2009. április 9. csütörtök

ápr. 9
18:05
Kétszázötvenmilliós bírságot szabtak ki a hatóságok a Kikelet II. akció első hetében (hirado.hu)
1400 esetben bűntették a szabályokat megkerülő termelőket és kereskedőket, időlegesen bezártak 54 üzletet, és kivontak a forgalomból 10 tonna élelmiszert
ápr. 9
18:06
Iszonyú bűz szivárgott a 24 éves férfi testéből (BorsOnline)
Három skót kórházi alkalmazottat megfigyelés alatt tartanak, miután egy 24 éves férfi öngyilkossága után segíteni igyekeztek a szerencsétlenen, és közben mérges gázt lélegeztek be.
ápr. 9
18:06
Obamát támadják, amiért „meghajolt” a szaúdi uralkodó előtt (Metropol)
Barack Obama amerikai elnököt a csütörtöki konzervatív sajtóban élesen támadták, amiért "meghajolt" Abdalláh szaúdi király előtt a londoni G20-csúcstalálkozón.
ápr. 9
18:06
„Verjék ki a fejükből a magyar vízvagyon privatizációját!” (HírTV)
Az Észak-magyarországi Regionális Vízmű kezelésébe kerül két másik regionális vízmű, a Nemzeti Vagyonkezelő Tanács döntésének értelmében. Fónagy János és Hadházy Sándor felhívták a figyelmet arra, hogy a privatizációs törvény értelmében egy állami vállalat leányvállalatának magánkézbe adását már nem tiltja a jogszabály, így szerintük a vízművek privatizálását készíti elő a kormány.
ápr. 9
18:06
Robbanószerkezeteket találtak Pest megyében (Metropol)
Robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak szerdán a nyomozók Pest megyében, a szerkezeteket az éjszaka akarták felhasználni.
ápr. 9
18:07
Szárnyalt az OTP - felhúzta a tőzsdeindexet (hirado.hu)
Ma is folytatódott az optimista hangulatú kereskedés a BÉT-en a tegnapi meglepetésszerű emelkedés után.A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 504,97 pontos, 4,11 százalékos emelkedéssel, 12.806,07 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 32,2 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
ápr. 9
18:08
Korda György nagy fába vágta a fejszéjét (BorsOnline)
A Hal a tortán húsvéti hetén csütörtökön Korda György látta vendégül a sztárszakácsokat. Az énekes a vásárlást egyedül intézte, de a főzésnél már egy séf segítségét kérte. Korda György libamájjal, szarvas pörkölttel, máglyarakással és koktéllal várta a társaságot.
ápr. 9
18:08
Vadászpuskát fogtak a Fidesz-aktivistára (HírTV)
Vadászpuskát fogtak a Fidesz-KDNP egyik önkéntesére, aki ajánlócédulákat gyűjtött Csepelen. Úgy tudni, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
ápr. 9
18:18
A forint drágítja a nukleáris energiát is (Privátbankár)
A tavalyinál jóval több, 25,1 milliárd forint adózás előtti eredménnyel számol az idén a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt., a növekedést részben a blokkok teljesítménynövelésének hatásától várják - mondta Sül...
ápr. 9
18:21
Ecsődi László ingatlanát akarták felrobbantani! (Alternatív Energia)
Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani a rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike, őt azzal is gyanúsítja az ügyészség, hogy lövést adott le 2007 decemberében Hiller István oktatási miniszter házára.
ápr. 9
18:21
Kedvezmények a Szigeten (Videóval) (hirado.hu)
Féláron a Szigetre!
ápr. 9
18:21
Az E.ON is visszatérít (Pénzcentrum)
A hatályos törvényeknek megfelelően az E.ON Energiaszolgáltató Kft. áramdíj visszatérítést fizet fogyasztóinak, mivel a hatósági áras áramértékesítésnél az értékesítési árrés a 2008. évre vonatkozóan - a társaságon kívül álló okok miatt - meghaladta a jogszabályban előírt értéket....
ápr. 9
18:23
Híradó, 2009. április 9. 17:30 (hirado.hu)
Hírek röviden
ápr. 9
18:24
Adriana fehérneműben domborít (BorsOnline)
A tökéletes idomairól ismert Adriana Lima a Victoria’s Secret fehérnemű cég arcaként – még inkább testeként – férfiak millióit hódította már meg és legfrissebb fotósorozata láttán is csak nőhet rajongótábora.
