2009. június 3. szerda

jún. 3
9:48
Az üveghegyen is túl (Éva Magazin)
Sokáig nem néztek szembe az üggyel. Úgy csináltak, mintha minden rendben volna, a család, a gyerekek, a házasságuk. Aztán eljött az idő, amikor rá kellett jönniük, nincs mese, a férfi alkoholista. Zsákutcába került, amiből megpróbál kijönni. FÜLÖP VIRÁG írása
jún. 3
9:49
A Cirque du Soleil alapítója a következő űrturista (hirado.hu)
A Space Adventures már kedden bejelentette, hogy a korábbi tervektől eltérően szeptemberben mégis elindulhat egy újabb űrturista
jún. 3
9:49
Hamar elfáradt a magyar bika (Portfolio)
Bár tegnap a magyar piac felülteljesített a régióban, mindez csupán a pénteki megbicsaklás utáni korrekciónak tekinthető, a hétfői eufóriából egyelőre kimaradtunk. A mai nap halovány emelkedéssel...
jún. 3
9:50
Nők és férfiak a mérlegen (Éva Magazin)
Mi a jobb: a több nő vagy a több férfi? Számít az egyensúly? Bizonyos helyzetekben, mondjuk egy táncospárnál vagy a teniszben a vegyes párosnál mindenképpen. SUGÁR ANDRÁS írása
jún. 3
9:51
A Hummert egy kevéssé ismert kínai cég veszi meg a GM-től (hirado.hu)
A vásárló elkötelezett a márka fejlesztése mellett, tervei között szerepel alternatív üzemanyaggal hajtott modellek gyártása is
jún. 3
9:52
A bölcsődei helyzet (Éva Magazin)
Harminckétezer gyereknek sikerül az idén májusban, több ezer viszont helyhiány miatt megint kimarad. Noha egyre kevesebb gyerek születik, a bölcsődei felvételi ebben az évben is szinte csak annak hoz kedvező eredményt, aki évekkel előre szó szerint a magzatát íratja be a kiszemelt intézménybe. DANISS-BODÓ ESZTER írása
jún. 3
9:53
Bőrképek az Art 9 Galériában (hirado.hu)
Katona Szabó Erzsébet a kisebb alkotásait mutatja be, látható lesz többek között az Éjszakai város és a Napsütötte város is
jún. 3
9:54
Külföldre mennek dolgozni a pszichiáterek (Privátbankár)
Fél év alatt hét kiváló szakember távozott a szegedi pszichiátriai klinikáról; az orvosok többsége egzisztenciális okok miatt ment Franciaországba, Angliába, Svédországba és Dániába dolgozni - írta a ...
jún. 3
9:54
Amerikában a Földet körülgyalogló Ivanics-testvérek (Infostart)
Az Egyesült Államokban, Floridában folytatják békeküldetésüket a Földet körülgyalogló magyar Ivanics testvérek - adta hírül a floridai Orlando Sentinel című újság.
jún. 3
9:54
Új H1N1 fertőzés Magyarországon (WebBeteg)
Újabb, H1N1-es vírussal fertőzött beteget találtak Magyarországon. A férfi még szombaton érkezett haza New Yorkból, tünetei már Magyarországon jelentkeztek.
jún. 3
9:54
Nyári tábor - hol, mennyiért? (Éva Magazin)
Hamarabb eljön a nyári szünidő, mint gondolnánk. Már most érdemes tervezni, szervezni, vagy legalábbis tájékozódni a gyerektáborok felől. Idei gyűjteményünkben különös hangsúlyt kapnak az állatkerti és az ökotáborok, melyek változatos és érdekes programjaikkal a természet szeretetére, védelmére, az élet tiszteletére nevelnek. SCHÜTZ GABRIELLA írása
jún. 3
9:55
Szankciók Phenjan ellen (hirado.hu)
Dél-Korea szerint Phenjan még ebben a hónapban újabb közepes és nagy hatótávolságú rakétakísérletekre készül
jún. 3
9:56
Szállást az internetről (Éva Magazin)
Se szeri, se száma a világhálón azoknak a portáloknak, amelyeken magánszemélyek kínálnak szálláslehetőséget a világ minden pontján. Ha magadra vállalod az utazásszervezést, a szállodáknál jóval olcsóbb és hangulatosabb helyeken nyaralhattok.
