A népi hiedelem szerint Vida napján, azaz június 15-én fordul igazán nyáriasra az időjárás. Ez az idén is így lesz, legalábbis a kéthetes előrejelzések szerint. A tanév utolsó két hetében nyárias időre számíthatunk, de kánikulától nem kell tartani. A vakáció kezdetével azonban megjön az igazi strandidő is.
Ötpárti egyeztetést kezdeményezett Demszky Gábor (SZDSZ) szerdára a Fővárosi Közgyűlésben az ingatlanadó ügyében. A főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján közölte: ezután a 23 budapesti kerület polg...
Károsan hat a csecsemők és kisgyerekek beszédkészségének fejlődésére, ha állandóan be van kapcsolva a tévé - derítették ki amerikai tudósok. Amikor folyamatosan szól a tévé, akkor a kisgyerek és a gondozója között kevesebb szó hangzik el.
Légpuskával meglőtte egy gazda azt a férfit, aki cseresznyét lopott tőle Drávaiványiban kedden. A hetvenkét éves ingatlan-tulajdonosnak elege lett abból, hogy helyette minden évben más szüreteli le a termést.
A cseh külügyminiszter szerint Prágát is nyugtalanítják azok a kijelentések, amelyeket Orbán Viktor tett a Kárpát-medencei magyarság európai parlamenti képviseletének kérdésében.
A filmforgatásokhoz hasonlóan a jövőben minden közterület-használati engedélyről Demszky Gábor főpolgármester döntene a szakbizottságok helyett - tudták meg a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésének résztvevőitől.
Légpuskával meglőtte egy gazda azt a férfit, aki cseresznyét lopott tőle Drávaiványiban kedden - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Drágulnak az üzemanyagok. Egybehangzó sajtóinformációk szerint a héten 8 forinttal emeli a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL.
Lehet, hogy több tízmillió éve ők uralták a Földet, most azonban néhány százezer dollárért nappalit díszítenek. Hétfőn New Yorkban két dinoszauruszt árvereztek: elég jó áron keltek el....
Demszky Gábor többek között az utcai árusítások mellett, a taxiállomások létesítéséről, helyéről, az utcai sportrendezvényekről, a Hősök tere használatáról, a felújítások alatt az épületekre kirakható reklámhirdetésekről is dönthetne
Egy nagyrédei vállalkozó saját gerincsérvének gyógyítása közben fejlesztette ki a denevérpadot. Az általa szabadalmaztatott találmány immár hivatalosan is orvostechnikai eszköz. Csak Magyarországon több százezren küzdenek a Bujdák Attila által feltalált paddal gyógyítható betegségben.
Az euró az EUR/GBP-ben is erősödést mutat, ezért hamarosan elfelejthetjük a tegnapi veszteségeket. Az elemzők szerint nagyobb mértékben nyom a latba a font erőssége és az EUR/GBP csökkenő potenciálja. A kedvező brit beszerzési menedzserindex (45,1 pont) megerősítette az emelkedő tendenciát, ezért korlátozottak lehetnek az euró nyereségei. Az EUR/GBP-t 0,8658-on jegyzik. Ellenállás 0,8693-nál…
Jelenleg többet használ a magyar labdarúgó-válogatottnak a háromnapos közös felkészülés, mint egy esetleges barátságos meccs - így vélekedett Erwin Koeman szövetségi kapitány a telki edzőközpontban tartott keddi nyilvános edzést követően.
Arcmimikánkat, hangulatainkat és mozdulatainkat is felismeri majd a Project Natal néven elkeresztelt új mozgásérzékelő irányítóeszköz, amelyet még a kezünkbe sem kell vennünk. Steven Spielberg szerint „Ezzel az új eszközzel viszont végre emóciókat is ki lehet váltani a játékosokból, akár azt is elérhetjük, hogy összetörjük a szívét.”
Ismét megvan a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció egyfős fővárosi közgyűlési többsége, mivel kedd délelőtt Bihary Gábor átvette képviselői megbízólevelét Fogarasi Józseftől, a Fővárosi Választási Bizottság elnökétől. A szocialista politikus, aki a mandátumáról május közepén lemondott Kivágó Iván Györgynét váltja a testületben, a közgyűlés szerdai ülésén teheti le esküjét.
