Meghiúsulhat a Margit híd felújítása, mert szerdán egy MSZP-s képviselő jelezte, hogy a közgyűlésben nem fogja támogatni az ehhez szükséges 17 milliárd forintos átcsoportosítást az idei költségvetésben. Közben Demszky Gábor közölte: a számvevőszéktől kéri a Margit híd projekt vizsgálatát.
A pakisztáni hatóságok meghiúsítottak egy merényletsorozatot, amelynek öt európai állam - köztük Magyarország - iszlámábádi nagykövetsége, és a Dél-afrikai Köztársaság diplomáciai képviselete volt a célpontja - közölték szerdán a pakisztáni fővárosban diplomáciai forrásból. A hírt a Külügyminisztérium szóvivői irodája megerősítette.
Még csak két napja tart a wimbledoni teniszbajnokság, de a sportág tisztaságára ügyelő szervezet (TIU) máris nyomozást indított egy bundagyanús mérkőzés miatt.
Kanadai kutatók kevesebbet böfögő marhák kitenyésztésén munkálkodnak. A marhák felelősek ugyanis a világ metánkibocsátásának csaknem háromnegyedéért a kanadai környezetvédelmi minisztérium szerint. A böfögésükből származó üvegházhatású gáz húszszor károsabb, mint a szén-dioxid.
A 41. Kékszalag T-Mobile Nagydíj és Fesztivál az élsportolók mellett tömegeket is megmozgat július 2–5. között. Sok program várja az érdeklődőket, és második alkalommal rendezik meg a fiatalok versenyét, a Kékpántlikát is.
A barátok örömmel fogadják ismerőseik esküvői meghívóját, az viszont általában fejtörést okoz, hogy milyen ajándékkal lepjék meg őket. Régebben a használati tárgyak voltak divatosak, az utóbbi években azonban egyre jobban kedvelik az élményajándékokat és a valóban szükséges dolgokra költhető készpénzt. Így most már inkább azon gondolkodhatnak az ajándékozók, hogy brutális éleslövészettel, esetleg…
Pászti Ágnes a pártban a szövetségi politika miatt kialakult nézetkülönbségekkel indokolta döntését. Elnökként csak a párton belüli teljes egyetértéssel tudta volna elképzelni a jövőt - mondta.
Az idei 6.1% után jövőre további 2.2%-os gazdasági visszaesést jósol Magyarországnak ma kiadott összefoglaló anyagában a legfejlettebb országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési...
Szerencsésnek érezhetik magukat azok a brit lakáshitel adósok, akik jelentős engedményben részesülhetnek, amennyiben kiváltják és átviszik a hitelüket egy másik bankba. Az akció keretében több bank a fennálló tőketartozás 20 %-át (maximum 25 ezer fontot) engedi el, csak vigye el a hitelét az ügyfél....
A határozat szerint a társaság finanszírozását a Magyar Villamos Művek (MVM) biztosítja, azonban az erőműnek hatékonyságnövelő programot kell kidolgozni a veszteségek csökkentésére
A mai napon elhelyezték "A Városliget kapuja" elnevezésű projekt alapkövét. A beruházás során megújul a műjégpálya fogadóépülete, valamint újjáépítik a II. világháborúban lebombázott épületszárnyat...
Az olasz kiskereskedelmi forgalmak áprilisban havi szinten a várt 0,0% helyett -0,4%-os értéket hoztak (előző: 0,2%). Éves szinten 0,6%-os csökkenés mutatkozik (előrejelzés -2,6%), előző: -4,6%). Az olasz fogyasztói bizalom mutatója júniusban 104,9 pontról 105,4 pontra emelkedett (előrejelzés: 104,7 pont). Az EUR/USD-ot 1,41 körül jegyzik. in-www.globalfx.hu
Nem kevesebb, mint 50 százalékkal növeli dolgozóinak alapbérét a Citigroup, kompenzálandó az éves bónuszok csökkentésének hatását. A legnagyobb fizetésemelést a befektetési bankárok és tréderek...
A piszkos 13. Ennyi állami cég vezetője bojkottálja a rájuk kényszerített szolidaritást a Blikk értesülése szerint és nem hajlandók a főnökök visszafizetni a tavalyi prémiumuk felét. Az önkorlátozásra még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kérte őket a gazdasági válság első hónapjaiban.
