2009. június 3. szerda

jún. 3
18:03
Ön akar változást? Milyet? (Alternatív Energia)
Szavazzanak a Munkáspártra - buzdította hallgatóságát Thürmer Gyula pártelnök szerdán Budapesten, a Magyar Kommunista Munkáspártnak az európai parlamenti (EP) választások előtt tartott kampányzáró rendezvényén.
jún. 3
18:05
Hatalmas mamutcsontvázat találtak Szerbiában (Blikk)
Hatalmas, öt méter hosszú és tíz tonna súlyú mamutcsontvázra bukkantak Szerbia keleti részén, a római kori régészeti lelőhely, Viminacium közelében. A szerb sajtó szerdai beszámolója szeint az állat maradványai 27 méter mélyen pihentek a földben, és szénbányászati munkálatok során találtak rájuk Drmno közelében.
jún. 3
18:05
Az MSZP-nél figyelembe veszik, ki hogyan teljesített a parlamenti frakcióban (Alternatív Energia)
Az MSZP 2010-es országgyűlési képviselőjelöltjei kiválasztásánál figyelembe veszi a jövőben többek között azt is, ki mennyire tartotta magát a frakciófegyelemhez - tudta meg az MTI szocialista forrásból szerdán.
jún. 3
18:06
Külön repült a férjétől, hogy csak egyikük haljon meg (BorsOnline)
Christine Badre Schnabl valószínűleg az Airbus-trgédia áldozatainak egyike volt, aki előre sejtette, hogyan végzi az életét...
jún. 3
18:07
"50 napos tűzoltással büszkélkedik az MSZP és az SZDSZ" (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon programja a tűzoltás programja, miközben az elmúlt évek elhibázott politikája miatt a "ház már teljesen kiégett"; 2550 eltékozolt nap után most 50 napos tűzoltással büszkélkedik az MSZP és az SZDSZ - olvasható a Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerdai közleményében.
jún. 3
18:09
Kínos hiba: szigorúan bizalmas adatokhoz juthattak hozzá terroristák (hirado.hu)
Több száz oldalas jelentés került az internetre az amerikai nukleáris létesítményekről
jún. 3
18:11
Az MDF szerint a Bajnai program a tűzoltás programja (hirado.hu)
A párt közleménye szerint a kormánypártok közel 2600 napja kötöttek koalíciót, ebből pedig 2550 nap semmittevéssel telt el
jún. 3
18:13
Thürmer: van kiút balra (hirado.hu)
A Munkáspárt elnöke szerint Magyarország gondjaira nem a jobboldal, a szélsőjobboldal a megoldás
jún. 3
18:18
Bajnai csak egy "tűzoltó"? (Privátbankár)
Bajnai Gordon programja a tűzoltás programja, miközben az elmúlt évek elhibázott politikája miatt a "ház már teljesen kiégett"; 2550 eltékozolt nap után most 50 napos tűzoltással büszkélkedik az MSZP ...
jún. 3
18:20
MSZP: a frakciófegyelem is fokmérő lesz (Privátbankár)
Az MSZP 2010-es országgyűlési képviselőjelöltjei kiválasztásánál figyelembe veszi a jövőben többek között azt is, ki mennyire tartotta magát a frakciófegyelemhez - tudta meg az MTI szocialista forrásb...
jún. 3
18:21
Az LB helybenhagyta a Szilvásyt elmarasztaló ítéletet (HírTV)
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság azt az ítéletet, amely elmarasztalta Szilvásy György volt kancelláriaminisztert, Demeter Ervin jó hírnevének megsértése miatt.
jún. 3
18:21
Tom Jones ismét Budapesten koncertezik (Blikk)
Nyolc év után ismét Budapesten ad koncertet Tom Jones, az egyik legnépszerűbb brit énekes. November 11-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
jún. 3
18:21
Slota kitiltaná Orbánt Szlovákiából (Metropol)
Orbán Viktor Szlovákiából való kitiltását és a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) törvényen kívül helyezését javasolta a pozsonyi parlament rendkívüli ülésén Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke.