jún. 3
9:57
Keanu Reeves négy gyermek apja? (Blikk)
Egy kanadai nő azt állítja, négy gyermeke van a neves kanadai színésztől, Keanu Reevestől.
jún. 3
9:57
Életét vesztette egy brit katona Afganisztánban (Blikk)
Életét vesztette egy brit katona Afganisztán déli részén; halálát egy házi készítésű pokolgép robbanása okozta - jelentette be szerdán az észak-atlanti szövetség és a londoni védelmi minisztérium. A NATO vezette nemzetközi biztonsági erőben (ISAF) szolgáló katona kedden Hilmend tartományban, Geresk közelében halt meg járőrözés közben.
jún. 3
9:57
EUR/USD Új éves csúcs (HírTV)
Az EUR/USD reggel új éves csúcsot ért el 1,4339-nél. A devizapárnak jól jön a befektetők visszatérő kockázatvállalási kedve, és az 1,43-as értékkel harcol. A következő cél az 1,4360-as és az 1,4400-es érték. Támogatások 1,4273-nál és 1,4250-nél találhatók. 11.00-kor hozzák nyilvánosságra a módosított 1. negyedévi amerikai GDP-t (előrejelzés változatlan -4,6%) és az áprilisi termelői árakat…
jún. 3
9:57
Védekezés kullancs és szúnyog ellen (Metropol)
Bolygónk felmelegedése a kullancsok és szúnyogok egyre nagyobb mértékű elszaporodását eredményezi. Mivel irtani őket nem tudjuk megfelelő hatékonysággal, egyre nagyobb szerepet kap az egyéni védekezés.
jún. 3
9:57
Betörtek a Fidesz egyik irodájába (Alternatív Energia)
Szerdára virradó éjszaka ismeretlen tettesek betörtek a nagykőrösi Fidesz-irodába, ahonnan számítástechnikai eszközöket vittek el, a falra pedig gyalázkodó feliratot írtak - közölte az ellenzéki párt sajtóosztálya az MTI-vel.
jún. 3
9:57
Férfiak uralta cég a Legjobb Női Munkahely (HR Portál)
Elég szokatlan, hogy egy tipikusan "férfias" cég szeretne legjobb női munkahely lenni. És láss csodát: egy másik céggel megosztva az SAP Hungary Kft. nyerte el a díjat. A szoftver eladással, tanácsadással és fejlesztéssel foglalkozó vállalat ugyanis számos célzott programmal, juttatással segíti a nők, kismamák helyzetét, a munka-magánélet egyensúlyának fenntartását. Mindezzel az informatikára…
jún. 3
9:58
Vagy-vagy (Éva Magazin)
Taxiba ültettétek a kissé spicces Patríciát, így barátnőddel, Annával utolsónak maradtok az érettségi találkozón. Sajnálkoztok egy csöppet Pattin, szegény, szerencsétlen, otthagyta a férje három gyerekkel egy fiatal pipiért, és kínjában most azt képzeli, hogy bárki férjét el tudná csábítani, akár a tiéteket is. Addig-addig sajnálkoztok, míg magatok is oda juttok, hogy próbát tesztek. Úgysem…
jún. 3
9:59
Külföldre menekülnek a pszichiáterek dolgozni (Blikk)
Fél év alatt hét kiváló szakember távozott a szegedi pszichiátriai klinikáról; az orvosok többsége egzisztenciális okok miatt ment Franciaországba, Angliába, Svédországba és Dániába dolgozni - írta szerdán a Délmagyarország. Pszichiáterekből hiány van, illetve csábítóak a fizetések is.
jún. 3
9:59
Újabb influenzás eset Magyarországon (HírTV)
Újabb, az új típusú influenzavírus által okozott megbetegedésre derült fény Magyarországon, az ÁNTSZ ezért vizsgálat alá vonta az érintett beteg környezetét is.
