Tarlós István egyetért Demszky Gáborral az ingatlanadó elleni fellépésben – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetségének elnöke. A szabadságát külföldön töltő főpolgármester hétfőn az MTI-nek beszélt arról, hogy az ingatlanadóval kapcsolatos nézetei nem változtak, azt jelenlegi formájában továbbra sem tartja elfogadhatónak.
Beállt a közúti forgalom Budapesten hétfő délután, az összes főbb közlekedési útvonalon dugók alakultak ki. A Duna áradása miatti rakpartlezárások, valamint az V. kerületi Kecskeméti utca lezárása miatt alakultak ki a torlódások, bár a hétfői napon egyébként is a szokásosnál nagyobb szokott lenni a forgalom.
Június 1-jétől elérhető az Aleas Group által kifejlesztett elektronikus tananyag, amely a vállalatokat segíti a humánus leépítés folyamatában. A program tartalmazza a klasszikus outplacement tanácsadás során kínált szolgáltatások legtöbb elemét: segít elemezni a kialakult helyzetet, felmérni a munkavállaló erős és gyenge pontjait, illetve álláskeresési technikákat tanít. A programról Cser…
Kevés döntés befolyásolja olyan nagy mértékben az átlag állampolgár megélhetését, napi szintű életviszonyait, mint az adórendszer. A magyarság túlnyomó része teljesen vagyontalan, még minimális megtakarításai sincsenek, így a havi jövedelmét meghatározó állami adóztatás létkérdés számára. Minden jel arra mutat, hogy az Országgyűlés megszavazza az adótörvények módosítását, amivel egyéni megélhetési…
Egyszerűbb és gyorsabb lesz az ügyintézés az APEH új szolgáltatásával, bizonyos ügykörben ugyanis telefonon is intézhetik majd egyedi adóügyeiket az ügyfelek
Komolyabb részvénypiaci korrekcióra számít az idén a harmadik negyedévben az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez hétfőn eljuttatott negyedéves tőke- és pénzpiaci előrejelzésében. (ProfitLine.hu)
Mindenki reménykedik, hogy konszenzusos megoldás születik az MNB és a kereskedelmi bankok között a devizahitelezés korlátozása témájában folytatott tárgyalásokon. Legalábbis ezt olvassuk ki abból,...
A gazdasági helyzet komoly kihívások elé állítja vezetőinket, de azok a vállalatok is nehéz helyzetben vannak, melyek új menedzsert keresnek. Szakemberek szerint érdemes alaposan átgondolni, milyen vezetőre van szüksége cégünknek, hiszen elképzelhető, hogy egy új vezetési stílus átlendítheti a vállalatot a nehézségeken és további fejlődésre ösztönözhet.
Beállt a közúti forgalom Budapesten délután; az összes főbb közlekedési útvonalon dugók alakultak ki - tájékoztatta a Fővinform az MTI-t. A belváros főbb útvonalain, a Váci, az Andrássy, a Kerepesi...
A nemzetközi pénzügyi rendszer aktuális kérdései voltak a középpontban a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) éves közgyűlésén, amelyen részt vett Simor András jegybankelnök is. A Mag...
Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa! - tartja a mondás. Van aki a patkó erejében hisz, mások apró tárgyaktól várják, hogy a polcra téve gazdagságot hozzanak. Most viszont nagyot fordult a világ! Többé nem kell az árokparton guggolva négylevelű lóhere után kutatni, hiszen könnyedén meggazdagodhat, ha játszik a Bors legújabb nyereményjátékán. Nem kell mást tennie, mint öt különböző Bors Póker…
Emelkedik szerdán az üzemanyagok ára: az áfa- és jövedéki adó emelés miatt mintegy bruttó 13, illetve 15 forinttal nő a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára.
Emelkedik szerdán az üzemanyagok ára: az áfa- és jövedéki adó emelés miatt mintegy bruttó 13, illetve 15 forinttal nő a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. A Mol Nyrt.
Azok a bizonyos nehéz napok sok nő életében még az átlagosnál is fájdalmasabbak. Míg mások könnyedén átvészelik azt a bizonyos hetet, sokan rendszeres gyógyszerszedéssel próbálják elviselhetővé tenni a menstruáció okozta fájdalmat. Az orvos szerint fontos a megfelelő kivizsgálás, hiszen a havi vérzéssel járó panaszok enyhíthetők.
Verseny közben súlyos motorbalesetet szenvedett hétfőn Luc Alphand korábbi kiváló alpesi síző, raliversenyző, a 2006-os Dakar-rali győztese. A 43 esztendős francia sportember - aki 1997-ben az alpesi sí Világkupa összetett pontversenyében diadalmaskodott - az Auvergne környéki rali viadalon szenvedett balesetet, melynek következtében súlyosan megsérült a gerince.
