2009. június 30. kedd

jún. 30
18:39
Pancsoló kislányok (Metropol)
.
jún. 30
18:39
A kormányfő részt vesz és beszédet mond az MSZP szombati kongresszusán (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon miniszterelnök részt vesz és beszédet is mond az MSZP szombati kongresszusán - értesült szocialista forrásból az MTI kedden.
jún. 30
18:41
Bihari: lehetséges a kamatcsökkentés (Alternatív Energia)
A magyar pénzügyi piacok konszolidációja már kellően előrehaladt ahhoz, hogy lehetővé tegye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára a kamatok csökkentését és fékezze az ország mély recesszióját - jelentette ki Bihari Péter, az MNB monetáris tanácsának tagja kedden, a Reutersnek nyilatkozva.
jún. 30
18:42
Bulival ünneplik az amerikai csapatkivonást az irakiak (hirado.hu)
Ma éjfélig adja át az amerikai hadsereg az ellenőrzést az összes iraki városban a helyi fegyveres erőknek - 130 ezer amerikai katona elhagyja a városokat és visszavonul a bázisaira
jún. 30
18:45
Az utolsó 1 órában árkezett a hidegzuhany (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,61 pontos, 2,93 százalékos csökkenésel, 15.320,14 ponton zárt kedden, 19,6 milliárd forintos forgalom mellett. Délután 15:00 óráig minden jól alakult, pluszban volt nemcsak a BUX, hanem a főbb részvények is (ProfitLine.hu)
jún. 30
18:45
Gyógyszerellenálló új H1N1 influenzavírust találtak (WebBeteg)
Először bizonyult ellenállónak a Tamiflu nevű, jelenleg legfontosabb vírusellenes gyógyszerrel szemben az új influenza vírusa - közölték hétfőn nemzetközi egészségügyi tisztviselők. A rezisztenciát egy dán páciensnél tapasztalták, aki azóta felépült az influenzából.
jún. 30
18:45
Mégsincs 4 plázája az MKB-nak (Portfolio)
A NAPI Gazdaság 2009. június 30-i számában megjelent cikk állításaival szemben a Carpathians nem adta át négy vidéki bevásárlóközpontját az azokat finanszírozó MKB Banknak. Ennek elsődleges oka, hogy...
jún. 30
18:45
Interaktív utazókiállítás Kazinczy emlékére (Metropol)
A nagy nyelvújító, Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából indították útjára a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Balassi Intézet közös, interaktív utazókiállítását; a nyelvhasználatot és nyelvtörténetet játékosan bemutató busz nyár végéig járja az országot.
jún. 30
18:57
A férfiak között teljes az egyetértés, a nők között nem (Infostart)
A férfiak többé-kevésbé egyetértenek abban: melyik nő vonzó és melyik nem az. A nők ezzel szemben gyökeresen eltérő álláspontokat képesek megfogalmazni ugyanazon férfi kapcsán. Mindez választ ad arra, miért törekednek a nők arra, hogy megfeleljenek az általános szépségideálnak, míg a férfiak nem.
jún. 30
18:57
Amerika kivonult a városokból – merényletek és nemzeti ünnep (HírTV)
Katonai parádéval ünnepelték kedden Bagdadban, hogy az amerikai hadsereg átadta a városok ellenőrzését az iraki hadseregnek. Július 30-át, a kivonulás napját Irakban nemzeti ünnepnapnak, és egyben munkaszüneti napnak nyilvánították. Hétfőn négy amerikai katona halt meg, míg kedden 25 emberrel végzett egy pokolgép.
jún. 30
19:00
A kormányfő is felszólal az MSZP szombati kongresszusán (Metropol)
Az MTI úgy tudja: a miniszterelnök a pártvezetés meghívásának tesz eleget, és elsősorban a kormány eddigi tevékenységéről, az elért eredményekről fog beszélni. A párton kívüli miniszterelnök a helyzetértékelés mellett várhatóan az őszi feladatokat is ismerteti.
