2009. április 29. szerda

ápr. 29
8:45
A kormány kidobja a gyerekeket a süllyedő hajóból (HírTV)
Együtt sírunk és nevetünk – e szavakkal jelentette be brutális megszorító csomagját Bajnai Gordon miniszterelnök, aki többek között a „családosok, a nyugdíjasok és a közszolgák” támogatását kérte. Az MNO megkérdezte e három társadalmi réteg reprezentáns társadalmi szervezeteinek képviselőit, mi a véleményük a csomagról: elfogadhatónak, indokoltnak látják-e annak elemeit?
ápr. 29
8:45
Ismét lecsapott a tálibokra a pakisztáni hadsereg (Kripto Akadémia)
A pakisztáni hadsereg bejelentette, hogy szerdán visszaverte a tálibokat az északnyugati országrész egy jelentősebb városának, Buner körzet székhelyének környékéről.
ápr. 29
8:45
A Benkó Dixieland Band az Alzheimer-betegekért koncertezik (hirado.hu)
A koncert május 1-én lesz a Sportarénában
ápr. 29
8:45
Feleződött az ArcelorMittal bevétele (ProfitLine)
A világ legnagyobb acélipari vállalata, az ArcelorMittal, az idei év első három hónapjáról készített eredményében feleződő eredményről, és veszteséges negyedévről számolt be az acél iránt megcsappant keresletnek köszönhetően. (ProfitLine.hu)
ápr. 29
8:45
Felfelé kapaszkodnak az ázsiai börzék (Portfolio)
Az elmúlt két nap jelentős esését követően az ázsiai indexek felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedés során, a dél-koreai Kospi 2.9%-kal, a kínai Shanghai Composite 1.7%-kal, a hongkongi Hang...
ápr. 29
8:45
Kalapács alatt a Hild életjáradékos lakásai! (Pénzcentrum)
Árverésen próbál túladni az életjáradékos ügyfelei után megüresedett lakásain a Hild Csoport, amely ma már több mint kétezer lakás tulajdonosa....
ápr. 29
8:47
Uszodát takarítottak a szépségkirálynők – videóval (Blikk)
SZENTENDRE – Takarításban is kiválóak az olimpiai bajnok vízilabdázók és a magyar szépségkirálynők. Május elseje dupla ünnep lesz Szentendrén, a majálist a Vizes Nyolcas nevű uszoda megnyitása teszi még fényesebbé.
ápr. 29
8:47
Veszélyben Nepál élővilága - súlyos erdőtüzek pusztítanak az országban (hirado.hu)
Tűzoltáskor eddig legalább 25 ember vesztette életét
ápr. 29
8:47
Mit hozott a Park közgyűlés? (Portfolio)
Közzétette tegnapi éves rendes közgyűlésének határozatait a Graphisoft Park, melyek nem okoztak meglepetést, a javaslatok elfogadásra kerültek. A fontosabb határozatok: - A Társaság az adózott...
ápr. 29
8:49
Le fog esni az álla! - Anyaszült meztelenre vetkőzött Ada! (Fotó) (hirado.hu)
A szexis műsorvezetőről készült Playboy képek ezúttal igazán bevállalósra sikerültek
ápr. 29
8:49
Nem hatott a cipődobálás, a franciáké a bank (Portfolio)
Feldarabolják Belgium egykori legnagyobb pénzügyi szervezetét, a Fortist, miután a kedden Gentben megtartott közgyűlésen 73 százalékos többséget szerzett az a javaslat, amely alapján a belgiumi és...
ápr. 29
8:51
Ezúttal az anyagiak szorongatják Gregor Bernadettet (hirado.hu)
Otthon lábadozik egy műtét után a gyönyörű színésznő, aki így keresőképtelen, pedig milliós lakáshitelt kell törlesztenie
ápr. 29
8:51
Újra tesztelheti a 290-es szintet a forint - délután amerikai GDP-adat (Portfolio)
Meg tudta őrizni tegnap délután megszerzett erejét a forint ma reggelre az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben és a javulófélben lévő nemzetközi befektetői hangulatban akár a 290-es...
