Aki valaha halkést vett a kezébe vagy csak zsíros ujjal bogarászta a szálkát egy kifőzdében, tudja, hogy a hal csak frissen jó, nem másnap, harmadnap vagy még később feltálalva. Különösen igaz ez, ha a helyzet némiképp bonyolultabb és az étek már elkészítése pillanatában állott, bűzhödt, mocsár-, iszapszagú és zsíros volt, és legfeljebb az gyűrte le, akinek gyomra amúgy sem túl válogatós.
A Magyar Szocialista Párt alelnöke szerint Magyarország vezető hatalmi erejét 2010 után a Fidesz és Orbán Viktor fogja adni. Ujhelyi István azt mondja, a szocialistáknak erre kell felkészülniük. A felkészülés nyitánya pedig a július 4-re tervezett kongresszus lesz, ahol két lehetőség közül kell választani. Határozni kell, hogy az eddigi vagy új pártvezetéssel vágnak neki a következő időszaknak. Ez…
MAGYARORSZÁG – Bajban a hazai zöldség- és gyümölcstermesztők? A magyar termelők a szezon megérkeztével egyre több zöldséget, gyümölcsöt szállítanak a forgalmazókhoz és a piacokra, ám idén egyelőre nem tudták kiszorítani a külföldről érkező árut a polcokról. A piacok roskadásig telt pultjain a termények nagy része még a múlt hónapokból a hűtőházakba került olcsó külföldi áru, amely miatt a hazai…
BUDAPEST – Előzetes letartóztatásba helyezte a terrorcselekménnyel is gyanúsított Budaházy Györgyöt tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A Magyarok Nyilai nevű szervezet feltételezett vezetőjét maszkos, gépfegyveres kommandósok kísérték a tárgyalásra, majd egy hátsó kijáraton keresztül vitték el. Eközben a főbejárattól elindult egy másik konvoj is, amely a tüntetők figyelmét próbálta…
BUDAPEST – Újra hozzá kell szoknunk júliustól a magas üzemanyagárakhoz – brutális áremelés következik július elsején! A most még csak 290 forintos benzinár várhatóan 308 forint környékén alakul majd a jövő hónaptól, míg a 267 forintos gázolaj ára is 288-ra ugrik.
BUDAPEST – Megesik, hogy kétszer megbotlunk, de az több mint gyanús, ha egy bankot egy hónapon belül kétszer rabolnak ki, s mindkét alkalommal minden hajszálpontosan ugyanúgy történik.
BUDAPEST – Csilla (34) egyszerre áldja és átkozza a napot, amikor 8 éve megismerte a szíriai férfit, Al-Habaj Baselt (37), akitől fél év múlva terhes lett.
BALATON – Sort és bikini helyett meleg felsőt és hosszúnadrágot csomagol a hét végére Papp Lili (21). A Balaton királynője a nyár nagy részét a magyar tenger partján tölti, ám uralkodása elég borúsra sikerült: verőfényes napsütés és kánikula helyett eső és hideg fogadja őt birodalmában.
Bár az MDF megyei szervezeteinek többsége azt ígérte, felsorakoznak Dávid Ibolya mellett, néhányan a Népszavának azt állították, ha helyén marad az országos vezetés, jó néhány helyi szervezet kiléphet a pártból. A párt ma országos gyűlést tart, ahol az elnökség bizalmi szavazást kér maga ellen, ám hogy a testület nem számít egyhangú támogatásra, azt jelzi az is, hogy tíz órától zárt ajtók mögött…
A gyest tartalmazó törvény szövege változatlan maradt, csupán egy paragrafussal egészítette ki a kormány. Az Országgyűlés így újra arról szavaz, hogy jövő évtől háromról két évre csökken a gyes ideje. Az újratárgyalás indoka, hogy Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek a törvényt. Ezt újra már nem teheti meg, az alkotmány szerint ugyanis ha a jogszabályt ismét…
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték a terrorcselekmények elkövetésével is vádolt Budaházy Györgyöt – tudta meg lapunk a Központi Nyomozó Ügyészség szóvivőjétől. Fazekas Géza elmondta: az egyelőre nem jogerős kényszerintézkedést a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelte el, mert fennáll a bűnismétlés, valamint a tanúk és az eljárás más szereplői befolyásolásának a veszélye. A döntés…
BUDAPEST – Ha minden igaz, Damu Roland ismét szegényebb lett egy menyasszonyjelölttel! TV2-s berkekben tudni vélik: Damu Roland szakított aktuális menyasszonyával, Palácsik Tímeával! A színész már szinte „gyűjtőnek számít”, hiszen 2006 márciusáig összesen hét eljegyzését bontotta fel.
NEW YORK – „A bádogember azt mondja, jól vagyok” – énekelte első szólólemezének Dirty Sticky Floor (Mocskos ragadós padló) című dalában. Így dolgozta fel drogos korszakának mélypontját, amikor egy Los Angeles-i hotelszobába zárkózva élt, az időjáráscsatornát nézte, és az Óz, a csodák csodájából ismert bádogember-plüssfigurával diskurált.
Áruba bocsátott leánycégek, kiárusított ingatlanvagyon, a mellékvonalak átcsoportosítása regionális személyszállító társaságokba - a Magyar Nemzet szombati írása szerint ezek a legfontosabb elemei annak a MÁV Zrt. átalakításáról szóló előterjesztésnek, amelyet jövő kedden tárgyal a kormány.
