2009. június 16. kedd

jún. 16
11:37
Elmaradt engedély miatt bírságolt a GVH (Portfolio)
A vállalkozások összefonódásához szükséges versenyhatósági engedély elmulasztása miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - mint arról április közepén a sajtó már hírt adott - összesen 27 millió forint...
jún. 16
11:42
Nyaralójáratokat indít a Volánbusz (Infostart)
Nyaralójáratokat indít a Volánbusz a nyári időszakban Horvátországba, Olaszországba és Montenegróba. A buszjáratok hétvégenként, turnusváltáskor közlekednek - mondta el az InfoRádiónak Darányi László, a Volánbusz Zrt. vállalkozási igazgatója.
jún. 16
11:42
Az MSZP Baka András újbóli jelölését kéri az államfőtől (Infostart)
Az MSZP-frakció nyílt levélben kéri Sólyom László köztársasági elnököt, jelölje újra Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető. Az MSZP-frakció Baka Andrást pedig arra kéri, hogy vállalja a jelöltséget - ismertette a dokumentum tartalmát a politikus. Nem született még döntés a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelöléséről - reagált a felvetésre Kumin Ferenc, a…
jún. 16
11:42
60 ezres tömegtüntetés a Betis elnöke ellen (Blikk)
Nem bírják megemészteni a szurkolók, hogy kiesett a csapatuk
jún. 16
11:42
Új ügyvezetője van a UPC Magyarországnak (Kreatív Online)
Betzalel Kenigszteint nevezték ki június 15-i hatállyal a UPC Magyarország élére. Az új ügyvezető igazgató több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a kábeltelevíziós iparágban.
jún. 16
11:44
Tendereztetett a Herb-Pharma (Kreatív Online)
Tenderen választott kommunikációs partnert a prémium kozmetikumokat, orvostechnikai eszközöket és étrend-kiegészítőket gyártó Herb-Pharma. A vállalat először dolgozik együtt ügynökséggel Magyarországon.
jún. 16
11:45
Csinosan a strandszezonban (HírTV)
A szakemberek egy csoportja újabban úgy véli, hogy a túlsúlyosság oka nem az ételek túlzott mértékű fogyasztásában, hanem a szénhidrátokra, különösen a finomított cukorra és a keményítőben gazdag élelmiszerekre való érzékenységben keresendő.
jún. 16
11:45
Megtalálták az ellopott balatoni katamaránt (Blikk)
Egy üres telken megtalálták a keszthelyi önkormányzat városüzemeltetési cégének tulajdonában levő - egy nappal korábban ellopott - mentőkatamaránt kedd reggel. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a lakattal lezárt, 750 ezer forint értékű katamaránt a keszthelyi Libás strand bejáratánál lévő bekerített szárazföldről lopták el.
jún. 16
11:45
Megmart a csörgőkígyóm (Blikk)
Jockey, a texasi csörgőkígyó a gazdájára támadt.
jún. 16
11:47
Hogyan előzhető meg a szívinfarktus? (HírTV)
A halálozások közel 50 százalékát szív- és érrendszeri betegségek okozzák Magyarországon. A drámai végkifejlet, a szívinfarktus vagy a stroke (agyi érelzáródás) sokszor teljesen váratlanul, látszólag előzmények nélkül sújt le.
jún. 16
11:51
Óriási érdeklődés, és túljegyzés a 3 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
Közel 150 milliárd forintot meghaladó érdeklődés mellett 6 bázisponttal esett a 3 hónapos (D090923) diszkont kincstárjegy hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. Így az átlaghozam 9,36 százalékra csökkent a korábbi aukción elért 9,42 százalékról. (ProfitLine.hu)
jún. 16
11:51
5% lesz csak a távhő ÁFA? (Portfolio)
Várhatóan a legalacsonyabb áfa-kulccsal adózik a távhőszolgáltatás jövő januártól - értesült több forrásból az MTI. Várhatóan a legalacsonyabb áfa-kulccsal adózik a távhőszolgáltatás jövő januártól...
jún. 16
11:51
A környzetért csak a "befutott értelmiségiek" tesznek valamit? (Pénzcentrum)
A magyar felnőtt lakosság mindössze egyharmadát érdekli a környezetvédelem, mint téma. Hasonló arányban vannak azok, akik azt vallják magukról, hogy hajlandóak is tenni környezetünk védelméért. A GfK Hungária és a TÁRKI közös fogyasztói szegmentációs modelljét alapul véve a GfK megvizsgálta a lakosság környezetvédelemhez, környezettudatos életmódhoz való viszonyát. A felmérések eredményei…
jún. 16
11:53
Hatalmas kereslet és terv feletti eladás a mai kincstárjegy-aukción (Portfolio)
Szokatlanul erős vételi érdeklődés jellemezte a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukciót, amely miatt a tervezett 40 milliárdnál 10 milliárd forinttal magasabb összegben tudott forrást bevonni az...
