Az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. tájékoztatása szerint Heim Péter, a társaság elnök-vezérigazgatója 2009.05.28-ával a posztjáról saját döntése alapján leköszönt. A szakember az...
A Hilton Hotels Corporation Törökországban terjeszkedik, miután franchise megállapodást kötött, a török Durmazlarral, melynek értelmében két hotel nyitását tervezik - írja a PropertyEU. A Hilton...
Pakisztáni katonák kiszabadították kedden azt a nyolcvan diákot és tanárt, akiket tálibok raboltak el egy nappal korábban - tudta meg az AFP hírügynökség pakisztáni kormányzati és katonai forrásokból.
Dél-Korea legkorszerűbb rakétanaszádját vezényelte az Észak-Koreával határos tengeri szakaszra - jelentették be kedden Szöulban a védelmi minisztériumban.
Svájc gazdasága az első negyedévben közel 15 éve nem látott mértékben zsugorodott, miután a csökkenő export miatt a vállalatok mérsékelték kiadásaikat. A GDP a negyedik negyedévhez képest 0,8 százalékkal csökkent, akkor 0,6 százalékos visszaesést mértek. Igaz a várakozások sokkal nagyobb mértékűre, 1,4 százalékos hanyatlásra számítottak, azonban a mostani adat még így is 1994 második negyedéve óta…
Az idei első negyedévben jelentősen visszaesett az áruhitelek és a személyi kölcsönök iránti igény. Előbbiek értéke mintegy negyedével, utóbbiaké kevesebb, mint a felére a tavalyihoz képest. A statisztika is jelzi: alaposabban meggondoljuk, merjünk-e előre költeni majdani jövedelmünkből, megéri-e az árát a drágán előre hozott fogyasztás....
Ma délután mindössze egyetlen makrogazdasági adat érkezik az USA-ból, négy órakor a National Associaton of Relators tesz közzé adatokat arról, hogy áprilisban hogyan alakult a függőben...
A nagyobb költségigényű termelő típusú beruházások visszaesésére, illetve a kis tőkeigényű, de sok, jellemzően kvalifikált munkahelyet teremtő szolgáltató típusú beruházások előretörésére lehet számítani 2009-ben...
A PannErgy bejelentette, hogy első határon túli együttműködése részeként előszerződést kötött a horvátországi Koprivnica önkormányzatával. Az előszerződés keretében történnek meg az első mérések,...
Egymástól függetlenül, de mégis egyöntetűen azt jelezték a résztvevők, hogy a menedzserek és a HR szakma számára is nagy szükség van az olyan jellegű kezdeményezésekre, mint amilyen a közelmúltban lezajlott I. Ecoswing golfnap volt. Úgy tűnik, hogy országos igényt sikerült kielégíteni, hiszen Miskolctól Zalaegerszegig, Szegedtől Budapestig egyaránt képviseltették magukat cégvezetők és HR igazgatók…
Kikerül a Citigroup és a General Motors a Dow indexből, helyüket a Cisco Systems és a Travelers veszi át. A változások június 8-tól lépnek életbe - tette közzé a Dow Jones. A Cisco Systems és a...
A hétfői kereskedésben idei csúcsára erősödött az euró a dollárral szemben, a keddi nap viszont némi korrekciót hozott magával. Egyes elemzők úgy gondolják, hogy a közös európai valuta elmúlt...
Talán hamarosan pont kerülhet a Schöpf-Merei kórház eladásának végére, ugyan az értékesítést még több dolog is nehezíti, de vevőként már jelentkezett a Ferencvárosi Önkormányzat - írja a Magyar...
Szerdától vasárnapig Lékó Péter a világbajnok indiai Viswanathan Ananddal vív rapidsakk-párosmérkőzést a Miskolci Nemzeti Színházban. Verőci Zsuzsa olimpiai ezüstérmes nagymester, az esemény egyik szervezője szerint nagy csata várható.
Az orosz kormányzat maximalizálná a gyógyszerek kiskereskedelmi árát, amitől az árak 10%-os csökkenését várják - írja a Napi. A részletek azonban nem ismertek, így a két magyar gyógyszercégre...
