2009. június 17. szerda

jún. 17
19:54
Újabb három magyar hozta haza az új vírust (hirado.hu)
Ketten már meggyógyultak, a harmadik beteg állapota kielégítő
jún. 17
19:56
Megjelent a sertéspestis: 70 mangalicát gázosítottak el Somogyban (hirado.hu)
Védőkörzet létesítését rendelték el, amelyet legalább július 21-ig fenn kell tartani
jún. 17
19:57
Talmácsi csodálatos napjai (Metropol)
Talmácsi Gábor és új csapatának vezetői is a csoda kategóriába sorolták, hogy a magyar motoros kevesebb mint két hét alatt csatlakozott a gyorsasági világbajnokság királykategóriájában, a MotoGP-ben érdekelt Scot Racing Teamhez, melynek színeiben vasárnap végigment élete első 800 kcm-es viadalán Barcelonában.
jún. 17
19:57
Kiemelt figyelmet kap a hazai gyógyszeripar és a biotechnológia (ProfitLine)
A gyógyszeripar és ezen belül a biotechnológia versenyképességének javítását célozza elsősorban a gazdasági tárca akcióterve, a cél, hogy az iparág működéséhez, fejlődéséhez kedvező szabályozási környezetet biztosítsanak - ismertette Bakács András, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője az akcióterv szerdai szakmai vitáján, Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
jún. 17
20:06
A tetováló önállósította magát - nézze meg az eredményt! (Infostart)
Igen nagy meglepetés érte azt a belga lányt, aki elaludt, miközben tetoválták az arcát. Amikor felébredt és a tükörbe nézett, nem azt látta, amit szeretett volna.
jún. 17
20:09
Lemondott a vesztegetésen ért szocialista polgármester (HírTV)
Indokolás nélkül lemondott tisztségéről Dombóvár polgármestere – erősítette meg a Tolna megyei internetes oldalnak Krauss Péter alpolgármester. Szabó Loránd ellen jelenleg vesztegetés miatt folyik nyomozás, amit a hírTV kamerája is rögzített.
jún. 17
20:09
Parlagi sasokat mentettek (Blikk)
Parlagisas-fiókákat mentettek pénteken Dél-Borsodban. A parlagi sas fiókáinak szokásos gyűrűzését végezték, amikor a borsodi mezőségben lévő fészket megtalálták.
jún. 17
20:12
Iskolája miatt lett öngyilkos az esztergomi kamasz? (hirado.hu)
A város polgármestere a tanárokat vádolja, a gimnázium közalkalmazotti tanácsa azonban visszautasította Meggyes Tamás állításait
jún. 17
20:18
Milliárdokat keres ötletével a magyar feltaláló (BorsOnline)
Háromdimenziós reklámtábla, repülő makettek, s - a legújabb - közterületi életmentő állomás. Három ötlet, amelynek köszönhetően Gótzy András meghódította újításaival.
jún. 17
20:24
A vagyonadó metamorfózisa (Infostart)
Szigorításként értékelhető, hogy a második ingatlan után már 15 millió forintos értéktől fizetni kellene adót, és az egy tulajdonban lévő harmadik, illetve sokadik ingatlan sem maradna adómentes. Ugyanakkor a tavasszal megalakult Bajnai kormány első ingatlanadó tervezetéhez képest a mostani még mindig egy puhább változat.
jún. 17
20:24
Török Gábor: A baloldal az összeomlás szélére került (Infostart)
Az MSZP-re a kényes egyensúlyok politikája a jellemző, vagyis nem valószínű, hogy a belső elégedetlenség szétrobbantja a pártot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politológus. Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója hozzátette: teljes paradigmaváltásra lenne szükség, de nemcsak az MSZP politizálásában.
jún. 17
20:27
Újabb csúcsot állíthatnak be a spanyolok (HírTV)
A spanyol válogatott bejutott a Konföderációs Kupa elődöntőjébe, miután a szerdai csoportmérkőzésen 1-0-ra legyőzte Irak legjobbjait. A spanyolok David Villa második félidőben szerzett góljával jutottak előnyhöz, amelyet a hátralévő időben megőriztek. Spanyolország a legjobb négy között valószínűleg az olaszokkal vagy a brazilokkal találkozik majd.
