Kétorrú nyúllal büszkélkedik egy állatkereskedés az Egyesült Államokban. A tapsifüles teljesen normálisan viselkedik, éppúgy eszik, iszik, ugrándozik, mint testvérei.
A vasárnap reggel kezdődő kongresszuson várhatóan kétszer szavaznak a küldöttek: először Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt személyéről, majd megválasztják az új pártelnököt, Lendvai Ildikót - tudta ...
Liptai Claudia volt a legfeltűnőbb jelenség a Goór Nagy Mária nevével fémjelzett színiiskola születésnapi partiján. A műsorvezető borzasztó nehezen viselte, hogy folyamatosan kattogtak körülötte a kamerák. Eleinte még pózolt, olyannyira, hogy egy óvatlan pillanatban kivillant formás keble is a ruhájából. Ám amikor evés közben is fényképezni akarták, dühösen kikelt magából és helyretette a…
Pokoli perceket élt át Anna, akinek fiára halálos ütést mért osztálytársa tavaly januárban, a főváros VII. kerületében, a Gyulai Pál utcában. Az asszony sokáig hezitált, hogy elmenjen-e a helyszíni bejárásra, ahol a bíró jelenlétében K. Rajmund megmutatta, pontosan hol és hány ökölcsapást mért M. Rolandra. Végül úgy döntött, hogy a szemébe néz fia gyilkosának.
Nem lesz visszamenőleges az állami lakástámogatások megszüntetése. Több településen elfogyott az a különböző gyulladásos megbetegedések kivédését szolgáló védőoltás, amelyről a kormány néhány hónapja hangzatos tájékoztatókkal azt hirdette: ingyenessé teszik minden két év alatti gyermek számára. Egy újonnan beépített felsővezeték-tartó oszlop állja el a 19-es villamos meghosszabbításának útját a…
A japán miniszterelnök úgy tudja, hogy Észak-Korea szombaton bocsátja fel ballisztikus rakétáját, amely - phenjani állítások szerint - távközlési műholdat állít Föld körüli pályára.
Összevont színpadokkal, drágább jegyekkel, ugyanakkor jelentős diákkedvezményekkel próbálnak a válság ellen küzdeni a Sziget fesztivál szervezői - írja pénteken a Világgazdaság.
Kedves Ferenc nevét - modellbarátnői révén – leginkább a bulvármédiában találhatjuk mostanság meg. Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a 39 éves vállalkozó 13 milliárdosra becsült vagyonával a 100 leggazdagabb magyar közé került. (ProfitLine.hu)
Ismeretlen támadók rálőttek két rendőrre Athénban, mindketten súlyosan megsebesültek - tájékoztatott pénteken az esetről közleményében a görög rendőrség.
Tizenhat pontban emeltek vádat a többi közt hivatali korrupció és zsarolás miatt Rod Blagojevich volt illinois-i kormányzó ellen. Ha valamennyi vádpontban bűnösnek találják, akár 300 évi börtönbüntetést és négymillió dolláros bírságot szabhatnak ki rá
Törvénysértésekkel, az elnöki feladatok el nem látásával, több száz milliós presztízsberuházásokkal vádolja a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnökét az a Magyar Nemzethez eljuttatott dokumentum, amely a szerv vezetését elemzi.
Súlyosan megsebesült két rendőr Athénban, akikre ismeretlen támadók lőttek rá csütörtök este. Egy névtelenül nyilatkozó rendőrségi illetékes közölte: nem világos, hogy a bűnesetnek van-e politikai indítéka.
Piacot is hozhat a válság. Átrendeződhet a cascopiac. Behajtható lesz-e a rengeteg banki tartozás, ha a válság egyszer véget ér. Témák a péntek reggeli gazdasági lapokból.
Egy internetes oldalon is leróhatják tiszteletüket Kínában az ország forradalmi hősei előtt tisztelgők. A mártíroknak állított emlékművek mellett a honlapon a közel 90 ezer halálos áldozatot követelő szecsuani földrengés pusztításáról készült képek is megtalálhatók.
Pénteken a forint megőrizheti előző napi nyereségét az euróval szemben - idézi szakértők véleményét a DowJones. A magyar valuta tegnap erősödött, miközben tartotta magát a vélemény, hogy az Európai Központi Bank beavatkozik a forint és a zloty védelmében. Ilyen intervenció azonban nem történt és - mint kereskedők mondják - ,megalapozatlan is volt az EKB beavatkozásához fűződő remény, hiszen az EKB…
Több településen elfogyott az a különböző gyulladásos megbetegedések kivédését szolgáló védőoltás, amelyről a kormány néhány hónapja hangzatos tájékoztatókkal azt hirdette: ingyenessé teszik minden két év alatti gyermek számára.
