A figyelmeztető levelek küldése nem hatásos a kalózkodással szemben - írják a kutatók. Csak a levelet kapók 33 százaléka hagyja abba az illegális letöltést, megosztást a Wiggin nevű médiajoggal foglalkozó cég felmérése szerint.
Eörsi Mátyás meglepődött azon, hogy a lemondott ügyvivők megtartották parlamenti mandátumukat. Ezt a liberális politikus - aki szintén ügyvivő a pártban - mondta el szerdán este Budapesten. A liberális politikus szerint, amikor egy ilyen kis pártban megindul a belső harc, az a vég jele. A politikus véleménye szerint most nem volna helyes kilépni a Bajnai-kormány mögül.
Legalább két embert meglőttek szerdán a washingtoni holokauszt-múzeumban. Egy ember lőfegyverrel a kezében bement a múzeumba, és rálőtt annak egyik őrére, majd - a washingtoni rendőrség egy szóvivőjének közlése szerint - a támadót is lövés érte.
Két tolvajbanda is megdézsmált egy szarvasgomba-tenyészetet Jászapáti határában, ám mindkét társaságot lefülelték – közölte szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Fodor Gábor azt szeretné, ha az ügyvivők együttesen, "rendezett formában" tennének javaslatot a párt országos tanácsának (ot) - reagált az ügyvivői testület (üt) szerdai ülése után a négy tag, Béki Gabriella, Gulyás József, Léderer András és Csőzik László kilépésére a szabad demokraták pártelnöke.
Átadták szerdán az önálló erdélyi magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenység elismeréseként járó Báthory-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában; az idei kitüntetettek között van Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.
A kínai állami autógyártó, a Beijing Automotive Industry Holding is érdeklődik a Volvo iránt - írja a The Wall Street Journal. A piaci pletykák szerint egy másik kínai cég, a Geely Holding szintén...
Az év eleji 10-15 milliárd forintoshoz képest mostanra megduplázódott a napi forgalom a Budapesti Értéktőzsdén. Mohai György, a BÉT vezérigazgatója elmondta: az élénkülés leginkább a hazai kisbefektetőknek köszönhető, de a külföldiek is lassanként kezdenek visszatérni a részvénypiacra.
Besenyei Péternek gyakorlás közben kényszerleszállást kellett végrehajtania a Red Bull nemzetközi gyorsasági akadályrepülő világsorozat hétvégi, harmadik futamának helyszínén, s egyelőre bizonytalan, hogy részt vehet-e a versenyen.
A polarizáltfény-terápiával regenerálható a sejtműködés és számos betegség gyógyítását fel lehet gyorsítani, erre a felfedezésre épül az új magyar világszabadalmat megtestesítő Sensolite rendszer - jelentette be Fenyó Márta biofizikus a budapesti bemutatón szerdán.
Thomas Beatie, aki eredetileg nőnek született, megszülte második gyermekét. A gyermek természetes úton született meg, és még nem tudtak dönteni a kisfiú nevéről. A gyermeket a férfi felesége, Nancy fogja szoptatni, akárcsak az egy évvel ezelőtt született lányukat.
Indiai mentőalakulatok megtalálták annak az indiai katonai repülőgépnek a roncsait, amely előző este zuhant le az ország északkeleti részén - közölték az indiai légierő tisztjei.
A továbbjutás szempontjából fontos mérkőzésen kikapott a magyar férfi kézilabda-válogatott a vendég szlovák csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, szerdán Szombathelyen.
A mobiltelefon-előfizetések száma 2009 első negyedévében 112 ezerrel csökkent, így március végén 12,1 millió volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szolgáltatás megjelenése óta először történt visszaesés a mobiltelefon-előfizetések számában.
Az MDF országos választmánya (OV) szerdán értékelte az európai parlamenti (EP) választás eredményét, és azt, hogy a párt sikeres szereplését milyen tényezők nem tették még sikeresebbé - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerdán azután, hogy a párt országos választmánya jóváhagyta Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András párttagságának törlését. A legnagyobb problémát a választmány a párton…
A kormányszóvivő hivatalosan is bejelentette a lakástámogatási rendszer felfüggesztését. Júliustól megszűnik a gyermekes családoknak eddig alanyi jogon járó szociálpolitikai kedvezmény és az állami kamattámogatás.
MDF-esnek lenni nem párttagkönyv kérdése - jelentette ki Pettkó András szerdán azt követően, hogy az MDF országos választmánya jóváhagyta a pártból való kizárását. Arra reagálva, hogy Hock Zoltánnal és Katona Kálmánnal együtt az ő párttagságát is törölték, elmondta: ő annak idején egy értékrendhez csatlakozott, és ennek az értékrendnek a szellemében fog dolgozni az elkövetkezendő években is.
A nyitás óta lefelé tartottak az amerikai indexek azt követően, hogy az államkötvények aukcióján során nyolchónapos csúcsra ugrottak a 10 éves hozamok és az olaj árfolyama is szárnyalásba kezdett. A...
Szülei égi csodának tartják, hogy kislányuk, Jyoti Amge egyáltalán életben maradt, hiszen az aprócska lány nagyon beteges gyermek volt. Mára azonban megerősödött és a maga ötvennyolc centijével hamarosan sztár lehet Nagy-Britanniában.
MDF-esnek lenni nem párttagkönyv kérdése - jelentette ki Pettkó András szerdán az MTI-nek azt követően, hogy az MDF országos választmánya jóváhagyta a pártból való kizárását.