ápr. 29
8:53
Tudományos tanácskozás a kullancsokról és az általuk terjesztett kórokozókról (hirado.hu)
A rendezvényen mutatták be a kullancsokkal foglalkozó új magyar honlapot is
ápr. 29
8:53
AAA Auto: csúszik az éves jelentés (Portfolio)
Az AAA Auto bejelentette, hogy a korábban tervezettel ellentétben nem ma teszi közzé éves jelentését, a magyar és román piacról való kivonulás miatt ugyanis több ingatlant, hitelt és egyéb eszközt...
ápr. 29
8:54
Megérkezett a sertésinfluenza Németországba (Privátbankár)
Megerősítettek három sértésinfluenza-esetet Németországban, amely immár a harmadik európai ország, ahol felbukkant a kór. A Robert Koch Intézet közlése szerint a kór megfertőzött egy 22 éves nőt, aki ...
ápr. 29
8:55
Graphisoft Park: mennyit érnek az ingatlanok? (Portfolio)
A szokásoktól eltérően a tegnapi közgyűlési határozatokkal egy időben látott napvilágot a Graphisoft Park éves jelentése, mely sok újdonságot nem tartalmaz. A 2009-es bevételi terv nem változott,...
ápr. 29
8:57
Elhalasztja a sztrájkot a VDSZSZ (HR Portál)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) az április 30-ra meghirdetett sztrájkját május 8-ra, péntekre halasztja - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ Szolidaritás elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
ápr. 29
9:03
Pattayán bujkál a körözött építési vállakozó (BorsOnline)
A thaiföldi Pattaya-n bujkál a kecskeméti Musicz János, akinek felfegyverzett emberei megtámadtak tavaly egy hetényegyházi diszkót. A támadás során két biztonsági őr életveszélyesen megsérült. A férfi magához kérette élettársát is, aki meglátogatta őt, de nem akart Thaiföldön maradni. Musicz viszont őt is foglyul ejtette.
ápr. 29
9:03
Továbbra sem jelent itthon közvetlen veszélyt a sertésinfluenza (Infostart)
Továbbra sem jelent közvetlen veszélyt Magyarországon az új típusú influenza, amely Mexikóban kezdett terjedni - közölte az országos tisztifőorvos.
ápr. 29
9:03
Tajvan mehet a WHO-ba (Infostart)
Peking már nem ellenzi Tajvan részvételét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fő döntéshozó testületében - jelentette be szerdán Ma Jing-zsou tajvani elnök.
ápr. 29
9:03
Leopárd lapult a lopott autóban (HírTV)
Alaposan meglepődhettek azok az autótolvajok, akik kedden ellopták egy szentpétervári üzletember kocsiját. A hatalmas Mercedes csomagtartójában ugyanis egy nagyon ritka és ezért rendkívül értékes párduckölyök volt.
ápr. 29
9:03
Mesterházy: máshol büszkék a kémelhárítói múltra (hirado.hu)
Nem az alapján kell megítélni Kivágó Iván Györgyné személyét, hogy az állambiztonságnál dolgozott-e vagy sem, hanem az alapján, hogy mit fog tenni a közgyűlésben - véli az MSZP-frakció vezetője
ápr. 29
9:03
Kigyógyultak az ázsiai piacok az influenzából (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde szerdán zárva volt, országos ünnepnap miatt. A többi ázsiai piac magához tért az influenza járvány miatti pánik után, miután az USA-ból tegnap délután a vártnál jobb hírek érkeztek. Ennek következtében két napnyi csökkenés után ismét az emelkedésé volt a főszerep, a dollár erősödött a jennel szemben, míg az olaj árfolyama drágulásnak indult. (ProfitLine.hu)
ápr. 29
9:03
Viktor Juscsenko szerint a vártnál sokkal rosszabb a helyzet (Portfolio)
Az ukrán elnök felszólította a pénzügyminisztert, hogy tegyen meg minden szükséges lépést a nyugdíjrendszer egyre növekvő hiányának megoldására. A jelenlegi költségvetés a korábbi, a valóságnál...
