Népszerű színészek mondják be felvételről a megállók neveit a BKV néhány járatán szerdától. A "közérzetjavító" akcióba Hegyi Barbarát, Nagy-Kálózy Esztert, Rudolf Pétert, Szerednyei Bélát és Pusztaszeri Kornélt vonták be, az ő hangjukat rögzítették.
Csoportos létszámleépítésre készül, és évi 5-8 százalékos üzemi költségmegtakarítást vár a Malév - közölte Martin Gauss, a légitársaság vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Közel hétszáz ló, huszár, íjász, kuruc, betyár és western táborok, versenyek, lovasbemutatók, gasztronómia, bor és népművészetvárja a látogatókat június 18–28. között a Zánkai Lovas Napokon.
A magyarok közel 40%-a "természetesen" a politikát és az üzleti szférát tartja a legkorruptabbnak - ez megegyezik a nemzetközi tendenciákkal, de csak 3%-uk jelenti
Egy diákcsoport két tagja és tanárnőjük is súlyos sérüléseket szenvedett, amikor nézőkre döntött egy korlátot egy megbokrosodott ló a diósgyőri várban tartott lovasbemutatón - értesült a HavariaPress.
Barack Obama amerikai elnök megérkezett szerda délután Szaúd-Arábiába, ahol kisebb körutat kezd az arab országokban, hogy megnyerje támogatásukat a közel-keleti béke felé vezető folyamathoz.
Az Időkerék jelképe a közpénzek folyamatos elpazarlásának - mondta Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, az '56-osok terén, a Magyarország EU-csatlakozásának pillanatában, 2004. május 1-jén elindított homokóránál, az Időkeréknél.
Az euró új napi minimumokat ért el az EUR/USD-ben és az EUR/JPY-ban. Az ADP-jelentés közzététele előtt még 1,42 fölött jegyezték az EUR/USD-ot, majd visszaesett 1,4155-re. Az EUR/JPY napi minimuma 135,77-en áll, miután 136,40-en jegyezték. In-www.globalfx.hu
Az amerikai határidős indexek alapján csökkenéssel kezdenek a vezető amerikai piacok szerdán. Az kereskedés előtt megjelent foglalkoztatottsági adatok a vártnál nagyobb mértékű csökkenésről árulkodott. (ProfitLine.hu)
Az anya az ügy nyomozati szakaszában vallomást tett az ügyészségen, de most élt azzal a jogával, hogy hozzátartozója büntetőperében nem köteles vallomást tenni
Az Időkerék jelképe a közpénzek folyamatos elpazarlásának - mondta Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, az ´56-osok terén, a Magyarország EU-csat...
Az elmúlt húsz évben ez volt a legsiralmasabb és legszínvonaltalanabb kampány - jelentette ki Herényi Károly (MDF) országgyűlési képviselő szerdán Békéscsabán. A pártok mást sem tettek, mint egymás...
A Fidesz-KDNP listájának támogatását kéri tagjaitól és a többi munkavállalótól az egyik szakszervezeti szövetség az európai parlamenti választáson. A Munkástanácsok szerint a Gyurcsány–Bajnai-kormány neoliberális gazdaságpolitikája csak mélyíti a válságot.
Az elmúlt húsz évben ez volt a legsiralmasabb és legszínvonaltalanabb kampány - jelentette ki Herényi Károly (MDF) országgyűlési képviselő szerdán Békéscsabán.
A Magosz szövetségi igazgatója azt tartaná kívánatosnak, hogy legalább 500-ra növekedjen az általuk kezdeményezett szociális bolthálózat egységeinek a száma az országban. Budai Gyula, miután Oroshá...
Az, hogy a Fideszt ruházzák fel hatalommal, nem jogosít fel arra, hogy "óriási tisztogatást végezzünk", de ha valaki törvényellenes dolgot csinált, annak következménye kell hogy legyen, és lesz is - mondta Schmitt Pál, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) listavezetője szerdán Budapesten.
