A Barátok köztben tűnt fel, a közelmúltban bemutatott Álom.net című filmben pedig már főszerepet kapott. Labancz Lilla karrierje, úgy tűnik, magasan ível felfelé: a közeljövőben Pamela Andersonnal forgathat magyar–amerikai produkcióban. Többek között erről faggattuk a fiatal színésznőt.
A résztvevők várakozásait kielégítő történelmi eseménynek nevezte Dmitrij Medvegyev orosz államfő a Brazíliát, Oroszországot, Indiát és Kínát tömörítő BRIC csoport első csúcsértekezletét kedden az urali Jekatyerinburgban. (ProfitLine.hu)
Igencsak vegyesen zártak a nyugat-európai részvénypiacok kedden, az emelkedés inkább csak a defenzív részvényeknek, a gyógyszeripari, és az élelmiszerkereskedelmi papíroknak volt köszönthető. (ProfitLine.hu)
Budapest a 8. helyre ugrott a Union of International Associations (UIA, Nemzetközi Szervezetek Szövetsége) 2008. évi rangsorában, a legkedveltebb konferenciahelyszínek listáján az előző évi 24. helyéről - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. hírleveléből.
A válság kellős közepén nem adóemeléssel kellene háborgatni az embereket - mondta a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Varga Mihály hozzátette: szerencsésebb időkben szükség lehet egy ilyen adó bevezetésére, most azonban a terhek csökkentésével és az uniós források hatékonyabb felhasználásával kellene lökést adni a gazdaságnak.
Nem marasztalták a manchesteri játékostársak Cristiano Ronaldót, a Real Madridhoz igazoló aranylabdás sztárt. Közben Sir Alex Ferguson menedzser elismerte, a portugál sztár már régóta elvágyódott a csapattól, de neki eddig sikerült visszatartania.
Dávid Ibolya arra kéri a pártokat, ne tekintsék hazugságvizsgáló gépnek az Országgyűlést, és pillanatnyi érdekeik alapján ne rúgják fel a titkos szavazás demokratikus intézményét a főbíróválasztás kapcsán. Az MDF elnöke közölte: azt szeretné, hogy a pártok együtt kérjék fel az államfőt új jelölt vagy új jelöltek állítására.
Megtalálták annak a férfinek a holttestét, aki hétfőn a Pest megyei Gomba horgásztavában tűnt el, és holttestét órákig keresték a búvárok - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense...
A tűzhaláltól mentette meg egy nyolcéves kisfiú a húga és három részeg felnőtt életét azzal, hogy hívta a rendőrséget, és a segítség megérkezéséig hősiesen küzdött a lángokkal.
Tőkés László református püspököt, európai parlamenti képviselőt a Truman-Reagan Szabadságéremmel tüntette ki ma Washingtonban az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány. Tőkés László „rendületlenül támogatja a szabadságot és a demokráciát szerte a világon, és kulcsszerepe volt abban, hogy Romániában 1989-ben véget ért a kommunizmus” – hangoztatta Lee Edwards, az alapítvány elnöke.
A bérek, a nyugdíjak emelését, munkahelyteremtést, az IMF-hitelek elleni uniós védelmet javasolja a válság leküzdésére az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ). A magyar érdekvédők egyetértenek az eszközökkel, amiket az MSZOSZ szerint részben, a Munkástanácsok szerint pedig csak új kormány felállása esetén lehet megvalósítani.
Fájlcserélő szolgáltatással bővült az Opera-böngésző 10-es verziója, amelynek révén a felhasználók szerverek és a különböző online tárhelyek közbeiktatása nélkül oszthatják meg egymással digitális tartalmaikat.
Draskovics Tibor ízléstelennek tartja a Fidesz múlt heti, az MSZP elnökségének küldött nyílt levélben megfogalmazott követeléseit, többek között azt, hogy az ellenzéki párt visszavonatná az új polgári törvénykönyvről (Ptk.) szóló javaslatot; az igazságügyi és rendészeti miniszter erről a Klubrádióban beszélt kedden.
Tőkés László református püspököt, európai parlamenti képviselőt a Truman-Reagan Szabadságéremmel tüntette ki kedden Washingtonban az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány. Tőkés...
Ítéletidő tombol a Dunántúlon: a Zala megyei Sormásnál egy villanyoszlop kettétört a 100 kilométer per órás szél. Pécsen néhol 5 centiméter átmérőjű jég esett, amely autókat és házakat rongált meg.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) álláspontja változatlan a főbírójelölt ügyében, így a jövőben is megszavazzák a köztársasági elnök jelöltjét - közölte a párt szóvivője azt követően, hogy a Sólyom László kedden ismét Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének.
Demokráciát, polgári társadalmat építeni azokkal, akik a kommunista rendszert kiépítették, fenntartották, működtették, nem lehet - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának...