ápr. 29
9:03
Bedőlhetnek a magyar tévécsatornák (Pénzcentrum)
Pangás követheti az elmúlt évek pezsgését a hazai televíziós piacon. 2004 óta csaknem a duplájára, nyolcvan fölé nőtt a magyar nyelvű adók száma, a következő években akár jelentős csatornakihalás is bekövetkezhet....
ápr. 29
9:05
Elfáradt, ezért távozik az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke (Infostart)
Nem a politikai támadások miatt nyújtotta be lemondását, hanem mert elfáradt - nyilatkozta döntése után az InfoRádiónak az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke. Kovácsy Zsombor azt mondta: június végéig dolgozik, addig gondolkozik, hogy mivel foglalkozzon a jövőben, de mint fogalmazott: állami pozíciót nem akar vállalni.
ápr. 29
9:05
Bizakodók a nógrádi autóipari beszállítók (HírTV)
A gazdasági válság miatti tavalyi visszaesést követően mára bizakodóak lettek a nógrádi autóipari beszállítók - írja a Nógrád Megyei Hírlap.
ápr. 29
9:05
Balesetet szenvedett egy utasokkal teli turistabusz - négy halott (hirado.hu)
A jármű felborult egy zsúfolt észak-kaliforniai autópályán, s az utasok nagy része kirepült az ablakon
ápr. 29
9:05
Újra egy kereskedési sáv? - Technikai elemzés (Portfolio)
Tegnap lefelé csordogált az európai indexek nagy része, a drámai változások azonban elkerülték a piacokat. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nagy korrekciót követő konszolidációval állunk szemben, és a...
ápr. 29
9:05
Gazdálkodj okosan! (Pénzcentrum)
A gazdasági válság idején Magyarországot továbbra is az alacsony megtakarítási hajlandóság jellemzi. A bankoknál azonban továbbra is nagy hangsúly helyeződik az új források bevonására, így az akciós betétekben elhelyezhető minimális összeg egyre alacsonyabb lesz, míg az akciós betétek kamatszintje emelkedő trendet mutat....
ápr. 29
9:07
Unió: tilos lenne banktitokra hivatkozva megtagadni az információszolgáltatást (Infostart)
Az Európai Bizottság megtiltaná, hogy egy uniós tagállam banktitokra hivatkozva ne működjön együtt egy másik tagállam adóhatóságával. Egyebek mellett ezt tartalmazza az az uniós kezdeményezés, amelynek középpontjában az átláthatóság, az információcsere és a tisztességes adóverseny áll. A testület adó- és vámügyi biztosa, Kovács László az InfoRádiónak elmondta, az adóparadicsomok elleni fellépés…
ápr. 29
9:07
Németországban is van már sertésinfluenzás beteg! (hirado.hu)
Részletek egyelőre nem ismertek
ápr. 29
9:07
A délutáni órák még bekavarhatnak (Portfolio)
Nem számít érdemi elmozdulásra a mai délelőtt Balásy Zsolt, a Concorde üzletkötője. A szakértő szerint a pozitív tartományban tartózkodhatunk, de érdemi elmozdulás vélhetően nem lesz. A tegnap...
ápr. 29
9:07
Minden hónapra jut egy milliárdos visszaélés (Pénzcentrum)
Mióta 2006 szeptemberében a vám és pénzügyőrség feladata lett a pénzügyi ellenőrzés is a szervezetnél szinte minden hónapra jut egy milliárdos nagyságrendű felderített pénzügyi visszaélés - mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szóvivője....
ápr. 29
9:09
Mit tegyünk, ha elkaptuk a sertésinfluenzát? (Infostart)
A virológiai vizsgálatok pontosan ki tudják mutatni azt, ha valaki megfertőződött a sertésinfluenza vírusától - mondta az InfoRádiónak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője. Ócsai Lajos közölte, hogy a vizsgálat egy hétig tart, és a beteget addig a fertőző osztályon tartják.