Eredménytelenül zárult a taszári reptér hasznosítására kiírt pályázat második fordulója, amelyre három pályázat érkezett - tudatta Kolber István, a taszári repülőtér fejlesztésért felelős miniszterelnöki megbízott a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerdai ülését követően az MTI-vel.
Kitartanak a szponzorok a Magyar Kajak-Kenu Szövetség mellett - mondta az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában a szervezet elnöke. Baráth Etele ugyanakkor arról is beszélt, hogy a támogatók ebben a helyzetben még eredményesebb szereplést követelnek meg, ezért is volt fontos a hétvégi hazai rendezésű Világkupa-verseny sikere.
Kiállításokkal, koncertekkel emlékeznek meg Erkel Ferenc szülővárosában a Békés megyei Gyulán a Himnusz megzenésítésének 165 éves évfordulójára június 12. és 15. között.
Legkevesebb két embert meglőttek szerdán a washingtoni holokauszt-múzeumban. Egy ember lőfegyverrel a kezében bement Holokauszt Emlékmúzeumba, és rálőtt annak egyik őrére, majd - a washingtoni rendőrség egy szóvivőjének közlése szerint - a támadót is lövés érte.
A férfiaknál Usain Bolt, a jamaicaiak klasszis sprintere kapta meg a sportolói Oscar-díjnak tartott Laureus-díjat. A 22 éves futó szerdán, Torontóban vehette át az elismerést neves elődjétől, az amerikai Michael Johnsontól.
Több mint 13 évvel felfedezése után hivatalosan is visszaigazolták a 112-es rendszámú elem létezését - közölték a darmstadti Nehézionkutató Intézet (GSI) illetékesei szerdán.
Nagy-britanniai kutatók úgy vélik: rátaláltak arra a lehetséges módra, amivel megállítható a rákos daganat továbbterjedése az agyban, amely végzetes a beteg számára.
Csüngtem a kapufán, és egyszer csak odapattant a labda. Meg-fogtam és betettem a kapuba – emlékszik vissza Varga Dénes, olimpiai bajnok vízilabdázónk, életének első góljára.
A gazdaság meredek mélyrepülése enyhült késő tavasszal, emellett a jövőbeni gazdasági aktivitás javulására vonatkozó remények feléledtek, mely arra utal, hogy a recesszió javán már túljutott a gazdaság. (ProfitLine.hu)
A kormány szerdai ülésén úgy döntött: támogatja, hogy a Richter részvényeire kibocsátott átcserélhető kötvények részvényre cserélése helyett azok ellenértékét készpénzben fizeti meg - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). (ProfitLine.hu)
Nyílt levélben sürgeti az új választások kiírását a Fidesz vezetése. Nem okoz fogyasztói gázáremelkedést az E.ON és a kormány közötti megállapodás. Egyik Szombathelyen kezelt beteg szervezetében sem mutatták ki az új típusú influenzát okozó H1N1-es vírust
Egy olajcső szétrobbant a repülőgép motorjában - mondta az Inforadio.hu kérdésére Besenyei Péter. Ezért történt a motorleállás, majd a terepen történő kényszerleszállás során a gép komolyan megrongálódott. A pilóta sértetlen, de a futamon nem tud elindulni.
Sportlegendák jelenlétében ünnepélyesen felszentelték Felcsúton a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia új épületegyüttesét. A Makovecz Imre tervei alapján készült új szakmai és orvosi központ valamint kollégium száz fiatal labdarúgó, valamint a fehérvári első osztályú klub felkészülését segíti.
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali kijelentette, hogy az FIA nem nevezheti őket önkényesen a jövő évre, és csak abban az esetben kerülhetnek fel a pénteken bejelentésre kerülő nevezési listára, ha az irányító testület elfogadja a nevezésükhöz csatolt feltételeket.
Az amerikai szövetségi költségvetési hiány májusban rekord mértékűre 189,7 milliárd dollárra duzzadt, mely azt jelenti, hogy négy hónappal a költségvetés év vége előtt a hiány mértéke közel 1 billió dollárra hízott. Egy évvel korábban a deficit mértéke 165,93 milliárd dollár volt. Az előzetes várakozások pedig mintegy 178 milliárd dolláros hiánnyal kalkuláltak. (ProfitLine.hu)
Összesen mintegy 20 milliárd dollár értékben vásárolna az IMF által kibocsátott kötvényeket Oroszország és Brazília annak érdekében, hogy csökkentsék dollárkitettségüket és diverzifikálják...
A jobbközép ellenzék tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) jövőre egy új hitelcsomagról, ha megnyeri a parlamenti választásokat, és a gazdaság növekedésére összpontosít, miközben az euró bevezetése 2014-ig nem valószínű - jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz elnöke a Reutersnak - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A magyar járőr Pol-e Khumritól északra mintegy 40 km-re hajtotta végre feladatát, amikor magyar idő szerint a hajnali órákban ellenálló csoportba ütközött és tűzharcba került. A járőr légi támogatást kért, illetve megerősítésképpen a helyszínre érkezett egy, a belga hadsereg által mentorált afgán zászlóalj is.
Lövöldözés volt a washingtoni holokausztmúzeumnál. Két ember megsebesült. Egy férfi vadászpuskával lőtt rá az épület biztonsági őrére a bejárat közelében. A támadó is megsebesült, őrizetbe vették, indítéka egyelőre ismeretlen.