A Fidelitas nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa legnagyobb, legbefolyásosabb ifjúsági szervezete lett az elmúlt négy év alatt - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke a politikai ifjúsági szervezet IX. tisztújító kongresszusán, Miskolcon, szombaton.
Határozatképtelen volt az SZDSZ országos tanácsának (ot) szombati budapesti rendkívüli ülése, de ettől függetlenül meg lehet tartani a párt július 4-re tervezett tisztújító küldöttgyűlését - közölte Fodor Gábor.
Az év visszatérőjeként Vitalij Klicsko, az ukránok világbajnok nehézsúlyú profi ökölvívója kapta a sportolói Oscarnak tartott Laureus-díjat. A 37 éves bunyós Dortmundban vette át az elismerést Boris Becker legendás teniszezőtől és Edwin Moses korábbi sztáratlétától.
A rendőrség őrizetbe vette azt a 26 éves kazincbarcikai férfit, akit azzal gyanúsítanak, június 13-án előzetes szóváltást követően olyan súlyosan megsebesített egy 18 éves helybeli, hogy az a kórházba szállítását követően életét vesztette. A 18 éves kazincbarcikai fiatalember egy csoportos garázdaságot követően távozott egy helyi szórakozóhelyről.
Legalább 22-en meghaltak és 80-an megsebesültek abban az öngyilkos merényletben, amelyet az észak-iraki Kirkuk város közelében egy síita mecset mellett követtek el - közölték rendőrségi és kórházi...
Fegyelmi eljárást kezdeményez Vác szocialista polgármestere ellen, akit egyben lemondásra is felszólít a város képviselő-testületének Összefogás nevű jobboldali frakciója - ez áll a Fidesz és a KDNP által alkotott tömörülésnek szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nem volt határozatképes az SZDSZ országos tanácsának szombati rendkívüli ülése, Szent-Iványi István szerint azonban ennek ellenére megtarthatják az elnök- és ügyvivőválasztást július 4-én.
A Hungarofest Kht. ügyvezető igazgatója szerint sínre került a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozat. Rubovszky Rita erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt, ahol úgy vélekedett: az utóbbi negyven évben a kultúrpolitika az intézményrendszer és az emberek kapcsolatára, nem pedig a közösségi kultúra építésére épült.
Valószínűleg gyilkosság áldozata lett egy nő a Pest megyei Budakalászon. Holttestét azután találták meg, hogy kigyulladt a háza, egyelőre nem tudni, hogy mitől. Budakalászról hívta fel az egyik ott lakó szombaton hajnalban a tűzoltókat, mert szomszédja házából füst gomolygott.
A szomáliai parlament határozatban kért katonai segítséget a szomszédos országoktól az iszlamista lázadók leveréséhez. Sejk Adam Mohamed házelnök a szombati határozatot ismertetve rámutatott:...
MOSZKVA — Eddig amolyan megfoghatatlan fogalomként élt a köztudatban a lelkiismeret szó, most orosz agykutatók meg is találták, agyunk mely része az, ahol a lelkiismeret-furdalás létrejön.
Négy vezérszó különbözteti meg a Fidelitas fiataljait más, például a baloldal ifjúsági szervezetben lévőktől: az, hogy keresztény, polgári, konzervatív és nemzeti érzelem jellemzi őket - mondta Schmitt Pál, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Fidelitas IX. tisztújító kongresszusán, szombaton, Miskolcon.
BUDAPEST — Ügyvédhez fordul László Erika (54), akinek – állítja – elrontották plasztikai műtétjét. A nő jobb felső szemhéja egy baleset után lógni kezdett, és úgy döntött, plasztikai sebészhez fordul.
A cseh államfő bírálta és nevetségesnek minősítette azokat a garanciákat, amelyeket az Európai Tanács szavazott meg Brüsszelben Írországnak az EU reformszerződésével kapcsolatban.
Havi bruttó 149 ezer forintos fizetés felett veszi el teljesen a közszolgáktól a kormány a keresetkiegészítést a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint.
Fegyelmi eljárást kezdeményez Vác szocialista polgármestere ellen, akit egyben lemondásra is felszólít a város képviselő-testületének Összefogás nevű jobboldali frakciója - ez áll a Fidesz és a...
SZANY — Nem merte elmondani szüleinek a titkát az a diáklány, aki ballagása napján két órával az ünnepség előtt rosszul lett és meghalt szanyi otthonukban. Szabina (†18) néhány nappal korábban elment egy barátja bulijába, ahol alkoholt fogyasztott, és mivel ez volt az első ilyen alkalom, rosszul lett.
A rendőrség őrizetbe vette azt a 26 éves kazincbarcikai férfit, akit azzal gyanúsítanak, június 13-án előzetes szóváltást követően olyan súlyosan megsebesített egy 18 éves helybeli, hogy az a...
Hetvenöt éve, 1934. június 22-én kötött szerződést a német Ferdinand Porsche tervezőirodája a Birodalmi Autóipari Szövetséggel a népautó fejlesztéséről és gyártásáról - ezt tekinthetjük minden idők...
Kondorosi Ferenc tölti be június 1-je óta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jogi ügyvezető igazgatói posztját - erősítették meg az MTI információját a felügyeletnél. (ProfitLine.hu)
A cseh államfő bírálta és nevetségesnek minősítette azokat a garanciákat, amelyeket az Európai Tanács szavazott meg Brüsszelben Írországnak az EU reformszerződésével kapcsolatban. A cseh rádiónak...