Az amerikai határidős indexek azt sugallják, alacsonyabb szinten nyitnak szerdán a Wall Street meghatározó részvényei, iránymutató indexei, mert a befektetők még a ma esedékes makroadatok nyilvánossá...
Molnár Csaba szerint a Bajnai-kormány első ötven napjában sikerült helyreállítani a költségvetés egyensúlyát, stabilizálódott a forint árfolyama, csökkent a kockázati felár. A kancelláriaminiszter a szerdai kormányülést követően azt mondta: "nem kért 100 nap türelmi időt ez a kormány".
Milliárdos kárigényt vonhat maga után a Gyöngyöst nyugatról elkerülő út befejezésének késlekedése - tájékoztatta szerdán az MTI-t a város polgármestere. (ProfitLine.hu)
Bezárták a híres Eton-i magániskolát, miután egy 18 éves tanulót sertésinfluenzával diagnosztizáltak. A fiú a második, aki Észak-Írországban megfertőződött....
Nem kevesebb mint 532 ezer - mezőgazdaságon kívüli - állás szűnt meg a múlt hónapban az Egyesült Államok magánvállalatainál. Az ADP adatfeldolgozó cég nemzeti foglalkoztatási jelentése, amelyet havont...
Javul Overdose lába, de a teljes gyógyulásra még várni kell - mondta az a francia mesterkovács, aki már másodszor nézte meg a magyar csodalovat. Max Fournier speciális vasat tett a ló patájára, hátul pedig egy keresztpánt van, ami a saját találmánya.
Pesti Gábor reformátor négy evangélimának modern változatát a mai magyar nyelvhez igazították, de nem vettek el a veretes szövegből és nem is tettek hozzá
Gyengült a svéd korona, miután sikertelenül végződött Lettország államkötvény-aukciója. Az EUR/SEK-et 10,8700-en jegyzik. Az elemzők szerint a svéd piac érzékenyen reagál a Baltikum, és különösen Lettország eseményeire. A sikertelen aukció nyomást gyakorol a skandináv devizákra. In-www.globalfx.hu
Pozitív eredményt hozott egy magyar röplabdázó április 17-én levett mintájának A próbája - közölte a Magyar Antidopping Csoport (MACS) szerdán. Az MRSZ tájékoztatása szerint élvonalbeli, de nem válogatott játékosról van szó.
Kíméletlen küzdelmet folytatnak a magyar pártok címmel közölt terjedelmes cikket a magyar belpolitikáról szerdai számában a Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap.
Orbán Viktor Szlovákiából való kitiltását és a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) törvényen kívül helyezését javasolta a pozsonyi parlament rendkívüli ülésén Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke.
A kormány 50 nap alatt 17 törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, 27 kormányrendeletet és 32 kormányhatározatot fogadott el. A kormányszóvivő ezek közül a nyugdíjtörvény, az adótörvények, a családtámogatási rendszer és a munkaügyi törvények módosítását emelte ki összegzésében.
Egyre nagyobb a polarizáció Magyarországon, nemcsak a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP, hanem a kicsik, az SZDSZ és a Jobbik között is - európai lapszemle
Jogszabály-módosítást kezdeményez az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hogy a BKV pótdíjköveteléseinek elévülési ideje minden közlekedési eszköz esetén egy év legyen. Halász Zsolt jogi referens az InfoRádiónak elmondta: jelenleg, ha valakit buszon vagy villamoson büntetnek meg, akkor a BKV egy évig érvényesítheti a követelést, ha azonban metrón utazik jegy vagy bérlet nélkül, akkor 5 év az…
Több ezer orvos hiányzik az egészségügyből, a háziorvosok nagy része pedig nyugdíjkoron túl dolgozik - közölte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az orvosi konferenciát követő sajtótájékoztató...
Nem csak a svéd korona, de a forint is nyomás alá került az euróval szemben a sikertelen lett államkötvény-aukció hatására. Az EUR/HUF-ot 282-őn jegyzik. A devizapár csúcsa 287,11-en áll. in-www.globalfx.hu