Kínai sebészeknek sikerült megmenteniük annak a férfinak az életét, aki véletlenül lenyelte körömvágó ollóját. Lin Kong fogpálcika helyett a 10 centis körömvágóval akarta étkezés után kitisztítani fogait, amikor barátja meglepte egy viccel.
BUDAPEST – Élete legkegyetlenebb óráit élte meg tegnap Mészáros Roland (†18) édesanyja. K. Rajmund (18) a helyszíni tárgyaláson elmutogatta, hogy verte halálra a fiát.
Kellemetlen balesetet szenvedett tegnap délután Bajor Imre. A népszerű művész dunakeszi otthonának lépcsőjén csúszott meg, aminek következtében kificamodott és eltört a bal bokája.
Az új izraeli külügyminiszter első nyilvános fellépéseivel megerősítette azokat a félelmeket, hogy a jobboldali, nacionalista és vallásos pártokból alakult új tel-avivi koalíciótól nem sok jó várható a közel-keleti megbékélés szempontjából.
A héten már harmadik napja emelkedtek az amerikai részvénypiacok, miután egyre több adat utal arra, hogy stabilizálódik az amerikai gazdaság, a piacoknak lendületet adott a Londonban ülésezett G20-as értekezlet, ahol az IMF számára jelentős forrásbővítésről állapodtak meg. (ProfitLine.hu)
Bár nagy emelkedésen vagyunk túl az utóbbi egy hónapban, a Portfolio.hu által havi rendszerességgel megkérdezett alapkezelők többen fogalmaznak meg optimistább véleményeket a BUX index következő...
Ismeretlen támadók rálőttek két rendőrre Athénban, mindketten súlyosan megsebesültek - tájékoztatott pénteken az esetről közleményében a görög rendőrség.
Nico Rosberg és Kazuki Nakajima végzett az élen a Maláj Nagydíj első szabadedzésén, ahol száraz idő fogadta a résztvevőket. A Williams párosát a Brawn és a Ferrari duója követte az első hatban, a McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton előtt.
Péntek hajnalban a Mátrai Erőmű személyzete tűzesetet észlelt az erőmű üzemen kívüli – javítás alatt álló – IV. számú blokkján, a szénszállító rendszerben. Azonnal riadóztatták a helyi és az állami tűzoltókat, s közben az oltást is megkezdték. A tüzet hajnali háromra eloltották, ám így is jelentős, egymilliárd forint körüli kár keletkezett.
A Gazprom 400 millió svájci frank értékben eurókötvényt bocsátott ki csütörtökön. Az orosz gázipari vállalat az idén előre láthatólag mintegy 10,5 százalékkal csökkenti gázkitermelését, értesült csütö...
Kalózok raboltak el szerdán egy brit luxusjachtot az Indiai-óceánban fekvő Seychelles-szigeteknél. A Szomália keleti partvidékétől mintegy ezer kilométerre délkeletre elterülő szigetcsoportnál, az Aldabra-korallzátonynál támadtak a tengeri rablók a búvárturistákat szállító hajóra.
Tavaly kiegyensúlyozott teljesítményt produkált a Citibank Magyarország, az adózott eredménye 10 százalékkal emelkedve 16,6 milliárd forintot tett ki. A Citibank Zrt. tájékoztatása szerint tavaly a ba...
Népszerűek lehetnek nyáron az olcsó táborok több budapesti kerületben, van olyan önkormányzat, ahol a nyári programok megrendezéséhez pályázati forrást lehet kérni - írja a Napi Gazdaság pénteki számá...
Összevont színpadokkal, drágább jegyekkel, ugyanakkor jelentős diákkedvezményekkel próbálnak a válság ellen küzdeni a Sziget fesztivál szervezői - írja pénteken a Világgazdaság. Gerendai Károly, a ...
Ha a saját csontlevőjükből kinyert sejtekkel kezelik a szívbetegségen átesetteket, akkor gyorsabban helyreáll a szívműködésük, és stabilabb lesz - hívják fel a figyelmet amerikai tudósok.
Könnyek között bánta meg tettét B. Miklós, aki tavaly februárban figyelmeztetés nélkül lelőtte Borbély Zoltán rendőrt, aki igazoltatni akarta őt. A férfi életfogytiglant kapott.
Jelentős lépés a londoni G20-csúcson született megállapodás és a Nemzetközi Valutaalap új forrásainak ígérete, de ezek önmagukban nem oldják meg a globális gazdasági válságot - ez cseng ki a pénteki nemzetközi sajtóból.