18 milliárdos ösztönző programmal tette egyértelművé a szaktárca, hogy a tejtermelők súlyos helyzetbe kerültek - a tüntető gazdák is ennyi pénzt követeltek
Négy napig raboskodott egy kútban egy 84 éves férfi Kanadában, de szerencsésen túlélte balesetét. A férfi magányosan él, így amikor a mindössze 2,5 méter mély és kiszáradt kút foglyul ejtette, nem keresgélték azonnal.
Teljes körű tisztújítást és nemcsak a gyurcsányi politika, hanem magának Gyurcsány Ferencnek is az eltávolítását követeli a szocialista párt közeléből az MSZP társadalompolitikai tagozatának ügyvivő testülete.
Brit és finn szakemberek létrehoztak egy "tárolómolekulát", amely segítségével korlátlan ideig ártalmatlan állapotban tartható a fehér foszfor, majd benzol segítségével visszanyerhető
Júliustól változik a Pénzügyminisztérium államháztartási tájékoztatási rendje annak érdekében, hogy a piaci szereplők, az elemzők, valamint a közvélemény minél előbb értesülhessen a részletes államháztartási folyamatokról - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). (ProfitLine.hu)
A nők koleszterinszintje a változás korában megemelkedik, ezért ezekben az években célszerű, a bármilyen okból végzett laboratóriumi vizsgálatkor a koszorúérbetegségnek ezt a jelentős kockázati tényezőjét is megmérni. A fontos vizsgálati eredményt az American Journal of Epidemiology közölte.
Az elmúlt három hónap az aktívan kezelt alapokról szólt Amerikában, a többségük ugyanis felülteljesítette az S&P indexet, miközben a tavalyi évben az alapok inkább alulteljesítőnek bizonyultak. Az...
Érdemes naponta rápillantanunk a postaládánkra, mert a legtöbb önkéntes- és magánnyugdíjpénztár ebben az időszakban küldi meg a pénztártagoknak azokat a számlakivonatokat, amelyben tájékoztatnak az elmúlt év befizetéseiről és a megtakarítások eredményéről. A nyugdíjpénztári megtakarítások 2008. évi gyenge hozamai várhatóan a válság enyhülésével emelkedésnek indulnak, és a nyugdíjpénztárak…
Az éves világgazdasági össztermék (GDP) felének megfelelő piaci veszteséget okozott a globális válság az idei év első negyedének végéig, de a pénzügyi rendszerben kialakult feszültség már oldódik, áll...
1989. június 27-én az osztrák és a magyar külügyminiszter közösen vágták át a határzárat a két ország között, ezzel hivatalos formát öltött a határon lévő megfigyelő berendezések lebontása. Mindez fontos előzménye volt az augusztus 19-ei Páneurópai Pikniknek.
Nem hívja össze hétfőre az Országgyűlés mentelmi bizottságát a testület szocialista elnöke. Géczi József Alajos döntése azt jelenti, hogy a Fidesz kezdeményezése ellenére várhatóan már csak ősszel dönthet a parlament Dávid Ibolya MDF-elnök és Herényi Károly MDF-es politikus mentelmi jogának felfüggesztése ügyében.
Messzemenően rombolja a parlament tekintélyét a Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es, jelenleg független országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatos ügy szeptemberre halasztása - közölte Balsai István, a mentelmi bizottság fideszes alelnöke pénteken Budapesten.
Percnyi kétségem sem volt afelől, hogy a Pest megyei rendőrség, amely képes volt 33 emberölési ügyből 32 bűncselekmény tettesét bíróság elé juttatni, megtalálja a 33. bűnügy elkövetőjét - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter az MTI-nek péntek délelőtt arra a hírre reagálva, hogy a nyomozók elfogták a kiskunlacházi gyilkosság gyanúsítottját.
Már előzetes letartóztatásban van az a férfi, aki autójába kényszerített, s megpróbált megerőszakolni egy 12 éves kislányt Székesfehérváron - értesült a HavariaPress.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 224,90 pontos emelkedő nyitás után alig változott pénteken délelőtt, viszonylag alacsony, 6 milliárd körüli forgalom mellett vegetál a piac a reggel elért nyereségek felett. A nap legnagyobb izgalmát az RFV részvénye adta, melynél a délelőtt folyamán 200,000 darab feletti kötés született, mellyel a forgalma 600 millió fölé ugrott, később kiderült, hogy…
Mi a közös egy kígyóban, egy életnagyságú csontvázban és egy felfújható medencében? Hogy mindegyiket az angol bentlakásos iskolások hagyták maguk után a kollégiumban az év végeztével....
Az M0 keleti szektor 2008. szeptember 16-ai ideiglenes forgalomba helyezését követő 120 napon belül, majd ez év március-áprilisában is – a környezetvédelmi hatóság által elfoga-dott monitori...
