Az ausztrál rendőrség letartóztatott egy 19 éves ausztrál anyát, aki öthónapos fiát szoptatta vezetés közben, és annyira részeg volt, hogy nem volt képes megfújni az alkoholszondát - közölte hétfőn az ausztrál rendőrség. A jogosítvány nélkül vezető nőt azután állították meg, hogy egy parkolóból kihajtva majdnem összeütközött egy rendőrautóval.
A Századvég Alapítvány elnöke szerint nem lehet az utcáról kikényszeríteni az előrehozott választásokat. Stumpf István politológus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: már látszanak a...
Saját bevételekkel pótolják az állami normatíva kieső részét a Miskolci Egyetemen - írja az Észak Magyarország. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatást érintő elvonása több, mint 3,5 milliárd forint, amiből a Miskolci Egyetemre eső rész közel 116 millió forint.
Július közepéig kerülhet sor a PKO-BP feltőkésítésére. A lengyel óriásbankról már hónapok óta keringő pletykát most konkrét időponttal egészítette ki meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Reuters....
Nemhogy nem megy a teljesítmény rovására, ellenkezőleg, még növeli is azt, ha munka közben az internetre tesz valaki egy kis kirándulást - erre az eredményre jutottak a melbourne-i egyetem kutatói egy 300 személy részvételével végzett vizsgálat alapján.
A közelmúlt megfigyelési botránya után újabb hasonló és rendkívül kínos ügy robbant ki a Magyarországon is jól ismert német diszkontáruházi láncnál, a Lidlnél. Ezúttal az alkalmazottak betegségeiről végeztek feljegyzéseket.
A vártnál nagyobb lett a februári cseh külkereskedelmi többlet elsősorban annak a hatására, hogy az import jelentősebben csökkent, mint az export. A februári aktívum 8,7 milliárd koronára (431,8 milli...
A kedvező nemzetközi hangulat hatására tovább folytatja az emelkedést a BUX, a hazai tőzsde részvényindexek 2.1%-kal került feljebb a nyitást követően. A hétvégi magyar belpolitikai fejlemények...
Változik a polgári perrendtartás: csökkenti a jogkeresők adminisztratív terhelését, és meghatározott esetben illetékkedvezményt is nyújt számukra. Külön eljárási rendet vezet be a vállalkozások egymás közötti jogvitáira. A cél a perek gyorsabb lezárása, ennek érdekében egyebek között a jogvitát megelőző eljárások - köztük az előzetes bizonyítás - szerepének növelése és az elektronikus út további…
Komoly gondban van az amerikai irodapiac, ahol az elbocsátások nagy száma miatt jelentősen visszaesett az irodák iránti kereslet. Az üresedési ráta ennek köszönhetően az egy évvel ezelőtti 12,8 %-ról...
Olaszország középső részét hétfő hajnalban a Richter-skála szerint 6,3 erősségű földrengés rázta meg. A tragédiának legkevesebb százötven halálos áldozata van, de a szám a mentés közben folyamatosan növekszik.
Mondd még egyszer nem értem” – ez az a mondat, ami már egyre több fiatal száját is elhagyja az utóbbi időben. A rossz hallás ugyanis már egyáltalán nem csak az idős embereket érinti. Statisztikai adatok szerint a világon minden tízedik ember valamilyen fokú hallásveszteséggel él együtt. Dr. Dalos Judit a 2. Gyermekklinika audiológus szakértője szerint ez azért is van, mert zajosabb környezetben…
A Techcrunch két forrásra hivatkozva megszellőztette, hogy a Google tárgyalásokat folytathat a Twitter felvásárlása érdekében. A Google-nek valószínűleg a Twitter keresőmotorja kellhet.
Az Opten céginformációs szolgáltató március 31-én lezárt adataiból kiderül: a januári 1325 és a februári 1020 után márciusban 1183 cég ellen indult felszámolási eljárás. A mostani 3528 eljáráshoz képest a tavalyi év első negyedévében ennél 22 százalékkal kevesebb, 2895, két évvel ezelőtt pedig 41 százalékkal kevesebb, 2500 cég ellen indult felszámolás. (ProfitLine.hu)
A közép- és kelet-európai tagállamoknak minél hamarabb be kellene vezetniük az eurót, még akkor is, ha nem teljes jogú tagjai az eurózónának - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Financial Times által kiszivárogtatott jelentésében....