jún. 17
20:27
Dávid Ibolya: a Fidesz ellenségeskedő politikát exportál az Európai Parlamentbe (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya szerint a Fidesz exportálja a Magyarországot tönkretevő, ellenségeskedő politikát az Európai Parlamentbe. Véleménye szerint a magyar konzervatívok újabb példát kaptak a Fidesz jobboldaliságából és összefogás-együttműködéspártiságából azzal, hogy Szájer József szerdán közölte: a politikai stratégiával foglalkozó ülésekre nem kívánja meghívni Bokros Lajost az Európai Parlament (EP)…
jún. 17
20:27
Szeretője ölte meg szadomazo szexjáték közben Franciaország egyik leggazdagabb emberét (Adó1százalék)
Szadomazochista szexjáték közben, egy székhez bilincselten és tetőtől talpig latexbe öltözötten ölték meg Franciaország egyik leggazdagabb emberét, Edouard Stern bankárt; a gyilkosságban a szexpartner-szeretőt találta bűnösnek egy genfi bíróság szerdán.
jún. 17
20:30
A Michelin 1093 munkahelyet szüntet meg (hirado.hu)
A francia abroncsgyárban nem elbocsátások, hanem átszervezések lesznek
jún. 17
20:32
Megfejtették a visszatérő rémálmok titkát (hirado.hu)
Alvás közben dolgozza fel napi érzelmeinket agyunk, de ha valami miatt ez nem sikerül, jönnek az izzasztó éjszakák
jún. 17
20:33
Az arany még mindig rabul ejti a befektetőket (Portfolio)
Az arany augusztusi határidős árfolyama 0.4 százalékos emelkedés után 936 dolláron zárt a szerdai napon, a fő ok pedig a dollár gyengülése volt. Elemzők szerint rövid távon a dollár erősödése miatt...
jún. 17
20:42
Majdnem katasztrófához vezetett a leszállópályán átfutó kutya (Infostart)
Kisebb káoszt okozott egy kutya Indonéziában, mert átszaladt egy kifutópályán ahol éppen egy repülőgép landolt 33 utassal a fedélzetén.
jún. 17
20:42
Recept: Kivis-narancsos turmix (smoothie) (Mindmegette)
Hozzávalók 1 személyre: 1 kivi 1 narancs kb. 1 dl víz reszelt gyömbér 1 kiskanál méz
jún. 17
20:42
A légikatasztrófa ellenére töretlen a vásárlói bizalom (Infostart)
Több mint harminc Airbus gyártásáról szóló szerződést írtak alá a Párizs melletti Le Bourget-ben hétfőn megnyílt Nemzetközi Légi- és Űrszalon második napján. A 48. alkalommal megrendezett esemény iránt a gazdasági válság ellenére is élénk az érdeklődés.
jún. 17
20:42
Újabb három H1N1 megbetegedés Magyarországon (WebBeteg)
Újabb három új influenzás megbetegedést igazoltak az Országos Epidemiológiai Központban. Ezzel az eddig megerősített esetek száma hétre emelkedett - közölte az ÁNTSZ.
jún. 17
20:44
Recept: Bögrés pite (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 1 bögre ásványvíz 1 bögre étolaj 1,5 bögre cukor 3 bögre liszt 1 csomag sütőpor
jún. 17
20:45
Szörnyethalt az osztrák motoros (HírTV)
Szörnyethalt egy osztrák motoros, mikor egy kamionnal karambolozott a 86-os úton - értesült a HavariaPress.
jún. 17
20:45
Lemondott Dombóvár polgármestere (Blikk)
Lemondott tisztségéről Dombóvár szocialista polgármestere. Szabó Loránd a lépését nem kívánta kommentálni, mindössze annyit mondott: „Hét év után úgy gondoltam, hogy ennyi elég volt.
jún. 17
20:45
Saját újságja lesz a Jobbiknak (Alternatív Energia)
A Jobbik elnöke, Vona Gábor, és a párt EP-képviselője, Szegedi Csanád 500 ezer forint törzstőkével céget alapított, hogy megjelentesse a párt online újságja, a Barikád printváltozatát – közli a HVG friss száma.