jún. 16
11:54
Nyaralni menne? Irány a buszmegálló! (Privátbankár)
A Volánbusz Zrt. a nyári menetrendben elindítja a menetrend szerint közlekedő üdülőjáratait a magyar turisták által látogatott horvát, olasz és montenegrói nyaralóhelyekre - jelentette be Fajcsák Lajo...
jún. 16
11:54
Vad szexjelenetben az egykori gyereksztár (Blikk)
jún. 16
12:00
Bölcsődehiány: az óvodai nulladik évfolyam a megoldás? (Infostart)
Magyarországon jelenleg 32 ezer gyermek jár bölcsődébe, holott csak 25 ezer férőhely van. Sok helyen a törvény által engedélyezettnél több gyermeket vesznek fel az intézmények, amelyek vezetői most nem tudják, mi lesz, ha a gyes időtartama csökken, és az anyák hamarabb állnak munkába. Azt a kormány is látja, hogy szükség van a bővítésre, sőt, szóvivője szerint erre már meg is vannak a programok.
jún. 16
12:00
Családtámogatás az EU-ban: kinek mi jár? (Adózóna)
Országonként eltérő módon támogatják a családokat gyermekvállalás, gyermeknevelés idején. MIlyen feltételekkel, kinek és mennyi ideig jár Belgiumban, Németországban és Cipruson a támogatás?
jún. 16
12:03
EUR/USD A ZEW közelíti a kontrakciós szintet (HírTV)
A júniusi német ZEW-Index 44,8 pontos értéket hozott (előrejelzés: 35,0 pont, előző érték: 28,5 pont). A júniusi EU-s ZEW-Index 42,7 pontos értéket hozott (előrejelzés: 34,1 pont, előző érték: 28,5 pont). Az elemzők további gazdasági erősödésre számítanak a második félévben, pedig az index még mindig az 50-es szint alatt mozog. A részvénypiacok mozgása is jelentősen befolyásolta az index…
jún. 16
12:03
Megtalálták az ellopott balatoni mentőkatamaránt (Gondola)
Egy üres telken megtalálták a keszthelyi önkormányzat városüzemeltetési cégének tulajdonában levő - egy nappal korábban ellopott - mentőkatamaránt kedd reggel. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság...
jún. 16
12:03
Mesterházy: az MSZP levélben kéri az államfőtől Baka András újbóli jelölését (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció nyílt levélben kéri Sólyom László köztársasági elnököt, jelölje újra Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 16
12:05
EUR/USD A ZEW közelíti a kontrakciós szintet (HírTV)
A júniusi német ZEW-Index 44,8 pontos értéket hozott (előrejelzés: 35,0 pont, előző érték: 28,5 pont). A júniusi EU-s ZEW-Index 42,7 pontos értéket hozott (előrejelzés: 34,1 pont, előző érték: 28,5 pont). Az elemzők további gazdasági erősödésre számítanak a második félévben, pedig az index még mindig az 50-es szint alatt mozog. A részvénypiacok mozgása is jelentősen befolyásolta az index…
jún. 16
12:05
Pénzbüntetésre ítélték a szellemi fogyatékosokat alázó csurgói rendőröket (Gondola)
Pénzbüntetésre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden hozott jogerős határozatában annak a három rendőrnek a büntetését, akiket első fokon még felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtottak, amiért...
jún. 16
12:07
EU: első negyedéves munkaköltség-index 3,7 % (HírTV)
Az első negyedéves EU-s munkaköltség-index 3,7 %-os értéket hozott (előrejelzés: 3,0%, előző érték: 3,8%).(OT
jún. 16
12:07
PDSZ: több területen megbukott az oktatási tárca (Gondola)
Elégtelent adott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatási tárca teljesítményére több területen a tömörülés tanévértékelő keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kerpen Gábor, a...
