. évada: megmutatta arcát a Stig, a BBC autós műsorának "házi versenyzője". De vajon valóban Michael Schumacher az?
jún. 22
9:54
Hét utas megsérült egy erős légörvénybe került Airbus-gépen (Infostart)
Hét utas megsérült a Qantas ausztrál légitársaság egyik járatán, amikor az Airbus A330-as típusú gép erős légörvénybe került Malajzia felett és hirtelen 30 métert veszített repülési magasságából - közölte hétfőn a légitársaság.
jún. 22
9:54
Álgyógyszerek: belehalhatunk? (WebBeteg)
Terrorszervezetekhez is jut abból a nem kevés bevételből, amely a hamis gyógyszerek eladásából származik. Az Interpol szerint valószínűleg az Al-Kaida is nagyobb összegekhez jut az álpirulák révén.
jún. 22
9:54
EUR/GBP Talajképzés (HírTV)
A figyelem középpontjában ma a 10.00 órai német ifo-index áll. Tovább javulhat a hangulat, mivel folyamatosan javulást mutat a globális üzleti hangulat, és kedvezőbb exportokra számítanak. Az EUR/GBP-nél talajképzésre került sor 0,84-nél, és a devizapárt 0,8446-on jegyzik. A devizapár 0,8500-ig rendelkezik emelkedő potenciállal. In-www.globalfx.hu
jún. 22
9:56
Frontális ütközés a 4-es főúton - két súlyos sérült (Infostart)
Ketten súlyosan megsérültek, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött a 4-es számú főközlekedési úton, Bocskaikert térségében hétfő reggel - közölte az MTI-vel a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság ügyeletese.
jún. 22
9:56
Marad az esős, borús idő (HírTV)
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak keleten, északkeleten szakadozik fel a felhőzet, és ott pár órára a nap is kisüt a hétfői napon.
jún. 22
9:57
Nem szülünk, csak halunk (Privátbankár)
A természetes népességfogyás következtében 2009 első négy hónapjában 14.811-gyel csökkent Magyarország lélekszáma
jún. 22
9:57
Csökkent Magyarország népességszáma az első négy hónapban (Gondola)
A természetes népességfogyás következtében 2009 első négy hónapjában 14.811-el csökkent Magyarország lélekszáma, a becsült népességszám április végén 10 millió 21 ezer volt - áll a Központi...
jún. 22
9:59
Hét utas megsérült egy erős légörvénybe került Airbus-gépen (Gondola)
Hét utas megsérült a Qantas ausztrál légitársaság egyik járatán, amikor az Airbus A330-as típusú gép erős légörvénybe került Malajzia felett és hirtelen 30 métert veszített repülési magasságából -...
jún. 22
10:00
OTP: kérdések és válaszok (Portfolio)
20 lengyel és skandináv befektetőnél road-showzott az OTP Bank a Wood szervezésében. A két napos befektető látogatás fontosabb témáit a brókercég külön anyagban foglalta össze. A Wood külön kiemeli,...
jún. 22
10:00
Megdöbbentő adatok: élen járunk iskolai erőszakból (Pénzcentrum)
Hazánkban az áltagot meghaladó mértékű a tanórai rendzavarás, a rongálás, a lopás, más tanulók vagy tanárok fizikai és lelki bántalmazása - derül ki az OECD felméréséből....
jún. 22
10:01
Az MSZP sikeresen szétverte az országot... (Gondola)
Álmomban a bankok sorozatosan foglalnak. A kilakoltatások száma olyannyira megnőtt, hogy már el sem éri a média és a társadalom ingerküszöbét. Megerősödött a mindenmindegy hangulat. Az emberek nagyobbik hányada már a nyugdíj elveszítésbe is beletörődött, azzal a feltétellel, hogy a másikét is vegyék el.
jún. 22
10:03
Bajnai és a keserű valóság - Érdemes rápillantani! (Gondola)
A bruttó hazai termék 2009 első negyedévében 6,7, a naptári hatás kiszűrésével 6,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A negyedéves, szezonálisan tisztított idősorok 2,5 százalékos zsugorodást mutatnak az előző negyedévhez képest.