jún. 17
20:46
Recept: Kókuszos kekszgolyó II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg darált keksz 40 dkg porcukor 10 dkg darált dió 10 dkg kókuszreszelék 4 dkg kakaópor 1 citrom héja és leve 3 evőkanál lekvár 20 dkg margarin 6 evőkanál tej A külsejére: kókuszreszelék
jún. 17
20:47
Mamutveszteség az Echo TV-nél! (Alternatív Energia)
A Széles Gábor médiacsoportjába tartozó cég tavaly 653 millió forint mérleg szerinti veszteséget volt kénytelen elkönyvelni - derül ki az eheti HVG-ből.
jún. 17
20:48
Recept: Kókuszos túrógolyó (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg túró 30 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 30 dkg kókuszreszelék A külsejére: kakaópor
jún. 17
20:51
A cseh EU-elnökség internetes szavazást rendezett Barroso "hosszabbításáról" (Metropol)
Az Európai Unió cseh elnöksége kellemetlen helyzetbe hozta José Manuel Barrosót, mert internetes szavazást rendezett honlapján arról, hogy az Európai Bizottság elnöke újabb öt éven át betöltse-e a posztot.
jún. 17
20:51
Újabb három magyar érem az ökölvívó EU-bajnokságon (Metropol)
Az 51 kg-ban Kalucza Norbert, 69 kg-ban Bacskai Balázs, +91 kg-ban pedig Bernáth István is győzött a negyeddöntőben, így újabb három érmet nyert a magyar küldöttség az Odensében zajló Európai Uniós ökölvívó-bajnokságon.
jún. 17
21:00
Futballtörténelem: 45 éve Eb-elődöntőt játszott a magyar válogatott (Infostart)
Manapság már szinte hihetetlen, de igaz: napra pontosan 45 évvel ezelőtt a magyar labdarúgó-válogatott elődöntőt játszott a spanyolok ellen a Nemzetek Európa-kupájának nevezett kontinensbajnokságon. S bizony nagy csalódást keltett, hogy óriási csatában, hosszabbításban, kikapott, s "csak" a harmadik helyért játszhatott három nappal később. Az inforadio.hu felidézi az emlékeket.
jún. 17
21:03
Botrány a Katapult Mentorprogram körül - Iskolapélda (videó) (HírTV)
Adás: 2009. június 17. szerda 17.30 és 23.30 2009. június 19. péntek 14.30 2009. június 20. szombat 16.05
jún. 17
21:03
Mosley felvázolta elképzeléseit a csapatoknak (F1világ)
Az FIA elnöke, Max Mosley megtette az utolsó kísérletet arra, hogy lezárja a hónapok óta húzódó, véget nem érőnek tűnő vitát, és felvázolta a csapatoknak azt a szabálymódosítási csomagot, amit el szeretne fogadtatni a következő idényre a Forma-1-ben.
jún. 17
21:05
Már a hevesi önkormányzatnak sem kell a HospInvest (HírTV)
Szerződést bontana Heves megye önkormányzata a HospInvest Zrt.-vel. Az egri megyei kórház működtetésére Egerrel és a Debreceni Egyetemmel közösen hoznának létre egy céget. Hogy a téma a június 26-i megyei közgyűlésen téma lesz-e, egyelőre még nem tudni.
jún. 17
21:06
Világhírű rendezések és világsztárok a gyulai Shakespeare Fesztiválon (hirado.hu)
Egy olasz pizzéria világába helyezi az Európa rendezői díjjal kitüntetett litván Oskaras Korsunovas a Rómeó és Júliát
jún. 17
21:18
Focilabda nagyságúra dagadt a feje a hajfestéktől (Infostart)
Általános, szinte minden drogériában kapható hajfestékkel festette be a haját egy brit háziasszony, de megbánta, a feje ugyanis a kemikália használata után akkorára dagadt, mint egy focilabda.
jún. 17
21:18
Huszonöt százalék lesz a béren kívüli juttatások adókulcsa - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
Huszonöt százalék lesz a béren kívüli juttatások adókulcsa. Leghamarabb az év végén kaphatnak anyagi segítséget az államtól az aszály sújtotta területek gazdái. Őrizetbe vették a 2002-es hídfoglalásáról ismertté vált Budaházy Györgyöt.
jún. 17
21:21
Klónozták a terrortámadás után segédkező mentőkutyát (Blikk)
Kaliforniai tudósok bejelentették, hogy klónoztak egy kutyát, amely segített a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás utáni kutatásban és mentésben.