Az amerikai haderő pénteken közölte, hogy becslések szerint 26 polgári személy vesztette életét május elején amerikai légi csapásokban Afganisztán nyugati részén.
XVI. Benedek pápának saját magának, beavatkozás nélkül kell döntenie arról, hogy szentté avatja-e a nácizmus korának nagy vitákat kiváltó egyházfőjét - közölte pénteken a Vatikán, elutasítva minden, az egyházon belülről érkező esetleges nyomást.
A brit miniszterelnök szerint a kormányzó Munkáspárt - szinte példátlan népszerűtlensége ellenére - az ő vezetésével meg tudja nyerni a jövőre esedékes választásokat. Gordon Brown szombaton megjelent lapnyilatkozatában ugyanakkor közölte, hogy nem érdekli a hatalom, de a személyét ért bírálatok bántják, és "akár holnap" felállhatna székéből.
Négy férfit ítélt összesen több mint 10 évi börtönbüntetésre pénteken egy brit bíróság mintegy 10 millió dollár értékben elkövetett, úgynevezett Ponzi-féle csalás miatt.
Károsnak tartja a párton belüli szekértábor-politizálást, és a tartalmi kérdések előtérbe helyezését szorgalmazza Gál Zoltán, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapító tagja a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) ma tartja országos gyűlését, amelyen Dávid Ibolya pártelnök mellett az MDF teljes elnöksége bizalmi szavazást kér a küldöttektől.
Új elnöke lesz szombattól a Fidelitasnak, az ifjúsági szervezet miskolci tisztújító kongresszusán az eddig elnök, Szijjártó Péter nem indul a posztért.
Dokumentumokkal igazolta az '56-os Intézetnek Nógrádi György, hogy nem dolgozott titkosszolgálatnak, így nem is kapott onnan feladatot Nagy Imre és társai 1989-es újratemetése előtt. Ezt maga a biztonságpolitikai szakértő mondta az InfoRádiónak. Az intézet igazgatója szerint azonban Nógrádi György nem azt cáfolta, hogy Raguza fedőnéven ügynök volt, hanem azt, hogy elvégezte a szertartás kapcsán…
Barack Obama amerikai elnökhöz fordult pénteken Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, hogy nyilvánítsa az állam egyes részeit katasztrófa-sújtotta területnek a pusztító szárazság miatt.
Valószínűleg nem csak a mostani válság az egyetlen oka annak, amiért legtöbbünk a most bemutatott hotelszobákról még csak álmodni sem mer. Hét millió forintot egy éjszakára még a milliárdosok közül is csak kevesen engednek meg maguknak....
BUDAPEST – Veszteséges volt A miniszter félrelép, legalábbis ezt állítja Andy Vajna (65) producer. A tizenkét évvel ezelőtt forgatott filmet ugyan majdnem 900 ezer ember látta, Vajna mégis a mai napig tartozik Kern Andrásnak (61) és Koltai Róbertnek (65), akik rendezőként is jegyzik a filmet.
Sikeresen megműtötték pénteken Hillary Clinton amerikai külügyminisztert, aki két nappal korábban elesett és eltörte a könyökét - közölte a kabinetfőnöke. A külügyminiszter szerda este egy fehér házi megbeszélésre tartott Richard Holbrooke-kal, az Egyesült Államok pakisztáni és afganisztáni különmegbízottjával.
Mégis megtartják a szombat délutánra tervezett teheráni ellenzéki tüntetést Ali Hamenei legfőbb iráni vezető figyelmeztetése ellenére - közölte az egyik szervező. A megmozdulást az iráni főváros...
Mégis megtartják a szombat délutánra tervezett teheráni ellenzéki tüntetést Ali Hamenei legfőbb iráni vezető figyelmeztetése ellenére - közölte az egyik szervező.
Három tigriskölyök elaltatása miatt vádat emelt az ügyészség Kai Perret, a magdeburgi állatkert igazgatója ellen. A három tigriskölyköt 2008 májusában ölték meg, mert az állatkert szerint nem voltak tenyésztésre alkalmasak.
Három vállalkozásra összesen 8 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal, mert azok az általuk forgalmazott termékeknek a fogyasztókat megtévesztő módon gyógyhatást tulajdonítottak. A bírság kiszabása mellett a versenyhatóság helyreigazításra is kötelezte a vállalkozásokat.
Barack Obama amerikai elnökhöz fordult pénteken Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, hogy nyilvánítsa az állam egyes részeit katasztrófa-sújtotta területnek a pusztító szárazság miatt. A...
Harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten az EuroMed Music Festival elnevezésű három napos ingyenes zenei rendezvényt; a Gödör klubban jövő héten péntektől vasárnapig lesznek programok.
Figyelmetlenségében a rendőrségre követte áldozatát egy rabló az Egyesült Államokban, ahol aztán rögtön el is fogták. A 26 éves férfi leintett egy autót, amelyet egy nő vezetett. A rabló...
Nekem nincsenek ideológiai korlátaim, egy válságkezelő kormányt vezetek, és Európában is válság van - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Magyar Televízió Este című műsorában annak kapcsán, hogy...
Az egész éves vagy ideiglenes kikötői engedéllyel rendelkező magyar hajók száma alapján az első tíz nemzet között szerepel a magyar Horvátországban - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség...
A Pénzügyminisztériumban az MTI-nek nyilatkozva kifejtették, hogy nem kell társasházzá alakulniuk a vagyonadó miatt az osztatlan közös tulajdonban lakóknak. (ProfitLine.hu)