jún. 3
18:21
A LIGA felszólította a kormányt, hogy vonja vissza az adócsomagot (Alternatív Energia)
Elutasítja a kormány jövő évi adóelképzeléseit a LIGA szakszervezeti szövetség elnöksége, mivel úgy véli, hogy az adócsomag mögött semmiféle érdemi gazdaságpolitikai megfontolás nincs, ezért felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza javaslatát.
jún. 3
18:22
Musical készül Obama életéről - de nem Amerikában (Privátbankár)
Musical készül Németországban Barack Obama amerikai elnök életéről; a zenés darab őszre tervezett bemutatóját Frankfurtban tartják majd, de a produkció várhatóan bejárja egész Németországot. Az eln...
jún. 3
18:24
LIGA: az adócsökkenésből nem lesz egyből munkahely (Privátbankár)
Elutasítja a kormány jövő évi adóelképzeléseit a LIGA szakszervezeti szövetség elnöksége, mivel úgy véli, hogy az adócsomag mögött semmiféle érdemi gazdaságpolitikai megfontolás nincs, ezért felszólít...
jún. 3
18:27
Híradó, 2009. június 3. 17:30 (hirado.hu)
Hírek röviden
jún. 3
18:27
Irdatlan veszteség! - Tízmilliókat bukott a Tesco vezére (Portfolio)
A Tesco vezérigazgatójának fizetése 608 ezer dollárral csökkent a 2008-as üzleti évben, miután az USA-ban érdekelt Fresh & Easy bolthálózat nem hozta az kitűzött célokat. Terry Leahy, a Tesco...
jún. 3
18:29
Titkos tárgyalások Genfben (hirado.hu)
Befejeződött a START-tárgyalások második fordulója
jún. 3
18:30
Tom Jones novemberben ismét Budapesten koncertezik (Metropol)
Nyolc év után ismét Budapesten ad koncertet Tom Jones, az egyik legnépszerűbb brit énekes. A Green, Green Grass of Home, a Delilah, az I'll Never Fall In Love és sok más világhírű sláger előadója november 11-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
jún. 3
18:31
Mesterházy: abszurd, ahogy a szlovákok nekimentek Orbánnak (hirado.hu)
Az MSZP alelnöke szerint a Fidesz elnöke nem soviniszta, de felelőtlenül nyilatkozott
jún. 3
18:33
Újabb világsztár lép fel a Sportarénában (hirado.hu)
Tom Jones novemberben koncertezik Budapesten
jún. 3
18:35
Több ezer ember tüntetett Marosvásárhelyen (hirado.hu)
A romániai magyar intézményvezetők leváltása ellen tiltakoznak
jún. 3
18:36
Botrány után: az EP-voksoláson elbukhat Gordon Brown (Privátbankár)
Az utóbbi fél évszázad legsúlyosabb recessziója és ugyancsak évtizedek óta nem tapasztalt méretű belpolitikai botrány közepette voksolnak a britek csütörtökön - Brown belebukhat
jún. 3
18:36
Hiányzik 800 millió a jegybankelnök vagyonnyilatkozatából? (Infostart)
Túladott magyarországi cégén Simor András jegybankelnök, ciprusi vállalkozása pedig egy vagyonkezelő nevén szerepel, a titokzatos limassoli Trevisol Management Ltd. lehet a kulcsa annak is, hová tűnt több mint 800 millió forint a bankár vagyonnyilatkozatából - írja a HVG csütörtöki számát beharangozó cikkében a lap online kiadása.
jún. 3
18:38
800 milliót hiányolnak Simor vagyonnyilatkozatából (Privátbankár)
Túladott magyarországi cégén Simor András jegybankelnök, ciprusi vállalkozása pedig egy vagyonkezelő nevén szerepel, a titokzatos limassoli Trevisol Management Ltd. lehet a kulcsa annak is, hová tűnt ...
jún. 3
18:39
Csökkentenék a távhődíjat Pécsett (HírTV)
A pécsi önkormányzat energetikai szakbizottsága szerdai ülésén úgy döntött, 6 százalékkal csökkentené a távhődíjat a városban. Ezt már csak a közgyűlésnek kell jóváhagynia csütörtökön.