jún. 22
10:05
Sas József lemond, ám ezzel még nincs vége! (Gondola)
Selmeczi Tibort és Verebes Istvánt emlegetik Sas József utódaként, miután az eddigi direktort adócsalásért jogerősen is elítélték, s ezért távozni kényszerül a Mikroszkóp Színpad éléről. A történetnek azonban ezzel még nincs vége, a Fővárosi Közgyűlés az igazgatócserével nem nyugodhat meg.
jún. 22
10:12
Német ifo-index. 85,9 pont (HírTV)
Júniusi Német ifo-index. 85,9 pont- előző havi érték. 84,2 pont. Részletek következnek
jún. 22
10:15
Monszun lesz a héten! (Privátbankár)
A következő napokban jelentős mennyiségű eső hullhat országszerte, a csapadékos idő erős párássággal társul majd, monszunra emlékeztető napok következhetnek
jún. 22
10:15
Frontális ütközés a 4-es főúton (Blikk)
Ketten súlyosan megsérültek, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött a 4-es számú főközlekedési úton, Bocskaikert térségében. Mindkét sérültet a debreceni Kenézy Gyula Kórház traumatológiájára szállították.
jún. 22
10:15
Frontális ütközés a 4-es főúton (Gondola)
Ketten súlyosan megsérültek, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött a 4-es számú főközlekedési úton, Bocskaikert térségében hétfő reggel - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság...
jún. 22
10:15
Molnár Csaba: az agrárium húzóágazat marad (Alternatív Energia)
Az agrárium mindig fontos volt Magyarország számára, s a jövőben is az egyik húzóágazat marad - mondta Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője hétfőn Budapesten egy nemzetközi agrárfórumon.
jún. 22
10:17
Kirabolták a brazil labdarúgó-válogatottat (Blikk)
Az egyiptomi után a brazil labdarúgó-válogatottat is meglopták a Dél-afrikai Köztársaságban zajló Konföderációs Kupán. A dél-amerikai ország szövetségének szóvivője szerint az eset még pénteken történt a Pretoria melletti Centurion Lake Hotelben, ahol Klebernek és a csapat gyúrójának is pénz tűnt el a szobájából.
jún. 22
10:17
Molnár Csaba: az agrárium húzóágazat marad (Gondola)
Az agrárium mindig fontos volt Magyarország számára, s a jövőben is az egyik húzóágazat marad - mondta Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője egy nemzetközi agrárfórumon. A Nemzetközi...
jún. 22
10:18
Ifo: tovább csökkent a pesszimizmus a németeknél (Portfolio)
Júniusban tovább csökkent a német gazdasági szereplők pesszimusa - derül ki az Ifo Intézet felméréséből. A müncheni székhelyű intézet gazdasági hangulat indexének éréke 84.2 pontról 85.9 pontra...
jún. 22
10:18
Luxusélet a luxusbörtönben, mindezt az adófizetők pénzéből (Pénzcentrum)
Luxuséletet élnek a rabok a luxusbörtönben -így foglalhatnánk össze legegyszerűbben azt, ami a Colnbrook-i fegyházban történik. A brit adófizetők háborognak, hiszen mindezt az ő pénzükből bánja....
jún. 22
10:20
Egymást tiporják a budapesti taxisok (Portfolio)
Az utasszám csökkenése miatt akciós viteldíjakkal operálnak a budapesti taxis társaságok, azonban egyes piaci szereplők szerint az árképzések több esetben az önköltséget sem fedezik, derül ki a Napi...
jún. 22
10:21
4 könnyű málnás recept (Édenkert)
Frissen szemezgetve a legfinomabb a málna, de ha több termett, mint amennyit megehetnénk, gyorsan ki kell találnunk vele valamit. Könnyű, nyári recepteket ajánlunk!
jún. 22
10:30
Brüsszelben és Budapesten is tüntetnek a tejtermelők (HírTV)
Azonnali segélyt akarnak a magyar tejtermelők az uniótól. A hazai gazdák uniós társaikkal együtt úgy gondolják, hogy a multik a jelenlegi törvények alapján letiporhatják a piacot.
