2009. június 3. szerda

jún. 3
16:57
Több ezer orvos hiányzik az egészségügyből (hirado.hu)
A háziorvosok nagy része nyugdíjkoron túl dolgozik
jún. 3
16:57
3,5 százalékos recessziót várnak a szlovák gazdaságtól (ProfitLine)
Szlovákia az idei évre 3 és fél százalékot meghaladó csökkenést vár hazai össztermékében (GDP). A hivatalos előrejelzést a szlovák statisztikai hivatal adta ki szerdán, azt követően, hogy a szlovák GDP az első negyedévben 5,6 százalékkal elmaradt a tavalyi első negyedévitől. (ProfitLine.hu)
jún. 3
16:57
Nagyobbak az olajkészletek, mint várták (Portfolio)
Erősödik a dollár, esnek a részvénypiacok, így talán nem csoda, hogy az olaj árfolyama is lefele vette az irányt. A percekkel ezelőtt publikált amerikai olajkészletadatok a várakozásoknál...
jún. 3
16:57
„A reménytelenség ötven napját hozta el Bajnai” (HírTV)
A Bajnai Gordon vezette szocialista kormány eddigi hivatali időszaka a reménytelenség ötven napját jelentette Magyarország és a magyar emberek számára – jelentette ki Szijjártó Péter szerdán újságírók előtt azt követően, hogy a miniszterelnök a kormány eddigi tevékenységét értékelte.
jún. 3
16:57
"Orbán úr nem Magyarország" (Alternatív Energia)
A szlovák külügyminiszter szerint Pozsony különbséget tesz a magyarországi kormányzat és ellenzék között, s Orbán Viktor vitatott kijelentései a kárpát-medencei magyarság képviseletéről az Európai Parlamentben ezért nem terhelik a hivatalos államközi kapcsolatokat.
jún. 3
16:59
Gyorshajtási rekord: 50 helyett 142-vel ment egy autós a 49-es főúton (hirado.hu)
A sofőr 300 ezer forintos közigazgatási bírságra számíthat
jún. 3
16:59
Bernanke: A vártnál kisebb mértékű növekedés (HírTV)
Ben Bernanke kevés újdonsággal szolgált mai beszédében az aktuális helyzetet illetően. Ismét elmondta, hogy véleménye szerint még az idén véget érhet a recesszió, és felhívta a figyelmet a várható elbocsátás-hullámokra. Még időbe telik, míg javul a munkaerő-piaci helyzet, hiszen a vártnál kisebb a növekedés. In-www.globalfx.hu
jún. 3
17:01
Rátámadt a mentőápolóra egy ittas csorvási férfi (hirado.hu)
Sérüléseit csak testi kényszer alkalmazása mellett sikerült ellátni a kórházban
jún. 3
17:03
Zuhant a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 415,11 pontos, 2,66 százalékos csökkenéssel, 15.192,26 ponton zárt szerdán.
jún. 3
17:05
Vadász: Alkotmányellenes a megszerzett jövedelem utólagos megadóztatása (Infostart)
Alkotmányellenes lehet az a kormányzati törekvés, hogy az offshore cégekben felhalmozott, korábban keletkezett jövedelmeket is meg kell adóztatni - mondta az InfoRádiónak Vadász Iván adótanácsadó. A szakértő szerint a kabinet nem remélhet nagy bevételt ettől az intézkedéstől, az érintettek ugyanis az ilyen vállalatokban általában csak megforgatják a pénzt, majd hazahozzák.
jún. 3
17:06
Fentről a mélybe: 2,6%-os mínuszban a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 415,11 pontos, 2,66 százalékos csökkenéssel, 15.192,26 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 3,31 százalékkal 12.850 forintra csökkent, az OTP részvények ...
jún. 3
17:06
Átlát a bullshiten a pr-es James Bond (Kreatív Online)
A magyar Jack Bauerekkel dolgozott a Nemzetbiztonsági Hivatalban a matematika-amerikanisztika végzettségű Lövenberg Balázs, aki nemrég igazolt át a Weber Shandwicktől az Avantgarde Group fogyasztói kommunikációval foglalkozó cégéhez.
