„Akinek nincs elképzelése a jövőről, annak nem érdemes a jelen gondjaival foglalkoznia” - ez a mottója annak a szakmai programnak, ami nem kisebb célt tűzött maga elé, mint azt, hogy felvázolja az Országos Sportegészségügyi Intézet – Sportkórház – kitörési lehetőségeit a magas szintű, hosszú távú és hatékony működésre.
Enyhült valamelyest a helyzet pénteken Közép-Európa árvíz sújtotta területein hírügynökségi jelentés szerint. Ausztriában minden érintett körzetben visszahúzódóban van az ár - közölték hivatalos...
Mikor Chandan Baria alhasi fájdalmakkal került a sebészetre, még az orvosok sem sejtették, hogy hamarosan egy több, mint 1kg-os, 50 cm-es hajcsomót fognak kioperálni belőle.
Beismerte tettét az a 25 éves férfi, akit a rendőrség a tavaly novemberi, Kiskunlacházán elkövetett gyermekgyilkossággal gyanúsít - jelentette be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója az ügyben tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón. Papp Péter hozzátette: nincs más gyanúsítottja az ügynek.
Ököllel beütötte az SZDSZ III. kerületi székházának ablakát két fiatalember pénteken - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Papp Judit elmondása szerint az SZDSZ...
Ököllel beütötte az SZDSZ III. kerületi székházának ablakát két fiatalember pénteken - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-t.
Pölöskey Péter továbbra is az Üllői úton folytathatja pályafutását. A szombathelyi támadó eddig kölcsönben szerepelt az FTC-ben, most végleg a miénk lehet.
Hiába próbálkozott a nap folyamán többször is nem tudott átesni az euró szignifikánsan a 275 forintos szinten, sőt este felé inkább ismét távolodik tőle. Péntek este 7 órakor 276,75 forint volt az euró árfolyama; a csütörtöki 277,02 forint után a délelőtti 275,34 forintról 276,50-ig, majd innen 274,70-ig jutott, később már nagyon szűk sávban, 275,30 és 275,70 között alakult a jegyzés.…
Nem tett jót pénteken a nyersanyagok árcsökkenéséről érkező hírfolyam a vezető nyugat-európai tőzsdeindexeknek: az ágazati árhelyzet alakulásban érintett cégek részvényeinek árfolyama lefelé ment, velük a gyógyszeripariak is. (ProfitLine.hu)
Jövő kedden teszik közzé az Air France Rio de Janeiróból Párizsba tartó járatát ért repülőszerencsétlenséggel kapcsolatos vizsgálatok első eredményeit - közölte csütörtökön a kutatásokat irányító francia Vizsgálati és Elemző Iroda vezetője. A legfrissebb értesülések szerint a francia hadsereg tengeralattjárója a napokban valóban észlelt olyan jeleket, amelyek a június 1-jére virradó éjszakán…
A román hatóságok elfogták pénteken a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik vezetőjét, amint - egy német rendszámú teherautóban elrejtőzve - illegálisan át akart kelni a román-magyar határon -...
Több ezren - árvízvédelmi szakemberek, hivatásos tűzoltók, rendőrök, önkéntesek, a körmendi rendészeti szakközépiskola növendékei - vesznek részt az árvízvédelemben és a kárelhárításban a Rába...
Több ezren - árvízvédelmi szakemberek, hivatásos tűzoltók, rendőrök, önkéntesek, a körmendi rendészeti szakközépiskola növendékei - vesznek részt az árvízvédelemben és a kárelhárításban a Rába folyó völgyében - tájékoztatta Kovács Ferenc, a Vas megyei védelmi bizottság elnöke pénteken az MTI-t.
Pénteken a Focus ügynökség is közölte legfrissebb, június elején készült közvélemény-kutatásának eredményét. Eszerint a Smer-SD 40 százalékon áll, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pedig 8,6 százalékon.
