A pénzügyminiszter támogatja, hogy a fuvarozóknak meghatározott mértékig adómentes maradjon az üzemanyag-megtakarítás, valamint a költségtérítés, illetve azt is, hogy ne emelkedjen 2010-ben a légrugós járművek gépjárműadója, és nem utasítja el a kereskedelmi gázolajár bevezetését sem - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Unalom rekordod állítottak fel az amerikai piacok, azzal, hogy már két hete egyik irányba sem tud elmozdulni a tőzsdeindex. A változatlanság eredményeképpen az amúgy fel-le hullámzó index úgy néz ki,...
Emeli bruttó 4-4 fointtal forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn. A Mol egy hete 6-6 forinttal növelte ...
Minden korábbinál nagyobb mértékben, csaknem kétmillió fővel csökkent a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban idén március végéig az előző negyedévhez képest, közölte hétfőn az Eurostat. Az un...
Egy hónap alatt csaknem másfélezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régióban, ennek ellenére továbbra is jócskán százezer fölött van számuk, a nyílvántarott állásk...
Meghosszabbítják a jövő év végéig az uniós tagállamok a tengeri kalózok ellen Szomália partjai mentén kezdett hadműveletet. Erről a közösség tagországainak külügyminiszterei állapodtak meg mai luxemburgi ülésükön.
Németországban a bevándorlók elsöprő többsége beilleszkedett és otthon érzi magát új hazájában. Legalább is ez derül ki abból a nagyszabású felmérésből, amely a Bertelsmann-alapítvány megbízásából készült. A tanulmány némi pikantériát is tartalmaz, mert megállapítja, hogy a bevándorlók nagyobb százalékban bíznak a berlini kormányban és az intézményekben, mint az őslakosok.
Az utóbbi két hétben az [origo] olvasói körében három kérdésben is készített felmérést a Monster.hu állásportál, a jobpilot tulajdonosa. A nem reprezentatív "gyorsszonda" szerint a legtöbben (60 százalék) a magasabb fizetés miatt váltanának munkahelyet. Az izgalmasabb feladatok és az elviselhetőbb főnök utáni vágy nem szerepel a döntő tényezők között. A másik két kérdésre adott válaszokból…
Elloptak a egy életmentő katamaránt a keszthelyi strandról hétfőre virradóra. A vízimentők tavaly kezdték el lecserélni a régi, mentésre alig alkalmas mentőcsónakokat a speciális katamaránokra, amelyek értéke darabonként 700-800 ezer forint.
Az MSZP azt javasolta, hogy titkos helyett nyílt szavazáson válassza meg hétfőn az Országgyűlés Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét, ezt azonban a többi három frakció nem támogatta - mondta a rendkívüli házbizottság ülése után Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Egyre inkább terjed a biogazdálkodás Franciaországban. Az idei év első öt hónapjában 63 ezer hektárnyi termőföld bióvá való átalakítását kezdték meg, ötször annyit, mint 2008 egészében.
A Fidesz azt követeli, hogy a kormány fejezze be a közvagyon elherdálását, vonja vissza a vagyonadó bevezetéséről, valamint a polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot - jelentette ki Navracsics Tibor (Fidesz) hétfőn napirend előtt a parlamentben.
A nemzet lélektani felszabadító pillanata volt Nagy Imre húsz évvel ezelőtti újratemetése; egy hős előtt kell tisztelegni ezen a napon - hangoztatta Boross Péter volt miniszterelnök Nagy Imre és mártírtársainak 1989. június 16-i temetésének 20. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián hétfőn rendezett konferencián.
A Brit Iparszövetség (CBI) szerint már megkezdődött a brit gazdaság stabilizációja, az ország a legrosszabb recessziós negyedéven már túljutott, de a növekedés beindulására a jövő év elejéig várni kell. (ProfitLine.hu)
Nyugat-Európához hasonlóan a régióban is megjelentek a profitrealizálók a nemzetközi hangulat romlásával párhuzamosan, a legnagyobb, 4.4%-os esést az orosz tőzsde mutatja. A BUX is rendesen...
A Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt eljárást indít a Penny Market Kft. ellen....
A Fidesz azt követeli, hogy a kormány fejezze be a közvagyon elherdálását, vonja vissza az ingatlanadó bevezetéséről, valamint a polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot - jelentette ki Navracs...
Eredeti munkahelye foglalkoztassa tovább az időközben megváltozott munkaképességűvé vált személyt, ha nem teszi, a munkáltató fizessen 1 millió forintot. A munkáltatók által fizetett rehabilitációs hozzájárulás emelésétől várja a kormány többek között a felnőtt korukban egészségkárosodást szenvedők munkahelyének megtartását, illetve vélhetően azt, hogy a kiadások mérséklése címén megszabaduljon az…
Bizalmas információk nyilvánosságra hozásával vádolják a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék volt szóvivőjét; az eljárás hétfőn kezdődött meg Hágában.
Elfogták a floridai macska-sorozatgyilkost, vagy legalábbis egy gyanúsítható ifjút: a rendőrség szerint egy 18 éves fiú tartotta rettegésben a cicagazdákat az Egyesült Államokban Miami két déli külvárosában.
Nigériában lelőtték a Bayelsa United labdarúgócsapat kapitányát. Abel Tador autójára néhány órával azután nyitottak tüzet az országúton, hogy csapata megnyerte a nigériai bajnoki címet.
Holtan találtak meg Jemenben hét embert a közül a kilenc külföldi közül, akiket a múlt héten raboltak el az arab országban - közölték helyi biztonsági forrásból.
Egy hónapon belül dönt a kormány az afganisztáni magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) mandátumának meghosszabbításáról - mondta a Honvédelmi Minisztérium főosztályvezető-helyettese hétfőn az...
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy hajléktalant Kazincbarcikán hétfőre virradóra, miután a férfit megkéselték. A 61 éves férfit ismeretlenek bántalmazták Kazincbarcika belvárosában.
Új ellenállás alakult ki 1,6520-nál. A GBP/USD árfolyama már az 1,6330-as szint alá is benézett időszakosan. Amennyiben tartósan átlépné az árfolyam ezt a szintet, akkor az árfolyam tovább szakadhat 1,6240 és 1,6090 felé. Hosszabb távon azonban csak 1,58 alatt változna igazán negatívra a chart képe. A legközelebbi komolyabb ellenállás 1,6430-nál található. (OT
Holtan találtak meg Jemenben hét embert a közül a kilenc külföldi közül, akiket a múlt héten raboltak el az arab országban - közölték helyi biztonsági forrásból. Két gyerek, akiket szintén magukkal...
Lehúzta a vécén a család kutyáját egy négyéves kisfiú Nagy-Britanniában - írta hétfőn a Daily Mirror. A lap információi szerint a gyerek meg akarta mosni az ebet. Az egyhetes kölyökkutyát a szennyvízcsatornából kellett kimenekíteniük a vízvezeték-szerelőknek.
Minden korábbinál nagyobb mértékben, csaknem kétmillió fővel csökkent a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban idén március végéig az előző negyedévhez képest, közölte hétfőn az Eurostat. Az...
Új ellenállás alakult ki 1,6520-nál. A GBP/USD árfolyama már az 1,6330-as szint alá is benézett időszakosan. Amennyiben tartósan átlépné az árfolyam ezt a szintet, akkor az árfolyam tovább szakadhat 1,6240 és 1,6090 felé. Hosszabb távon azonban csak 1,58 alatt változna igazán negatívra a chart képe. A legközelebbi komolyabb ellenállás 1,6430-nál található. (OT
Továbbra is 20 százalék felett, 21,1 százalékon áll az észak-magyarországi régióban regisztrált munkanélküliek száma, azaz jócskán 100 ezer felett van, annak ellenére, hogy csaknem másfél ezerrel csökkent a számuk. (ProfitLine.hu)
Az AC Nielsen felmérése szerint a vásárlók boltválasztásában fő szempont, hogy szeretnének egy üzletben megtalálni mindent, amire szükségük van. A keresletnek köszönhetően a láncok továbbra is terjeszkednek: hálózataikat átlagosan 10 százalékkal bővítették múlt évben....