jún. 3
17:08
Felszámolva: egyre több cég dobja be a törülközőt (Privátbankár)
Az idén májusban 51 százalékkal több cég ellen indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban, májusban megugrott a végelszámolások száma is
jún. 3
17:09
Mentőápolóra támadt egy ittas férfi (Blikk)
A mentőápolóra támadt egy ittas csorvási férfi, akinek sérüléseit csak testi kényszer mellett tudták ellátni az orvosok. A rendőrséget családi veszekedéshez hívta ki még kedden késő este a férfi élettársa.
jún. 3
17:09
Miért? Szent-Iványi István volt legeredményesebb uniós liberális képviselő (Alternatív Energia)
A magyar liberális politikusoknak jelentős szerepük volt az Európai Parlamentben: egy brit közvélemény-kutató cég szerint Szent-Iványi István volt legeredményesebb uniós liberális képviselő - hangsúlyozta közös sajtótájékoztatón szerdán Székesfehérváron Világosi Gábor és Wittinghoff Tamás.
jún. 3
17:09
Obama olyan ellenséges a muzulmánokkal, mint Bush? (Kripto Akadémia)
Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője szerdán azzal vádolta meg Barack Obama amerikai elnököt, hogy éppen olyan ellenséges a muzulmánokkal szemben, mint hivatali elődje, egyúttal e politika "következményeivel" fenyegette meg az amerikaiakat.
jún. 3
17:12
Nem fért be a koporsóba, lefűrészelték a lábát (BorsOnline)
James Hines még hatvanévesen is délceg férfi volt. Amikor meghalt, nem fért be egy normál méretű koporsóba. A temetési vállalkozó azonban megoldotta a problémát. Láncfűrésszel...
jún. 3
17:15
25 év után került elő egy lopott Renoir-festmény (hirado.hu)
A kép egy római család tulajdonában állt, és még 1984-ben lopták el
jún. 3
17:15
A végére rendesen lekonyult a szánk széle (Portfolio)
A délutáni, vártnál rosszabb USA makroadatok hatására lejtmenetbe kapcsoltak a részvénypiacok, a befektetők ugyanis a korábbi emelkedő napok után a profitrealizálást választották. A régióban az orosz...
jún. 3
17:15
Halál az álomnyaraláson: gyilkolt a pálmabor (Pénzcentrum)
Egy brit férfi és egy ír nő vesztette életét a hétvégén Indonéziában. Mindketten metil-alkohollal szennyezett pálmabort fogyasztottak....
jún. 3
17:24
Délután 288-ig szakadt a forint (Privátbankár)
Erőteljesen gyengült a forint szerda délután a bankközi devizapiacon, az  euró árfolyama fél ötkor 286,85 forint volt, szemben a kedd délutáni 282,80 és a szerda reggeli 280 forint alatti szinttel. Eg...
jún. 3
17:24
Nem döntött a kormány a rezidensek röghöz kötéséről (Infostart)
Nem döntött szerdán a kormány a nagy ellenállást kiváltó rezidensképzést átalakító rendeletről. Többen úgy vélik, a rezidenseket 9 évre egyetlen kórházhoz kötő tervezet azt eredményezné, hogy a végzett orvosok 70 százaléka külföldön vállalna munkát.
jún. 3
17:27
Szótlan maradt Zuschlag anyja (HírTV)
Megtagadta a tanúvallomást a Zuschlag-perben a politikus édesanyja, idősebb Zuschlag Jánosné a szerdai tárgyaláson.
jún. 3
17:29
Új csúcsokra tör a jen (HírTV)
A veszteségeket elkönyvelő tőzsdék miatt új napi csúcsokat ér el a jen az euróval és a fonttal szemben. Az EUR/JPY árfolyama 136,00-ról 135,48-ra esett. A GBP/JPY egy órán belül 158,00-ról 156,63-ra esett. In-www.globalfx.hu
jún. 3
17:30
Alain Delon egy hajléktalan vaddisznójáért küzd (Blikk)
jún. 3
17:33
Jelentősen gyengült a forint (hirado.hu)
Az árfolyam 281,10-ről két óra leforgása alatt jutott el 288,50-ig
jún. 3
17:33
Vadász: Alkotmányellenes a megszerzett jövedelem utólagos megadóztatása (Portfolio)
Alkotmányellenes lehet az a kormányzati törekvés, hogy az offshore cégekben felhalmozott, korábban keletkezett jövedelmeket is meg kell adóztatni - mondta az InfoRádiónak Vadász Iván adótanácsadó. A...