Pénteken a New York-i tőzsde vezető részvényindexe 0,4 százalékos veszteségben volt. A Nasdaq technológiai piac vezető indexe viszont ekkor 0,25 százalékos nyereségben állt. (ProfitLine.hu)
Tíz év alatt összesen 5 milliárd euró költséggel felépülhet Északnyugat-Magyarországon Európa első Las Vegas-i stílusú szerencsejáték központja, a Hard Rock Magyarország - jelentette be Jim Allen, a Seminole Hard Rock Entertainment elnöke sajtótájékoztatón Budapesten pénteken - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A világ óriásbankjai egyszerűen túl nagyok, a pénzügyi stabilitás fenntartására tett erőfeszítésekkel ezért nem hozhatóak egy nevezőre - állapította meg a brit jegybank pénteken kiadott féléves stabilitási jelentése. A megállapítás összhangban áll Soros György véleményével, aki figyelmeztette Nagy-Britanniát: túl nagy a bankrendszere ahhoz, hogy a válságjelek közepette az állam könnyűszerrel…
A kenyai Eldoret városában lesz oktatókórháza ősztől a Pécsi Tudományegyetemnek (PTE); a képzést, a gyógyítást és a kutatást szolgáló, első ilyen jellegű magyarországi kezdeményezésről szóló...
Az ausztriai Kelénpatakra (Klingenbach) érkezett péntek este Sólyom László köztársasági elnök, aki később részt vesz a határnyitás huszadik évfordulójához kapcsolódó ünnepségen az osztrák-magyar...
Az olasz kormány több mint ezer katonával növeli a főbb olasz városokban járőröző katonák számát, a közbiztonság javítására - jelentette be pénteken az olasz védelmi miniszter. Silvio Berlusconi olasz kormányfő döntése nyomán tavaly már háromezer katonát vezényeltek a nagyobb városokba, hogy a rendőrség segítségére legyenek.
Huszonötből egy haláleset az alkohol miatt következik be a világon - állítják kanadai kutatók. Európában a volt szovjet tagállamokban a legrosszabb a helyzet: ott minden hét emberből eggyel az italozás miatt kialakult betegségek végeznek.
Retkes Attilát javasolta az SZDSZ elnökének a párt budapesti választmánya pénteki ülésén - közölte az ülést követően Szabadai Viktor, a párt budapesti elnöke. Retkes Attila 40, míg Badacsonyi...
Átadták pénteken a Mórahalmot Domaszékkel összekötő 8 és fél kilométer hosszú kerékpárutat; az új utat a domaszéki biciklisek avatták fel, akik a homokháti sokadalom megnyitó ünnepségére érkeztek a szomszéd településre. Nógrádi Zoltán (Fidesz) polgármester az MTI-nek elmondta: a két méter széles kerékpárút teljes költségvetése csaknem 260 millió forint volt, melynek 90 százalékát fedezte a…
Litvániában is regisztrálták az A(H1N1) vírust - közölte a litván közegészségügyi intézet. "A vírusfertőzés tényét a helyi AIDS-központ erősítette meg, ahol rendelkezésre állnak a vizsgálat...
Huszonhét éve nem beszélt egymással a 82 éves Kubra és a 83 éves Abdullah, de amikor a feleség meghalt, a férfit annyira hatalmába kerítette a szomorúság, hogy két órával később utánament.
Retkes Attilát javasolta az SZDSZ elnökének a párt budapesti választmánya pénteki ülésén - közölte az MTI-vel az ülést követően Szabadai Viktor, a párt budapesti elnöke.
Bemutatta csak napenergiával hajtott repülőgépét pénteken Bertrand Piccard svájci kalandor egy Zürich közelében található repülőtéren. A svájci azt reméli, hogy a géppel képes lesz körberepülni a Földet. Piccard, és a brit Brian Jones tíz évvel ezelőtt elsőnek repülte körbe a földet megállás nélkül hőlégballonnal.
A június 4. és 7. között tartott európai parlamenti (EP-) választásokon az előző összetételű testület nagyjából fele arányban kicserélődött, egész pontosan tagjainak 50,15 százalékát választották újra.
Két baranyai település, Görcsöny és Regenye utcáin hömpölygött a víz, miután péntek délután felhőszakadás zúdult a térségre - tájékoztatta az MTI-t a pécsi tűzoltóság ügyelete. A két, Pécshez...
A rendőrség egy orvost keres, aki reménye szerint segítségére lehet Michael Jackson halálokának feltárásában. Karen Rayner, a Los Angeles-i rendőrség szóvivője elmondta: a rendőrség kivontatott...