jún. 16
12:09
Rekord alacsony szinten az infláció Szlovákiában (ProfitLine)
Májusban minden idők legalacsonyabb inflációs adatát jegyezték fel Szlovákiában, miután már az egymást követő nyolcadik hónapban csökkentek az árak. Az infláció mérséklődése egyebek mellett annak tulajdonítható, hogy a szlovák üzlettulajdonosok árleszállításokkal igyekeztek visszahódítani a Magyarországra és Lengyelországba átpártolt vásárlókat. (ProfitLine.hu)
jún. 16
12:09
Erre figyelj oda, ha rendes nyugdíjat akarsz! (Portfolio)
Pénzügyi öngondoskodás nélkül senki sem számíthat sok jóra nyugdíjas éveire, a megtakarítások kulcsfontosságúak időskori jóllétünk biztosításában. A nyugdíjcélú megtakarítások ugyanakkor a hosszú, de...
jún. 16
12:09
Itt az adat Svájcból: milliós négyzetméterárak (Pénzcentrum)
Annak ellenére, hogy világszerte a lakásárak zuhanásáról érkeznek a hírek, Svájc ebben a tekintetben is üde színfoltnak bizonyult. Az alpesi országban nem tapasztaltak árcsökkenést, a belső kereslet élénk maradt, a síparadicsomokban pedig átlag felett elszálltak az árak....
jún. 16
12:09
Magyarellenes falfirkák a Vajdaságban (HírTV)
Kisebbségellenes falfirkák jelentek meg a Pancsovához tartozó Hertelendyfalván (Vojlovica). A gyűlölködő feliratok alatt a Nemzeti Arcvonal (Nacionalni stroj) neonáci szervezet neve volt olvasható. A kisebbségek elűzésére való felhívás mellett horogkeresztet is a falra mázoltak.
jún. 16
12:09
Kinek a Nagy Imréje? – A halál belovagolt Perzsiába (Gondola)
A rendszerváltoztatást pedig megpróbálták arra a hazugságra felépíteni, hogy 1956 Nagy Imre volt. Csak és kizárólag. Egyedül. Esetleg néhány társutas tettestárssal. Egy szépséges baloldali forradalom, ami ha még egy fél óráig tart, megreformálta volna a szocializmust, azaz a létező szocialista terminológiában magát a „demokráciát”.
jún. 16
12:11
Mégsem a Vegyépszer nyerte az M0-ás építését? (Portfolio)
Mint arról már hírt adtunk, tegnap eredményt hirdettek az M0-ás 51-es és M5-ös közötti új szakaszának kivitelezésére kiírt pályázaton. Győztesnek a második legkedvezőbb ajánlatot adó (Betonút...
jún. 16
12:11
A biztonsági őrök sem bírtak a metróalagútba rohant férfival (HírTV)
Rendőri segítséggel tudták csak kihozni a 3-as metró alagútjából azt a férfit, aki délelőtt fél 11 körül mászott a sínekre az Újpest-központ állomáson. A BKV fődiszpécsere elmondta, a biztonsági őrök megfogták a férfit, de nem bírtak vele, azért kellett rendőrt hívni.
jún. 16
12:12
A szegényekhez kerülnek a miniszteri fizetések (Privátbankár)
Egymilliárd forintos krízisalap létrehozásáról dönt szerdai ülésén a kormány, a számítások szerint az összeg a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak képes egyszeri segítséget nyújtani - mondta He...
jún. 16
12:13
Összeomlás szélén a lakásépítési szektor - Nem lesznek új lakások? (Portfolio)
Alig vannak induló projektek. A töredékére esett vissza az értékesítés. Jelentősek az eladatlan készletek. A bankok sem a vevőknek, sem a fejlesztőknek nem adnak hitelt. Hatalmasak a problémák az...
jún. 16
12:18
Elnök kerülhet a PSZÁF felügyeleti tanácsának helyére (Infostart)
A jelenlegi legalább három, legfeljebb öt tagból álló felügyeleti tanács helyett a miniszterelnök által javasolt és a köztársasági elnök által hat évre kinevezett személyre bízná a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) vezetését az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága.
jún. 16
12:21
Indokolatlanul emelt le pénzt egy gimnázium számlájáról az APEH (HírTV)
Az APEH már intézkedett, hogy a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium még ezen a héten visszakapja a jogosulatlanul inkasszózott négy millió forintját. A félreértést az okozta, hogy az intézmény bérszámfejtését az Államkincstár végzi, így az alkalmazottak után fizetendő járulékokat június 12-éig kell utalni az adóhivatalnak május 20-a helyett. Az adminisztrációs hiba miatt azonban az APEH pont…
jún. 16
12:21
NHH: májusban folytatódott a lemorzsolódás a mobilpiacon (Gondola)
Az áprilisinál kisebb mértékben, de májusban is folytatódott a magyarországi mobilpiac szűkülése - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kedden. A hónap végén az áprilisinál közel 79 ezerrel...
