Nem sokkal ezelőtt érkeztek az amerikai munkaerőpiaci adatok, melyek hatására a határidős részvényindexek kismértékben csökkentek, de még mindig a pozitív tartományban állnak. Közülük a Dow , a...
A Hyundai fejlesztőmérnökei egy forradalmian új technológiájú hibrid megvalósításán dolgoznak. A jármű meghajtásáról egy továbbfejlesztett polimerizált-lítium akkumulátoros és egy gázüzemű motor is biztosíthatja. A vállalat az autópiaci válság ellenére előre tekint és már az újgenerációs hibrid fejlesztésén dolgozik....
Immár nemhogy meleg van, de egyenesen forróság – mondta el az MNO-nak Simon János. Egyre több szervezet csatlakozik a vasárnapi Hősök terei demonstrációhoz – tette hozzá a szervező. A tömeggyűlésen elfogadnak majd egy petíciót is, amelyet átnyújtanak Sólyom Lászlónak. Mindenkit várnak, aki az előre hozott választásokban látja a jelenlegi krízis megoldásának lehetőségét.
Márciusban 663 ezerrel csökkent az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma, és a munkanélküliség elérte a 8,5 százalékot. Utóbbi 25 éve a legmagasabb ráta. A Dow Jones ál...
Zúzódásos sérüléseket szenvedett az a héthónapos csecsemő, aki leszállás közben kiesett a babakocsiból és a busz alá esett pénteken Kaposváron. A jelenlegi információ szerint a buszról leszállni szándékozó édesanyát egy utas - feltehetően véletlenül - meglökte, ezért fordult ki a kezéből a babakocsi, amelyből a kisgyermek az úttestre, az autóbusz kerekeihez esett.
A négy évvel ezelőtt elhunyt II. János Pál pápának tulajdonított két újabb csodáról számoltak be a Vatikánban, illetve az Egyesült Államokban - jelentette pénteken az olasz hírügynökség.
A Fidesz nem lát garanciát arra, hogy az Országgyűlés megszavazza a Bajnai Gordon által tervezett megszorító csomagot - mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az MTI kérdésére válaszolva p...
Svájcban lefelé mennek már az árak, beköszöntött a defláció. Márciusban 0,4 százalékkal állt alacsonyabban a kiskereskedelmi árszint a tavaly márciusinál. Februárban még felette volt a tavaly februári...
Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) azt javasolja a párt országgyűlési képviselőinek, hogy ha az országos tanács (ot) igent mond a Bajnai Gordon-féle válságkezelő kormányra, akkor írják alá azt a dokumentumot, amit a kormányfőjelölt kér tőlük - közölte Fodor Gábor, a liberális párt elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A nikotinhelyettesítő terápia akkor is hatásos, ha a dohányos még nem döntött szokása teljes elhagyásáról, ám csökkenti az elszívott mennyiséget - közölték pénteken brit kutatók.
Hátba vágta az olaj árfolyamát az amerikai foglalkoztatottsági adat, mely szerint márciusban a munkanélküliség 25 éves csúcsára emelkedett. Az olaj egy pillanat alatt feladta az addigi nyereségét, és veszteségbe fordult a tegnapi 8.8 százalékos erősödés után. (ProfitLine.hu)
Huszonkilenc évig lógott az öngyilkos egy fán Alsó Bajorországban 29 év után bukkantak egy öngyilkos holttestére, ami majd három évtizedig függött észrevétlen egy fán - adja hírül a boon.hu internetes portál..
A Fidesz a Bajnai-programot nem támogatja, nem fogadja el, és jelenleg nem is lát semmi biztosítékot arra, hogy az Országgyűlés megszavazza ezeket - mondta Navracsics Tibor
Megvonta az orosz Gazprom földgázipari csoport elsőrendű cégadósi osztályzatát pénteken a Moody's Investors Service, amely szerint nem indokolt a közepes szuverén orosz adósosztályzatnál jobb besorolás érvényben tartása a vállalatra - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Pénzügykutató 5-6 százalékos gazdasági visszaesést jósol 2009-re, és úgy tudni, már a kormány is hasonló adatokkal számol. Pedig Keller László néhány hete még azzal vádolta az elemzőket, hogy borús képet festenek.
A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a Fidesz több mint kétharmados győzelemre számíthatna, ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások - írta elemzésében a Progresszív Intézet.
