Elkezdődött az SZDSZ országos tanácsának (ot) ülése vasárnap délután. A testület tagjainak arról kell dönteni, hogy támogatják-e Bajnai Gordon kormányfőjelölését. Az ülésre várják a miniszterelnök-jelöltet is.
Sorozatban ötödször nyerte meg a Győr a női kézilabda Magyar Kupát, miután a hazai környezetben rendezett négyes döntő vasárnapi fináléjában 32-27-re diadalmaskodott a Debrecen felett.
Észak-Korea műholdfelbocsátás céljával végrehajtotta vasárnap a tervezett rakétaindítást, majd az állította, hogy sikeresen Föld körüli pályára állt a távközlési műhold.
Az MSZP vasárnapi kongresszusa megválasztotta miniszterelnök-jelöltnek Bajnai Gordont, aki kijelentette, hogy egy évre vállalja a posztot. A párt elnökévé pedig Lendvai Ildikót választották meg a küldöttek. (ProfitLine.hu)
Zöld utat kapott az MSZP minden eddiginél brutálisabb megszorító csomagja - reagált a Fidesz a kormánypárt kongresszusán történtekre. Az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményben a következőket fogalmazta meg a legnagyobb ellenzéki párt: "Komolytalan az a párt, amelyben két héten belül két pártelnököt is választanak 90 százalék körüli eredménnyel. Az MSZP továbbra is az emberek ellen…
A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa figyelmeztette csapatát, hogy mielőbb javítson teljesítményén, mert ha nem reagál megfelelően, esélye sem lesz harcba szállni a bajnoki címért, miután zsinórban második versenyén maradt pont nélkül az idei évben.
A Fidesz szerint a választás nélkül létrejövő kormány illegitim, gyenge és átmeneti, márpedig Magyarországnak erős kormányra van szüksége, erős kormány pedig csak választással jöhet létre.
Egy atomfegyvermentes világ megteremtéséről beszélt Prágában Barack Obama. Az amerikai elnök szerint korlátozni kell az ilyen fegyverek kifejlesztését, de hozzátette, minden országnak joga van az atomtechnológia békés felhasználására.
A jóslatairól híres Nouriel Roubini közgazdász professzor továbbra is hangsúlyozza, hogy a részvénypiacok még nem érték el mélypontjukat, ezért a jelenlegi részvénypiaci rali sem lehet tartós és...
Meghalt egy magyar nő szombat délután az ausztriai Rax-Alpokban - közölte az osztrák rendőrség. Az 51 éves túrázó társaival volt, amikor baleset érte és 50 métert zuhant.
A Juventus hazai pályán nem bírt a bennmaradásért küzdő Chievóval, így egy ponttal be kellett érnie az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, vasárnap.
A Renault spanyol pilótája, Fernando Alonso szerint még semmi nincs veszve, és ha a fejlesztések megfelelő ütemben zajlanak, esélyük lehet harcba szállni a vb-címért, különösen akkor, ha a bíróság betiltja a vitatott diffúzort.
Ismét kislánya született Jamie Olivernek. Az angol sztárszakács harmadik gyermeke pénteken látta meg a napvilágot és a Petal Blossom Rainbow nevet kapta. Ez nem szokványos név, jelentése kis Virágszirom Szivárvány.
A Fidesz szerint zöld utat kapott az MSZP minden eddiginél brutálisabb megszorító csomagja, s újra összeállni látszik az MSZP-SZDSZ koalíció. A legnagyobb ellenzéki párt Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltté választására ismét az előre hozott választások követelésével reagált.
Már összegyűjtötte a szocialista frakció a konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtásához szükséges aláírásokat - értesült MSZP-s forrásokból vasárnap az MTI. Konstruktív bizalmatlansági indítványt a képviselők egyötöde kezdeményezhet, amelyet az Országgyűlésnek a benyújtástól számított harmadik nap után, de nyolc napon belül tárgyalnia kell.
Világcsúcsot állított fel férfi 50 m-es pillangóúszásban a spanyol Rafael Munoz, aki vasárnap, Málagában 22.43 mp alatt teljesítette a távot a helyi országos bajnokságon.