jún. 22
10:32
EUR/USD Lassú javulás (HírTV)
A német ifo-index júniusban 84,2 pontról 85,9 pontra javult. A jelenlegi helyzet megítélésének részindexe 82,4 pontos, míg a kilátásoké 89,5 pontos értéket hozott. Tovább javult a hangulat, még ha lassult is az enyhülés. Az elemzők szerint a hét elején érdemes lehet shortolni. Az EUR/USD-ot 1,3870-en jegyzik. A cél az 1,3845-ös és az 1,3805-ös érték. In-www.globalfx.hu
jún. 22
10:33
Nem bírta tovább a SkyEurope (Privátbankár)
Csődvédelembe menekült a SkyEurope. Az illetékes szlovák bíróság megindította az átszervezését célzó eljárást
jún. 22
10:33
Közel 40 ezren haltak meg tavaly közúti balesetben az EU-ban (Gondola)
Csökkent tavaly a halálos közúti balesetek áldozatainak száma az Európai Unióban, de az EU még mindig messze van attól a céljától, hogy jövőre már csak feleannyi legyen a haláleset, mint az évtized...
jún. 22
10:33
Nem tervezik, hogy a pesti flaszteren tehenekkel demonstrálnak (Alternatív Energia)
Hajdú-Biharból 17 nagyüzem 40 képviselője lesz jelen a fővárosi tiltakozó akción: nem tervezik, hogy a pesti flaszteren tehenekkel demonstrálnak, azt sem, hogy látványos külsőségek között frissen fejt tejet borítanak a csatornába, de ettől még nagyon határozott követelésekkel érkeznek hétfőn az Európai Bizottság magyarországi képviselete elé az elkeseredett termelők - írta hétfőn a Hajdú-bihari…
jún. 22
10:34
Bokorba hajtva állt meg a cserbenhagyó (HírTV)
Több kilométeres üldözés után egy bozótosba hajtva állt meg az az autós, aki az éjszaka elgázolt egy gyalogost a Margit hídon - értesült a HavariaPress.
jún. 22
10:35
Betelt a tejesek pohara (Privátbankár)
Hajdú-Biharból 17 nagyüzem 40 képviselője lesz jelen a fővárosi tiltakozó akción: nem tervezik, hogy a pesti flaszteren tehenekkel demonstrálnak, azt sem, hogy látványos külsőségek között frissen fejt...
jún. 22
10:35
Csődvédelembe menekült a SkyEurope (Gondola)
Fizetésképtelenséget jelentett és csődvédelembe menekült a SkyEurope. A szlovák légitársaság hétfői közleménye szerint az illetékes szlovák bíróság megindította a SkyEurope Airlines a. s....
jún. 22
10:36
Lefelé indultak az európai piacok (ProfitLine)
Folytatva a múlt pénteki kereskedési irányt, lefelé indultak hétfőn a vezető nyugat-európai részvénypiacok, a vezető európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos gyengüléssel 856,26 ponton állt az első óra vége felé. (ProfitLine.hu)
jún. 22
10:36
A régió legmagasabb kamata a forint malmára hajthatja a vizet (Portfolio)
Miután legutóbb Törökországban 9.25 százalékra csökkent az irányadó alapkamat, Magyarország "büszkélkedhet" a legmagasabb alapkamattal a régióban. Ez a tény optimista hangulatban a forint malmára...
jún. 22
10:38
Kisbenedek Péter a ma esti Arénában - Kérdezzen Ön is! (Portfolio)
Kisbenedek Péter, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) nemrég megválasztott elnöke lesz a vendége az InfoRádió Aréna című műsorának ma...
jún. 22
10:48
Balatonba zuhant, meghalt (HírTV)
A Balatonba zuhant és meghalt egy ejtőernyős Siófokon. A férfi egy bemutatón vett részt, ahol kinyílt ejtőernyővel zuhant a sekély vízbe.
jún. 22
10:48
Triciklizik a Google (Kreatív Online)
A Google Street View internetes szolgáltatás kamerái már háromkerekű kerékpárokon is róják az utakat, hogy az autóval megközelíthetetlen helyekről felvételeket készítsenek.
jún. 22
10:51
Megindult a forgalom a 84-es főúton Nagycenknél (Gondola)
Megindult a forgalom hétfő délelőtt a 84-es főúton Nagycenk térségében, ahol személygépkocsi és kamion ütközött kora reggel; a karambolban a személyautó 73 éves, német állampolgárságú vezetője...

Keresés