ápr. 29
9:12
Belehúztak az ipari árak (Privátbankár)
Az ipari termelői árak 2009 márciusában az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal, tavaly márciushoz képest 9,1 százalékkal emelkedtek
ápr. 29
9:15
Gené: Brutális javítócsomaggal készül a Ferrari (F1világ)
Azt követően, hogy nagyon gyengén kezdte az idei évet, a Ferrari az európai szezon első futamának helyet adó Spanyol Nagydíjon beveti javítócsomagját, ami a csapat tesztpilótája, Marc Gené szerint akár a mezőny élére is repítheti őket.
ápr. 29
9:21
Béranya hordja ki Sarah Jessica Parker ikreit (Blikk)
Ikerlányai születnek Sarah Jessica Parkernek és férjének Matthew Brodericknek.
ápr. 29
9:21
Századvég: a lakosság szerint kedvezőtlen a közbiztonság helyzete (HírTV)
A magyar lakosság a közbiztonság általános helyzetét kifejezetten kedvezőtlennek tartja – derül ki a Századvég Intézet legfrissebb kutatásából. A fővárosban, az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon tartják a legrosszabbnak a közbiztonságot a megkérdezettek.
ápr. 29
9:21
Halálos, többes gépkocsi karambol (Blikk)
Egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek, amikor három személygépkocsi összeütközött a 4-es számú főút székelyi szakaszán. A kórházba szállított sérültek közül az egyiknek az állapota súlyos.
ápr. 29
9:21
Pat Cortina: nem véletlen kerültünk ide (Metropol)
"Mostantól új torna kezdődik a számunkra, ami eddig történt, az jól szolgálta a felkészülést a kiesés elleni harcra" - mondta az MTI-nek Pat Cortina, a svájci világbajnokságon eddig papírforma-vereségeket szenvedő magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya.
ápr. 29
9:21
"Akárkit jelölnénk, azt a Fidesz úgyis kikezdené" (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint nem az alapján kell megítélni Kivágó Iván Györgyné személyét, hogy az állambiztonságnál dolgozott-e vagy sem, hanem az alapján, hogy mit fog tenni a közgyűlésben; a szocialista politikus erről szerdán, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
ápr. 29
9:21
Maszkfelvásárlás és oltási láz a magyar patikákban (hirado.hu)
ápr. 29
9:22
Zuhanás előtt a vasérc ára (ProfitLine)
Kína, mely a legnagyobb vasérc felvásárló a piacon, várhatóan 21 százalékkal csökkenteni fogja az acélgyártás alapanyagaként számon tartott nyersanyag importját, miután csökkent az acélkohók igénye. (ProfitLine.hu)
ápr. 29
9:22
Megvolt az Externet közgyűlés is (Portfolio)
Tegnap tartotta az Externet is éves rendes közgyűlését, mnelyen a részvények piacát befolyásoló érdemi változások nem történtek. A fontosabb határozatok: - A Közgyűlés dr. László Gézát az...
ápr. 29
9:22
Traffipax bárhol: drága mulatság lesz a száguldozás! (Pénzcentrum)
Péntektől az objektív felelősségi körbe tartozó szabálysértések kiegészülnek a jellemzően 30 kilométeres sebességkorlátozást előíró táblákkal védett övezetekre is, de a járókelők veszélyeztetése is drága mulatság lesz!...
ápr. 29
9:23
Ma indulhat útnak Magyarosi koporsója (HírTV)
Ma útnak indulhat Bolíviából Magyarországra a Santa Cruzban agyonlőtt Magyarosi Árpád holttestét szállító koporsó. Az ügyintéző bolíviai ügyvédi iroda ugyanis megkapta a Vöröskereszttől az ehhez szükséges 10 ezer dollárt.
ápr. 29
9:23
Hogyan válhat valóra Bajnai Gordon válságkezelő terve? (hirado.hu)
ápr. 29
9:24
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: MÉRSÉKELT ESÉST HOZOTT CSAK A SERTÉS-INFLUENZA, SZENVEDTEK A BANKOK -mérsékelt árfolyamingadozásokat és kismértékű gyengülést hozott a tegnapi kereskedés;...

Keresés