A Fidesz szerint komolytalan az a párt, amelyben két héten belül két pártelnököt is választanak 90 százalék körüli eredménnyel. Úgy vélik, az MSZP továbbra is az emberek ellen politizál, akár Gyurcsány Ferenc, akár Bajnai Gordon, akár Lendvai Ildikó irányítja őket. A szocialisták vasárnapi kongresszusán egyértelművé vált: a brutális megszorítások programja az MSZP programja - közölte a Fidesz…
Bajnai Gordon leendő kormánya elleni tiltakozásra szólítottak fel a szónokok a Hősök terén tartott demonstráció végén, vasárnap délután. Az egyik szónok azt kérte, hogy április 14-én, Bajnai Gordon miniszterelnöki beiktatásakor vonjanak élőláncot a Parlament köré, és ha megválasztják a kormányfőt, akkor mindaddig térjenek vissza a Kossuth térre, amíg el nem érik követeléseiket. Még a rendezvény…
A Hősök terei demonstráció végeztével az elvonulók egy része az Andrássy úton a Kossuth tér felé indult, ám a rendőrök feltartóztatták őket a Terror Házánál. Úgy tűnik, a tömeg a Kossuth térre próbál eljutni.
Több ezren indultak meg, még a Hősök terén szervezett vasárnapi délutáni civil megmozdulás befejezése előtt a Magyar Gárda mintegy 200 egyenruhás emberének felvezetésével a Parlament elé, hogy ott tovább követeljék az előrehozott választásokat.
Majdnem egyórás beszélgetést folytatott Václav Havel volt cseh köztársasági elnökkel prágai látogatása végén vasárnap délután Barack Obama, amerikai államfő.
Azonnali vizsgálatot rendelet el Róma polgármestere azt követően, hogy két tucatnyi 10-15 éves afgán gyermekre bukkantak a római pályaudvarokra befutót város alatti alagutakban.
Ötven Győr-Moson-Sopron megyei település akarja bojkottálni a falugondnoki buszok utáni cégautóadó befizetését. A községvezetők és a falugondnokok úgy vélik, a csökkentett kormányzati normatíva miatt egyébként is több százezer forinttal kell kiegészíteniük a kötelező állami feladatnak minősülő szociális ellátást, arra viszont már nincs pénzük, hogy az idősek és rászorulók segítésére használt…
Több ezren indultak meg, még a Hősök terén szervezett vasárnapi délutáni civil megmozdulás befejezése előtt a Magyar Gárda mintegy 200 egyenruhás emberének felvezetésével a Parlament elé, hogy ott tovább követeljék az előrehozott választásokat.
A sebesség a legérdekesebb az űrutazásban - mondta Charles Simonyi magyar származású amerikai űrturista a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről diákok kérdéseire válaszolva.
Több ezren indultak meg, még a Hősök terén szervezett vasárnapi délutáni civil megmozdulás befejezése előtt a Magyar Gárda mintegy 200 egyenruhás emberének felvezetésével a Parlament elé, hogy ott tovább követeljék az előrehozott választásokat.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint az aerodinamikai csomag gyengesége miatt szenvednek jelen pillanatban, így mielőbb megoldást kell találniuk arra, hogy miként tudnának nagyobb leszorító erőt generálni.
Nem biztos, hogy a formai mellett tartalmi változással is kiegészül a még hivatalban lévő Gyurcsány-kormányt váltó új, Bajnai Gordon vezette adminisztráció - mondta az InfoRádiónak a Vision...
A sebesség a legérdekesebb az űrutazásban - mondta Charles Simonyi magyar származású amerikai űrturista a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről diákok kérdéseire válaszolva. A rádiókapcsolatra a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikumban került sor. A diákok rádióklubokon keresztül jelentkezhettek, a kiválasztott kilenc fiatal (7 fiú és 2 lány) között voltak rádióamatőrök, a csillagászat,…
Demi Moore amerikai színésző a Twitter ismertségi hálózat segítségével megakadályozta, hogy öngyilkosságot kövessen el egy kaliforniai nő. Ashton Kutcher, a színésznő férje számolt be erről szintén a Twitteren keresztül írt üzenetében.