jún. 30
19:00
Az új 207 karakteres és elegáns küllem (hirado.hu)
Oldalról, az új első és hátsó látványelemekhez újfajta, dinamikus és modern kerekek és dísztárcsák járulnak
jún. 30
19:02
Pokolgépes merénylet Észak-Irakban (hirado.hu)
Legkevesebb 25 ember meghalt - közben az arab országban a részleges amerikai csapatkivonást ünneplik
jún. 30
19:03
Siker a bankműveleti központ története (Privátbankár)
A Budapest Bank békéscsabai bankműveleti központja pontosan három évvel ezelőtt kezdte el a munkáját 30 dolgozóval
jún. 30
19:03
Már nagyon érik a magyar kamatcsökkentés (ProfitLine)
A magyar pénzügyi piacok konszolidációja már kellően előrehaladt ahhoz, hogy lehetővé tegye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára a kamatok csökkentését és fékezze az ország mély recesszióját - jelentette ki Bihari Péter, az MNB monetáris tanácsának tagja kedden, a Reutersnek nyilatkozva - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
jún. 30
19:05
Napi ejakuláció orvosi rendelvényre (Privátbankár)
A napi szexuális érintkezés javítja az ondósejtek minőségét, ezt a szempontot figyelembe kell venni azoknak a pároknak, akik a gyermekáldást tervezik - derült ki egy kutatásból
jún. 30
19:05
Nem bírt pluszban maradni Európa - ehhez elég volt egy rossz hír (ProfitLine)
A várakozásokkal ellentétben nem emelkedő, hanem csökkenő amerikai fogyasztói bizalom elég volt ahhoz, hogy fordulat következzen be a keddi kereskedés menetébe. Az egész nap emelkedő vezető nyugat-európai indexek egy pillanat alatt zuhantak a negatív tartományba. (ProfitLine.hu)
jún. 30
19:07
Hogyan ússzuk meg a százezres mobilszámlát? (Privátbankár)
A hírközlési fogyasztói jogok képviselője sajtótájékoztatón mutatta be a megújult szándékolatlan roaming térképet
jún. 30
19:09
ÁSZ: takarékosságra és hatékonyságra törekedett a Magyar Nemzeti Bank működése (Infostart)
Az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján a Magyar Nemzeti Bank működését a takarékosságra illetve hatékonyságra való törekvés jellemezte tavaly a költségvetési szféra intézményeihez viszonyítva.
jún. 30
19:12
Megtaláltuk a világ legrondább kutyáját! (BorsOnline)
Az Egyesült Államokban (hol másutt?) a napokban megrendezték a Legrondább Kutyák világbajnokságát. Az eseményre Kaliforniában került sor, ahol rengeteg szörnyű kinézetű, esetenként félelmetes négylábúval volt dolga szakavatott zsűrinek.
jún. 30
19:12
Eto'o nemet mond a Manchester City csillagászati ajánlatára - hírek és pletykák (Infostart)
A BL-győztes Barcelona két évvel meghosszabbítaná Samuel Eto'o jövő nyáron lejáró szerződését. A Chelsea hamarosan megszerezheti Jurij Zsirkovot, míg a Manchester Unitedhez a héten aláírhat Antonio Valencia. Az Inforadio.hu rendszeresen beszámol a legfrissebb átigazolásokról és pletykákról, így elsőként tudhatja meg, kedvenc csapata kikkel erősítene.
jún. 30
19:15
„Az utolsó utáni csepp volt a pohárban Dávid és Herényi ügye” (HírTV)
Az utolsó utáni csepp volt a pohárban a Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló legfőbb ügyészi kérelem az MDF hétfőn lemondott és kilépett VIII. kerületi elnöke szerint.
jún. 30
19:15
Ezüstérmes a férfi öttusa váltó (Metropol)
A magyar küldöttség három éremmel zárta a kontinensviadalt. Korábban Marosi egyéniben, illetve a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Cseh Krisztina alkotta női váltó nyert bronzérmet.
jún. 30
19:21
Kit szeretünk, kit utálunk a sztárvilágból? (Privátbankár)
2009 májusában a stand-up comedy műfajának fiatal hazai képviselői örvendtek a legnagyobb népszerűségnek. A leginkább megosztó hírességek továbbra is a rádiós, televíziós műsorvezetők köréből kerültek ki – ezt tükrözik a havi rendszerességgel 400 internetező megkérdezésével készülő GfK Sztár Monitor adatai.
jún. 30
19:21
Ne panaszkodjunk, nézzük csak meg az ukrán GDP alakulását (ProfitLine)
Ukrajna első negyedévi hazai összterméke 20,3 százalékkal, rekord mértékben esett éves szinten - közölte kedden az ukrán állami statisztikai bizottság. (ProfitLine.hu)
jún. 30
19:21
Möbius: Oroszt és lengyelt ide! (Portfolio)
Oroszországot és Lengyelországot favorizálja a talán minden idők legtöbbet nyilatkozó befektetési guruja, Mark Möbius. Az örökké pozitív nézeteinek hangot adó szakember mindezt a nyersanyagpiacok és...
