Két szálon folyik a nyomozás az április 7-i tatárszentgyörgyi gyújtogatással kapcsolatban. Mint megírtuk, Sztojkáék háza akkor lobbant lángra, amikor a házaspár járőrözött éjszaka, hogy ne történjen semmilyen rendbontás a faluban.
Eurómilliárdokba kerül majd a földrengés sújtotta közép-olaszországi Abruzzo régió helyreállítása – közölte ma Silvio Berlusconi olasz kormányfő. Berlusconi azt követően beszélt erről, hogy az olasz kormány 100 millió eurós rendkívüli segélyt hagyott jóvá a természeti csapás sújtotta térség számára.
Dreher és a Pesti Est lesz a Sziget két főtámogatója, de Gerendai Károly állami támogatást is vár. Beszámoló az első válságszigetes sajtótájékoztatóról.
Csütörtökön Ukrajnában őrizetbe vették Gabriel Stati moldovai vállalkozót, akit a chisinaui vezetés az országban kitört zavargások egyik legjelentősebb finanszírozójának tart - adta hírül az orosz Lenta és a Novosztyi hírügynökség értesüléseire hivatkozva a Komszomolszkaja Pravda. A hírt az ukrán illetékesek nem erősítették meg, de nem is cáfolták.
Egyidejűleg négy helyszínen - a város kulturális életében meghatározó kiállítóhelyeken - nyílt tárlat csütörtökön a debreceni Antal-Lusztig-gyűjteményből válogatott alkotásokból Székesfehérváron.
A reggeli nyitásban folytatódott az erősödés az állampapírok másodlagos piacán, ami csupán a délelőtt folyamán tartott ki, ezután ugyanis megjelent a profitrealizálás - fejtette ki a Portfolio.hu-nak...
180 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal két multinacionális kozmetikai cég hazai érdekeltségét, az általuk forgalmazott ránctalanító és bőrfiatalító készítmények megtévesztő reklámozása miatt.
Finisbe érkezett a világ legnagyobb ETF alapkezelőjének értékesítése, a Barclays végül a CVC Capital Partnersnek adja el mintegy 4.4 milliárd dollárért iShares nevű üzletágát. Megszületett a...
A Ferrari sajtószóvivője, Luca Colojanni megerősítette, hogy Michael Schumacher nem utazik el csapatával a következő két verseny helyszínére, Kínába és Bahreinbe.
A pénzügy-gazdasági válság első szakaszának, a pénzügyi válságnak a végéhez érhet a világ 2009 második felében - jelentette ki Békesi László volt pénzügyminiszter
Jó irányba indult el válságkezelő csomagjával a szocialista miniszterelnök-jelölt, azt viszont egyelőre nem látni, hogy elegendő mértékűek-e a megszorítások - véli a Horn-kormány pénzügyminisztere. Békesi László az InfoRádiónak azt mondta: ha elfogy Bajnai Gordon mögül a parlamenti többség, nincs értelme tovább az átmeneti kormánynak.
Kóka János kedd reggelre hívta össze az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának ülését, amelyen a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazásáról döntenek - közölte a frakcióvezető csütörtökön.
Az egyik nagy amerikai bank (Wells Fargo) ma délutáni, pozitív tartalmú bejelentése, illetve a heti friss segélykérelmek számának csökkenése tovább javította a nemzetközi befektetői hangulatot. Ennek...
Egy frissen megjelent ingatlanpiaci jelentés szerint az előző év hasonló időszakához képest 52 %-kal csökkent a manhattani ingatlan eladások száma az idei első negyedévben. A forgalom jelentős visszaesésével szemben az átlagos lakásár mindössze 2 %-kal csökkent, jelenleg 925 ezer dollár....
A Fidesz azt szeretné tudni, hogy az új kormányfőjelölt, Bajnai Gordon továbbra is támogatná-e azt, hogy a 167 kórházból 52 megszűnjön - a párt szerint ugyanis minden kórházra szükség van. Pesti Imre, a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a 2006-os egészségügyi reform kapcsán elfogadott kormánydöntés alapján 167 kórházból 52-t be…
Egy 1956-os lyukas magyar zászló képével a címlapján jelent meg a csütörtöki Financial Times. A gazdasági lap egész oldalas elemzésben foglalkozik a közép- és kelet-európai térség finanszírozási...
Kollégái felháborodva fogadták a szókimondó szövegeiről ismert rapper, Eminem legújabb, visszatérő számát, melyben nyíltan bírálja többek között Amy Winehouset, Lindsay Lohant, Jessica Albat és Rihannat is.
A Vám- és Pénzügyőrség rendszeresen ellenőrzi a piacokat és elárusító helyeket. Az akciósorozat keretében a budapesti Józsefvárosi Piacon tartottak ellenőrzést a vámosok. Az ellenőrzés megkezdésekor a helyszínre érkező pénzügyőröket meglátva egy árus futva menekült el a helyszínről.
