A június 1-re virradóra az Atlanti-óceánba zuhant Air France repülőgépen meghalt áldozatok közül eddig tizenegy személyazonosságát állapították meg a törvényszéki orvosok.
Nem generációs vita, hanem élethalálharc indult az MSZP-n belül, melynek tétje az, ki tud befutó helyre kerülni a párt országos vagy megyei listáin a következő országgyűlési választások előtt - írja szocialista forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet
Saját kertvárosi háza udvarában nyúz meg, darabol fel brutális módon ketreccel befogott rókákat, majd megfőzi azokat kotorékebei számára egy idős férfi. A környékbeliek ugyan már feljelentették K. Lászlót, a rendőrség azonban mégsem indított ellene eljárást, csupán az önkormányzat egészségügyi hatósága vizsgálódik a rőt apróvadak mészárszéke ügyében.
Nem váltott ki osztatlan lelkesedést a kormány döntése a krízisalap létrehozásáról. Az indokoltnál sokkal többet fizet az egészségbiztosító az egyik legmodernebb, főként daganatos, szív-, ér- és idegrendszeri betegségek szűrésére használt diagnosztikai vizsgálatért. A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata vezetője szerint "pénzért egész akták megszerezhetők". Néhány taxis szerint a…
Brüsszelben a tejágazat támogatását követelik a magyar és az uniós tejtermelők. A magyar gazdák Budapesten is tiltakoznak a szerintük tarthatatlan helyzet miatt.
A volt egészségügyi miniszterek és a jelenlegi tárcavezető egyetértenek abban, hogy az egészségügy fejlesztése kivezető út lehet a válságból - írja a Világgazdaság. A fiskális politikának fel kelle...
Miközben sok budapesti taxis vállalkozás a lehető legmagasabb tarifát alkalmazza, az utasok bőven válogathatnak a jóval alacsonyabb árakkal dolgozó szolgáltatók között, hiszen a személyfuvarozó cégek ...
Baka András sorsáról ma délután dönt újra titkos szavazással a parlament; egy éven belül ez már a harmadik alkalom, hogy a köztársasági elnök Bakát jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnökének
Hollywood egyik leghírhedtebb szoknyavadászaként minden nőt megkaphatott, sikeresen építette karrierjét, de csak rövid időt töltött a csúcson, mert függősége tönkretette. Az agyonplasztikázott akcióhős, Mickey Rourke megjárta a poklot, a közelmúltban mégis visszatért. Sorozatunk első részéből kiderül, hogy Rourke-t rendszeresen bántalmazták, ezért akart megtanulni verekedni.
Nagy Annamária 2005-től tölti be a Mars Magyarország Értékesítő Bt. HR igazgatói pozícióját. Idén újabb előrelépést kapott a vállalatnál, ő lett regionális szinten is az "Innováció a HR-ben" téma felelőse.
Holló Márta teljesen megújult, nőiesebb, mint valaha. Az RTL Klub Fél kettő című műsorának háziasszonya kislánya születése után változtatott öltözködésén, melyben egy stylist barátnője, Kiss Katalin segített neki. Márti minden régi göncöt kidobált, a bő ruháit elegánsabb darabokra cserélte.
Egyre többször láthatjuk, hogy bár egy-egy multinacionális társaság hatalmas tartalékokkal bír, mégis néhány év alatt csődbe megy, mert a munkavállalóit nem tudja eléggé motiválni. Ugyanakkor, egy hazai családi vállalkozás, ha biztos alapokon áll, szakértő gárdával működik és képes az állandó megújulásra,- akár a nádszál a szélben, elhajlik a szélviharban. Feltéve, ha a speciális, itthoni terep…
Szörnyet halt egy 73 éves német állampolgár, amikor autója kamionnal ütközött Nagycenk térségében a 84-es főúton hétfőn, kora reggel - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Élethalálharc, nem generációs vita indult az MSZP-ben. A tét: ki tud biztos befutó helyet szerezni – akár megyei, akár az országos listán –, amely a várható Fidesz-kormányzás idejére mentelmi jogot biztosít számára. Ellenkező esetben az első vonalban szereplő szocialista politikusok többsége attól fél, hogy valamilyen formában nem kerülheti el, hogy az igazságszolgáltatás előtt felelje...