jún. 3
9:59
Tízezer állásba kerülhet az Opel felvásárlása (HR Portál)
Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint három hónapon belül aláírhatják az Opel és az autógyárat felvásárló osztrák-kanadai Magna közötti végleges megállapodást. Ezután mintegy tízezer európai munkahely szűnhet meg - számolt be az Info Rádió.
jún. 3
10:00
Gianni kagylója a nyerő (Blikk)
Sztárok, reszkessetek, lecsap a Blikk Gasztrokommandója! Lapunk álruhás szakértője tíz híresség nevével fémjelzett vendéglátó-ipari egységet tesztelt, hogy segítséget nyújtsunk olvasóinknak a választásban, most Gianninál jártunk.
jún. 3
10:00
Gyerekbarát szállodák (Éva Magazin)
Amikor a márciusi számunkhoz gyerekbarát éttermekből készítettünk összeállítást, akkor szembesültünk azzal, hogy a gyerekbarát kategória már korántsem merül ki abban, hogy van etetőszék meg kapható sültkrumpli és narancs dzsúsz. Ugyanez a helyzet a szállodákkal is: egy valamire való, családokra apelláló hely legalábbis saját óvónővel, mesefigurás menüvel, esetleg állatsimogatóval és kölcsönözhető…
jún. 3
10:01
Gyalázkodó feliratot írtak a betörők a Fidesz-iroda falára (HírTV)
Betörtek a Fidesz nagykőrösi irodájába szerda hajnalban. A bűnözők számítástechnikai berendezéseket vittek el, és a falra gyalázkodó feliratot írtak - tájékoztatott a párt sajtóosztálya.
jún. 3
10:02
Kaják kamaszoknak (Éva Magazin)
Növésben vannak. Hihetetlenül sokat mozognak, és elképesztően sokat esznek. Mindig éhesek, és egyáltalán nem mindegy, hogy mivel csillapítják az éhségüket. Mivel többnyire csapatostul járnak, légy felkészülve rá, hogy hirtelen egy csomó éhes szájat kell betömnöd - egészséges, tápanyagban gazdag kajával.
jún. 3
10:03
Csökkentett munkaidő a nagykanizsai a DKG-East Zrt.-nél (hirado.hu)
Harminckét órás munkahetet vezettek be, július elsejétől pedig kéthetes leállást terveznek a cégnél
jún. 3
10:03
Továbbra sincs határozott irány a forint piacán (ProfitLine)
A tegnapi naphoz képest ugyan erősödött a forint, így az eurót szerdán reggel nyitás során 294 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 280,78 forint után, azonban háromnegyed tízre visszatért a 280,50-es szintre. (ProfitLine.hu)
jún. 3
10:03
Három éven belül nyereséges lehet a Malév (Portfolio)
Nyereségességet célzott meg a Malév három éven belül, ennek érdekében átalakítja flottáját, tevékenységeket szervez ki és járatokat állítana le - írja a Magyar Hírlap. A Malév a múlt héten...
jún. 3
10:03
A bankok számára fontosak a nyugdíjasok (Pénzcentrum)
Egyre több bank veszi célba a nyugdíjasokat, leginkább a célcsoport nagy - stabilan hárommillió feletti - létszáma miatt....
jún. 3
10:04
Kinek a felelőssége? (Éva Magazin)
Jane már a kabátját veszi, Iain még pizsamában heverészik az ágyon a 22 hónapos Maxszel. Szerdán egész nap otthon játszanak, anya meg dolgozik. Másnap cserélnek. Ők együtt találták meg a választ az itthon megoldhatatlan kérdésre: család vagy karrier? HEVESI FLÓRA írása
jún. 3
10:05
Agyvisszaszívás? Első körben hat fiatal kutató kapott pénzt a munkájához (hirado.hu)
jún. 3
10:05
Megmenekülhet Lettország: júliusban magkaphatja a hitel következő szeletét (Portfolio)
Lettország várhatóan júliusban kapja meg az IMF-től a nemzetközi hitel következő részletét, miután elfogadja az újabb kiadáscsökkentős lépéseket - nyilatkozta Valdis Dombrovskis miniszterelnök...
