Ismét felszólította a dombóvári önkormányzat Fidesz-frakciója Szabó Loránd polgármestert, hogy rágalmazási és vesztegetési ügye miatt mondjon le tisztségéről.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: NAP VÉGÉN ESÉS, FÕLEG A PÉNZÜGYI SZEKTORBAN -a kereskedés nagy részében enyhén pozitív hangulat volt jellemző, részben a vártnál kedvezőbb februári...
Nem hajlandó bővíteni a kedvezményes áfakört Bajnai Gordon. A kormányfő a közszolgálati rádió csütörtök reggeli műsorában kijelentette: a tejtermékeken, a pékárun és a távhőn kívül nincs lehetőség más termékekre kiterjeszteni a 18 százalékos kulcsot, hiába is kérik ezt tőle különböző szervezetek.
Bajnai Gordon számára a válságkezelő csomag egyes elemei érzelmileg, míg mások szakmailag fájdalmasak, de szavai szerint ezeket is muszáj meglépni ahhoz, hogy tartani lehessen a 3 százalékos...
Az érettségi után felsőoktatási intézményekbe nem jelentkezők kevesebb mint egyötöde tervezi csak a munkába állást a matúra megszerzése utáni egy évben
Egy zoológus repülőgépre vitte a halakat, majd zuhanórepülést produkált, az elmondása szerint a halak elvesztették egyensúlyukat és még hányingerük is volt
Magyarországon már szinte elképzelhetetlen, hogy egy megbeszélésen az egyik munkatárs a többi kolléga orra alá füstöljön. Pedig régen teljesen természetes volt dohányozni a repülőgépeken, mozikban, irodákban, áruházakban. Elképzelhető, hogy teljesen kitiltják a dohányosokat a munkaerőpiacról és jönnek a nemdohányzó munkahelyek? Dr. Kéri Ádám, a Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársának segítségével…
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher mindenkit óva int attól, hogy leírja egykori csapata, a Ferrari esélyeit az idei szezonban, jóllehet az olasz alakulat egyetlen pontot sem szerzett az első három futamon.
Lipcsei Péter csalódott, s talán a lelke mélyén még dühös is. Hiába válogatta ugyanis be a középpályást Mészöly Géza, a magyar ligaválogatott kapitánya a világsztárokkal teletűzdelt Milan ellen készülő keretbe, a Ferencvárosnál felépülése ellenére sem jut szóhoz a csapatban.
Körlevél járja be Magyarországot - a traffipaxok körlevele. Az elektronikus üzenet nem először támad, már 2005-ben is riogatták vele a budapesti autósokat, miszerint automata traffipaxokat szereltek az alábbiakban felsorolt helyeken lévő közlekedési jelzőlámpákba Budapest területén. Vigyázzanak, hátha most igaz!
BUDAPEST – Valóra vált az álom, létrejött a nagy találkozás! Németh Zsanett (17), a Blikk játékának boldog győztese felköszönthette huszonhetedik születésnapján Kakát, az AC Milan brazil sztárfutballistáját az olasz klub Magyar Ligaválogatott elleni barátságos mérkőzése előtt a Puskás Ferenc stadionban.
Másfél millió dolláros (körülbelül 350 millió forint) kártérítési pert indít az Irakban lelőtt zalai férfi családja. Bogdán Tibor testvére, Margit elmondta: képviseletükkel Bárándy Györgyöt bízták meg, akivel telefonon beszéltek, személyes találkozóra még nem került sor.
Agyonlőttek egy férfit éjszaka a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön. A házából lépett ki az udvarra, amikor ismeretlenek tüzet nyitottak rá. A helyiek elmondása alapján a férfi éppen munkába indult, a környéken - állításuk szerint - korábban többször láttak egy terepjárót.
A német gazdaság teljesítménye az első negyedévben erősebben csökkent, mint a megelőző negyedévben - közölte előzetes becslését a német pénzügyminisztérium áprilisi jelentésében - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Ázsiát nem hatotta meg a tegnapi amerikai esés, mint ahogy minket sem, a tengerentúli határidős indexekkel párhuzamosan a hazai tőzsde is felfelé vette az irányt ma reggel. A BUX jelenleg 1.2%-os...
Az új kormány megszorító intézkedései várhatóan tovább nehezítik majd az önkormányzatok helyzetét. A bérbefagyasztás és a 13. havi juttatás megszüntetése viszont - miközben nyilván nem ösztönöz senkit jobb munkavégzésre - az intézményeket részben saját forrásaikból finanszírozó helyhatóságoknak megtakarítást is eredményezhet....