jún. 3
17:35
Német szakértők szerint már látszik a válság vége (hirado.hu)
Magyarországon még egy év "gyengélkedési időszak" várható, de Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban már az idén javul a gazdasági helyzet
jún. 3
17:35
Hogyan menekülhetnek meg a balti államok? (Societe Generale) (Portfolio)
A balti államok ördögi gazdasági visszaesést kénytelenek elszenvedni, ami komoly nyomást helyez a pénzügyi - és árfolyamrendszerükre - írják friss elemzésükben a Societe Generale (SG) szakértői. Az ő...
jún. 3
17:42
Az MSZP megvédi Orbánt a szlovákoktól? (Privátbankár)
Józan ésszel senki nem gondolhatja, hogy Orbán Viktor neofasiszta, soviniszta vagy irredenta lenne - mondta Mesterházy Attila, az MSZP alelnöke szerdán az MTI-nek, hozzátéve ugyanakkor, hogy a Fidesz ...
jún. 3
17:42
Felmérés a partnerről: "Öreg is, csúnya is, de ez van..." (Infostart)
"Öreg is, csúnya is, de ez van..." - összegezték az Emnid közvélemény-kutató intézet szakértői a partnerrel való elégedettségről készített felmérést, amelynek eredményeit szerdán hozták nyilvánosságra Berlinben.
jún. 3
17:44
Európa választ: biztató részvételi adatok és érdektelenség (Privátbankár)
Az öt évvel ezelőttinél valamivel nagyobb részvételi arányról tanúskodnak azok az első adatok, amelyek Finnországból, Svédországból és Észtországból érkeztek az európai parlamenti (EP-) választásokról...
jún. 3
17:45
Elnapolták az Egy-Másért Alapítvány büntetőperét (HírTV)
Érdemi tárgyalás nélkül napolták el az Egymásért Egy-Másért Alapítvány büntetőperét a Fővárosi Bíróságon. Az egykori rendőrtiszt Földesi Szabó László és hét társa ellen különösen nagy értékre elkövetett csempészet és sikkasztás a vád.
jún. 3
17:45
Kiket képviseltek a pártok az elmúlt 5 évben? (Alternatív Energia)
A multik érdekeit képviselték a magyar pártok képviselői az elmúlt 5 évben az Európai Parlamentben (EP), mi ezzel szemben kőkemény lobbiszabályozást akarunk - mondta Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) szóvivője szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.
jún. 3
17:46
Tartalékolnak: nem fizet a Főtáv (Privátbankár)
A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) a 2008. évi nem konszolidált 1,188 milliárd forint adózott nyereséget a tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat döntése szerint eredménytartalékba teszi, és nem f...
jún. 3
17:47
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A májusi EU-s szolgáltatási indexet 44,7 pontról 44,8 pontra módosították (előző: 43,8 pont). A brit szolgáltatási index májusban 48,7 pontról 51,7 pontra emelkedett (előrejelzés. 49,5 pont). Az 1. negyedévi EU-s GDP-t -4,6%-ról -4,8%-ra módosították (előző negyedévi érték. -1,4%). A termelői árak áprilisban éves szinten 4,6%-kal csökkentek (előrejelzés: -4,5%). A hét közepén volatilnak…
jún. 3
17:47
Orbán Viktor meggondolatlan nyilatkozatot tett (Alternatív Energia)
Józan ésszel senki nem gondolhatja, hogy Orbán Viktor neofasiszta, soviniszta vagy irredenta lenne - mondta Mesterházy Attila, az MSZP alelnöke szerdán az MTI-nek, hozzátéve ugyanakkor, hogy a Fidesz elnöke meggondolatlan nyilatkozatot tett.