Szerdától ismét emelkednek az üzemanyagárak: a benzinért és a gázolajért is 4-4 forinttal kell majd többet fizetni - értesült a holtankoljak.hu internetes portál.
Június elejétől már ellenőrzik a hatóságok - a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), valamint a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) - a kölcsönös megfeleltetés uniós szabályainak betartását a mezőgazdaságban - közölte a Magyar Agrárkamara. (ProfitLine.hu)
Nem sikerült élénkíteni a hitelezéseket Oroszországban, annak ellenére, hogy a jegybank április óta háromszor is csökkentette a kamatszintet, ugyanis továbbra is nő a veszélye annak, hogy a vállalatok nem lesznek képesek visszafizetni a felvett hiteleket. (ProfitLine.hu)
Az UV-sugárzás felhős időben is károsítja az egészséget - hívja fel a figyelmet az InfoRádió által megkérdezett bőrgyógyász-kozmetológus. Néhány gyógyszer és növény is veszélyes lehet ilyenkor - tette hozzá Nagy Katalin főorvos azt követően, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki a 8,1-es, tehát extrém erősségű UV-B sugárzás miatt.
Magyarországon is terjedőben van a menedzserszűrés gyakorlata. Ez leginkább két formában fordul elő: vagy a kötelező üzemorvosi vizsgálatok, vagy a vállalatok által szervezett menedzserszűrő akciók keretében.
Az USD/ZAR szűk sávban mozog a holnapi dél-afrikai ünnepnap előtt. A kerek 8-as szintről 8,0991-ig emelkedett az árfolyam. Elemzők szerint a nyereségek kivételére lehet számítani az emerging markets devizák esetében. (OT
Eltörte a kezét egy idős asszony Hatvanban, amikor a mellette elszáguldó vonat kirántotta a kezéből a kerékpárját. A nő egy figyelmeztető jelzés nélküli gyalogos vasúti átjáróban akarta áttolni kerékpárját.
Sajtótörténeti kuriózummal szolgál a Magyar Távirati Iroda június 16-án, kedden, Nagy Imre és társai újratemetésének 20. évfordulóján a http://1989.mti.hu oldalon. A nemzeti hírügynökség első...
Meghallgatta Baka Andrást a parlament alkotmányügyi bizottsága, de nem döntött arról, hogy támogatja-e Sólyom László jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.
Miközben a hagyományos élelmiszerboltok száma csökkent tavaly, a nagyáruház láncoké átlagosan 10 százalékkal 1.116-ra bővült, és az idén eddig további 32 hiper-, szupermarketet és diszkontot,...
Egyre romlik a technikai kép az EUR/USD devizapárnál. Az MACD és a Stochastik is eladásokat jelez. Elképzelhető, hogy a devizapár teszteli a mai napon az 1,38-as szintet. Az 1,39-es szint elesése után felgyorsult a dollár erősödésének menete. A májusi svájci termelői és importárak mutatója -5,0 %-os értéket hozott a várt -4,8 % helyett. Az előző érték -3,6 %-on állt. Japán mellett Svájc az…
Megkezdődött hétfőn a rendőrségi tilalom ellenére Teheránban Mir Hoszein Muszavi híveinek tüntetése, amelyen Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök újraválasztása ellen tiltakoznak az ellenzéki erők. A...
A nyári szünet időszakában sok diák vállal munkát hosszabb-rövidebb ideig, hogy kiegészítse zsebpénzét, vagy hozzájáruljon tanulmányai költségének fedezéséhez. A korábbi évekkel összevetve hazánkban 15-18 százalékkal több diák szeretne nyáron dolgozni, a munkahely-kínálat azonban 35-40 százalékkal csökken.