Orbán Viktor nem készül kétharmados győzelemre az országgyűlési választásokon, de ha mégis megszerzik, nem fog "félreugrani". A Fidesz elnöke kijelentette: kormányra kerülésük esetén a gyest biztosan vissza fogják emelni három évre, a nyugdíj azonban egy nagyobb tétel, ott óvatosabban kell eljárni
A világbajnok olasz válogatott három góllal kikapott a brazil együttestől a Konföderációs Kupa csoportküzdelmeinek harmadik, egyben utolsó fordulójában, vasárnap, ezzel búcsúzott a tornától, miközben az Egyiptom alakulatát ugyancsak három góllal felülmúló amerikaiak - a százszázalékos brazilok mögött - bejutottak az elődöntőbe.
Várhatóan kedden bólint rá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa a hazánk hitelkereti szerződésével kapcsolatos immár második felülvizsgálati jelentésre, amely megnyitja az utat az újabb, mintegy 1,3 milliárd eurós részlet lehívása előtt - írja a Népszabadság.
A Magyar Nemzet úgy értesült, az MSZP választási felkészülését is vezető miniszterelnök-jelöltségre Botka László, Szeged polgármestere a legesélyesebb, s valószínűleg Mesterházy Attila, a párt parlamenti frakciójának vezetője lehet a pártelnök.
A fiskális politikának fel kellene ismernie, hogy az ágazat innovatív nemzetgazdasági ág, amelyben a "humánerőforrást állítják elő", így e nélkül nincs gazdasági növekedés - vélik a korábbi egészségügyi miniszterek
Várhatóan kedden bólint rá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa a hazánk hitelkereti szerződésével kapcsolatos immár második felülvizsgálati jelentésre, amely megnyitja az utat az újabb, mintegy 1,3 milliárd eurós részlet lehívása előtt - írja a Népszabadság. (ProfitLine.hu)
A június 1-re virradóra az Atlanti-óceánba zuhant Air France repülőgépen meghalt áldozatok közül eddig tizenegy személyazonosságát állapították meg a törvényszéki orvosok.
A Bajnai-kormány tönkreteszi a jövőt, nem érdekli, mi fog történni ebben az országban - mondta a Magyar Hírlapnak Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke annak kapcsán, hogy a kormány nem kívánja támogatni a kutatás-fejlesztést.
A legendás kiskocsiból, amelynek külalakja az idők során alig változott, 64 év alatt 21,5 millió példányt adtak el, a gyártást csak 2003-ban állították le végleg
Magyarországon az áltagot meghaladó mértékű a tanórai rendzavarás, a rongálás, a lopás, más tanulók vagy tanárok fizikai és lelki bántalmazása - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amelyet a Magyar Nemzet hétfői számában ismertet.
Ma kezdődik a Rák hava, melyre a fokozott érzékenység jellemző. Ez az összes csillagjegy szülöttére hatással lesz, most mindenki másként fog reagálni a külvilág ingereire, működésbe lépnek az ösztöneik és a megérzéseik. Ebben a hónapban fokozott hangsúlyt kap az egészségi állapot, a romantika és a lélek. Hogy kinél hogyan jelentkezik ez, arra Demeter Mónika, a Bors asztrológusa ad választ.
Az indokoltnál sokkal többet fizet az egészségbiztosító az egyik legmodernebb, főként daganatos, szív-, ér- és idegrendszeri betegségek szűrésére használt diagnosztikai vizsgálatért, a PET/CT-ért – állapította meg az Egészségbiztosítási Felügyelet.
