Új Kalasnyikovokat is vásárolhatnának a legkorszerűbb eszközökkel azokból a milliárdokból, amelyeket a honvédség régi gépkarabélyainak korszerűsítésére kívánnak elkölteni - értesült a Magyar Nemzet.
Kétnapos metrósztrájk kezdődött kedd este Londonban, miután a munkáltató és a szakszervezet között az utolsó pillanatig tartó tárgyalásokon sem született megállapodás az érdekképviselet bér- és szociális követeléseiről.
Leszerelték a ferihegyi repülőtéren a mintegy másfél hónapja rendszerbe állított hőkamerákat kedden; a két műszer összesen 178 ezer érkező utast vizsgált meg - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Két hónappal hosszabbította meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság Hunvald György (MSZP) polgármester előzetes letartóztatását az úgynevezett erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében - számol be a Magyar Nemzet szerdán.
Nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt feljelentést tesz holnap Katona Tamás (MSZP) ellen az UD Zrt., miután a Pénzügyminisztérium államtitkára a parlament ülésén azt állította a vagyonvédelmi cégről, hogy politikai megrendelésre figyelt meg képviselőket és pártvezetőket.
A Fidesz-vezérkar alcsúti tanácskozásáról kiszivárgott információk szerint a párt várhatóan nyílt levélben fordul a szocialista képviselőkhöz azzal, előre hozott választásokra van szükség - olvasható a Népszabadság szerdai számában.
Tűz pusztított egy bevásárlóközpontban Mátészalkán; a lángokat a környék tűzoltói fékezték meg, akiket hármas erősségű riasztással vezényeltek a helyszínre. A tűz a raktáron belül maradt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője szerdán az MTI-vel.
Nem nyugszanak a befektetők az olaj piacán, az ázsiai kereskedés során már a 71 dolláros szintnél jár az energiahordozó ára - mely új idei évi csúcs - miután a töménytelen mennyiségű pénz áramlik a nyersanyagokba a gyenge dollár, és az infláció elleni védekezés következtében. (ProfitLine.hu)
Dr. Steier József, a Phylaxia Felügyelő Bizottságának tagja értesítette a Társaságot arról, hogy 2009. június 8-án a Hungária Értékpapír Zrt-n keresztül tőzsdei forgalomban 8 Ft/db áron 500,000 db...
Bajnai Gordon jelentős sikerként értékeli az E.ON AG, az energiaügyi tárca, valamint az MVM Zrt. megállapodását a lakosság hosszú távú és biztonságos gázellátásáról
Göndör István (MSZP) számításai szerint havi több tízezer forinttal is csökkenhet az országgyűlési képviselők jövedelme, ha a Ház elfogadja a javadalmazásukat érintő alkotmánymódosítást, valamint jogs...
Az étkezések közben megivott szesz csökkenti annak a veszélyét, hogy az epehólyagban lévő epe koleszterintartalmából kövek képződjenek. Az angol vizsgálat ígéretes eredményeit az emésztőszervi betegségekről rendezett tanácskozás egyik előadásán ismertették Chicagóban.
Békesi László szerint leghamarabb 2011-től növekedhet a magyar gazdaság. A kiszolgáltatottság hálójában vergődünk - interjú Kovács Árpáddal. Pártértekezlet helyett kongresszust tartanak a szocialisták. Szemle a reggeli lapokból.
Az orosz védelmi minisztériumnak vannak információi arról, hogy Észak-Korea kísérletet szándékozik végrehajtani egy ballisztikus rakétával - jelentette szerdán internetes oldalán az Interfax orosz hírügynökség az orosz légvédelmi erők vezérkarának egyik magas beosztású tisztségviselőjét idézve.
Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy az elkövetkező időszak rendkívül kemény lesz, a szigorítások miatt növekszenek a kórházi várólisták, emelkedik a munkanélküliség, a fizetések megkurtítása megélhetési, hiteltörlesztési gondokat okoz - nyilatkozta az ÁSZ elnöke
Hazahozza ciprusi cégében tartott 900 millió forintnyi befektetéseit Simor András – ezt maga a jegybankelnök ígérte meg. A pénzügyi manőver azonban számos kérdést vet fel: még a szakértők véleménye is eltér abban, hogy mekkora összeg után és mennyit kell majd adóznia Simornak a Magyarországra történt átutalás után. Hogy mindez tudható legyen, a fôbankárnak néhány adattal szolgálnia kellene még.…
A magyarok leginkább a tűzoltókban, a postásokban és a pedagógusokban bíznak, legkevésbé pedig az újságírókban és a politikusokban. A tavalyi évhez képest a legnagyobb bizalomvesztést a bankárok szenvedték el - mutatta ki a GfK legújabb kutatása.