KALOCSA — Hentes módjára végezte ki a barátnőjét hétfő este a részeg A. Péter (22). A férfi kedélyjavító tablettákat is bekapkodott, mielőtt átvágta volna I. Gyöngyvér (†19) nyakát a tőrrel.
Bajnaiék családokat érintő intézkedései tovább növelik a gyermekes családok szegénységi kockázatát. A gyermekvállalás hosszú távú elkötelezettség, a társadalom érdeke, ezért kiszámítható családpolitikára van szükség. Az MNO által megkérdezett demográfus szerint ilyen 2002 óta nincsen, pedig a kiszámíthatatlanság önmagában is negatív demográfiai következményekkel jár.
Az ügyfelek megváltozott befektetési hajlandóságára válaszul az AXA Biztosító rögzített hozamú befektetési életbiztosítást indított útjára HozamStaféta néven (x)
Direkt világítás helyett alkalmazzunk szórt fényt a munkahelyünkön, ha számítógéppel dolgozunk — mondja a szakorvos. A Bors hasznos tanácsokkal szolgál, hogyan alakítsa ki munkahelye környezetét, ha nem szeretne minden este fáradt szemekkel hazabotorkálni.
Agyonlőttek egy férfit éjszaka a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön. A házából lépett ki az udvarra, amikor ismeretlenek tüzet nyitottak rá. A helyiek elmondása alapján a férfi éppen munkába indult, a környéken - állításuk szerint - korábban többször láttak egy terepjárót.
Folytatják az erőteljes ellenállást a kormányerőkkel szemben a Srí Lanka kis északkeleti területére beszorított tamil lázadók, dacára a felszólításoknak, hogy tegyék le a fegyvert - közölte csütörtökön a hadsereg.
Idén száz fölött is lehet szakértők szerint azoknak az utazási irodáknak a száma, amelyek beadják a kulcsot a szezonban. Több kisebb utaztató már most is sorra mondja vissza a nyárra lekötött külföldi utakat, hogy a gyér kereslet miatt megússza a pénzügyi összeomlást....
Másfélmillió dolláros - 350 millió forintos - kártérítési pert indít az Irakban lelőtt zalai férfi családja - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az elhunyt egyik testvére.
Csak "optikailag" csökkenti a személyi jövedelemadó kulcsait a kormány, véli a portfolio.hu, amely elemzésében rámutat: az adóalap növelésével, azaz az összbruttósítással valójában emelkednek az adóterhek - írja az InfoRádió.
Azoknál a személyeknél, akik rendszeresen túlsütött vörös húst fogyasztanak, 60 százalékkal magasabb a hasnyálmirigyrák kockázata - állítják egyesült államokbeli kutatók, akik vizsgálataikról az Amerikai Rákkutató Szövetség denveri kongresszusán számoltak be.
"Rendszerszemléletű Coaching és Tréning a HR aktuális gyakorlatában" címen ismét megrendezik külföldi- és hazai neves előadók és Workshop vezetők részvételével a HR Network Konferenciát 2009. június 4-5-én Balatonszárszón.
Külföldön már a gyakorlatban is megvalósították azt, amit Magyarországon még csak kezdeményeznek a politikusok, nevezetesen hogy fizetésük révén az állami cégek vezetői is kivegyék a részüket a válságból - írja a Népszabadság.
Lenne lehetőség az euró gyors bevezetésére Magyarországon, ehhez azonban keményen kellene lobbiznunk – állítja a Borsnak adott interjújában Habsburg György, az MDF Európa Parlamenti listájának második helyezettje, akinek kampányát 97 esztendős édesapja, Habsburg Ottó – az utolsó magyar trónörökös – is segíti.
"Nagyobb csoda lenne a bennmaradás, mint a tavalyi feljutás!" - hangoztatta Pat Cortina, a pénteken kezdődő svájci világbajnokságon szereplő magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya.
Csaknem 250 millió forintos európai uniós támogatást nyert a Szentendrei Református Gimnázium egy korszerű, energiatakarékos működtetésű, az uniós normáknak minden tekintetben megfelelő tornacsarnok építésére, valamint informatikai eszközparkjának bővítésére, akadálymentesítésre és mozgásfejlesztő eszközök beszerzésére. A beruházás várhatóan 2009 júliusában kezdődik, és a tervek szerint 2010…
A megkérdezettek 34 százaléka úgy véli, javulni fog az ország helyzete a Bajnai-csomag nyomán, míg 22 százalékuk szerint tovább romlik. Ez derült ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.