jún. 17
21:21
Fogalmunk sincs, milyen védőoltást kaptunk (Adó1százalék)
A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, milyen oltásokat kapott gyermekkorában - állapította meg az Egészségtudatos Utazásért Program online felmérése. A válaszadók közel egynegyede nem tudta, kapott-e hepatitis elleni védőoltást, a beoltottak egyharmada pedig nem tudta megmondani, hepatitis A vagy B védőoltást kapott-e.
jún. 17
21:23
Britney Spears-cirkusz Szentpéterváron (Adó1százalék)
Britney Spears, aki pénteken koncertet ad Szentpéterváron, 200 fős csapattal érkezik a Néva parti metropoliszba, s munkatársai már jó előre megrendeltek fél tonna jégkockát, valamint 200 darab azonos színű törölközőt - mondta el a koncertet szervező orosz cég sajtósa az Interfax hírügynökségnek. A 200 fős csapatban vannak művészek, személyzet, a művésznő menedzsmentjének munkatársai, és többek…
jún. 17
21:24
Öngyilkos lett a világhírű színésznő testvére (hirado.hu)
A rendőrség szerint a 66 éves Patrick Farrow fejbe lőtte magát
jún. 17
21:26
Bűnös a szerető: szadomazo szex közben ölte meg a milliárdos bankárt (hirado.hu)
A nő ügyvédei önimádó perverznek és gátlástalan manipulátornak írták le a francia férfit
jún. 17
21:27
Várnak a virtuális barátok (Metropol)
Néhány kivételtől eltekintve az elmúlt években a számítógépes játékok iparága maga volt a dögunalom. Min­den az évtizedes ötletek újrafogalmazásáról szólt, az egyetlen látványos újítást a Nintendo Wii jelentette: a mozgásérzékelős távirányítóval árult konzol bevezetése óta már nem lepődünk meg, ha valaki a nappali közepén ugrálva és hadonászva közli, hogy épp síel.
jún. 17
21:29
Dávid a hírgyűjtők között (Metropol)
Az online médiumok diadalmenetét jelzi, hogy a reklámpiac kínos pangásának idején is eredeti megoldásokkal teli, új, igényes hírgyűjtő portál jelentkezett, a Hirkert.hu.
jún. 17
21:30
Tragédia! Fejbe lőtte magát Mia Farrow bátyja (Blikk)
Öngyilkos lett Vermont állambeli művészeti galériájában Mia Farrow amerikai színésznő bátyja. A színésznő egy éven belül második közeli családtagját veszítette el: fél éve fogadott lánya hunyt el.
jún. 17
21:36
Lemondott Dombóvár polgármestere (Infostart)
Lemondott tisztségéről Dombóvár szocialista polgármestere. Szabó Loránd döntéséről már tájékoztatta a helyi képviselőtestületet, de a lépést nem kívánta megindokolni.
jún. 17
21:36
Obama pénzügyi reformot tervez (Infostart)
Az Egyesült Államokban a válság kezdete óta a legátfogóbb pénzügyi szabályozási reformot kezdeményezett az amerikai elnök. Barack Obama stratégiájának két központi eleme a bankok ellenőrzésének szigorítása a rendszerszintű kockázatok megelőzésére illetve kezelésére, valamint a fogyasztók pénzügyi védelme.
jún. 17
21:36
Új bukóval áll rajthoz Hamilton (F1világ)
Honfitársához, a listavezető Jenson Buttonhoz hasonlóan, a címvédő Lewis Hamilton is egy különleges sisakfestéssel áll rajthoz hazai versenyén, a hétvégi Brit Nagydíjon.
jún. 17
21:38
Legalább félszázezer munkahelyet szüntet meg az orosz vasút (Infostart)
Oroszországban csaknem 54 ezer munkahelyet szüntet meg az idén az állami vasúttársaság. A jelenleg 1 millió 200 ezer embert foglalkoztató cég az áruforgalom visszaesésével indokolja a leépítést.
jún. 17
21:39
Csendes százezrek Teherán utcáin (HírTV)
Újabb több százezres tüntetés volt Teheránban szerdán a múlt pénteki elnökválasztások eredményei miatt. A tömegtüntetést – amin részt vett Mir Hoszein Muszavi, az elnökválasztások reformista vesztese – csendes tiltakozásnak nevezték a szervezők.

Keresés