Tizenöt-húsz percet késnek a vonatok a Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon, mert kedden reggel meghibásodott egy jelzőberendezés. A Mávinform tájékoztatása szerint a műszaki hiba miatt az IC-vonatok is késnek.
Szomorúan kürtölte tele a világsajtó a hírt, hogy Susan Boyle, az elmúlt hetek angol világsztárja, a munkanélküli énekesnőzseni a szereplések lelki megpróbáltatásaitól összeroppant, és rendőri kísérettel kórházba szállították. Orvosa közölte, hogy néhány napot pihennie kell, aztán majd meglátjuk…
A nyirádi katlanban három kategóriában közel húsz országból több mint hatvan versenyző csapott össze az 1220 méter hosszú, hol aszfaltozott, hol murvás szakaszokból álló versenypályán.
Annak ellenére, hogy komolyak voltak a szándékai, az RML istálló a továbbra is bizonytalan szabályok miatt nem adta be nevezését a jövő évi bajnokságra, értesült a brit Autosport magazin.
A másfél éves Larán a hétvégén hajtottak végre szívátültetést, egy 13 éves kislány pedig donorra vár, és a műszív jelenti számára az életben maradást addig, amíg megtalálják számára a megfelelő szervet
Amíg mi tegnap pihentünk, a világban volt egy eszement emelkedés, így a hazai piacon komoly hegymenet jöhet a mai kereskedésben. Azt se felejtsük el, hogy pénteken a BUX látványosan alulteljesített,...
Magyarországnak a korábban becsültnél többe kerülhet az Európai Bíróság április végén hozott döntése, amelyben megállapította, hogy Magyarország jogtalanul nem engedte levonni az áfát az uniós támogatásokból finanszírozott beruházások után....
Átlagosan majdnem 30 százalékkal drágulnak ma a 2001 óta változatlan parkolási díjak, kibővülnek a fizetőövezetek, és családonként csak két kerületi parkolási engedélyt adnak ki, ebből az egyikért a...
Milliókért mulatott Barack és Michelle Obama. Lányaikat a nagymamára hagyva az elnöki géppel New York-ba utaztak, hogy kettesben töltsék a szombat estét. A város lakossága ugyan kitörő örömmel fogadta a politikust és nejét, a város vezetősége és a republikánus politikusok kevésbé.
Pesszimista a régió bankszektorának kilátásait illetően a Concorde Értékpapír Zrt. A cég elemzői úgy látják, a recesszió legnehezebb időszaka még előttünk áll, így a banki hitelportfóliók további...
Napjaink bizonytalan gazdasági környezetében egyre gyakrabban találkozhatunk olyan típusú fúziókkal és felvásárlásokkal, amelyek valamilyen utólagos fizetési módozatot tartalmaznak. Az earn-out...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: JELENTŐS ERŐSÖDÉS, 7 HAVI CSÚCSON AZ S&P500 -a pénteki óvatosabb növekedés után tegnap nagy lendülettel emelkedtek a részvénypiacok az USA-ban, így két nap alatt...
Kedden a kőolaj szabadpiaci ára kiigazításban, gyors profitkivételben csökkent kissé, miután hétfőn több mint 3 százalékkal emelkedett - közel héthavi csúcsra drágulva -, mert a világszerte jó feldolg...
Megoszlanak az elemzői vélemények a keddi tőzsdei nyitás irányáról és a nap folyamán várható árfolyammozgásról is. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta: a nemzetközi határidős indexek al...
A hét elején is gyengének mutatkozik a dollár az euróval szemben. Annak ellenére, hogy az USD-index 79,16 pontra emelkedett, még mindig a december közepe óta tapaszalt legalacsonyabb értéken áll. Felmerül a kérdés, meddig kerül sor dollár-eladásokra. A piac megfigyelők figyelmét a heti adatok vonják magukra. (munkanélküliségi ráta, foglalkoztatottak száma). 16.00-kor teszik közzé a folyamatban…