jún. 3
18:45
Bombafenyegetést kapott korábban az Air France (hirado.hu)
A légitársaságnál egyelőre nem találtak kapcsolatot a fenyegetés és a hétfőn lezuhant járat katasztrófája között
jún. 3
18:54
Hétfőn derül ki Kaká sorsa (Infostart)
A Chelsea cáfolta, hogy mesés ajánlatot tett Kakáért, a Milan brazil labdarúgójáért. Közben Silvio Berlusconi, az olasz klub tulajdonosa azt közölte, a támadóval kapcsolatos döntést jövő hétfőn hozzák nyilvánosságra.
jún. 3
18:57
Megunta életét, a sínekre feküdt (HírTV)
Életét vesztette az az idős férfi, akinek a testén áthajtott egy vonatszerelvény Nyíregyháza közelében - értesült a HavariaPress.
jún. 3
18:57
Ikonokat, képeket loptak el a Rác-templomból (Blikk)
Értékes, XVI-XVII. századi ikonokat, festményeket loptak el ismeretlenek a székesfehérvári Rác-templomból, az eltulajdonított tárgyak egy részéről fénykép áll a hatóság rendelkezésére.
jún. 3
18:57
Steve Bruce lett Fülöpék edzője (Metropol)
Steve Bruce lett a magyar válogatott kapus Fülöp Mártont foglalkoztató angol Sunderland labdarúgócsapatának vezetőedzője.
jún. 3
18:57
Eltitkolt százmilliók? (Metropol)
Túladott magyarországi cégén Simor András jegybankelnök, ciprusi vállalkozása pedig egy vagyonkezelő nevén szerepel, a titokzatos limassoli Trevisol Management Ltd. lehet a kulcsa annak is, hová tűnt több mint 800 millió forint a bankár vagyonnyilatkozatából - írja a HVG csütörtöki számát beharangozó cikkében a lap online kiadása.
jún. 3
19:03
Obamának énekelhet Susan Boyle (hirado.hu)
A brit tehetségkutató verseny révén világhírűvé vált munkanélküli asszony a Függetlenség napján a Fehér Házban léphet fel
jún. 3
19:05
Apák lettek a meleg pingvinek (hirado.hu)
A már négyhetes fióka nevelése teszi ki a bremenhaveni állatkert pingvinpárjának mindennapi életét
jún. 3
19:06
Putyin: az európai gázszállítások már június végén leállhatnak Ukrajna miatt (Infostart)
Vlagyimir Putyin szerint már június végén, július elején leállhatnak az európai gázszállítások Ukrajna fizetésképtelensége miatt, s újra felszólította az európai partnereket, hogy közösen tegyenek lépéseket ennek megakadályozására.
jún. 3
19:12
Titokban szerzett spermát a börtönben, hogy elkerülje a halálbüntetést (Infostart)
Heroincsempészés miatt életfogytiglanra ítélték Laoszban azt a brit nőt, aki a börtönben titokzatos módon esett teherbe - és így elkerülte a halálbüntetést, ami "normális esetben" e bűncselekményért jár az ázsiai országban.
jún. 3
19:15
Zuhanó foglalkoztatottság (HírTV)
Globálisan 6,5-7,4 százalékos munkanélküliségi rátát jósol erre az évre a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), amely szerint Magyarország és a szomszédos országok kilátásai különösen borúsak, mert a világátlagnál jóval nagyobb mértékben csökkenhet a foglalkoztatottak száma - írja a Világgazdaság.
jún. 3
19:15
Pozitív a kép a Bajnai-kormányról (Metropol)
Alapvetően pozitív kép alakult ki a Bajnai-kormányról az elmúlt ötven napban, a kabinet legsikeresebb tárcája a külügy- és a pénzügyminisztérium - mondta Kiszelly Zoltán politológus és Juhász Attila, a Political Capital elemzője szerdán.
jún. 3
19:15
Politológusok: alapvetően pozitív a kép a Bajnai-kormányról (Alternatív Energia)
Alapvetően pozitív kép alakult ki a Bajnai-kormányról az elmúlt ötven napban, a kabinet legsikeresebb tárcája a külügy- és a pénzügyminisztérium - mondta Kiszelly Zoltán politológus és Juhász Attila, a Political Capital elemzője szerdán az MTI-nek. A szakértők szerint az EP-választás miatt tartott értékelőt a megszokott száz nap helyett ötven nap után Bajnai Gordon.