Kiszolgáltatottságunk a hitelezőinknek az elkövetkező években nemhogy csökkenne, de nőni fog – figyelmeztetett a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kovács Árpád, aki úgy látja: amíg ebből a szorult helyzetből nem tudunk kijutni, addig hazánk esetében valóságos pénzügyi-gazdasági függetlenségről nem lehet beszélni.
Tűz pusztított egy bevásárlóközpontban Mátészalkán éjfél körül. A lángok az üzletház pékségének lisztraktárában csaptak fel, a helyszínre leghamarabb kiérkező mátészalkai tűzoltók akadályozták meg, hogy a tűz átterjedjen a teljes épületre.
Az orosz védelmi minisztériumnak vannak információi arról, hogy Észak-Korea kísérletet szándékozik végrehajtani egy ballisztikus rakétával - jelentette szerdán internetes oldalán az Interfax orosz hírügynökség az orosz légvédelmi erők vezérkarának egyik magas beosztású tisztségviselőjét idézve.
A tűzoltók iránt éreznek a legnagyobb bizalmat az emberek, de népszerűek a postások és a tanárok is - derül ki a GfK Hungária legfrissebb felméréséből. A bizalmi indexet a piackutató cég igazgatója szerint nagymértékben befolyásolja a média.
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. az április 23-i és május 11-i tájékoztatásaihoz kapcsolódóan ezúton teszi közzé, hogy a 2009. május 11-én a közvetett tulajdonában álló EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt.-ben meglévő 76,83 százalékos részesedésének értékesítéséről aláírt részvényátruházási szerződés 2009.06.09-én hatályba lépett - olvasható a BÉT…
A világ "valóban nagyon közel van" az új típusú influenza világjárványához - közölte kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese. "Fontos, hogy az emberek ne essenek...
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt.tájékoztatása szerint Dr. Steier József úr, a Társaság Felügyelő Bizottságának tagja 2009. június 8-án a Hungária Értékpapír Zrt-n keresztül tőzsdei forgalomban 8 Ft/db áron 500.000 db Phylaxia részvényt értékesített, melynek következtében részvényeinek darabszáma 7.373.714 darabra csökkent - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A nemrégiben frissített, 2008-as adatok szerint sem változott az a helyzet, hogy magyar állam kiadási szintje a gazdaság méreteihez képest a legnagyobbak közé tartozik az Európai Unióban. A magyar...
Támogatták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi találkozójukon azt a tervet, amely a bankfelügyeleti rendszer uniós reformjára vonatkozik - jelentette be az EU soros cseh elnöksége ...
A kérészek rajzásának időszakában fokozottan ellenőrzik a Tiszát a vízi rendőrök - mondta az InfoRádiónak a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendészeti osztályvezetője. Kurdics Zoltán hozzátette: elsősorban a horgászokra figyelnek majd, valamint arra, hogy a vízitúrázók ne védett területen táborozzanak.
TÖKÖL — Életében először versenyzett a szombati halálos ralibaleset vétkes vezetője, S. Krisztián (31). A férfi autójának szerelője szerint nemcsak a rutintalanság okozhatta a tragédiát, komoly gondok voltak a Lada váltójával is.
Jól szerepeltek a magyar cégek a Hewitt Associates legújabb régiós felmérésében: a tizenegy ország hétszáz vállalata és 160 ezer munkavállalójának véleménye alapján készült listán nyolc hazai társaság került a legjobbak közé. A hazai dolgozók leginkább a visszajelzést hiányolják a munkahelyen - írja a Világgazdaság.
Miután egy létesítménybiztonsági vitában nemet mondott felettesének, kedden lemondott posztjáról Bozsó Zoltán dandártábornok, a BRFK közbiztonsági főkapitány-helyettese.
Napjaink egyik meghatározó fiatal divattervezői csoportja hazánkban kétségtelenül a USE Unused. A három tagból álló tervezői csoportot egyre többen fedezik fel maguknak, egyre több divatmagazinban találkozthatunk a ruháikkal.
Új esélyként tekint a gazdasági válság miatt kialakult helyzetre a Veszprémben működő Pepperl + Fuchs német ügyvezető igazgatója és magyar HR-menedzsere. Sok új feladatot, eddig járatlan utat hozott számukra a krízis, de a jó gazdasági módszerrel működő cég nem látja kilátástalannak helyzetét, sőt optimistán várják a jövőt. Az új helyzet a régióban dolgozó személyügyi tanácsadónak is folyamatosan…