jún. 3
17:48
Szigorúan titkos nukleáris adatok kerültek a netre (Privátbankár)
Tévedésből olyan szigorúan bizalmas információk kerültek az internetre amerikai atomlétesítményekről, amelyek szakértők szerint hasznára lehetnek hasadó anyagot kereső terroristáknak - írta a szerdai ...
jún. 3
17:49
Tapasztalt védőjétől válik meg a Barca (HírTV)
Az FC Barcelona hivatalos honlapján keresztül tudatta, hogy nem hosszabbítja meg Sylvio Mendes Campos 'Sylvinho' június 30-án lejáró szerződését.
jún. 3
17:49
Érdektelenség a szavazásra jogosultak körében (Alternatív Energia)
A visegrádi országok lakosainak nagy része nem tervezi, hogy részt vesz az európai parlamenti (EP) választáson - közölte a Tárki szerdán az MTI-vel.
jún. 3
17:51
Hidegen hagyja az EP-választás a visegrádi országok lakosait (hirado.hu)
A Tárki felméréséből kiderül: Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország - közül egyedül hazánkban tervezi a lakosság több mint fele, hogy elmegy szavazni
jún. 3
17:51
Rudolf Péter beszól a BKV-s utasoknak (Pénzcentrum)
Mostantól a BKV legforgalmasabb járatai közül jópáron már minden nap találkozhatunk Hegyi Barbarával, Rudolf Péterrel, Nagy-Kálózy Eszterrel, Szerednyei Bélával, Pusztaszeri Kornéllal!...
jún. 3
17:51
„Tragikomikus Slota kirohanása” (HírTV)
A Fidesz „tragikomikusnak” tartja Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének nyilatkozatát, miszerint nem kívánatos személynek akarja nyilváníttatni Orbán Viktor Fidesz-elnököt. Úgy gondolják, ennek nem lehet más célja, mint hogy a „legalantasabb magyarellenességgel” mozgósítsák a szlovák nacionalistákat és eltereljék a figyelmet arról, hogy egy „fasisztoid” po...
jún. 3
17:53
Akár trendforduló is okozhatta a BUX esését (hirado.hu)
Az index 2,66 százalékos csökkenéssel, 15 192,26 ponton fejezte be a kereskedést
jún. 3
17:55
Munkások zuhantak a mélybe (hirado.hu)
Építkezésen dolgozók szenvedtek súlyos balesetet két helyne is a fővárosban
jún. 3
18:00
Magas adók és a "jólét" - ezért nincs munkánk (Privátbankár)
Az alacsony foglalkoztatottság legfőbb okai a magas adóterhelés és a túlságosan bőkezű jóléti transzferek - vélekedett Kátay Gábor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető közgazdasági elemzője a Magyar Kö...
jún. 3
18:03
Rosszul muzsikált a forint és a tőzsde is (HírTV)
A forint árfolyama szerdán valamennyi jelentős nyugati devizához képest gyengült. Emellett gyengüléssel zárta a szerdai kereskedési napot a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe is.
jún. 3
18:03
Szigorúan bizalmas adatok az interneten (Blikk)
Tévedésből olyan szigorúan bizalmas információk kerültek az internetre amerikai atomlétesítményekről, amelyek szakértők szerint hasznára lehetnek hasadó anyagot kereső terroristáknak - írta a The New York Times. Hétfőn egy 266 oldalas jelentés volt olvasható a washingtoni kormány nyomtatási hivatalának weboldalán.
jún. 3
18:03
Bin Laden: Obama sem jobb Bush-nál (Metropol)
Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője szerdán azzal vádolta meg Barack Obama amerikai elnököt, hogy éppen olyan ellenséges a muzulmánokkal szemben, mint hivatali elődje, egyúttal e politika "következményeivel" fenyegette meg az amerikaiakat.
jún. 3
18:03
Titkos laboratóriumok helyszínei az interneten (Metropol)
Tévedésből olyan szigorúan bizalmas információk kerültek az internetre amerikai atomlétesítményekről, amelyek szakértők szerint hasznára lehetnek hasadó anyagot kereső terroristáknak - írta a szerdai The New York Times.

Keresés