jún. 3
19:17
Állást hoz a szél... (HírTV)
Összesen 2,8 millió munkahelyet jelenthet az Európai Unióban az, hogy a tagországok 2020-ra átlagosan 20 százalékra emelik a megújuló energiaforrások (például a nap- vagy a szélenergia) részesedését energiafelhasználásukban - állapította meg egy tanulmány, amelyet az Európai Bizottság mutatott be Brüsszelben. Ezzel párhuzamosan azonban a hagyományos energiaiparban munkahelyek szűnnek meg, így a…
jún. 3
19:17
Lesz-e listavezetők vitája? (Alternatív Energia)
A Fidesz szeretné, ha megvalósulna az EP-listavezetők vitája, jelenleg is folynak az egyeztetések - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szerdán.
jún. 3
19:18
Saját halála ellen fogadott – és nyert (BorsOnline)
Jon Matthewszal 2006-ben közölték a szörnyű hírt: ákos. Orvosai maximálisan 12 hónapot adtak még neki. AZ 59 éves angol férfi azonban nem hitt nekik, és 100 fonttal fogadott saját halála ellen...
jún. 3
19:19
Kuznyecova búcsúztatta Serenát (HírTV)
Bejutott a legjobb négy közé a francia nyílt teniszbajnokságon (Roland Garros) az orosz Szvetlana Kuznyecova, miután a szerdai elődöntőben három szettben legyőzte az amerikai Serena Williams-t. A hetedik helyen kiemelt orosz klasszis az elődöntőben a 30. kiemelt, ausztrál Samantha Stosurral küzdhet majd meg, aki a román Sorana Cirsteát múlta felül a legjobb nyolc között.
jún. 3
19:19
A Fidesz nem várná meg a tavaszt (Alternatív Energia)
Kövér László szerint érzékelhetően magasabb részvétellel lehet számolni a most vasárnapi európai parlamenti választáson, mint öt évvel ezelőtt, mert most az emberek a kormány teljesítményéről fognak majd véleményt mondani.
jún. 3
19:30
Az indiai képviselők egyharmada ellen rendőrségi eljárás folyik (Infostart)
A történelem legnagyobb szabású demokratikus választása után összeült új indiai parlament képviselőinek egyharmada, 543-ból 153, köztük kilenc miniszter ellen van folyamatban rendőrségi eljárás. 128-ukat maffiaszerű cselekményekkel vádolják, egy képviselő ellen gyilkosság miatt folyik eljárás.
jún. 3
19:33
Óvoda vége, iskola kezdete - Iskolapélda (videó) (HírTV)
Adás: 2009. június 3. szerda 17.30 és 23.30 2009. június 5. péntek 14.30 2009. június 6. szombat 16.05
jún. 3
19:33
Az európai gázszállítások leállhatnak Ukrajna miatt (Blikk)
Vlagyimir Putyin szerint már június végén, július elején leállhatnak az európai gázszállítások Ukrajna fizetésképtelensége miatt, s újra felszólította az európai partnereket, hogy közösen tegyenek lépéseket ennek megakadályozására. Az orosz kormányfő helsinki tárgyalásai után tartott sajtóértekezletén kifejtette: az Európai Unióhoz intézett minden eddigi felhívás hiábavalónak bizonyult, Európa nem…
jún. 3
19:33
Kié Magyarország? (Metropol)
Az Országos Választási Bizottság szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje, amely szerint "Magyarország a magyaroké!"; a testület erről szerda esti ülésén döntött.
jún. 3
19:33
A Lehet Más a Politika változást kínál (Alternatív Energia)
A Lehet Más a Politika (LMP) és a Humanista Párt arra hívja fel a választók figyelmét, gondolkodjanak el alaposan a hátralevő négy nap alatt, melyik párt mellett teszik le voksukat június 7-én - mondta Ivády Gábor, az LMP EP-képviselőjelöltje miskolci sajtótájékoztatóján, szerdán.

Keresés