Az MSZP júliusi kongresszusának öt tézist kell megvitatnia, ezek a párt előtt álló legfontosabb feladatokról szólnak - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke
Szörnyet halt egy 73 éves német állampolgár, amikor autója kamionnal ütközött Nagycenk térségében a 84-es főúton. A személygépkocsiban lévő nő utast súlyos sérülésekkel a mentők kórházba szállították.
Öt brazil férfi és öt brazil nő, valamint egy nem brazil férfi holttestét tudták azonosítani. Ez utóbbi állampolgárságát nem hozták nyilvánosságra, mint ahogy - a családok kérésére - a brazil áldozatok kilétét sem.
Izraelbe és a ciszjordániai Rámalláhba utazik hivatalos látogatásra Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn este. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az utazás fő apropója az, hogy Magyarország és Izrael húsz éve vette fel újra egymással a diplomáciai kapcsolatokat.
Egy állítólagos krokodil tartja rettegésben egy kelet-franciaországi település lakosait. A helyi halászok rendőrökkel és tűzoltókkal fogtak össze, hogy kézre kerítsék a titokzatos lényt, amelyet elmondásuk szerint már többen is láttak a háromezer lakosú Xertigny melletti tóban - igaz, megesküdni senki sem mer rá. A hét végén lecsapolták a tó egy részét, reflexiós mélységmérővel is átkutatták, de a…
A monetáris tanács ma ülést tart, az elemzők szerint nem változik a jelenlegi 9,5 százalékos alapkamat. Az év végére az elemzői konszenzus 8,5 százalékos alapkamatot mutat
Felszínre hozták azt a 16 éves lányt, aki vasárnap este belecsúszott egy bükki barlangba, sérülései nem súlyosak, kórházba szállították. A mentőket vasárnap este nyolc óra előtt riasztották, a lányt a barlangi mentők hétfő reggel fél hat előtt hozták a felszínre - közölte Sütő Katalin a mentőszolgálat ügyeletvezető főorvosa.
Ma tartják a magyar és az uniós tejtermelők tüntetésüket Luxembourgban, a magyar gazdák Budapesten is az EU képviselet elé vonulnak, hogy tiltakozzanak a gazdák tarthatatlannak ítélt helyzete miatt.
Ha a gyermek pici korában a televízió és a számítógép előtt töltött órákhoz és a gyorséttermekhez szokik hozzá, akkor ez határozza meg a későbbi életmódját is - mondta egy szakember
Pénteken a záró szakaszban csúnyán bedöntötték az OTP részvényét is, így nap közben a 3600 Ft-os szint körül imbolygó bankrészvény végül 3500 forintra zuhant. A BUX index közel 1000 pontot esett a múlt héten, így joggal merül fel bennünk a kérdés: korrekció ez, vagy komolyabb esésre kell berendezkednünk? (ProfitLine.hu)
Nagy Péter nyerte a Ludwig Múzeum által meghirdetett Anton Corbijn videopályázatot. A brit zenekar Enjoy The Silence c. számához kellett klipet készítenie.
Vonat gázolt el egy személygépkocsit a nyugat-lengyelországi Poznan közelében, a balesetben az autó négy utasa meghalt. A helyi rendőrség szóvivője elmondta: a gépkocsit egy sorompó nélküli átjáróban sodorta el a szerelvény, amely még 500 méteren át tolta tovább a járműt.
A lap szerint a Valutaalap megállapítja majd, hogy az erőfeszítések összhangban vannak a készenléti hitelkeretszerződésben foglaltakkal és bizakodásra adnak okot
Miközben sok budapesti taxis vállalkozás a lehető legmagasabb tarifát alkalmazza, az utasok bőven válogathatnak a jóval alacsonyabb árakkal dolgozó szolgáltatók között, hiszen a személyfuvarozó cégek egyre-másra kínálják akcióikat - írja összeállításában a Napi Gazdaság. (ProfitLine.hu)