jún. 16
12:21
Kisebbségellenes falfirkák a Vajdaságban (Blikk)
Kisebbségellenes falfirkák jelentek meg a vajdasági Hertelendyfalván (Vojlovica). A gyűlölködő feliratok alatt a szerb Nemzeti Arcvonal (Nacionalni stroj) neonáci szervezet neve volt olvasható.
jún. 16
12:21
Lehúzták a wc-n a kiskutyát, de túlélte – videó (Blikk)
Egy 4 éves londoni kisfiú lehúzta a család pár napos kiskutyáját a wc-n. A kutya végül túlélte a kalandot, de megviselte az eset
jún. 16
12:21
Megbukott az oktatási tárca (Alternatív Energia)
Elégtelent adott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatási tárca teljesítményére több területen a tömörülés tanévértékelő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 16
12:23
Koporsót vittek az MSZP székháza elé (HírTV)
Koporsót vitt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a Magyar Szocialista Párt székháza elé. Rétvári Bence országgyűlési képviselő szerint az MSZMP maradványpártja elvette az emberek és a fiatalok rendszerváltás óta eltelt 20 évét.
jún. 16
12:23
Az MSZP kéri az államfőtől Baka András újbóli jelölését (Gondola)
Az MSZP-frakció nyílt levélben kéri Sólyom László köztársasági elnököt, jelölje újra Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető kedden Budapesten...
jún. 16
12:23
Hova folyik a miniszteri fizetések csökkentéséből maradó pénz? (Alternatív Energia)
Egymilliárd forintos krízisalap létrehozásáról dönt szerdai ülésén a kormány, a számítások szerint az összeg a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak képes egyszeri segítséget nyújtani - mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden a Társadalmi Unió képviselői klubjának budapesti rendezvényén.
jún. 16
12:25
Herczog: a kormány egymilliárd forinttal indítja a krízisalapot (Gondola)
Egymilliárd forintos krízisalap létrehozásáról dönt szerdai ülésén a kormány, a számítások szerint az összeg a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak képes egyszeri segítséget nyújtani - mondta...
jún. 16
12:27
Dávid mindenkinek nekimegy: Sólyomnak, az MSZP-nek és a Fidesznek (Gondola)
A magyar igazságszolgáltatás és az Országgyűlés szégyene, ami a Legfelsőbb Bíróság elnökéről szóló szavazások körül zajlik hosszú hónapok óta. Ez az állapot komolyan veszélyezteti a jogállam egyik...
jún. 16
12:29
Silvio örök avagy az olasz jobbközép politika alakulása 1994-től napjainkig – 4. rész (Gondola)
A miniszterelnök hívei számára a berlusconizmus nem más mint az ország modernizációjának, gazdasági megújításának és megerősítésének nem ideológiai, de értékek melletti megújításának programja.
jún. 16
12:31
SZDSZ-alapító szerint nem baj, ha megszűnik a párt! (Gondola)
Somogyi János, az SZDSZ egyik alapítója szégyenkezik, mert úgy véli, a Szabad Demokraták Szövetségének neve nem fedi a valóságot. A rendszerváltó politikus az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában azt mondta: a pártnak ma már nem azok a céljai, mint amelyek miatt létrehozták.
jún. 16
12:36
Nagy Imre-évforduló: megemlékezések a fővárosban (Infostart)
Nagy Imre néhai miniszterelnök a Vértanúk terén lévő szobrának megkoszorúzásával kezdődtek el Budapesten a megemlékezések az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira kedden, Nagy Imre és társai újratemetésének 20. évfordulóján.
jún. 16
12:36
A "nyertes" elnök csak a harmadik lett? (Infostart)
Az iráni belügyminisztérium adataira hivatkozva a Libération című francia napilap szerint a reformpárti jelölt, Mir Hoszein Muszavi végzett az élen az iráni elnökválasztás első fordulójában 19 millió szavazattal.
jún. 16
12:39
EUR/HUF Továbbra is sebezhető a forint? (HírTV)
A forint ma sem bírja korrigálni tegnapi veszteségeit. A reggeli 283,40-nél ugyan alacsonyabb az árfolyam, de a 280-as szintet nem bírja áttörni. Hétfőn még 277,70-es szinteket is láthattak a befektetők. A forint kilengései is azt mutatják, hogy a forint még mindig a sebezhető devizák közé tartozik. Elemzők szerint egy újabb lökés akár 285,00-ig is feltolhatja a jegyzést. Ehhez persze továbbra is…

Keresés