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint a parlament jövő hétfőn vagy egy héttel később szavazhat Baka András megválasztásáról. Erről a házelnök kedd este nyilatkozott, miután Sólyom László köztársasági elnök ismét jelölte Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Elmondta: tárgyalnak erről a házbizottság csütörtöki ülésén, ahol ha bármelyik frakció kezdeményezi, megvitathatják a nyílt…
Hét nyugat-európai ország 3 és fél ezer lakosát megkérdezve az Ipsos közvéleményt kutató cég azt állapította meg, hogy a lakosság 64 százaléka tervez nyári nyaralást. Eszerint a recessziós...
A török központi bank kedden fél százalékponttal, a vártnál nagyobb mértékben csökkentette alapkamatát, emellett kijelentették, hogy a következő hónapokban folytatják az enyhítést, habár bizonyára kisebb ütemben, mint eddig, sőt, abba is fogják hagyni, ha érezhetőbbé válik a gazdasági helyzet javulása. (ProfitLine.hu)
A harmadik negyedévben ismét növekedésbe kapcsolhat az amerikai gazdaság a bankárok szövetsége szerint, de a helyzet még bőven messze lesz az egészségestől, teszik hozzá a bankárok. "A gazdaság a...
Dávid Ibolya arra kéri a pártokat, ne tekintsék hazugságvizsgáló gépnek az Országgyűlést, és pillanatnyi érdekeik alapján ne rúgják fel a titkos szavazás demokratikus intézményét a főbíróválasztás kapcsán. Az MDF elnöke közölte: azt szeretné, hogy a pártok együtt kérjék fel az államfőt új jelölt vagy új jelöltek állítására.
A lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény, a fiatalok otthonteremtési támogatása, a jelzáloghitelek kamattámogatása, a kiegészítő kamattámogatás, továbbá az értékesítésre vagy bérbeadásra épített lakásokra kamattámogatás csak akkor jár, ha a kérelmeket ez év június utolsó napjáig beadják az érintettek - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. (ProfitLine.hu)
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint a parlament jövő hétfőn vagy egy héttel később szavazhat Baka András megválasztásáról. Erről a házelnök kedd este nyilatkozott az MTI-nek, miután Sólyom László köztársasági elnök ismét jelölte Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének.
"Népek lázadását és világméretű politikai válságot" jósol a francia köztársasági elnök arra az esetre, ha a kormányok által a gazdasági válság kezelésére hozott intézkedések nem eredményeznek alapvető társadalmi változásokat és igazságosabb szociális rendet. Nicolas Sarkozy hétfőn a Munkaügyi Világszervezet több államfő részvétele mellett Genfben megtartott plenáris ülésén azt mondta: nem lehet…
világszerte népszerű és nagy hasznot hozó Harry Potter-könyvek kiadója, a Bloomsbury tagadja, hogy J. K. Rowling, a sikerkönyvek szerzője Adrian Jacobs néhai író Willy, a varázsló kalandjai című könyvéből lopott volna "jelentős részeket" a Harry Potter és a tűz serlege című művéhez.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint a parlament jövő hétfőn vagy egy héttel később szavazhat Baka András megválasztásáról. Erről a házelnök kedd este nyilatkozott az MTI-nek, miután...
Ugye, azt tudod, hogy áldást ugyanúgy hozhatok a fejedre, mint átkot? De nyugodj meg, te jó ember vagy, én nem foglak elátkozni, sőt, amit rád tettek, azt leveszem rólad.
Francois Fillon francia miniszterelnök "párbeszédre és a nemzetközi jog tiszteletben tartására" szólította fel az iráni hatóságokat "a politikai bekeményítés zsákutcája"...
Két vonalon is szünetel a vasúti közlekedés Zala és Somogy megyében a kedd délutáni vihar miatt - közölte a MÁV az MTI-vel. A vasúti sínekre dőlt fák, illetve a felsővezeték-szakadás miatt...
Alekszej Alekszejev, az Annecy animációs film fesztivál televíziós sorozat kategóriájának győztese a Log Jam című rajzfilmsorozattal nyerte el a fesztivál fődíját.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) jogsértő módon nem bírált el egy kifogást az európai parlamenti (EP) választás idején - állapította meg felülvizsgálati eljárásban hozott végzésében a...
A vád szerint J.K. Rowling, a sikerkönyvek szerzője Adrian Jacobs író Willy, a varázsló kalandjai könyvéből lopott volna "jelentős részeket" a Harry Potter és a tűz serlegéhez.
A Lisszaboni Szerződésről, a világgazdasági helyzetről és Európa szerepvállalásáról, a decemberi klímakonferenciáról valamint a Duna stratégiáról egyeztet az Európai Tanács a következő ülésén. Erről adott tájékoztatást a Parlamentben Balázs Péter külügyminiszter. A tárcavezető az InfoRádió kérdésére elmondta, a legbátrabb becslések szerint idén novembertől léphet életbe a lisszaboni szerződés.
Ismét Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének az államfő. Országszerte megemlékezéseket tartottak az 56-os Vértanúk Emléknapján. Júliustól a kereskedelmi szálláshelyeket terhelő forgalmi adó is a kedvezményes, 18 százalékos kulcs alá esik. A nap hírösszefoglalója.