Egy éven belül másodszor szenvedett autóbalesetet Alliquander Anna, a sydneyi olimpián is szerepelt evezős, aki a januári ergométeres világbajnokságon aranyérmet szerzett.
Elsősorban az olvasói utánpótlás hiánya, és nem a mostani válság okozzák a lappiac problémáit – mondta Kázmér Judit, az MLE elnöke egy interjúban. Szerinte nem olyan riasztóak a nyomtatott piac év eleji számai, és önmagát temeti a sajtó.
Az F1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone annak ellenére is jó ötletnek tartja az esti versenyeket, hogy a pilóták már a szezonnyitón is panaszkodtak a rossz látási viszonyokra, a hétvégén pedig félbe kellett szakítani a Maláj Nagydíjat a hatalmas eső miatt.
A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint elképzelhetetlen, hogy önként választják az emberek a büntetési tételek kifizetése helyett a szabadságvesztést. Bánáti János úgy véli, egyszerűen nincs meg az anyagi forrásuk a büntetések kifizetésére.
Negyven halálos áldozata van a hétfő hajnali olaszországi földrengésnek a legutóbbi nem végleges veszteségmérleg szerint - jelentette az ANSA olasz hírügynökség és az olasz televízió.
A Financial Times-ban publikált IMF dokumentumra reagálva az MTI által megkérdezett elemzők nem tartották sem reális, sem hasznos felvetésnek az ott leírtakat, mely szerint a kelet-európai EU-országok vezessék be az eurót, még azelőtt, hogy formálisan csatlakoznának az euróövezethez. (ProfitLine.hu)
Izgalmasan telt az idei év a deviza- és állampapírpiacon. IMF delegáció, recessziós félelmek, zuhanó majd jelentősen erősödő forint, egekbe emelkedő állampapírpiaci hozamok. 2009. április 15-én...
A szerb központi bank hétfőn 1,5 százalékpontos (150 bázispontos) kamatcsökkentést hajtott végre, ezzel alapkamata, a kéthetes repo 15,0 százalékra mérséklődött.
A közelmúltban napvilágot látott makrogazdasági adatok azt jelzik, hogy a gazdaság a felépülés útjára lépett, ennek alapján a Barcalys elemzői szerint folytatódhat a rally a ciklikus befektetések...
Közel 9 éve fut az [origo] Fórumában a "Mennyi a fizetésed?" című topic. Mivel névvel nem szívesen beszélünk a keresetről, reálisabb képet kaphatunk a hazai kereseti viszonyokról, ha névtelenül író munkavállalók "vallomásaiból" szemezgetünk. Az utóbbi hónapok hozzászólásaiból vett béradatokat fejvadász szakértőnk kommentálta. A pénzügyi területen dolgozók továbbra is a topkeresők között vannak.…
Két személyt azzal gyanúsít a rendőrség, hogy segítettek a Marian Cozma meggyilkolásával és két csapattársa súlyos megsebesítésével végződő késelés gyanúsítottjainak szökési kísérletében - írja a Népszabadság hétfői számában.
Jóváhagyta a szakértői kormányt a cseh koalíció és az ellenzék. Az új kormány elnöke várhatóan Jan Fischer, a statisztikai hivatal eddigi elnöke lesz. A tagokról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy mind párton kívüli szakember, a jelenlegi miniszterek közül senki sem kap helyet a kabinetben.
Előfordult már Önnel, hogy nagy reményekkel érkezett egy konferenciára, ám hiányérzettel, konkrétumok és válaszok nélkül távozott onnan? Gondolt már valaha arra, hogy jó lenne megismerni más cégek gyakorlatát, megoldásait egy-egy témában?
2008. novemberében jelent meg Sárvári György A belső harcos útja című könyve, amelyben arra biztat mindannyiunkat, hogy élesszük fel a bennünk szunnyadó belső harcost, térjünk vissza eredendő önmagunkhoz, hagyjunk fel régen megkötött, rossz kompromisszumainkkal, és váljunk ismét az életet élvezni képes, a munkában örömet találó, bátor, vállalkozó szellemű emberekké.
Hatalmas az érdeklődés a roncsprémium hétfőn indult, második köre iránt Szlovákiában. Az Autóipari Szövetség (ZAP) közlése szerint délelőtt tíz óráig már több mint 2500 régi kocsit adtak le a roncstelepeken.
Szocialista részről tisztességtelen volt kiállni a HospInvest Zrt. mellett, amely cég működését gazdasági és szakmai botrányok kísérték - mondta Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten.
Zuhanásnak indult a Sun Microsystems részvénye hétfőn, miután a Reuters információ szerint megszakadtak az akvizíciós tárgyalások közötte és az IBM között, mint ismert az IBM megvenné a kisebb riválisát, mellyel hatékonyabbá válhatna a szerverek piacán a rivális Hewlett-Packard-nál. (ProfitLine.hu)
Több, mint két hete tart a kormányválság Magyarországon és az eddigi jelek szerint Bajnai Gordon lehet az új kományfő, aki válságkezelő kormányzásra készül. A Concorde elemzői úgy vélik, hogy az új...
Az állami cégek vezetői 2-4 millió forintot keresnek havonta, amihez többnyire prémiumként járul hozzá az éves alapfizetésük 80 százaléka és 3-5 havi jutalom. Összesítve a legtöbbet Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója visz haza, ő évente 78,672 millió forintból gazdálkodhat. Az adatokat a Blikk közölte le, miután pert nyert a cégek ellen, így megkaphatta az adatokat....
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) kapott előleg segíti ki a csődvédelembe menekült HospInvestet. Az öt kórházat, négy rendelőt és számos gyógyszertárat működtető magáncég ebből fizeti ki a dolgozók bérét is - ezt a Heves megyei közgyűlés szocialista elnöke mondta, miután tárgyalt a HospInvest elnökével.
Indonéziában lezuhant hétfőn egy katonai repülőgép, és a fedélzetén lévő mind a 24 ember életét vesztette. A légierő Fokker 27 típusú gépe kiképzésről tért vissza a jávai Bandung közelében lévő támaszpontjára, de letért útjáról, és egy hangárba csapódott be, azután kigyulladt, óriási tűzgolyót lövellve az égre.
Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI. A Mol legutóbb egy hete változtatott az árakon, a...
Szocialista részről tisztességtelen volt kiállni a HospInvest Zrt. mellett, amely cég működését gazdasági és szakmai botrányok kísérték - mondta Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint nem Bajnai Gordonnak hívnák Magyarország következő miniszterelnökét, ha a Fidesz együttműködött volna az MDF-fel, és kihasználja, hogy az Országgyűlésben az ellenzék van többségben - írta hétfőn közleményében Herényi Károly MDF-es politikus, független parlamenti képviselő.
Összesen 37 milliárd forint támogatást nyújt telephelyek modernizálására és foglalkoztatást generáló beruházásokra európai uniós forrásból a kormány - jelentette be Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára hétfőn a kormányszóvivői tájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Bruttó 2 forinttal lesz olcsóbb szerdán 0 órától a benzin és a gázolaj is a hazai kutakon - tudta meg a Portfolio.hu. A MOL lépése nem meglepetés, szombaton már beszámoltunk róla, hogy valószínű az...
Igen rövid párnacsata zajlott Detroitban egy belvárosi parkban, a rendőrség pár csapás után végett vetett a pehelysúlyú küzdelemnek. Az ok: a szervező nem kért előzetesen engedélyt a harchoz.