jún. 30
19:23
Ugorhat a szerb IMH-hitel második részlete (ProfitLine)
Az előzetes adatok szerint Szerbia idei első félévi költségvetési hiánya jóval nagyobb lesz a vártnál, s emiatt Belgrád eleshet a számára megítélt IMF-hitel második részétől - jelentette ki kedden Radovan Jelasic, a Szerb Nemzeti Bank elnöke. (ProfitLine.hu)
jún. 30
19:30
13 halott az olasz vasúti szerencsétlenségben (BorsOnline)
Cseppfolyós gázt szállított az a tehervonat, mely hétfőn éjjel Viareggio állomásán felrobbant. Lángjai átcsaptak a környező házakra, legalább tizenöt ember veszett oda. A vizsgálatok szerint két kocsi kisiklott és ez okozta a tragédiát.
jún. 30
19:30
Megépülhet a csepeli gerincút (Infostart)
Nincs akadálya a csepeli gerincút megépítésének, miután a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága hozzájárult az útépítésben érintett utolsó ingatlan kisajátításához.
jún. 30
19:30
Lettországban csökken a közalkalmazottak bére (Infostart)
Lettországban 15-20 százalékkal csökken a közalkalmazottak bére. A kormány döntése része annak a jelentős kiadás-csökkentésnek, amelyre a további nemzetközi hiteligénylés miatt van szüksége a balti államnak. A nyugdíjakat 10 százalékkal mérséklik.
jún. 30
19:30
Vonatpótló autóbuszok járnak Vác és Diósjenő között (Blikk)
Vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Vác és Diósjenő között a Vác - Balassagyarmat vasútvonalon kedd estig egy műszaki hiba miatt. A hiba elhárítását a vasút szakemberei megkezdték, várhatóan este kilenc órától közlekednek újra a vasúti szerelvények.
jún. 30
19:32
Személyi változások várhatóak a MÁV-nál (Infostart)
Holnap várhatóan elnök-vezérigazgatót és miniszteri biztost neveznek ki a MÁV-hoz - értesült több forrásból a távirati iroda. A hírügynökség úgy tudja: a jelenlegi vezérigazgató, Heinczinger István operatív vezetőként a helyén marad, de kineveznek mellé egy elnök-vezérigazgatót is, aki a vasúttársaság átalakításával foglalkozik majd, és elkészíti, illetve végrehajtja az erre vonatkozó tervet. A…
jún. 30
19:33
Tanácsadó lesz a Juve egykori igazgatójából (HírTV)
Átigazolási tanácsadóként dolgozik majd a Bolognánál a Juventus korábbi igazgatója. Ezt maga Luciano Moggi erősítette meg kedden. A szakembert nemrég évekre eltiltották a labdarúgástól az olasz bundabotrányban játszott szerepe miatt.
jún. 30
19:34
Tizenkét BKV-busz fennakadt a repedésvizsgálaton (Infostart)
Tizenkét IK-435-ös típusú csuklós autóbuszt kell javításra küldenie a BKV-nak az elmúlt 2 napban elvégzett, soron kívüli repedésvizsgálat után.
jún. 30
19:35
Riasztás a Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön (HírTV)
Felhőszakadás, zivatar és jégeső várható a következő órákban Dél-Dunántúlon valamint az Észak-Alföldön. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) narancssárga riasztást adott ki a következő órákra ezekre a területekre. Ez azt jelenti, hogy errefelé 50 milliméternél is több csapadék eshet, a szél megerősödhet.
jún. 30
19:36
Bajnai Gordon is ott lesz az MSZP hétvégi kongresszusán (hirado.hu)
Sajtóértesülések szerint a miniszterelnök a pártvezetés meghívásának tesz eleget, és a kormány eddigi eredményeiről beszél majd
jún. 30
19:38
Megérkezett a kánikula - szerdától hőségriadó (hirado.hu)
Az Országos Meteorológia Szolgálat közben a nagyon erős, 7,6-os erősségű UV-B sugárzásra figyelmeztet
jún. 30
19:39
Parancs kiadva - A bankároknak tilos a nyaralás (ProfitLine)
Vlagyimir Putyin a Vedomosti című lapban nyilatkozva kijelentette, hogy az oroszországi bankároknak válság idején le kell mondaniuk a nyaralásról, és ugyanez vonatkozik azokra a szorult helyzetben lévő vállalatokra, amelyek hiteleket kaptak. (ProfitLine.hu)
jún. 30
19:39
Betiltaná az egyház Marilyn Manson soproni fellépését (Metropol)
Az amerikai Marilyn Manson koncertje a szerdán kezdődő, négynapos soproni Volt fesztivál programján szerepel.