A központi bank előrejelzése szerint Írország gazdasági visszaesése 2008-2010 között 12 százalékkal zuhanhat, az építőipar visszaesése, és a munkanélküliség emelkedése következtében. (ProfitLine.hu)
Bioerőmű épül Kaposváron, a nyolcmilliárd forint értékű beruházásról szóló szerződést pénteken írta alá Szita Károly (Fidesz) polgármester és Kele József, az ELMIB Zrt. vezérigazgatója. A bioerőmű 201...
Egy kivételével már valamennyi szocialista képviselő aláírta a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltet támogató nyilatkozatot. Az SZDSZ hétvégén, az országos tanács ülésén dönt Bajnairól.
Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) azt javasolja a párt országgyűlési képviselőinek, hogy ha az országos tanács (ot) igent mond a Bajnai Gordon-féle válságkezelő kormányra, akkor írják alá azt a dokumen...
Fekete hattyúkat hozott a nyuszi a fővárosi állatkertbe. Több napig maguk a gondozók sem tudták, hogy hány tollassal gyarapodott a létszám, mivel a kicsinyeiket féltő szülők védőszárnyai óvták-rejtették a csemetéket.
Pénzügyi körök kifogásolják, hogy az Európai Központi Bank tegnap csupán negyed százalékkal csökkentette a központi kamatlábat. A bankárok szerint az intézkedés távolról sem elegendő a válság elleni küzdelem sikere szempontjából. Ezt tükrözte a tőzsde is, amely alig érezhetően reagált a kamatláb-módosítására.
Az elmúlt három hónapban több mint kétszeresére emelkedett a szociális segítségért az önkormányzathoz fordulók száma Szombathelyen - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Szakály Gábor, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke.
Az Offspring, a Snow Patrol és a Die Toten Hosen is fellép az idei Sziget fesztiválon, amelyet idén augusztus 12. és 17. között tartanak az Óbudai szigeten.
Hosszabb időtávra visszatekintve sokat változott a világ a hitelminősítési besorolások tekintetében is - állapítja meg az Economist legfrissebb száma a Moody’s hitelminősítő adataira hivatkozva...
A Bajnai-programmal kapcsolatban az MDF továbbra is tartja korábbi álláspontját: alapból nem utasítja el - mondta Herényi Károly a párt elnökhelyettese miskolci sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére.
A 6 százalékot is elérheti a magyar gazdaság visszaesése - olvasható a Pénzügykutató legfrissebb prognózisában. Lengyel László, a kutatóintézet elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: számításaik szerint még ez is optimista változat.
Keddre már 90 százalékos teljesítményen működhet a Mátrai Erőmű, ahol hajnalban tűz ütött ki a IV-es blokk szénszállító rendszerében. Már elkezdődött a személyzet meghallgatása és a tűzvizsgálat is, de pénteken délutánig még nem találtak olyan egyértelmű okot, ami alapján meg lehetne mondani, hogy mi okozta a tüzet.
A Bajnai-programmal kapcsolatban az MDF továbbra is tartja korábbi álláspontját: alapból nem utasítja el - mondta Herényi Károly a párt elnökhelyettese miskolci sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére. ...
A január közepén kezdődött járvány még több megyében okoz megbetegedéseket, csak a múlt héten több mint 18 ezren fordultak orvoshoz a jellegzetes tünetekkel
Vasárnap kitoloncolják Németországba az Egyesült Államokból az egykori feltételezett náci lágerőrt, John Demjanjukot - írta a pénteki The Washington Post a német igazságügy-minisztériumra hivatkozva.
Barack Obama amerikai elnök csehországi látogatásának tiszteletére Baracknak nevezi el a közelmúltban született három perzsa leopárdkölyök egyikét a régió vezetője a kelet-morvaországi Dvur Kralova nad Ladem állatkertjében - számolt be az intézmény szóvivője pénteken.
Hibát talált a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az új Alstom metrókocsi fékrendszerében, ezért felfüggesztették a prototípus szemléjét, amíg a gyártó ki nem javítja a problémát - erősítette meg az MTI-nek az NKH az egyik internetes hírportál értesülését pénteken.
Fegyverrel több millió forint értékű ékszert raboltak el egy ékszerüzletből a Komárom-Esztergom megyei Ácson pénteken; az eladót a támadók megverték, majd bezárták egy helyiségbe.