Kocsijával együtt nyársalta fel a korlát azt a férfit, aki vasárnap este Vásárosnaménynél szenvedett balesetet. A település felé haladó román autós feltehetően túl gyorsan hajtott - mondta el Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetsége egyetért a főpolgármesterrel az ingatlanadó elleni fellépésben; Demszky Gábor ebben számíthat a fővárosi ellenzék egységes támogatására - közölte Tarlós István hétfőn.
Az MSZP szerint hétfőn az Országgyűlésben kiderülhet, ki áll a neonácik és ki áll az áldozatok oldalán - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten újságíróknak annak kapcsán, hogy a parlament dönt a holokauszttagadással kapcsolatos alkotmánymódosításról.
Az MSZP szerint hétfőn az Országgyűlésben kiderülhet, ki áll a neonácik és ki áll az áldozatok oldalán. A parlament ma dönt a holokauszttagadással kapcsolatos alkotmánymódosításról.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök július 4-én veszi át a Táncsics Mihály Alapítvány vezetését - mondta Lamperth Mónika távozó kuratóriumi elnök hétfőn, miután tájékoztatta a parlamenti frakciót az alapítványban végzett közel egyéves tevékenységéről.
Közép- és Kelet-Európa bankszektora sokkal szerényebb ütemben gyarapodott 2008-ban, mint korábban. A lassulás legfőbb oka, hogy a nem teljesítő hitelek aránya nőni, a likviditás pedig szűkülni...
Ha valaki elég szerencsés és a környéken rendelkezik bérbe adható ingatlannal, az nagyot kaszálhat a Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokság ideje alatt. A tulajdonosok néhány hét alatt mesés összegekre tehetnek szert, ha sikerül kiadni lakásukat, vagy szobájukat a versenyzőknek, azok hozzátartozóinak, vagy a messziről érkezett szurkolóknak....
Az áfakulcsok változásai ellenére 10-15 százalékkal is drágulhat a kenyér ősszel. A pékek szerint ugyanis hiába a 18 százalékos adókulcs, az energia- és a rezsiköltségek emelkedése elviszi az árcsökkentést.
Debreceni lakásában rontottak rá, és saját ágyában verték össze Szabó Lukács egykori MDF-es, majd miépes országgyűlési képviselőt; a péntekről szombatra virradóra történtekről a volt politikus hétfőn.
Villám csapott egy fesztivál résztvevői közé a hétvégén Németországban. Ezt hétfőn közölte a német RTL, amelynek információja szerint 13-an megsebesültek, közülük négyen súlyos égési sérüléseket szenvedtek, egy 13 éves lányt pedig újra kellett éleszteni.
Szabó Lukács a lakás alsó szintjén lévő ágyában aludt, amikor három maszkos férfi berúgta a Debrecen főterén lévő, emeleti lakásának ajtaját, és gumibotokkal ütni-verni kezdte.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, miután megállapította, hogy a szolgáltató nem az előírásoknak megfelelő kötbérszámítási módot alkalmazott azon ügyfeleivel szemben, akik a határozott idejű szerződések lejárata előtt akarták felmondani, vagy módosítani a társasággal kötött előfizetői szerződéseiket. (ProfitLine.hu)
2009 második negyedévének vége felé sorra jelentek meg a bíztató adatok a fő gazdasági térségekben, amiből a piaci szereplők jelentős része arra következtet, hogy a gazdasági válság nehezén már túl...
Emelkedik szerdán az üzemanyagok ára: az áfa- és jövedéki adó emelés miatt mintegy bruttó 13, illetve 15 forinttal nő a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. (ProfitLine.hu)
További gabonatermékek visszahívása várható azt követően, hogy egy bajai cég durumlisztjében fuzáriumot találtak - tájékoztatta az InfoRádiót a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Deák Ferenc azt kéri a lakosságtól, hogy aki a Diamant Malom International Kft. által gyártott, november 28-i vagy december 15-i lejárati idejű durumlisztet vásárolt, az vigye…
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tiltakozik a kormánynak a MÁV-ot átalakító terve ellen, és minden törvényes eszközt igénybe vesz, hogy megakadályozza - mondta Gaskó Isván, a szakszervezet elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.
Vita és konfliktus nélkül zajlott le a májusi-júniusi érettségi vizsgaidőszak, melynek során a diákok együttesen 494.773 vizsgát tettek le - jelentette be Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára június 29-én. Elmondta: 2010-től változni fog a felsőoktatási felvételi pontszámítási módszer. Ennek során a mostaninál nagyobb szerepet kap majd az emelt szintű matúra, mely…
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 16:10, költségvetési bizottsága 16:12 arányban támogatta Farkas Ádám jelöltségét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsának elnöki posztjára a testületek hétfői ülésén.
Elérte a Fővám téri állomást a 4-es metró déli alagútfúró pajzsa hétfő délelőtt. Pető Szabolcs, a DBR Metró Projekt Igazgatóság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a fúrópajzs hat hét alatt, jelentősebb nehézségek nélkül ért át a Duna alatt. Az északi fúrópajzs eddig a Szent Gellért téri állomáson várakozott, a tervek szerint napokon belül az is megkezdi a munkát.