Ausztriából ellopott kocsikat találtak meg a magyar rendőrök Hegyeshalom és Bezenye között péntek hajnalban. Az osztrák rendőrök értesítették magyar kollégáikat az éjjel arról, hogy két bécsi rendszámú autót akartak ellenőrizni osztrák területen, azonban a járművek nem álltak meg.
Bár csütörtökön arról írtunk, hogy már nincs magyar versenyző Cannes-ban, a Leo Burnett még izgulhatott. Azóta kiderült, hogy ők sem jutottak shortlistre a Titanium & Integrated Lions kategóriában, nekünk itt a vége.
Hatóság félrevezetésének kísérletéért is felelősségre vonják azt a gyulaházi betörőt, aki rendőröket próbált megtéveszteni. A férfi bűncselekményének elkövetése után valótlan bejelentéssel akarta tévútra terelni a nyomozást.
Hatalmas szürke cápát fogott Írország partjainál egy svájci halász. A 6,7 tonnás ragadozóval a hetvenéves Joe Waldis rekordot döntött: a brit partok közelében még soha nem fogtak ekkora példányt.
Felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő a megosztott Kasmír Pakisztánhoz tartozó oldalán pénteken. A hadsereg célpontul kiszemelt járművén két katona vesztette életét.
A fővárosban több mint száz, Pest megyében mintegy hatvan esetben riasztották a tűzoltókat csütörtök esti vihar miatt - közölte Szentes György, az Országos Katasztrófavédelem szóvivője pénteken.
A határnyitásra emlékezve június 26-án az ausztriai St. Margarethenben Sólyom László államfő részvételével ünnepséget rendeznek, 27-én pedig az Országgyűlésben külföldi állam- és kormányfők, házelnökök részvételével tartanak emlékülést
A világ óriásbankjai egyszerűen túl nagyok, a pénzügyi stabilitás fenntartására tett erőfeszítésekkel ezért nem hozhatóak egy nevezőre - jelenti ki a brit jegybank pénteken kiadott féléves...
“Financing the Cleantech Vision" címmel konferenciát tartott tegnap a Reuters, ahol a szakértők szinte egyöntetűen azt prognosztizálták, hogy a zöldenergia szektor tőkepiaci szempontból...
A német kancellár Washingtonban tárgyal. Csütörtökön magas kitüntetésben volt része, ugyanis idén ö kapta az Eric Warburg díjjat, amellyel a transzatlanti kapcsolat elmélyítése érdekében tanúsított kimagasló eredményt méltatják.
Kollégák és rajongók milliói gyászolják a Pop Királyát a világ minden táján. Michael Jackson helyi idő szerint csütörtökön kora délután, Los Angels-i házában esett össze, a helyszínre érkező mentősök azonnal a UCLA Medical Centerbe szállították, ahol egy órán át küzdöttek életéért, de már nem tudtak rajta segíteni, megállt a szíve.
A parlament cinkosává válik Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak, ha utolsó ülésnapján, jövő hétfőn nem függeszti fel a bűncselekményekkel meggyanúsított két képviselő mentelmi jogát - közölte Balsai István, a mentelmi bizottság fideszes alelnöke pénteken Budapesten.
Két ember meghalt, 13 pedig megsebesült egy németországi buszbalesetben. A Lengyelországba tartó busz Hamburg közelében az egyik kanyarban kisodródott, majd felborult. A baleset oka egyelőre ismeretlen.
A világgazdaság válsága ellenére sem lassult le számottevően a vietnami gazdaság, sőt, a most végződő második negyedben az előzetes adatok szerint nagyobb lendületet vett a hazai össztermék növekedése: 4,5 százalékos volt a GDP bővülése az első negyedbeli 3,1 százalék után, rendre éves összehasonlításban. (ProfitLine.hu)
Bár az amerikai futuresek kisebb mínuszban tartózkodnak, a régió Európához hasonlóan emelkedni tud, a lendületet a tegnapi, jelentősebb tengerentúli részvénypiaci felértékelődés adja. Eufóriáról...
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy gondolja, hogy hiba volt bevezetni a hibrid rendszert a Forma-1-ben, ugyanis a technológia túl sok pénzt vitt el az elmúlt időben, nem is beszélve arról, hogy legalább annyi hátránya van, mint előnye.
Az erősen baloldali, a kommunistákhoz közel álló CGT szakszervezeten nevet fél Franciaország azt követően, hogy egyik párizsi székhelyüket erővel tisztították meg az illegális bevándorlóktól. Az eset azért kapott nagy médiafigyelmet, mivel a CGT egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek évek óta a leghangosabban és legerőteljesebben követelik a kormánytól a külföldről érkező illegális, sokszor…