Orvhorgászokat értek tetten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény térségében. A fokozott rendőri ellenőrzés keretében tartottak akciót tartottak a rakacai víztározónál, ahol összesen tizenhét horgászót jelentettek fel a halvédelmi szabályok megsértése miatt, két embertől bevonták az állami horgászjegyet, továbbá lefoglaltak tizenhét horgászbotot.
Kóka János kedd reggelre hívta össze az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának ülését, amelyen a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazásáról döntenek.
"Gyermekkoromban kivették az orrmandulámat, mert nagyon szuszogtam. Akkor a probléma megoldódott, viszont serdülőkoromban ismét előjött a szuszogás. Nem vagyok se náthás, se allergiás. Lehet, hogy orrsövényferdülésem van?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Vértes András szerint 2 év múlva jöhet a magyar euró, ha Brüsszel elég rugalmas. Persze addig nekünk is cselekednünk kell, különben csak álmodozhatunk - van kiút a krízisből?
Ma már egyáltalán nem luxus vagy különleges elvárás, hogy kedvencüket magunkkal vihessük a nyaralásra. Egyre több szálloda, apartman hirdeti meg így a szálláslehetőségeket, hiszen a családtagnak számító négylábúakat senki sem hagyja szívesen otthon.
Nem tartja kizártnak az adatvédelmi biztos, hogy az adatvédelmi garanciák maradéktalan betartása esetén etnikai adatokat is rögzíthetnek a 2011. évi népszámlálás alkalmával. Erről közleményt adott ki Jóri András.
Médiavilág Kiadó és a Démos Magyarország Alapítvány csütörtöki budapesti rendezvényén Békesi László, volt pénzügyminiszter szerint a pénzügyi válság első szakasza 2009 második felében véget érhet. Magyarország a válság mélypontjára 2009 végén, 2010-ben érkezhet el - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Hiába töltötte be Sylvester Stallone a hatvankettőt, képtelen megszabadulni az akcióhős szerepétől. A korosodó filmsztár új filmjének forgatásán még kollégáit is meglepte fiatalokat megszégyenítő lelkesedésével és energiájával: a filmben megmutatja még ma is acélos izmait és hatalmas tetkóit.
Továbbra sem tudni kik kaphatnak szerepet Bajnai Gordon kormányában. Csütörtökön a Reformszövetség tagjai jártak a miniszterelnök-jelöltnél, de nem nyilatkoztak arról, hogy Bajnai ajánlott-e miniszteri posztot bármelyiküknek.
Mikulás, nagyszülő, cekkeres szomorkodó - nagyjából ezekben a szerepekben tűnnek fel a magyar reklámokban az ötven év felettiek. Pedig. Tudósítás a Magyar Fogyasztó Platform konferenciáról.
Gyorshajtás címén bírságolták meg egy úthenger vezetőjét a közlekedési rendőrök az észak-ukrajnai Szumi városban, mert a jármű akadályozta a gyalogosok átkelését a zebrán.
Jan Fischer személyében csütörtökön kinevezte az ideiglenes cseh kormányfőt Václav Klaus államfő. Fischer átmeneti, szakértői kormánya várhatóan május 9-én veszi át az ország irányítását Mirek Topolánek kabinetjétől, miután az utóbbi elbukott a baloldali ellenzék által március 24-én kezdeményezett bizalmi szavazáson.
Milliós végkielégítésekkel távozhatnak a Gyurcsány-kormány miniszterei. A kormányszóvivő bejelentése szerint a hivatalban eltöltött időtől függ a juttatás összege. A legjobban azok a miniszterek járnak, akik 3 évnél többet töltöttek tárcájuk élén.
A Renault F1 istálló a héten Dubaiban szórakoztatja a nagyérdeműt, azonban könnyen előfordulhat, hogy a mai nappal vége is a programnak, ugyanis azt követően, hogy az egyik R28 már korábban kiesett egy hidraulikus probléma miatt, csütörtökön a másik autó csúnyán összetört.
Jan Fischer személyében csütörtökön kinevezte az ideiglenes cseh kormányfőt Václav Klaus államfő. Fischer átmeneti, szakértői kormánya várhatóan május 9-én veszi át az ország irányítását Mirek Topolán...
Nem tartja kizártnak az adatvédelmi biztos, hogy az adatvédelmi garanciák maradéktalan betartása esetén etnikai adatokat is rögzíthetnek a 2011. évi népszámlálás alkalmával; erről szóló közleményét Jó...
Gondolta volna, hogy az olaszoké a leggyorsabb rendőrautó a világon? De nem sokáig, mert a németek már készülnek egy még gyorsabb modellel. Úgy tűnik, az osztrákoknak és a briteknek sem kell azon aggódniuk, hogy nem érik utol a száguldozó motorosokat. A skótoknak viszont a takarékosság a fontosabb. Nézegessen rendőrautókat!
A Magyar Nemzeti Bank az eurolikviditást nyújtó devizacsere ügyletei keretében megkövetelt pótlólagos forintfedezet 10 százalékról 5 százalékra történő csökkentésével, valamint az ügyletek napi...