A felnőtt magyar lakosság több mint fele nem tud olyan intézkedést említeni, amely Horváth Ágnes - volt egészségügyi miniszter - nevéhez köthető – derül ki a Szinapszis Kft. legújabb, a WEBBeteg kérésére készített felméréséből.
A térségbeli devizákkal együtt mozgott a forint árfolyama szerdán a bankközi devizapiacon, kezdetben gyengült, majd erősödött. Az eurót 295,11 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereske...
Úton van Olaszország földrengés sújtotta régiója felé a magyar segélycsoport. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a tervek szerint az Üdvhadsereg és más egyházi segélyszolgálatok helyi szervezetével együttműködve kezdi meg a munkáját csütörtökön.
Kémkedéssel vádolta meg az iráni államügyészség szerdán az iráni-amerikai kettős állampolgárságú Roxana Saberit, több nyugati rádió és televízió tudósítóját. Az ügy átkerült a forradalmi bírósághoz. Saberinek nem volt akkreditációja, és az újságírás leple alatt kémkedést folytatott - közölte egy ügyész.
Gyurcsány Ferenc az általa vezetett utolsó kormányülés napján internetes naplójában is elbúcsúzott azoktól, akik korábban éveken át segítették munkáját.
Ismét szünetel a termelés az Audi győri gyárának egyes részlegein. A járműgyárban egyhetes szünetet rendeltek el, a leállás ideje alatt a dolgozók fizetett szabadságon vannak - írja az Index. Ismét...
Megkezdődött tíz utca felújítása az V. kerületben. A Belváros új főutcája elnevezésű projekt 5,5 milliárd forintba kerül. A beruházás miatt forgalomkorlátozásra és parkolási tilalom elrendelésére kell számítani. A felújítási munkák egy évig tartanak majd, ezt követően pedig új forgalmi rend lép majd életbe az V. kerületben.
Délelőtt 297-298 forint környékén forgott az euró, akkor a kereskedők még a 300 forintos árfolyam elérését sem tartották kizártnak a kereskedők. A déli órákban azonban fordulat következett be, és a forint - teljes összhangban a térségbeli devizákkal - erősödésnek indult.
Úton van Olaszország földrengés sújtotta régiója felé a magyar segélycsoport. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a tervek szerint az Üdvhadsereg és más egyházi segélyszolgálatok helyi szervezetével együttműködve kezdi meg a munkáját csütörtökön.
Mintegy százezer felvonuló ünnepelte szerdán Phenjanban, hogy Észak-Korea múlt vasárnap felbocsátotta nagy hatótávolságú rakétáját - jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. A rakétafelbocsátás a nemzetközi közösség nagy részének bírálatát váltotta ki.
A miniszterelnök megköszönte a titkárnők, a hivatalsegédek, a kutatók, az elemzők, a tanácsadók, a testőrök és az MSZP Országos Központjában dolgozók munkáját
Kárpátalján bivalyok betelepítésével készülnek megóvni a pusztulástól a Huszt melletti Nárciszok Völgyét. A ritkaságszámba menő, keskenylevelű nárcisz élőhelyéül szolgáló Nárciszok Völgyének a kiterjedése eredetileg 257 hektár volt, de a terület a fűzcserje terjedése miatt évente egy hektárnyival zsugorodik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 313,36 pontos, 2,61 százalékos emelkedéssel, 12.301,10 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 21,4 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvénye...
Több banknál is megerősítették, hogy az elmúlt hetekben megnövekedett az érdeklődés a lakáshitelek iránt, főként az állami kamattámogatású konstrukciókat keresték. Ugyanakkor az év egészére 30-40 százalékos visszaesést prognosztizálnak 2008-hoz képest.
A miniszterelnök megköszönte a titkárnők, a hivatalsegédek, a kutatók, az elemzők, a tanácsadók, a testőrök és az MSZP Országos Központjában dolgozók munkáját
A németországi REWE-csoporthoz tartozó Penny Market már évekkel ezelőtt célul tűzte ki maga elé a bolgár piac meghódítását. Az üzletlánc életképes működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges logisztikai központ építése a főváros közelében már folyamatban van, az átadást követően megkezdik az áruházak felépítését is....
A Fitch egy fokozattal rontotta Lettország hosszú lejáratú devizaadósságának minősítését, a korábbi "BBB-" osztályzatról "BB+" kategóriába sorolta. A Fitch döntésének következtében a lett...
Nem helyezték szabadlábra Balla Irma egykori debreceni fideszes önkormányzati képviselő fiát, akit anyja meggyilkolásával vádolnak; a védői előterjesztést a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szerdán elutasította.