Pénzmosás és nem stratégiai érdek húzódik meg a mögött, hogy a Szurgutnyeftyegaz (SZNG) megvette a Mol ötödét az osztrák OMV-től - állítja a Népszabadságnak nyilatkozva Sztanyiszlav Belkovszkij, a Kreml-kritikus orosz elemző.
Az állatvédők arra hívják fel a figyelmet, hogy a nyuszi és a kiscsirke az ünnep után utcára vagy a kukába kerülhet, az állatok tartása felelősséggel jár
A Fővárosi Közgyűlés egy tavaly szeptemberi döntése nyomán uniós támogatást igényelt a Szent Imre Kórház rekonstrukciójának második üteméhez, közel 3,5 milliárd forint önerő biztosítása mellett. A projekt sikerrel járt, 3,3 milliárdos támogatást nyert, így összesen több mint 6,7 milliárd forint áll rendelkezésre a fejlesztésekre.(ProfitLine.hu)
A kedvező nemzetközi hangulat a forintot is erősíti, hétfőn délelőtt fél tízkor 293,41 forint volt az euró árfolyama a bankközi piacon a péntek délutáni 295,67 forint után. A kereskedők szerint a forint erősödése beleillik a nemzetközi trendbe: szerte a világon a kockázatvállalási hajlandóság jelei érzékelhetőek, javultak az ázsiai tőzsdeindexek, gyengült a jen és a svájci frank, együtt javul a…
Hétfőn indul a Magyar Kerékpáros Klub és a közlekedési minisztérium közös akciója, ?Bringázz a munkába" elnevezéssel. Az akció lényege, hogy mától május 6-ig legalább nyolcszor kell biciklivel munkába mennie annak, aki részt vesz a kerékpározást népszerűsítő akcióban. Aki ezt teljesíti, ajándékot kap.
Enyhe erősödéssel kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde. A forint valamennyi jelentősebb nyugati devizához képest erősödött. Hétfőn reggel egy euróért kevesebb mint 294 forintot adtak a bankközi devizapiacon.
A Magyar Narancs, az Est-csoport és az MTV együttműködésével zajlik az áprilisi Futurspektiv flamand kulturális művészeti programsorozat kommunikációja, a feladatokat a tenderen nyertes Raygun koordinálta.
Végre! Ez már tényleg a tavasz. Szellőztesd ki a telet a lakásból és a szervezetedből is: takaríts, kirándulj, és ha van erőd, diétázz - úgyis böjti szezon van.
Tudta, hogy minden második magyar munkavállaló stressztől szenved, amely motivációvesztéshez, teljesítményromláshoz, hosszabb távon pedig szívproblémákhoz is vezethet? Harmadik alkalommal hirdetették meg a Szívbarát Munkahely pályázatot.
A szakmunkásképzés hiányosságai és a következtükben fellépő munkaerő-hiány az ország egész területén probléma az elbocsátások ellenére is. A képzett ipari szakmunkások iránt bár egyre nő a kereslet, a képző intézmények nem emelik a létszám-kvótát. Egy nyugat-magyarországi német tulajdonú gyártó cég nem várt sem csodára, sem a képzési rendszer reformjára: 2006. óta saját tanműhelyében képez gépi…
Székely Tamás el tudja képzelni, hogy a megváltozott helyzetben ő maga mond nemet a miniszteri posztra, amennyiben olyan változásokat szeretne az új kormányfő, amellyel ő szakmailag nem ért egyet - írta hétfőn a Somogyi Hírlap.
Legalább huszonöt halálos áldozata van a tegnap éjszakai közép-olaszországi földrengésnek - mondta az InfoRádiónak Kovács Petra, római magyar konzul. Hozzátette, az olasz katasztrófavédelem illetékesei egyelőre nem tudtak információt adni arról, hogy az áldozatok között vannak-e magyar állampolgárok.