Sajtóinformációk szerint a szocialisták már a múlt heti frakcióüléseken összegyűjtötték a szükséges 78 aláírást - a leköszönő miniszterelnöké nincs köztük
A Magyar Nemzeti Bank közleményében azt írja: a jelenlegi makrogazdasági kilátások mellett az esetleges veszteségek fedezésére a bankrendszer jelenleg elégséges tőketartalékkal rendelkezik
Bokros Lajos a legismertebb, Schmitt Pál a legnépszerűbb az európai parlamenti listavezetők közül - derült ki a Forsense márciusi gyorsjelentéséből, amelynek során a parlamenti pártok és a Jobbik EP-listavezetőinek ismertségét és népszerűségét vizsgálták. A Fidesz támogatóinak az aránya 74 százalékos.
Az amerikai piacok már a nyitás során a negatív tartományban kezdték meg a kereskedést, a Dow index 75 pontot , azaz közel 1 százalékot veszített percek alatt, míg eközben a Nasdaq piac composite mutatója 25 pontot, azaz másfél százalékot esett. (Profitline.hu)
A sportitalokban lévő citromsav károsíthatja a fogakat - ismertették kutatásuk eredményét amerikai kutatók egy Miamiban megrendezett fogászati konferencián. Az ellenvéleményen lévők szerint a tanulmány nem a való életet másolja.
Jan Fischer, a cseh statisztikai hivatal elnöke lesz várhatóan az átmeneti szakértői cseh kormány miniszterelnöke. Ebben állapodott meg a cseh kormánykoalíció és az ellenzék vasárnap este Prágában -...
A Bajnai-csomagot már egy hónappal ezelőtt az EU és az IMF előtt felvállaltuk, a kormányzat pedig ezidáig minden erejével titkolta, hogy valójában erre a kemény kiadásvisszavágást takaró...
Huszonnégy óra óra alatt egy halálos és egy könnyebb sérüléssel végződő motoros baleset is történt a 76-os főútnak ugyanazon a kanyargós útszakaszán a hét végén Zalában. Az alsónemesapáti elágazó közelében szombaton délután gyorshajtás miatt szenvedett halálos balesetet egy motoros, akinek járműve darabokra törve felrobbant, majd kiégett.
Megszerveződött a civil társadalom, amely úgy szeretné kinyilvánítani véleményét, hogy azzal hatással legyen a folyamatokra, a döntésekre – mondta el a Magyar Nemzet Online-nak Fricz Tamás.
Akkor mostan, ha szabadna bátorkodnunk, hogy is van ez? Ki őriz kit? A vérszomjas fenevad az ártatlan tekintetű, védtelen gépkocsit, vagy éppen fordítva: a mindenre elszánt autó vigyázza a nagyértékű kiskutyát?
Jövő kedden 10 órakor kezdődik a jegyárusítás az AC Milan április 22-i mérkőzésére, amelyen az olasz sztárcsapat a magyar ligaválogatott ellen lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban.
Huszonnégy óra alatt egy halálos és egy könnyebb sérüléssel végződő motoros baleset is történt a 76-os főútnak ugyanazon a kanyargós útszakaszán a hét végén Zalában.
A rendőrök szabadították ki azt a 17 éves lányt, akit elrabolt három férfi szombatra virradóra Újfehértón. A lány egy kocsmában ismerkedett össze a férfiakkal, akik akarata ellenére a lakásban tartották, telefonját elvették, és csak azután akarták elengedni, ha szexuális vágyaikat kielégíti.
Vizsgálatot indított hétfőn a brit rendőrség, miután a hétvégén kövekkel és késekkel megtámadtak egy 9 és 11 éves gyereket hasonló korú fiatalok. A brit kormányfő sokkolónak nevezte a történteket.
Bár hivatalosan még nem is elnökjelölt, már megegyezett az AC Milannal a világbajnok brazil futballista, Kaká esetleges átigazolásáról Florentino Pérez, a Real Madrid lehetséges következő vezetője.
Már hetek óta sanyargatja magát, mégsem megy le egyetlen deka sem a súlyából? Figyeljen arra, hogy a barátnőktől, kollégáktól hallott tuti tippek nem biztos, hogy beválnak! Főleg akkor, ha tanácsot adó láthatóan egyre dundibb lesz. Van néhány olyan gyakran hallott fogyókúrás "trükk" melynek nem sok köze van a valósághoz, ennek ellenére sokan ügyelnek ezek betartására. Összeállításunkban ilyen…
A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber úgy gondolja, hogy megnyerhette volna a Maláj Nagydíjat, ha néhány perccel korábban kezd el szakadni az eső, és nem teteti fel feleslegesen autójára a köztes gumikat.
Mint ahogyan már mindannyian hallhattuk, a modell nemrég szakított exével, Kedves Ferenccel, aki információk szerint igen gáláns ajándékokkal: luxusautóval és sok pénzzel lepte meg Zitát. A modell a friss szakítás után a gyermekvállaláson gondolkodik!
