A sokoldalú disztribúciós csatornán a fejlesztők közvetlen kapcsolatba léphetnek a világ mintegy 800 millió Java-technológiát alkalmazó számítógépes felhasználójával
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon miniszterelnök nem vette észre, hogy politikai hátországa megsemmisült. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz 1,6 millió szavazója sok, de nem elég. Mindez a parlamentben hangzott el napirend előtt.
Nyeregbe pattant az Mmd, a Nokia, a Morgan Stanley és a Le Meridien felsővezetője, az akcióval pénzt gyűjtenek a hátrányos helyzetű gyerekeket megsegítésére.
Beépített helymeghatározó eszközzel (GPS) ellátott cipő kifejlesztésére szövetkezett egy technológiai és egy cipőgyártó vállalat: a találmánnyal megakadályozhatnák a szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kóros pácienseknél gyakorta előforduló "elveszést".
A Honfoglalo.hu és az Egyszervolt.hu együttműködésében létrehozott játszótér a kedves és tanulságos történeteken túl olyan készségfejlesztő játékokat tartalmaz, melyekkel a gyerekek aktívan gyakorolhatják az egyes közlekedési szituációkat
A BoE értékpapírokat vásárol. A bank tagjai közölték: a rövidtávú követelésekre vonatkozó likviditást kívánják javítani. A közlemény szerint még mindig nehéz hitelekhez jutni, így szükség van további intézkedésekre. A GBP/CHF jól fogadta a hírt, és 1,7403-on jegyzik. Ellenállás csak 1,7700-nél található. in-www.globalfx.hu
A Fidesz szerint a jegybank hitelessége forog kockán azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy Cipruson bejegyzett cégben tartja csaknem 900 millió forintját. Ebben az ügyben az ellenzéki párt hétfőn intézett azonnali kérdést a parlamentben Simor Andráshoz, az MNB elnökéhez.
Gazdasági növekedésre számít Japánban a most folyó, júniussal záruló negyedévben a kormányzat. Tervezéssel foglalkozó szervezete szerint a múlt év azonos negyedévéhez képest 1,6 százalékkal nő majd a gazdaság kibocsátása, és a következő negyedévben éves összevetésben már 2,2 százalékos lehet a bruttó hazai termék (GDP) bővülése. (ProfitLine.hu)
A sajtóban, a jegybankelnök vagyonnyilatkozata kapcsán az elmúlt napokban megjelentekre reagálva Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az alábbi nyilatkozatot tette közzé a jegybank honlapján...
Rossz hírnek tartja a Jobbik térnyerését Robert Fico. A szlovák kormányfő erről hétfői, az európai parlamenti választásokat értékelő pozsonyi sajtótájékoztatóján beszélt. Fico úgy véli, az a párt, amely nyíltan beszél az autonómiáról, s amely a leginkább jobboldali és szélsőséges nézeteket vallja, "nagy instabilitást fog előidézni a térségben".
Mai ülésén a monetáris tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat és meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását - közölte...
Gazdasági növekedésre számít Japánban a most folyó, júniussal záruló negyedévben az ország vezetése. A kormányzat tervezéssel foglalkozó szervezete szerint a múlt év azonos negyedévéhez képest 1,6 szá...
Termálvizének hasznosítására idegenforgalmi fejlesztési tervet valósít meg Ráckeve önkormányzata, első lépésként, kétmilliárd forintos magánbefektetői beruházásként, már zajlik a strand felújítása, bővítése - közölte a Pest megyei város polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
Vajon két év után megismétlődik-e a libanoni csoda? Mika új szólólemeze kielégíti a rajongókat? A sztár most elfordul a régi mesevilágától és valami egészen újjal rukkol elő, csak ne okozzon csalódást vele.