jún. 30
19:41
Hihetetlen ami a szlovák gazdasággal történik (ProfitLine)
Az idei szlovák államháztartási hiány több mint a duplája lesz a tavalyinak, a Reuters által megkérdezett szakértők szerint. Az idei deficit a GDP 5,5 százaléka lehet a tavalyi 2,2 százalék után. Jövőre az államháztartási hiányt 5,3 százalékra tették. (ProfitLine.hu)
jún. 30
19:48
Visszatérnének a szerbek Koszovóba (Infostart)
Nyolcszáz menekült szerb család jelezte eddig, hogy vissza akar térni korábbi lakóhelyére, Koszovóba - hangzott el egy belgrádi konferencián.
jún. 30
19:48
Ételek, amik fiatalosan tartanak (WebBeteg)
Az alábbiakban felsorolt ételek és italok segítenek a szervezetnek megbirkózni az öregedés által jelentkező problémákkal. Építse be ezen ételeket mindennapi étrendjébe, így a szervezete extra vitaminokhoz, antioxidánsokhoz és egyéb olyan anyagokhoz juthat, melyek segítenek leküzdeni az életkorhoz köthető betegségeket.
jún. 30
19:51
Vidéki postákra kerül lakat Ausztriában (HírTV)
Újabb postákat zárnak be Ausztriában szerdán, összesen százat - jelentették be kedden. Főként vidéki hivatalokra tesznek lakatot, feladataikat egyebek mellett helyi üzletek, köztük zöldségesek és újságosok veszik át.
jún. 30
19:54
Többet kéne foglalkozni ezzel a ritka kórképpel (Metropol)
A scleroderma két görög eredetű szóból származik: a „sclero” keményet, a „derma” pedig bőrt jelent. A betegség egyik tünete a bőr megvastagodása.
jún. 30
19:54
12 BKV buszt ideiglenesen kivonnak a forgalomból (hirado.hu)
A közlekedési vállalat buszainak átlagos életkora 16 év
jún. 30
19:56
Visszatért Koszovóba Agim Ceku (hirado.hu)
A férfit a szerb hatóságok azzal vádolják, hogy 1999-ben közvetlenül részese volt 669 szerb és 18 más nemzetiségű, nem albán koszovói lakos meggyilkolásában
jún. 30
19:57
Jócskán átalakul az társasági adózás (ProfitLine)
A társasági adóztatásban radikális változásokra került sor az RSM DTM Hungary szerint. A közteherviselésről szóló törvényjavaslat elfogadásával visszakerültek a szabályozásba korábbi elemek (forrásadóztatás), megritkultak az elburjánzott adóalap-módosító tételek, és új tartalmat nyertek korábbi fogalmak (ellenőrzött külföldi társaság) - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
jún. 30
19:57
Így fizeted a vagyonadót (Portfolio)
Elfogadták, jövő év elején jön az új vagyonadó. A legnagyobb figyelmet az ingatlanok adóztatása kapta, az Index összefoglalta, mit is kell tudni a vagyonadóztatás gyakorlatáról. Ha a lakás...
jún. 30
19:59
Jócskán alávágott a közalkalmazottaknak a lett kabinet az IMF-hitel miatt (ProfitLine)
Lettországban 15-20 százalékkal csökken a közalkalmazotti bér - döntött kedden a lett kormány, részeként a jelentős költségvetési kiadás-visszafogásnak, hogy további hitelekhez juthasson a balti állam. (ProfitLine.hu)
jún. 30
20:03
Tovább romlanak a nemzetgazdasági mutatók (Infostart)
A világgazdaságról érkező hírek többsége még mindig tovább romló nemzetgazdasági teljesítményekről, újabb elbocsátásokról, valamint az elmúlt hónapok tőzsdei emelkedésének elbizonytalanodásáról számolt be. Pozitív hír ugyanakkor, hogy a forint utoljára január első hetében tapasztalt tartományba erősödött, és a kora délutáni órákban, elérte a 271 forintos euróárfolyamot is.

Keresés