Cseh László 100 méteres pillangón, Kis Gergő pedig 400 méter gyorson ért el új országos csúcsot a 111. úszó országos bajnokságán Egerben pénteken. Cseh László a 4x200-as gyorsváltóval is új rekordot ért el az ob második napján.
Lefelé vették az irányt az amerikai részvényindexek, így március óta először fordulhat majd elő, hogy az indexek egymást követő két hétben mutatnak csökkenést. A Dow 0.6, az S&P 500 0.4%-kal csökkent...
Kevesebb mint egy nappal a tragikus eseményt követően számos találgatás látott napvilágot arról, hogy mi okozhatta Michael Jackson hirtelen halálát hetekkel londoni koncertsorozatának indulása előtt.
Utolsó napjába lépett az eBay-en indított aukció, melyen a legtöbbet kínáló jótékonysági vacsorán vehet részt a híres befektetési guruval, Warren Buffett-tel. Már csak hét óra van hátra, a legjobb...
Beismerte tettét a kiskunlacházi gyermekgyilkossággal gyanúsított P. József - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitány. Ármós Sándor közölte: a 25 éves kiskunlacházi férfit, akit már előzetes letartóztatásba is helyezett a bíróság, lakásán fogták el pénteken hajnalban.
Lisa Hütthaler osztrák triatlonista beismerte, hogy tavaly le akarta fizetni a seibersdorfi laboratórium egyik alkalmazottját, akitől azt várta cserébe, hogy változtassa meg doppingtesztje eredményét. Tettéért most három hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Nem volt napirenden a tisztújítás kérdése az MSZP kibővített elnökségi ülésén. A megyei elnökökkel együtt mintegy 40-en vettek részt a több órás, estébe nyúló egyeztetésen.
Szabadtéri fotókiállítást rendeznek "1989 a Föld körül" címmel június 27-én és 28-án a Kodály köröndön. A 170 tablón csaknem 400 képet nézhetnek meg az érdeklődők. A fotók a rendszerváltás évének magyar és külföldi eseményei mellett a nyolcvanas évek hétköznapjait is bemutatják - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Gőbölyös Luca, a kiállítás kurátora.
Az SZDSZ eltűnik, a szocialista pártnak pedig, ha így folytatja, a parlamentbe való bejutásért kell megküzdenie - fogalmazott az InfoRádiónak adott interjújában a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Schmidt Mária szerint az embereknek nem szimpatikus az, ha az ő problémáik helyett egy politikai erő a saját belső gondjaival van elfoglalva.
Bertrand Piccard svájci légballonpilóta és feltaláló pénteken mutatta be az első, világkörüli útra tervezett napelemes repülőgépének prototípusát. A HB-SIA elnevezésű gép szárnyfesztávolsága a...
Bajnai Gordon kormányfő hivatalában fogadta Lettország miniszterelnökét, Valdis Dombrovskist, aki a Vasfüggöny lebontásának 20. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezési ünnepségre érkezett...
Bajnai Gordon kormányfő hivatalában fogadta Lettország miniszterelnökét, Valdis Dombrovskist, aki a Vasfüggöny lebontásának 20. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezési ünnepségre érkezett Magyarországra - tájékoztatta a kormányszóvivői iroda péntek este az MTI-t.
Szegeden a közbeszerzési szabályok megsértésével vádolja a szocialista városvezetést a trolibusz-tenderből kimaradt egyik cég. Az ellenzék szerint Botka László polgármester több olyan döntést is hozott a közelmúltban, ami jogilag és erkölcsileg is kifogásolható. A pénteki közgyűlésen elvettek például 2 millió forintot a labdarúgó utánpótlástól. Az egyik Fideszes képviselő szerint pedig körzetében…
A civil kezdeményezéseknek a rendszerváltásban játszott szerepét méltatta Sólyom László pénteken Sopronpusztánál, a "vasfüggönyt" jelképező drótkerítés ünnepélyes átvágásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
A civil kezdeményezéseknek a rendszerváltásban játszott szerepét méltatta Sólyom László pénteken Sopronpusztánál, a "vasfüggönyt" jelképező drótkerítés ünnepélyes átvágásának 20....