Újabb két gyanúsítottat, egy férfit és egy nőt vett őrizetbe a rendőrség Marian Cozma meggyilkolása ügyében. A Veszprém román kézilabdázóját az elkövetők szíven szúrták, játékostársát pedig életveszélyesen megsebesítették.
A Moldovában hatalmon lévő Európa-barát kommunisták több mint 50 százalékos eredménnyel abszolút többséget szereztek a vasárnapi parlamenti választásokon a hétfőn nyilvánosságra hozott legfrissebb eredmények szerint.
2,75 millió dollárba, vagyis több mint 595 millió forintba kerül a világ legdrágább pezsgőjének titulált, 12 literes salmanazar, melyet Leon Verres divatdiktátor cége dobott piacra....
Két pályázó közül Jakabné Zórándi Mária Harangozó-díjas néptáncművészt, tanszékvezető egyetemi tanárt választotta meg a Magyar Táncművészeti Főiskola szenátusa az intézmény rektorának. A május 15-én hivatalba lépő új rektor célja, hogy az intézmény egyetemmé alakulásával mesterfokú tanulmányokat indítson.
Június 23-án a Puskás Ferenc Stadionban telt ház előtt lép fel a Depeche Mode, három hónappap a rendezvény előtt minden jegy elkelt a budapesti koncertre. A brit együttesnek több évtizede komoly rajongótábora van Magyarországon, eddig szinte az összes fellépésük teltház előtt zajlott.
Megint külföldieket vertek át Budapesten! Vasárnap hajnalban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Magyarországra látogató képviselőit addig nem engedték el, amíg ki nem fizettek négyszázezer forintot elrablóiknak.
Mit jelent az EU a nőknek? A férfiakéval egyenlő fizetést? A háztartási munka nyugdíjba való beszámítását? A „buszos dörgölőzők” elleni fellépést? Mi dönthetjük el. Háttér.
Három hónappal a rendezvény előtt minden jegy elkelt a budapesti Depeche Mode-koncertre: június 23-án a Puskás Ferenc Stadionban telt ház előtt lép fel a popzene egyik legsikeresebb csapata.
Nem vállalja a miniszteri posztot az új kormányban Székely Tamás, ha Bajnai Gordon az egészségügyben is megszorítást, vagy olyan lépéseket tervez amelyekkel szakmailag nem ért egyet. Szerinte az ellátórendszerből több pénzt már nem lehet kivonni.
Összesen több, mint százezer doboz, mintegy 60 millió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le a hétvégén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Egy tejtermékeket szállító hűtőkocsit ellenőriztek Sonkádon a határrendészek, akik kiderítették, hogy az autó valójában ukrán zárjegyes cigarettát rejt.
Legalább kilencvenen vesztették életüket a hétfő hajnali olaszországi földrengésben. A föld Olaszország középső részén mozdult meg. Több tízezren tartanak attól, hogy hajléktalanná válnak.
A magyarok alapvetően egyházi és családi ünnepnek tartják a húsvétot, és sokan hangsúlyozzák hagyományőrző jellegét is. Minden második férfi készül locsolkodni – derül ki a Szonda Ipsos friss felméréséből. Az is kiderül: a munkavállalók negyede az ünnepek alatt is dolgozik majd valamennyit.
Az Egyesült Államok nem áll háborúban az iszlámmal - hangsúlyozta az amerikai elnök hétfőn a török fővárosban, lándzsát törve a két államon alapuló tartós közel-keleti rendezés mellett.
Mike Mayo, aki a Deutsche Bank AG-tól távozva a Calyon Securities-hez csatlakozott, alulsúlyozásra, illetve eladásra minősítette a banki részvényeket, ugyanis a várakozások szerint a hitelveszteségek felül fogják múlni az 1930-as években tapasztaltat. (ProfitLine.hu)
A Groupama 9 milliárd, az OTP Garancia Biztosító pedig 79 milliárd forint díjbevételt ért el a múlt évben, a két társaság együtt a piac 10 százalékát reprezentálja, de cél, hogy az első három magyar biztosító közé kerüljön - mondta a két cég egyesülése alkalmából tartott sajtótájékoztatón Yann Ménétrier vezérigazgató hétfőn Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Siklóernyős akadt fenn egy fán Budapesten, a III. kerületben hétfő délután - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
Az Index értesülései szerint Szigetvári Viktor az MSZP egykori kampányguruja, Gyurcsány Ferenc tanácsadója lesz a miniszterelnök kabinetfőnöke, amennyiben április 14-én az országgyűlés megszavazza Bajnai Gordon kormányfői kinevezését.
Gyurcsány Ferenc kormányfő lesz az MSZP alapítványának elnöke. A Táncsics Alapítvány évente 500 millió forinttal gazdálkodik, amelyet politikai, oktatási, képzési célokra fordít, ezzel segítve a párt munkáját. Az MSZP sajtóközpontjában az InfoRádió megkeresésére senki nem akart nyilatkozni a Táncsics Alapítvány munkájáról.