ápr. 9
18:24
Tizenöt év fegyház a prostigyilkosnak (Blikk)
Brutális kegyetlenséggel elkövetett emberölésért 15 év fegyházbüntetésre ítélt ma egy nagykanizsai férfit első fokon a Zala Megyei Bíróság. A 29 éves férfi két éve nyáron a 7-es főút mellett, a nagyrécsei vasútállomáshoz vezető összekötő útnál felvett a kocsijába egy 18 éves örömlányt, akit később – mindeddig ismeretlen okból – 3-4 percen át kézzel, ököllel és egy keréklazító kulccsal ütlegelt.
ápr. 9
18:30
Lyme-kór - a szemet sem kíméli! (WebBeteg)
A Lyme kór tünetei általában nem jellegzetesek, így gyakran nem gondolunk időben a kórképre, rég feledésbe merül a hónapokkal esetleg évekkel megelőző kullancscsípés. A késlekedés miatt viszont későn kezdjük el az antibiotikum kezelést, amikor már esetleg maradandó károsodások is kialakulhatnak.
ápr. 9
18:36
A demokrácia színháza várja a cégeket (Privátbankár)
Már 200 millió tagja van a Facebook-nak, és az alapítók még több tagra számítanak. Cégeket is várnak, nemcsak magánszemélyeket - hiszen a portálon az üzleti élet szereplői is építhetik kapcsolati hálójukat. Brit IT-kutatók szerint a közösségi portál a demokrácia színháza, és problémás az adatkezelés is
ápr. 9
18:38
MSZP-s képviselő házát akarták felrobbantani (Privátbankár)
Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani a rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike, őt azzal is gyanúsítja az ügyészség, hogy lövést adott le 2...
ápr. 9
18:39
Nyolcmilliós végkielégítéssel távozhatnak a miniszterek (Infostart)
Akár 8 millió forint körüli összeget is kaphatnak végkielégítésként azok a miniszterek, akik már több mint 3 éve dolgoznak állami vezetőként. Gyurcsány Ferenc kormányfő ezúttal is jótékony célra fordítja a juttatást, Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt pedig - egyelőre - nem kap végkielégítést.
ápr. 9
18:39
Rúzsa Magdi hibázott (hirado.hu)
Az énekesnő hiányosan adta be a Bevándorlási Hivatalhoz a papírjait
ápr. 9
18:40
A gyenge forint kikezdi az inflációt? (Privátbankár)
Londonban már olyan elemzői vélemények is vannak, melyek hosszabb távra deflációs kockázatot valószínűsítenek Magyarországon. Meglesz-e a 3%?
ápr. 9
18:41
Az MSZP-s Ecsődi László házát akarták felrobbantani (hirado.hu)
A politikus nem tudott a háza ellen tervezett támadásról, mint mondta: folyamatosan kap fenyegetéseket
ápr. 9
18:42
Kegyetlen az élet! Orvosi csoda miatt halhat meg a baba (BorsOnline)
Orvosi csoda történt egy kanadai kórházban: életben maradt egy kisbaba, akinek erre egy fikarcnyi esélyt sem adtak. Ám szegény pici ezzel öröm helyett inkább mindenkinek bánatot okoz.
ápr. 9
18:42
NBI: a Vasas és az Újpest sem kapott indulási jogot (HírTV)
Tíz csapat, köztük a Debrecen, az MTK, a Győr és a Ferencváros is megkapta az indulási jogot a magyar labdarúgó NB I következő szezonjára. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó testülete viszont többek között az Újpestnek és Vasasnak nem adta meg a rajtengedélyt.
ápr. 9
18:42
Megkezdte munkáját Olaszországban a magyar segélyszervezet (Metropol)
Csütörtökön megkezdte a munkát a magyar segélycsoport a földrengés sújtotta Közép-Olaszorszában. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai a Rómától több mint száz kilométerre fekvő L'Aquilla városában és a katasztrófa által leginkább sújtott Onnában tájékozódnak.