A Fidesz országos választmányának elnöke szerint amennyiben az eddigi irányban mennek az ország dolgai, akkor az MSZP és az SZDSZ még ilyen eredményt sem tud majd elérni a jövőre esedékes országgyűlési választáson. Kövér László az InfoRádiónak azt mondta: az elmúlt hét évben az országot módszeresen tönkretevő kormányzó koalíció teremtette meg az előfeltételét annak, hogy létrejöjjön és…
Miután minimumot ért el 1,3806-nál, az EUR/USD összeszedte magát 1,3877-ig. A héten tesztelhetik az 1,38-as értéket. Amíg nem sikerül bevenni a szintet, az 5-perces chartban érdemes lehet shortolni 1,3835 és 1,3800 felé. In-www.globalfx.hu
Közel négymillió forintot gyűjtött össze egy gyógyszercég által szervezett, Egészségváros programsorozat szombati, nyíregyházi állomásán a nyírségi nagyváros lakossága. Az összeget a helyi kórház adományként kapta meg.
100 millió fontért eladó a Newcastle United - adta hírül a klub hétfőn. A „szarkák” a bajnokság utolsó fordulójában estek vissza a másodosztályba, ezért a csapat tulajdonosa, Mike Ashley - aki egyszer már túl akart adni az együttesen a szurkolók miatt - úgy döntött, eladja a gárdát.
"Az MSZP-frakció egyhangúlag kiáll a Bajnai-kormány és programja mellett az európai parlamenti választási vereség után is" - közölte Mesterházy Attila frakcióvezető a képviselőcsoport ülése után, amelyen a kormányfő, illetve elődje, Gyurcsány Ferenc is részt vett.
Hétfőn már második napja csökkent az arany ára, miután az amerikai dollár erősödésnek indult, miután a befektetők ismét bízni kezdtek az amerikai gazdaság helyreállásában. (ProfitLine.hu)
Egy svéd békekutató intézményt, a Sipri felmérése szerint tavaly, a válság ellenére mintegy 4 százalékkal bővült a globális hadiipar, összesen mintegy 1 464 milliárd dollárt költöttek az egyes országok hadászati célokra. Ez az összeg közel másfélszerese az 1999-ben mértnek....
A sajtóban, a jegybankelnök vagyonnyilatkozata kapcsán az elmúlt napokban megjelentekre reagálva Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az MNB honlapján az alábbiakban olvasható nyilatkozatot tette közzé. (ProfitLine.hu)
Értékesíti ciprusi cégében lévő befektetéseit, majd megszünteti a társaságot Simor András jegybankelnök, a befolyó pénzt pedig hazautalja - jelentette be hétfőn az Országgyűlésben Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, válaszul arra az azonnali kérdésre, melyet Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője intézett hozzá.
Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője szerint Bajnai Gordonnak az Európai Parlamenti választás után be kellett volna nyújtania lemondását. Fodor Gábor, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese pedig azt mondta az Országgyűlés napirend előtti vitájában, hogy a demokratikus pártoknak össze kell fogniuk a szélsőjobb térnyerése ellen.
Egyelőre nem érkezett feljelentés a rendőrséghez a tegnapi tömeges kampánycsendsértések miatt. A választás estéjén az Országos Választási Bizottság, a Fidesz, az MSZP és a Jobbik is feljelentést ígért a szavazásra buzdító automata telefonhívások miatt.
Értékesíti ciprusi cégében lévő befektetéseit, majd megszünteti a társaságot Simor András jegybankelnök, a befolyó pénzt pedig hazautalja - jelentette be hétfőn az Országgyűlésben Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke válaszul arra az azonnali kérdésre, melyet Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője intézett hozzá.
Értékesíti ciprusi cégében lévő befektetéseit, majd megszünteti a társaságot Simor András jegybankelnök, a befolyó pénzt pedig hazautalja, jelentette be hétfőn az Országgyűlésben.
Az MNB monetáris tanácsa a mai ülésén áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat. Ezen belül a meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását - olvasható az MNB honlapján. (ProfitLine.hu)
Tárgyalásokat folytat a svájci UBS az államtól kapott 6 milliárd frankos állami támogatás visszafizetésének mikéntjéről - értesült a Bloomberg. A UBS vezetői most annak lehetőségeit mérlegelik,...