Az otthonos, kényelmes, jó helyen lévő lakás megtalálása kulcsfontosságú a külföldi munkavállaló beilleszkedéséhez és a kiküldetés sikerességéhez. Relokációs sorozatunkban most a lakáskereséskor felmerülő csapdákat vesszük végig.
LAS VEGAS – Megszületett az első magyar póker-világbajnoki cím! A Bélabácsiként ismert Traply Péter (22) 348 ezer 728 dolláros (67.6 millió forint) fődíjat zsebelt be teljesítményéért Las Vegasban.
Elsőfokú árvízkészültséget rendeltek el szerdán reggel a Duna egész szlovákiai szakaszán - közölte a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMU). A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat jelentése szerint a reggeli órákban a Duna vízállása minden mérési helyen meghaladta a 650 centimétert, s folyamatosan emelkedett.
Lezajlott a hatodik Tv2-s vitorlásverseny, amit hajnalig tartó bulival fejelt meg a szervező. Ki a legjobban vitorlázó médiaügynökség? Szalmakalap, naplemenete, borospohár.
Lemondott a Centrum Párt elnöke; Pászti Ágnes a pártban a szövetségi politika miatt kialakult nézetkülönbségekkel indokolta döntését. Elnökként csak a párton belüli teljes egyetértéssel tudta volna elképzelni a jövőt.
A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat jelentése szerint a reggeli órákban a Duna vízállása minden mérési helyen meghaladta a 650 centimétert, s folyamatosan emelkedett. "A vízszint továbbra is emelkedik, várhatóan egy méterrel, ami a másodfokú készültség elrendelését jelentené" - nyilatkozta újságíróknak Peter Minárik, a vízgazdálkodási vállalat műszaki igazgatóhelyettese.
A beavatkozást végző Tennessee-i Metodista Egyetemi Kórház Transzplantációs Intézetének közleménye szerint az Apple vezérigazgatójának állapota rohamosan javul, és kitűnő esélyei vannak az egészséges életre.
Egy sajnálatos szegedi eset kapcsán immár napok óta téma hazánkban a fuzáriumgomba toxinjai által okozott egészségkárosodás. Mint ismeretes a beteg kislány ötévesen menstruál és csomókat találtak a mellében. De mi az a fuzáriumgomba és mennyire veszélyes? Minden a penészgombák mérgeiről.
A budai alsó rakpartot már elöntötte a víz, de ez komolyabb dugót még nem okoz, mert az útszakaszon amúgy is építkeznek, a fővárosban vasárnapra várják a folyó tetőzését, addigra valószínűleg a pesti alsó rakpartot is le kell majd zárni
Kannibálok voltak az "első európaiak", akik különösen a gyermekhúst kedvelték - ezt állapították meg a kutatók a Spanyolország északi részén talált maradványok vizsgálata során. Ráadásul nem is rituális, hanem táplálkozási okokból ettek embert.
Nem jogerősen két év három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Kaiser Edét amiatt az ausztriai pénzváltó kifosztása miatt, amelyet korábban azért ismert be a vádlott, hogy igazolja: nem a móri bankrablásból, hanem ebből a lopásból volt pénze 2002 májusában. Társát, aki a bíróság szerint mobiltelefonon keresztül tájékoztatta Kaisert a pénzváltóból a közeli benzinkútra kávéért induló…
Megszülettek Sarah Jessica Parkernek és férjének, Matthew Brodericknek az ikerlányai, a terhességet béranya hordta ki - jelentette be a házaspár szóvivője.
A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint a kelet-európai gazdaságok az EU egészével együtt romlanak idén, de jövőre már több keleti tagországban javulás várható. (ProfitLine.hu)
További súlyos veszteségekre számíthat a válság során leggyengébb láncszemnek bizonyult német Hypo Real Estate bank. A jelzáloghitelezéssel foglalkozó pénzintézet vesztesége a második negyedben több...
A statisztikák szerint az átlagos amerikai nő 162 centiméter magas, 73,5 kiló, mindehhez pedig 14-es ruhákat hord, ami az európai 44-esnek felel meg. A valóság azonban mást mutat: a nők 68 százaléka ugyanis kifejezetten túlsúlyos, így megdöbbenve észlelheti majd, hogy a válság hatására a boltokból egyre-másra tűnnek el a nagyméretű ruhadarabok....