ápr. 9
18:44
Segítik az emberek életét az állatok megérzései (BorsOnline)
A vadonban és a közelünkben élő állatokra egyaránt jellemző, hogy olyasmit is érzékelnek, amire az ember képtelen. Ezekre a néha misztikus, de legalábbis megdöbbentő jelenségekre sokszor semmilyen kézzelfogható magyarázat nincs, létük azonban vitathatatlan. Alábbi összeállításunkban arra világítunk rá, hogy ha kellőképpen figyelünk, igen hasznos információkat tudhatunk meg a környezetünkben élő…
ápr. 9
18:44
Az anyós is terjesztette a drogot (HírTV)
Családi vállalkozásban árultak kábítószert azok a dílerek, akiket a héten fogtak el a székesfehérvári rendőrök. A nyomozás eredetileg az egyik családtag drogügyéből indult el, azután kiderült, hogy érintett a férfi felesége, sógora, sógornője és még az anyósa is érintett a kábítószer-kereskedelemben.
ápr. 9
18:46
Autósoknak kínálta magát a körözött 15 éves lány (HírTV)
Autósoknak kínálgatta bájait, így bukott le egy szökés miatt körözött fiatal lány Nyíregyházán - értesült a HavariaPress.
ápr. 9
18:54
A McLaren nem kér szót a bíróságon (F1világ)
Sokakat meglepetésként ért, mikor az FIA szerdai közleményében bejelentette, hogy a McLaren Mercedes is részt vesz a Fellebbviteli Bíróság jövő heti ülésén, ahol a döntés születik a diffúzorok ügyében. A wokingi gárda azonban tisztázta szerepét.
ápr. 9
18:57
Az EU régi tagjainak elegük van az újakból (Infostart)
Az EU vezető tagállamai már nem az unió, hanem a világ húsz legfejlettebb országát tömörítő G20 csoport keretein belül képzelik el a válság kezelését - véli a Közép-európai Egyetem professzora. Balázs Péter az InfoRádiónak azt mondta: az alapító országoknak elegük van abból, hogy a kisebb, új tagállamok a saját sérelmeik miatt fontos uniós kérdéseket blokkolnak.
ápr. 9
18:57
A Gestapo tolmácsaként zsidók százait menti meg (hirado.hu)
A Daniel Stein, tolmács című kötetet Ljudmila Ulickaja legfrissebb regénye, amely csütörtökön hagyta el a nyomdát
ápr. 9
18:57
Hatalmas forgalom, óriási rali - Mindent vettek a BÉT-et (ProfitLine)
Az általános forgalom kétszerese, 32,2 milliárd forint mellett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 504,97 pontos, 4,11 százalékos emelkedéssel, 12.806,07 ponton zárt csütörtökön. A piacon kitartott a csütörtök délután megindult részvénypiaci rali, melynek szinte minden papír a nyertese volt. (ProfitLine.hu)
ápr. 9
18:59
Még az anyós is benne volt a családi drogbizniszben (hirado.hu)
A székesfehérvári nyomozók kedden rajtaütésszerűen fogták el a családtagokat és a vásárlókat
ápr. 9
19:00
Lennon egy katedrális sírkertjében veszítette el a szűzességét (BorsOnline)
Patricia Inder közel állt ahhoz, hogy 1960-ban John Lennon felesége legyen. A most 66 éves hölgy máig szingli, az őt az 1980-ban lelőtt világhírű gitároshoz fűző viszonyról beszélt.
ápr. 9
19:00
Csőd fenyegeti a Pécs Holdingot (HírTV)
Csődközeli helyzetben van Pécs vagyonkezelő cége a Pécs Holding Zrt. Az utóbbi időben több vagyonrész-értékesítésük is kudarcba fulladt, tavaly pedig több olyan, korábban önálló intézményt hozzá csatoltak, melyek csak veszteséget termelnek.
ápr. 9
19:00
Szocialista képviselő ingatlanát akarták felrobbantani (Metropol)
Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani a rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike, őt azzal is gyanúsítja az ügyészség, hogy lövést adott le 2007 decemberében Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára.
ápr. 9
19:00
Kategóriák nélkül (Metropol)
Megjelent Ljudmila Ulickaja Daniel Stein, tolmács című új regénye a Magvető kiadásában. A fordító Morcsányi Géza. Keresztények, zsidók, arabok, hívők és hitetlenek, boldogtalanok és megszállottak – Ulickaja kimeríthetetlennek tűnő fantáziával és emberismerettel festi le regényében a Daniel Steint körülvevő világot a XX. század második felének történelmi forgatagában és hétköznapjaiban.
ápr. 9
19:15
Kaká: Örökre Milan (Infostart)
Kaká, a Milan brazil sztárja nem foglalkozik azokkal a pletykákkal, amelyek szerint a nyáron a Real Madridhoz szerződne. Az aranylabdás támadó ismét kiemelte: a piros-feketéknél kíván maradni.