Az elmúlt napokban számos hír szólt már arról, hogy Angelina Jolie egészségét is veszélyeztető őrült diétába kezdett és három hét alatt több, mint tíz kilót fogyott le. Most pedig meg is lett a drasztikus tisztítókúra eredménye: a színésznő ugyanis új filmje forgatásán összeesett.
Autós üldözés után fogtak el betörőket szerdán a balatonalmádi rendőrök a 71-es főúton. Az autóból cigaretta és alkohol került elő, melyek egy zalacsécsi és egy körmendi betörésből származtak. A sofőr elmenekült, őt keresik a rendőrök, társai ellen eljárás indult.
A járműgyártás a héten szünetel a győri Audi Hungaria Motor Kft.-nél, a motorgyár bizonyos részein pedig csökkentették a termelést a húsvéti ünnepek előtti napokban. Ünnep után visszatérnek a gyártás normális menetrendjéhez - mondta a vállalat kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére szerdán.
Írásban kér biztosítékot a kiskunhalasi képviselő-testület a csődvédelembe menekült HospInvesttől, hogy a jövőben tudják-e garantálni a Semmelweis kórház zavartalan működését.
Személyi kérdésekről nem volt szó, a beszélgetés szakmai jellegű volt - így értékelte újságíróknak Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a Bajnai Gordon kormányfőjelölttel folytatott szerdai megbeszélését.
Győzött a kaszinólobbi a szegedi szocialistáknál. A tavaly bezárt Down-kóros gyerekek integrációjával is foglalkozó intézmény közelében megnyílt az a szerencsejáték-barlang, melynek engedélyét korábban a közeli óvodára hivatkozva utasított el a hatóság.
Reggel a tegnapi amerikai süllyedés miatt a nemzetközi tendenciáknak megfelelően még eséssel nyitott a BÉT - a BUX nyitáskor 2,35 százalékos mínuszban állt -, később azonban megindultak a vásárlások, és végül jelentős emelkedéssel zárt a piac.
Természettudományos bizonyítékait találtuk meg annak, hogy a középkorban a budai karmelita kolostor mellett ispotály működött - közölte az MTI-vel Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa. A kolostor temetőjét egy irodaház építését megelőző régészeti feltárások során fedezték fel a Kapás utcában.
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház körül kialakult helyzet tisztázására, valamint az intézményvezető és a városvezetés felelősségének megállapítására a városi közgyűlés MSZP- és SZDSZ-képviselőcsoportja - közölte Devecserné Óvári Ibolya, az MSZP helyi frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
Tűzpárbajt vívtak szerdán Pakisztánban helyi tálib fegyveresek és egy amerikai pilóta nélküli repülőgép, amely egy rakétacsapással hármat megölt közülük.
Az egykori Spice Girl, Melanie Brown bebizonyította, hogy még a rendkívül kiélezett piaci környezetben is könnyen túl lehet adni egy ingatlanon. Az énekesnő alig egy hétig hirdette otthonát, mire megtalálta a vevőt, aki ráadásul többet is fizet, mint a hirdetésben megjelölt irányár....
A délelőtti 297-298 körüli szintekről napközben fokozatosan erősödött a forint az euróval szemben és estére 294 alá süllyedtek a jegyzések. A forint határozott, reggel óta mintegy másfél százalékos...
Speciális tűzszerész járműveket rendelt a Honvédelmi Minisztérium (HM) az afganisztáni Puli-Humriban működtetett tartományi újjáépítési csoportban (PRT) szolgáló katonák védelmének fokozása érdekében - közölte a minisztérium szerdán az MTI-vel.
Megmenekülhettek volna a hétfői olaszországi földrengés áldozatai, ha a hatóságok odafigyelnek és komolyan veszik Giampaolo Giuliani tudós előrejelzését. Az olasz tudós már hetekkel a tragédia bekövetkezte előtt megjósolta a pusztító erejű földmozgást. A kormány tudományosan megalapozatlannak és kohománynak nevezte a szeizmológus jóslatát, őt magát pedig pánikkeltőnek bélyegezték. A vérig…
Egész nap térhatású, háromdimenziós kisfilmeket vetítenek csütörtöktől a Fővárosi Állat- és Növénykert Nagysziklájának csarnokában. A kert területére már belépett látogatók minden különdíj nélkül szabadon megtekinthetik az animációs és természetfilmeket.
Tömegtüntetést hirdetett meg csütörtökre a grúziai ellenzék. A Tbilisziben utcára vonulók addig akarják folytatni a megmozdulásokat, amíg Miheil Szaakasvili elnök le nem mond.