Legalább 25-en meghaltak és több mint százan megsebesültek egy öngyilkos merényletben, amelyet szombaton az észak-iraki Kirkuk város közelében, egy síita mecset mellett követtek el - közölték rendőrségi és kórházi illetékesek.
Iránban folytatódnak az Ahmedinezsád elnök elleni tüntetések annak ellenére, hogy az ország legfőbb vallási elöljárója is a demonstrációk beszüntetését kérte.
Három gépkocsi frontálisan összeütközött a 86-os főúton Páli térségében szombaton. A járművekbe négy ember beszorult, őket feszítő-vágóval a tűzoltók szabadítják ki a roncsokból - közölte a rendőrség.
Lemondott Grezsa István, a Magyar Demokrata Fórum Csongrád megyei elnöke, és egyúttal kilépett a pártból is szombaton. Egy meglehetősen "sötét időket" idéző szervezést követően...
„Időpazarlás volt apámat gyűlölni” - vélekedik ma Julian Lennon. A 29 éve meggyilkolt John Lennon fia, aki a megszólalásig hasonlít apjára, a héten kiállítást nyitott meg Liverpoolban Fehér Toll (White Feather Exhibition) címmel a Beatles vezérének tárgyaiból.
Ágh Pétert választotta új elnökévé a Fidelitas tisztújító kongresszusa a leköszönő Szijjártó Péter helyett. A Fidelitas új elnöke megválasztása után közölte: az elkövetkezendő két évben azért kíván dolgozni, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen, amely komolyan veszi a fiatalok problémáit, és tenni akar azok megoldása érdekében.
Az első adatok szerint megölte feleségét, majd magával is végzett egy férfi szombatra virradóra Kisújszálláson. A párnak egy nyolcéves gyermeke van, a kislány nem volt otthon, amikor mindez történt.
Három gépkocsi frontálisan összeütközött a 86-os főúton Páli térségében szombaton; a járművekbe négy ember beszorult, őket feszítő-vágóval a tűzoltók szabadítják ki a roncsokból - közölte a...
„Időpazarlás volt apámat gyűlölni” - vélekedik ma Julian Lennon. A 29 éve meggyilkolt John Lennon fia, aki a megszólalásig hasonlít apjára, a héten kiállítást nyitott meg Liverpoolban Fehér Toll (White Feather Exhibition) címmel a Beatles vezérének tárgyaiból.
Kisiklott egy etanolt szállító tehervonat helyi idő szerint pénteken este az egyesült államokbeli Chicagótól északnyugatra, és több tucatnyi vagonja felrobbant.
Nagyon zavarja az erzsébetvárosi MSZP–SZDSZ-es vezetést, hogy az ügyészség rendre olyan megállapításokat tesz az előzetes letartóztatását töltő, bűnszervezetben elkövetett, súlyos bűncselekményekkel gyanúsított Hunvald György szocialista polgármesterről, amellyel ők nem értenek egyet - írja a Magyar Nemzet.
A határon túli magyar közösség számára biztosítani kell, hogy szuverén módon, saját értékeinek és szükségleteinek megfelelően rendezhesse be jövőjét és intézményeit, függetlenül attól, hogy miként...
Leszúrtak egy 18 éves nőt Békéscsabán szombat délben, az áldozat belehalt sérüléseibe. A bűncselekmény a Tavasz utcában történt, a rendőrség egy férfit keres.
A határon túli magyar közösség számára biztosítani kell, hogy szuverén módon, saját értékeinek és szükségleteinek megfelelően rendezhesse be jövőjét és intézményeit, függetlenül attól, hogy miként folytatja párbeszédét a mindenkori magyar kormánnyal - fejtette ki szombaton Kolozsváron Kiss Péter.
Lemondott megyei elnöki posztjáról és a pártból is kilépett Grezsa István, az MDF egyik lakiteleki alapítója. A politikus a Független Hírügynökségnek elmondta: a demokrata fórum személyi változásaival és politikai térfélcseréjével akkor sem ért egyet, ha azt a jelenlegi vezetés sikeresnek tartja.
Július 1-től a rendvédelmi és a közszolgáltató járművek is csak akkor közlekedhetnek ingyen a díjköteles utakon, ha rendelkeznek az adott kocsira szóló új igazoló dokumentummal - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság. (ProfitLine.hu)
Pénteken újabb három bank volt kénytelen becsukni kapuit a tengerentúlon, amely összesen 363 millió dolláros költséget okoz a Szövetségi Betétbiztosítási Alapnak. Ezzel együtt a hitelpiaci válság...
Leszúrtak egy 18 éves nőt Békéscsabán szombat délben, az áldozat belehalt sérüléseibe - közölte Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
A Red Bull német pilótája, Sebastian Vettel indulhat az élről a Forma-1-es Brit Nagydíjon. A második helyről a brazil Rubens Barrichello, a harmadikról az ausztrál Mark Webber rajtolhat Silverstone-ban. A pontversenyben élen álló angol Jenson Button a hatodik rajtkockát szerezte meg.
Kisiklott egy etanolt szállító tehervonat helyi idő szerint pénteken este az egyesült államokbeli Chicagótól északnyugatra, és több tucatnyi vagonja felrobbant. Meghalt egy nő, aki autójával az...