jún. 3
10:06
"Mint víz a medret, követed és teremted" (Éva Magazin)
Bár a modern Izrael gyökerei az európai történelemben is keresendők, az ország tényleges megteremtése nem választható el a 20. század közepén a Közel-Kelet népeit is elért államalapítási láztól. Írásunk második része a palesztin nép sorsát igyekszik röviden bemutatni. PARAGI BEA írása
jún. 3
10:07
Drágult a parkolás, megszűnt 500 P+R parkoló (hirado.hu)
jún. 3
10:07
Iszonyatos kettősség a kockázati tőke szektorban (Portfolio)
Iszonyatos kettősség jellemzi a kockázati és magántőke iparágat: miközben a szektor egyik fele csődben vagy csőd közelben lévő portfóliócégekkel küzd a túlélésért, addig az iparágban állomásozó...
jún. 3
10:08
Kérdezd meg a nagymamát! (Éva Magazin)
jún. 3
10:09
Peugeot 5008 - Az egyterű új profilja (Fotókkal!) (hirado.hu)
A 308 SW és a márka legújabb modellje a 3008 crossover után a 4,53 m hosszú és 1,64 m magas 5008 kiteljesíti a Peugeot kínálatát az M1 szegmensben
jún. 3
10:10
Digitális Éva! (Éva Magazin)
jún. 3
10:11
Erősödött a forint! (hirado.hu)
A devizahitelesek örülhetnek, mert a svájci frank is 183 forintot ér
jún. 3
10:12
Szlovákia még nálunk is nagyobbat bukott (Privátbankár)
Szlovákia hazai összterméke az első negyedévben 5,6 százalékkal elmaradt a tavalyi első negyedévitől, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban
jún. 3
10:12
Nyaralási láz! (Éva Magazin)
jún. 3
10:13
Betörtek a Fidesz nagykőrösi irodájába (hirado.hu)
A tettesek számítástechnikai eszközöket vittek el, a falra pedig gyalázkodó feliratokat írtak
jún. 3
10:14
A szerkesztő levele (Éva Magazin)
jún. 3
10:15
Májusi EU-s szolgáltatási index: 44,8 pont- elörejelzés: 44,7 pont (HírTV)
Módosított májusi EU-s szolgáltatási index: 44,8 pont- előrejelzés: 44,7 pont- előzetes érték: 44,7 pont. Részletek következnek
jún. 3
10:15
Betörtek a nagykőrösi Fidesz irodájába (Blikk)
Éjszaka ismeretlen tettesek betörtek a nagykőrösi Fidesz-irodába, ahonnan számítástechnikai eszközöket vittek el, a falra pedig gyalázkodó feliratot írtak. Czira Szabolcs, a Pest megyei város fideszes polgármestere, a párt választókerületi elnöke azonnal értesítette a rendőrséget.
jún. 3
10:15
Védekezés kullancs és szúnyog ellen (Metropol)
Bolygónk felmelegedése a kullancsok és szúnyogok egyre nagyobb mértékű elszaporodását eredményezi. Mivel irtani őket nem tudjuk megfelelő hatékonysággal, egyre nagyobb szerepet kap az egyéni védekezés.
jún. 3
10:16
Vagy-vagy, 5. fejezet (Éva Magazin)
Miután az osztálytalálkozón Patrícia bogarat ültetett a fületekbe, Anna barátnőddel megegyeztek, hogy elcsábítjátok egymás férjét. Tétovázol, hogy elmondd-e este Ervinnek, s jót mulassatok az ötleten, de Ervin olyan undok, hogy a kaland mellett döntesz. Interaktív regény!
jún. 3
10:17
Meghalt a hídon elgázolt gyalogos (HírTV)
Életét vesztette az a gyalogos, akit eddig tisztázatlan körülmények között gázolt el egy személyvonat a Zagyva vasúti hídján Jászberénynél, az érintett szakaszon jelenleg is áll a forgalom.

Keresés