ápr. 9
19:15
Ecsődi nem tudott a háza ellen tervezett támadásról (Alternatív Energia)
Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő nem tudott a háza ellen tervezett támadásról. A politikus, aki erről az MTI-től értesült, azt mondta: folyamatosan kap fenyegetéseket.
ápr. 9
19:15
A Gestapo tolmácsaként zsidók százait menti meg (hirado.hu)
A Daniel Stein, tolmács című kötetet Ljudmila Ulickaja legfrissebb regénye, amely csütörtökön hagyta el a nyomdát
ápr. 9
19:16
Ez a forint már nem az a forint.... (ProfitLine)
Hihetetlen mértékű erősödést mutat a forint az elmúlt napokban, mintha nem is ugyanarról a devizáról lenne szó, mely még korábban a 300 forintos EURO-s szinttel is alig tudott megbirkózni, ma meg már 288 forinton várja a további erősödés lehetőségét. (ProfitLine.hu)
ápr. 9
19:16
Veszélyesen elszálltak a betéti kamatok - De nem nálunk (Portfolio)
A lengyel bankok valóságos cunamival néznek szembe, mivel a nettó kamatmarzs drasztikusan szűkül - nyilatkozta Mateusz Morawiecki, a Bank Zachodni ügyvezető igazgatója a Dziennik nevű lapnak adott...
ápr. 9
19:16
Locsolóversek a válságról - a legjobb díjat kap! (Pénzcentrum)
Hiába nyakunkon a recesszió, hétfőn ismét támadnak a kínrímek és persze a legbüdösebb kölnik. A Pénzcentrum most gazdaságiválságos locsolóvers-versenyt hirdet!...
ápr. 9
19:17
Radu herceg is indulna a román elnökválasztáson (hirado.hu)
Ő a román hadsereg ezredese, ezen kívül Mihály király tanácsadója
ápr. 9
19:18
Csődgondnokságot kért a bíróságtól az Ajka Kristály Kft. (ProfitLine)
Csődgondnoksági kérelmet nyújtott be a Veszprém Megyei Bíróságra az Ajka Kristály Kft. - közölte Katzer Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
ápr. 9
19:18
Ada jobb mentalista, mint Danny Blue? (BorsOnline)
Danny Blue az Interaktív vendége volt a VIVA-n. A műsorvezető Ada kicsit kellemetlen helyzetbe hozta a mentalistát: kiderült ugyanis, sokkal jobb képességekkel rendelkezik, mint Danny
ápr. 9
19:18
„Magyar járvány” a Financial Times címlapján (HírTV)
Lyukas magyar zászlóval a címlapján jelent meg a csütörtöki Financial Times. A lyuk a költségvetés hiányát jelképezi.
ápr. 9
19:18
Megbírságolták gyorshajtásért az úthenger vezetőjét (Blikk)
Gyorshajtás címén bírságolták meg egy úthenger vezetőjét a közlekedési rendőrök az észak-ukrajnai Szumi városban, mert a jármű akadályozta a gyalogosok átkelését a zebrán. Az éber rendőrök viszonylag jelentős összegre, 265 hrivnyára (kb 8,5 ezer Ft) büntették a maximum öt kilométeres haladási sebességre képes úthenger 35 éves tapasztalattal rendelkező vezetőjét, mert szerintük aszfaltozás közben…
ápr. 9
19:20
Jókorára híztak a pluszok Európában is (ProfitLine)
Az ázsiai jó kedvű kereskedési napot követően Európában sem maradtak restek a befektetők, főként a délután nyilvánosságra kerülő hírek, melyek az amerikai bankszektor felől érkeztek tovább erősítették a válság közeledtével kapcsolatos várakozásokat. (ProfitLine.hu)
ápr. 9
19:22
Megint részvénykölcsönzésbe fogott a MOL - Elemzői vélemények (ProfitLine)
A Mol Nyrt. 2009. április 8-án 4.965.582 darab Mol részvényt adott kölcsön az MFB Invest Zrt. részére a 2007. július 3-án közzétett saját részvény kölcsönadásáról szóló szerződés alapján- - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján csütörtökön. A tranzakciót követően a Mol tulajdonában nem maradt "A" sorozatú részvény, míg "C" sorozatúból 578 darab maradt a cégnél - olvasható a BÉT…

Keresés