A Fidesz azt követeli a pénzügyminisztertől, hogy azonnal mentse fel Szilvásy Györgyöt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél betöltött állásából a volt titokminiszter büntetőeljárása miatt - jelentette ki Balsai István, az ellenzéki párt politikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Annak ellenére, hogy büntetőeljárás indult ellene, még most is az MNV Zrt. második embere Szilvásy György – mondta sajtótájékoztatóján Balsai István fideszes parlamenti képviselő.
Ismét megvan a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció egyfős fővárosi közgyűlési többsége, mivel kedd délelőtt Bihary Gábor átvette képviselői megbízólevelét Fogarasi Józseftől, a Fővárosi Választási Bizottság elnökétől.
Az amerikai tőzsdei nyitás előtt egyre nagyobb veszteségeket könyvel el a dollár. Az EUR/USD új 5 hónapos csúcsot ért el 1,4282-nél, az AUD/USD pedig 8 hónapos csúcsot ért el 0,8163-nál. A GBP/USD 7 hónapos csúcsra tört 1,6501-nél. In-www.globalfx.hu
Jó a tőkehelyzete, a működési eredménye kiváló, profitkilátásai pedig kedvezőek - állapítják meg a Keefe, Bruyette & Woods (KBW) elemzői az OTP Bankról. Mindez a számok nyelvén egy 4,500 forintos...
A Toyota csapatfőnöke, John Howett meg van győződve arról, hogy alakulata már a hétvégi Török Nagydíjon visszavághat, miután borzalmasan gyengén teljesített az elmúlt versenyen Monacóban, ahol pilótái a mezőny végére kvalifikálták magukat.
Az ECOSTAT konjunktúra indexei az utóbbi három hónapban mind a TOP-100, mind a kis- és középvállalkozói körben javultak, a bizalmi mutatók emelkedése egyenletes volt
Faevő rovarok támadták meg egy brüsszeli kiállítás képeit: összesen 130 műalkotás került zárlat alá, a festményekben keletkezett károkat már vizsgálják. A szakértők azt kutatják, hogy a szíjácsbogarak milyen mélyen hatoltak be a fakeretbe foglalt képekbe.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a huszonéves férfit, aki a gyanú szerint késsel fenyegetőzve rabolta ki egy ismerősét a hétvégén Penészleken - értesült a HavariaPress.
A politikusnő neve is felmerül a brit parlamenti képviselők költségtérítési botrányával kapcsolatban: kábeltévé-elszámolásában állítólag a férje által nézett pornófilmek költsége is szerepelt.
A kormány a szolidaritási intézkedéscsomag részeként javaslatot tesz szociális kríziskezelő program létrehozására, a méltányossági nyugdíjkeret megemelésére, a 65 év felettiek utazási kedvezményének megtartására, illetve a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítésére.
Azt javasolja az IMF az orosz jegybanknak, hogy végezzen stressztesztet a bankokon annak kiderítésére, mekkora tőkére van szükségük az intézményeknek. A nemzetközi szervezet szerint a költségvetésben...
Etelka azért kereste meg Joshi Bharatot, mert szerinte a lányánál és annak élettársánál nincsenek jó helyen a gyerekek. A konfliktust nem feltétlenül az észérvek vezérelték
Az MDF azt javasolja, hogy az egyenesági rokonok esetében részlegesen töröljék el az ajándékozási illetéket - mondta Herényi Károly MDF-es politikus sajtótájékoztatón. Hozzátette: az ajándékozási i...
Az EUR/USD ugrott egyet, és új éves csúcsot ért el 1,4282-nél, annak ellenére, hogy a délelőtt tették közzé az EU-s munkanélküliségi rátát, mely áprilisban 9,2%-ra emelkedett. A devizapárt 1,4226-on jegyzik. in-www.globalfx.hu
Öt éve nem tudja felépíteni házát egy tatabányai roma férfi, mert az adásvételnél telekként kapott meg egy önkormányzati utat; Gallyas Sámuel emiatt kedden egy táblával tüntetett a polgármesteri hivatal előtt; tiltakozását péntekig folytatja.
Politikusként felhalmozott vagyonát félti Kósa Lajos (Fidesz) Debrecen polgármestere, ezzel magyarázható nyers kirohanása a vagyonadóval szemben - mondta Varga Zoltán, a szocialisták debreceni alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Két „szuperaktív” majom okoz felfordulást mostanában az orosz főváros központjában - adta hírül kedden a Korreszpondent.net hírportál. Az eddig még beazonosítatlan fajtájú állatok előszeretettel lopják meg a járókelőket.